Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-04 / 53. szám, hétfő

HAZAI KÖRKÉP . ÚJ SZÓM 1991. MÁRCIUS 4. B REFLEX MORICIZMUS - MÓRIC NÉLKÜL Tavaly ősszel, amikor a helyhatósági választások után kiderült, hogy a nacionalisták a beígért mindent elsöprő győzelem helyett katasztrofális vereséget voltak kénytelenek elkönyvelni, csak annyi történt, amennyi egy párt katasztrofális veresége után történni szokott: a politikai erő központi vezetése nyilatkozatot tett közzé, amelyben elhatárolta magát a pártvezértől. Más szóval: kidobták a fedélzetről a bűnbakká nyilvánított pártelnököt, amelynek jelenléte, számos megnyilvánulása valóban hozzájárult a vereséghez. A pártban úgy állítják be a dolgot, hogy a kudarcért Móric úr az egyszemélyi felelős, és minden máshogy végződött volna, ha valaki más áll a szervezet élén. A pártban tehát „levonták a tanulságot" - és minden maradt a régiben. Megmaradt a vad qgeh-, magyar- és zsidóellenesség, változatlanul élnek és munkálkodnak az elszakadási törekvések, a párt korifeusai, sok évtizedes emigrációból szalasztott (így a realitásokat nem ismerő) koca történészei és ideológusai ma is a múltba vetik tekintetüket, és érv-arzenáljuk fő forrása továbbra is a szlovák nemzet veszélyeztetettségének túlhangsúlyozása. Moricizmus - Móric nélkül. Úgy gondolom, legtömörebben így jellemezhető ma a szélsőséges szlovák nacionalista páftok irányvonala. A párt vezetői a valóságban egyáltalán nem vonták le a tanulságokat. Nagyon rossz politikai elemzőnek bizonyultak, és nem vették észre, mi is volt a választási vereség fő oka. Kétségtelen, hogy az elnök személyi „kvalitásai" is szerepet játszottak abban, hogy úgy alakult a szavazási eredmény, ahogy alakult, de minden másnál nagyobb súllyal esett a latba, hogy a Szlovák Nemzeti Párt minden megnyilvánulása a csehektől való különválásra, az önálló szlovák állam megalapítására irányult. Az történt, hogy éppen a pártprogram sarkalatos tétele miatt idegenültek el oly sokan a nemzeti párt blokkjától. Az történt, hogy az egyszerű választópolgárok százezrei bölcsebbnek bizonyultak a tudós pártvezéreknél. Felismerték, hogy különválás esetén milyen veszélyek leselkednének Szlovákiára. Gazdasági veszélyek, veszélyek a szomszédok részéről stb. Csak ezzel magyarázható, hogy mindössze 3 százalékos eredményt értek el a szélsőséges nemzetiek, és szavazatukkal százezrek mondták ki nyíltan: Meztelen a király! A pártelnök eltávolításával semmi se történt a pártban. Továbbra is ugyanazok a célok, ugyanazok az érvek és ugyanazok a pártvezetők. Azonban a módszerek, mintha megváltoztak volna. Közvetlenül hatni látszó hordószónokság, kocsmai módszerek helyett most szalonképesebb eszközöket kezdenek alkalmazni. Egyebeken kívül parlamenti trójai falovat is. A trójai faló neve: Deklaráció. Teljes nevén: Deklaráció a Szlovák Köztársaság állami szuverenitásáról, öt nemzeti irányzatú szervezet írta alá a szlovák parlament elé terjesztendő tervezetet, amellyel számos értelmiségi is közösséget vállal. A Deklaráció „szalonképessége" például abban nyilvánul meg, hogy az aláírók a dokumentum cikkelyeiben sokkal békülékenyebb hangot ütnek meg, mint mondjuk tavaly ősszel a Szlovák Nemzeti Párt képviselői a nyelvtörvény vita napjaiban. A bevezető rész leszögezi, hogy szorgalmazzák a nemzetiségek és az etnikai csoportok jogainak érvényesítését. A 7. cikkely kilátásba helyezi a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát, mégpedig a nemzetközi-jogi dokumentumokkal összhangban. A 8. cikkely szerint a Szlovák Köztársaság önálló fegyveres testületeket hozhatna létre, míg az 5. cikkely értelmében „szükség esetén kialakítja saját pénzrendszerét". Hát ez bizony - akárhogy szemlélem is a dolgokat - elszakadási törekvés. A trójai faló felépítésének nem látható más célja, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ki mindenki szerepel az egyéni aláírók között. Ott van pl. Vladimír Mináč, az SZLKP KB volt tagja, vagy dr. Ivan Hudec, az egykori pártszanatórium konszolidációs időszak alatti igazgatója. Jelenlétük csak azt bizonyítja, hogy mennyire közel áll egymáshoz a szélsőjobb és a szélsőbal. A tavalyi parlamenti csatározások után - úgy gondolom - néhány további illusztris aláírót már be se kell mutatni: Andrej Ferko, Eva .Kristínová, Anton Hrnko, Peter Brňák... Közeledik március 14-e, Tiso Szlovák Állama kikiáltásának évfordulója. Csak nem függ össze ezzel is, hogy éppen most tették közzé a Deklarációt? TÓTH MIHÁLY A piaci verseny védelméért Ha van Monopóliumellenes Hivatalunk, akkor az bizonyára az egész gazdasági szerkezet ellen harcol, hiszen nagyon kevés olyan területet találunk, ahol nem lenne monopolhelyzetben a termelő vagy a kereskedő. Feladata a március elsején életbe lépett, a gazdasági verseny védelméről szóló törvény értelmében az lenne, hogy megakadályozza, bárki -bármilyen módon egyeduralkodó lehessen a piacon. Ahhoz azonban, hogy ilyen előírásszerűen működhessenek, sok minden hiányzik még nálunk. Többek kőzött két alapvető dolog is: a piac és a konkurencia. Hol lehet ilyen helyzetben elindulni? Ez volt az első kérdés, amelyre Ľubomír Dolgostól a Szlovák Monopóliumellenes Hivatal vezetőjétől választ vártunk. - A fejlett országokban könnyű helyzetben vannak a hasonló hivatalok, men csak a már létező piacot kell felügyelniük. Nálunk ez még csak most alakul, he máris adódnak problémák. Ilyen pl. az állami részvénytársaságok alakítása. Sajnos úgy néz ki, még a minisztériumok és vállalatok felelős dolgozói sem értették meg eléggé a gazdasági reform lényegét. Sok helyen úgy képzelik, hogy ahogyan a vezérigazgatóságok vállalatokká alakulnak át, ezek a vállalatok most ugyanúgy átkeresztelhetők részvénytársaságra és a szerkezetet nem, csak a cégtáblát kell kicserélni. Pedig legtöbbször csak szervezésiösszevonásokról van szó, melynek során olyan vállalatokat is egybevontak, amelyeknek egymáshoz semmi közük. A törvény még nem volt érvényben, de mi kiharcoltuk, hogy legalább ezekhez a részvénytársaság-alakulásokhoz szólhassunk hozzá, amely folyamat ugyan most megszűnt, de visszamenőleg is ellenőrizni akarjuk, hogy mindegyik indokoltan jött-e létre. Ez nagyon nehéz dolog, mert még élnek a régi kapcsolatok, összeköttetések, és mint már említettem, a minisztériumi szemlélet sem sokat változott. • Mennyire jó a most elfogadott törvény? -A lényeg az, hogy van és ahhoz képest, hogy több mint negyven évig nem létezett, igazán nem rossz. De azért vannak hibái. Pl. azt írja, hogy ha a piaci részesedése a vállalatnak eléri a 30 százalékot, akkor ezt jelentenie kell. Ez rendben is van, ha horizontális fúzióról van szó, de mi van akkor, ha a központosítás vertikális, tehát mondjuk a traktorgyártó nem a többi kisebb hasonló céget olvasztja magába, hanem a gumiabroncs, a motor és a pótkocsi gyártóját. Itt sokkal nehezebb tetten érni a monopolizálás szándékát. A másik dolog az illetékesség kérdése. Az előírás egyértelműen fogalmaz ugyan, de a valóság sokkal változatosabb és bizonyára sokszor nehéz lesz majd eldönteni mi kerüljön szövetségi és mi a köztársasági hivatal alá. - • Hogyan tudják ellenőrizni, hogy melyik vállalat részesedik túl nagy mértékben a piacból? -Ez egy másik probléma. Nálunk a statisztika még nem nyújt ehhez megfelelő- adatokat, így aztán arra kell támaszkodnunk, amit a vállalat mond. Ha akarják, bejelentik, ha akarják, nem, hiszen megbízható adatok híján nehéz az ellenőrzés. Egyébként Nyugaton nem kell a vállalatnak magának jelenteni, megteszi ezt a visszaszorított konkurencia. • Javasolhatják-e a vállalat felosztását, ha monopolhelyzetben van? - Ekörül is vita folyik. Mi ezt elkerülhetetlennek látjuk, és a nyugati hivataloknak is van erre joguk. Ott azonban ez nagyon ritkán fordul elő. Inkább szétkürtölik a sajtóban és a cég saját jó híre érdekében tesz ez ellen valamit. De ha szükség van rá adminisztratív módon is kényszeríthetik. Nálunk ez nem került be a törvénybe. • Valamilyen konkrét példát is fel tud hozni arra, hogyan lépett közbe hatásosan a hivatal? - Igen, az első eset a már említett részvénytársaságok ügye, a másik például a Milex esete. Amikor felfutottak a tejtermékek árai és megjelent az olcsóbb árut kínáló konkurencia Csehországból, el akarták érni, hogy nálunk csak a Milextől származó termékeket árusíthassák az üzletek. Persze, ez abszurd dolog lett volna, és azonnal közbeléptünk. Ugyanígy tiltakozunk a 20 százalékos behozatali felár ellen, amely a hazai gyártók monopóliumát védi a külföldi konkurenciától. Az a véleményünk, hogy mindenkinek egyforma feltételeket kell teremteni, és erről szól a törvény is. Ezért is szeretnénk, ha azok a vállalkozók, akik úgy érzik, hogy a piacon monopolisztikus praktikák akadályozzák érvényesülésüket, ezt azonnal jelentenék hivatalunknál, akár itt Pozsonyban, a Drieňová utcán is. Mi ugyanis minden vállalkozó egyforma esélyére törekszünk, és védjük a fogyasztót is. De azért azt is szeretnénk, ha nem tévesztenének össze bennünket a kereskedelmi felügyelőséggel. (szénási) Nincsenek biztos helyek (Folytatás az 1. oldalról) nyújthatna kisebbségünknek a kultúra, az oktatásügy és az ifjúságpolitika területein. Meghívóik kikötötték, hogy nem politikai mozgalmakkal, hanem szakmai csoportosulásokkal kívánnak tárgyalni, s bár a meghívó címzettje az SZMPŠZ volt, bővített választmányi ülésünkön úgy döntöttünk, hogy a Csemadokot, illetve az MDSZ-t is felkérjük, küldjék el képviselőiket a tárgyalásokra. -A tárgyalássorozat tehát decemberben kezdődött és február közepén ért véget. Az, hogy az eredményeit - az első tárgyalás időpontjához viszonyítva legalábbis - későn, február 22-én hozták nyilvánosságra, a valóságtól sokszor ugyancsak távol álló találgatásokra késztette az érdekelteket... Neszméri Sándor: - Az első, a decemberi tárgyalásra azzal utaztunk el, hogy megbeszéljük a magyar oktatási kormányzattal, hogyan használjuk fel azt a harminc diákunk főiskolai, illetve egyetemi felvételiztetését felajánló lehetőséget, amit eredetileg felkínáltak. Időközben azonban a magyar fél részben módosította az álláspontját és alapvetően arra volt kíváncsi, hogy milyen helyzetben van az oktatásügyünk és mire is lenne szükségünk e téren. Ezt kihasználva hoztuk fel egyebek mellett az egyre nyomasztóbb pedagógushiány kérdését is. Az általunk felvetett problémák között több olyan akadt, amelyre tárgyalópartnereink nem voltak felkészülve, nem ismerték a saját lehetőségeik határait, ezért további tárgyalási fordulókat kértek. Beleegyeztünk, hiszen mi is pontosítani akartuk az igényeinket, és a pedagógusszövetség indítványára úgy határoztunk, hogy az említett problémák megoldásába a magyar érdekeltségű felsőoktatási intézményeink képviselőit, illetve a szeptember elején lezajlott Galánta melletti tanácskozáson született megegyezés szellemében politikai mozgalmainkat is bevonjuk, hiszen felelőtlenség lett volna politikai támogatás és megfelelő szakmai tanácsadás nélkül dönteni ilyen fontos kérdésekben. Pukkai László: - Magyarán: az eredetileg kétfordulósra tervezett tanácskozássorozat ötfordulósra sikeredett. Az egyes fordulók között a magyar fél lehetőségeinek határait mérte fel, mi pedig az igényeinket pontosítottuk. A tárgyalások eredményeit az utolsó, február 20-i forduló után azonnal nyilvánosságra hoztuk. Serényi József: - A tárgyalások elhúzódásának egyik konkrét oka az volt, hogy kértük, diákjaink esetében tekintsenek el a nulladik évfolyamtól. Ebbe a magyar fél beleegyezett, és ezáltal az idén harmincöttel több jelentkező felvételiztetését vállalta, a mi elképzeléseinktől eltérően szabta meg viszont a diákok kiválasztásának és felvételiztetésének módját és feltételeit. - Ki és minek az alapján határozta meg, hogy mely szakokra felvételizhetnek az idén a magyarországi továbbtanulásra jelentkező diákjaink? Pukkai László: - A szükségleteinkből kiindulva a már említett oktatási tanács. Az oktatási minisztérium 22. főosztálya által nemrégiben kidolgozott jelentés információit figyelembe véve kértük, hogy lehetőleg idegen nyelv és történelem, valamint matematika szakos tanárok képzését vállalja a magyar fél, hiszen ezekre van a legnagobb szükség iskoláinkban. Neszméri Sándor: - Többek között tárgyaltunk a református, illetve a katolikus egyházak hazai képviselőivel is, és kiderült, hogy magyarul beszélő lelkészeink, papjaink átlagéletkora magas, nem egynek közülük négy-öt hitközséget kell egyszerre ellátnia, ugyanakkor az utánpótlás hazai képzésének üteme szinte kizárja, hogy az elmúlt évtizedek lemaradását belátható időn belül behozzuk, pedig már most sem ritka jelenség, hogy egy-egy magyar községnek olyan papja van, aki nem tud az anyanyelvükön szólni híveihez. Ezért kértük a nyolc teológus felvételiztetését is. - Egy pillanatra visszatérnék a továbbtanulási lehetőségekről közzétett tájékoztatóhoz: a harminc tanári hely egyikét megpályázni szándékozó érdeklődővel közli, hogy kik felvételiztetík majd, azt azonban már nem, hogy hol lesz a felvételi és, hogy minden jelentkező felvételizhet-e... Pukkai László: A tanári szakra jelentkezők közül mindenki a Nyitrai Pedagógiai Karon felvételizik majd. Neszméri Sándor: - Ez volt egyébként a tárgyalások elhúzódásának másik oka, vagyis hogy ki és milyen módszerrel választja ki azokat a diákokat, akik Magyarországon kívánják folytatni tanulmányaikat. Mi azt kértük, hogy minden jelentkező Magyarországon felvételizhessen, és abban az esetben, ha a felkínált lehetőségekhez mén/e több diák járna sikerrel, az oktatási tanács dönthesse el, ki jogosult az ösztöndíjra. Részben azért, mert ezt a magyar fél nem vállalta, részben pedig a két ország eltérő oktatási rendszeréből kifolyólag született meg az a kompromiszszum, melyet a tájékoztatóban közzétettünk. -A jelentkezőlapok leadási határideje a tájékoztató szerint március 8-a, a Magyarországon felvételiző 35 diák jelentkezőlapjait viszont március 31 -ig el kell juttatni a magyar félhez. Közben azonban ezt a 35 diákot ki is kell választani a jelentkezők közül. Nem túl szoros ez a határidőt? Pukkaj László: - Valóban nagyon kevés az időnk, de a tárgyalások elhúzódása miatt már így is egy hónap halasztást kaptunk, hiszen Magyarországon március 1-ig kellett beküldeni a jelentkezőlapokat. Bízunk benne, hogy az idő szorítása ellenére is megoldjuk, amit vállaltunk. - Korántsem biztos azonban, hogy mind a 35 kiválasztott sikerrel jár a magyarországi felvételiken. Mi történik az Ily módon esetleg üresen maradt helyekkel? Berényi József: - Tisztázzuk: nincs 35 biztos hely, csupán 35 diákunk magyarországi felvételiztetésére kaptunk ígéretet, melynek alapján, ha mindannyian megfelelnek, akkor fel is veszik őket, mivel ennyi diák továbbtanulására teremtette elő a magyar fél az anyagi feltételeket. Ebből azonban az is következik, hogy amennyiben egyik felvételizőnk sem felelne meg, akkor ez a lehetőség akár kihasználatlanul is maradhat. Neszméri Sándor: - Ehhez azonban hozzá kell fűznünk azt is, hogy tárgyalásaink során egyszer sem sikerűit találkoznunk a felsőoktatási főosztály vezetőjével, ennélfogva ebben a kérdésben csupán másodkézből származó információink vannak. Úgy tudjuk, hogy amennyiben az erre a célra szánt anyagi fedezetet a júniusi felvételik során nem merítjük ki, akkor lehetőséget kapunk a szeptemberi pótfelvételiken való részvételre. Erre az eshetőségre azonban gondolni sem merek, csak tovább bonyolítaná amúgy sem egyszerű helyzetünket, elölről kezdhetnénk a diákok kiválasztását. -A tárgyalásokon a pedagógusképzésen kívül a részképzésről, a posztgraduális képzésről, illetve a tantervi és tankönyvi egyeztetésről is szó esett. Milyen megegyezésre jutottak ezekben a kérdésekben? Pukkai László: - Megegyezés nem születhetett közöttünk, mivel sem a pedagógusszövetség, sem más nem akarja, de nem is veheti át a minisztérium szerepét. A magyar oktatási kormányzat csúpán saját lehetőségeinek ésszerű kihasználása érdekében kért tőlünk tanácsokat. Berényi József: - Az imént elhangzott, rendkívül fontos megjegyzésből kiindulva, mondjuk a részképzést illetően mi csak javasoltuk a művelődési tárca képviselőinek - és mellesleg már a szlovák oktatási minisztérium képviselőinek is -, hogy ezt a kérdést a felsőoktatási intézmények autonómiájának figyelembe vételével kell megoldani, azaz ösztönözni kell a főiskolákat, illetve egyetemeket a diákcsereegyezmények megkötésére. KLUKA JÓZSEF LAPSZÉLEN Stempli Nem mindig jó gyalogolni. Például februárban, fagyos hózuhatagban, áprilisi záporesőben, vagy éppenséggel agybuggyantó augusztusi kánikulában. Különösen akkor nem, ha le is lehetne rövidíteni a gyalogutat, s mindössze egy kis jóindulat kellene hozzá. Mondjuk annyiban, hogy máról holnapra ne ott szüntessék meg a buszmegállót, ahol a környék lakosságának a leginkább megfelel - kivéve a Hivatalt, amelyben jókora hatósági stemplivel ellátott iraton valakik úgy döntöttek, hogy e megállóra nincs többé szükség. A környék zúgolódott, ki-ki fennhangon is szóba hozta sérelmét. Sőt! Még a legutóbbi helyhatósági választásokon megválasztott képviselők egyike is megpróbált lépni az ügyben, mondván: a megállót vissza kell helyezni, ezt kívánja a környék sok lakójának érdeke. Nyilván, itt kellene pontot tenni a történet végére, hiszen a józan ész azt diktálja, hogy az érintettek demokratikus úton előterjesztett kívánsága a hatóságnál sem maradhat visszhangtalanul. Ezt diktálná a józan ész; az érem másik oldalát tekintve azonban kiderül: az illetékes nem hajlandó végrehajtani az emberek óhaját, nem is indokolja ellenszegülését, elég annyi, hogy ragaszkodik saját elhatározásához. Éppen úgy, mint az a Hivatal, amely a telefontulajdonosoknak okoz(ott) kellemetlen meglepetést: a szokásos telefonszámla dupláját kézbesítette ki, de reklamációról hallani sem akar, és csak azután hajlandó „utánanézni" a dolognak, ha már valaki kifizette a csinos összeget. Hasonló (só) Hivatal a postai hírlapterjesztés, amelynek mindenható rugalmatlanságához képest még a hírhedt kényelemszeretetéről ismert lajhár is egy párduc fürgeségével reagál. De felhozhatok más példát is. Mondjuk azokat a viszonyokat, amelyek jó néhány fizető parkolóban uralkodnak. Odaérve az ember hiába keresi a díjbeszedőt, ám viszszatérve a kocsijához papírdarabot talál a szélvédőjén: az egyszemélyes Hivatal úgy döntött, hogy büntetést ró ki rá, mert nem fizetett idejében. Hogy nem az autós volt a hibás, hanem a munkahelyét elhagyó díjbeszedő? Ki néz ilyen csekélységre? E szemlélet gyökerei a múlt praktikáiban keresendők, amikor az ember ráadásul még meg is tanult rálegyinteni az ilyen esetekre, hiszen a panaszokat a fellebbezéseket rendszerint oda kellett beadni, ahol a hatósági határozatot hozták. Stempli, olvashatatlan aláírás, punktum! Már-már szabványai is voltak ennek, hiszen a visszaélések, az udvariatlanságok, a sértések miatt beérkező panaszt a Hivatal mindig azzal védte ki, hogy semmiféle szabálytalanságot nem tapasztalt. így sikerült fokozatosan elérni, hogy a megsértett, megkárosított, igazságtalanul elmarasztalt emberek többsége belenyugodott a hétköznapok kisebbnagyobb vereségeibe - jó előre tudva (és így inkább szóvá sem téve), hogy őneki a Hivatallal szemben amúgy sem lehet igaza. Most azonban - az idők változtával - e téren is változnia kell(ene) már a helyzetnek. Immár nem csak lakók, ügyfelek, vásárlók vagyunk, hanem mindenért a korábbiaknál sokkal többet fizető és súlyosan adózó állampolgárok is, akiknek joguk s kötelességük bármikor korrekt magatartást számonkémi a hatóságoktól. Már „csupán" azért is, mert az adóból és a drágulással arányos többletköltségekből kapják fizetésüket a Hivatalok, a magukat olykor mindentudó hatóságnak tartó és ilyen minőségben bírságoló, büntető s „megfellebbezhetetlen" határozatokat hozó intézmények minden rendű-rangú illetékesei is. Az állampolgár tehát joggal vár(hat)ja el, hogy az egyre vékonyabbá váló pénztárcájából a pénzt ne bürokráciára, a Hivatal packázásaira költsék. Előre látható, hogy a demokratikusan választott testületeket, a helyi önkormányzatokat a jövőben felkérik majd az emberek: védjék meg őket a hatalcmfitogtató, sok rossz órát okozó bürokráciától. Igaz, a Hivatalnak eleddig is az lett volna a kötelessége, hogy ne azt higgye: tévedhetetlen és mindenben neki van igaza. Nos, a feltételes mód a múlté, a jelenidő viszont annál aktuálisabb. Stempli nélkül, a hivatalból adódó kötelességtudattal. MIKLÓSI PÉTER