Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-19 / 66. szám, kedd

1991. március 19. ÚJ szói HIT és ÉLET 8 KÍSÉRTÉSEK MINDIG VANNAK A papi hőtlenség (latinul: cölibátus) majdnem ezeréves intézmény, mely lényegét tekintve a mai napig változatlan: VII. Gergely óta átok — újabban hivatalból való felfüggesztése — sújt minden papot, aki megnősül. A IX. század körülményei közt létrejött cölibátus azonban sokak szerint rwára anakronizmussá vált. Gergely idejében bevezetésének egyik, nem elhanyagolható szempontja gazdasági érdek volt, hogy ily módon állják útját a papi birtokok szétforgácsolódásának. Mára ez a szempont elavult, de sok más okból továbbra is létezik ez az önként vállalt kötelesség. Az isteni erények, a keresztény hit és tisztaság megtartásán túl — amelyek már csak jellegüknél fogva sem képezhetik vita tárgyát — hogyan élt tovább a kötelező' papi nó'tlenség? „A lányok borzasztó szexinek tartják, ha megpróbálkozhatnak megkörnyékezni bennünket. A legtöbbjük számára a csúcsok csúcsa lenne, ha azzal dicsekedhetne, hogy egy közülünk való, szűz fiúval volt kapcsolata" — mondta nemrég egy modern frizurás, jóképű kispap széles mosollyal. Az önmegtartóztatás kemény próbája talán éppen ezeket a fiatalembereket érinti a leginkább. Számukra, a papi rend jövendő, fiatal tagjai számára nem is annyira a házasság, mint inkább a puszta testiség okoz konfliktusokat. „Mert bevallom — folytatja —, ha a városban járva akaratlanul összeakad a tekintetem egy csinos lányéval, esetenként én is szoktam gondolni rá." Súlyos hiba lenne kizárólag erre figyelni, de tény: a fiatalemberek normális testi fejlődése akkor sem áll be, ha farmernadrág helyett reverendát húznak. S ezt tudták már a középkorban is. A keleti ortodox egyház ún. „szent hegy szerzetesköztársaságaiban" például a szerzetesek szüzességi fogadalmuk érdekében nemhogy asszonyszemélyt, de még nőnemű állatot sem engedtek kolostoraik közelébe. S hogy még egy történelmi példával illusztráljuk a múlt és a jelen óriási különbségét, íme egy újabb szélsőség a XVIII. századból: egy orosz szekta tagjai, kiket a Sulivanov nevű „új Messiás" vezetett, Máté 19.12-t szó szerint követve Isten országáért kiheréltették magukat. Ezek persze középkori módszerek voltak. A mai kispapok a normalitás keretein belül vállalják a laikus számára szinte kiállhatatlan próbát, hisz modern körülmények közt nem lenne értelme ilyesfajta szélsőségeknek. Erről azt mondja egyikük: „Hát normális ez a mai világ...? Az emberiség mindig is hajlott az abnormalitás felé. Ha az erkölcsös világot és a tévelygőket úgy képzeljük el, mint egy mérleg két szárát, akkor nem elég csak egyensúlyt teremteni a két serpenyő között. Isten szolgáinak túl kell haladniuk a rosszal teli világ dolgait. Tisztának, feddhetetlennek kell lenniük." Talán sokaknak csalódás, de manapság a szexualitás egyáltalán nem tabutéma a teológusok között. Nagyon sokuk olvas pszichológiai vagy éppen szexológiai könyveket, lévén, hogy az is az élet része. Csak nem az ő életüké. Vagy egészen pontosan: nem a többségük életének része. Mert mindezek mellett a szexualitás, partnerrel vagy anélkül, valamilyen formában jelen van a kispapok körében. Feltételezhetően egy adott hányaduk már eleve nem szűzen lép az egyház kötelékébe, s valószínűsíthető, hogy egy elenyészően kicsiny részük — természetesen titokban — később is tart fenn szexuális kapcsolatokat: Egyszerűen azért, mert ők is hús-vér emberek. „Kísértések mindig vannak — mondja egy kispap arra a kérdésre válaszolva, vajon ők hogyan szembesülnek a «vágy»-gyal. — A kísértés állandó, és bár folyamatosan küzdenünk kell ellene, nem ez a küzdés lényege és célja. És egyébként is: egy katolikus pap napi programja szinte kizárja a családot. A korai kelés, a szolgálat és a fontos ügyek intézése leköti őket a nap nagy részében. Számunkra tehát a nagy feladat az, hogy a felgyülemlő energiánkat imádsággal és állhatatossággal át tudjuk alakítani mély hitté, mely megerősít bennünket." VAJDA BARNABÁS Március első napjaiban a belpolitikai élet ugyancsak bővelkedett eseményekben. Március 5-én, a hírdömping közepette, a sok aggasztó tudósítás közt alig észrevehetően szólt a sajtóiroda jelentése: a Csehszlovákiai Egyházak Ökumenikus Tanácsa új elnökévé MIKÓ JENŐ református püspököt választotta. Manapság, amikor a magas, szövetségi szintű állami vagy társadalmi tisztségek betöltésénél sajnálatos módon nem mindig a szakértelem vagy az elhivatottság, hanem a „cseh vagy szlovák" kérdése kerül előtérbe, mi magyarok, hívők és nem hívők egyaránt bizony meglepetéssel és persze örömmel nyugtáztuk a hírt. íme — mondtuk — az egyházak képesek magukat túltenni nemzetiségi szempontokon. Egy országos egyházi csúcsszerv élére választottak magyar püspököt, nyilván nem azért, mert magyar, hanem azért, mert ez az adott testület — a Csehszlovákiai Egyházak Ökumenikus Tanácsa — javát szolgálja. Közösségi érdek kerekedett személyes érdekek fölé. A döntés hátteréről és az ökumenizmus időszerű kérdéseiről Mikó Jenő református püspökkel, országgyűlési képviselővel a pozsonyi református püspöki hivatalban beszélgettünk. MAGYAR PÜSPÖK EGY ORSZÁGOS EGYHÁZI CSÚCSSZERV ELEN DÖNTÉS A MEGÉRTÉS JEGYÉBEN — Püspök úr, ön hogyan értékeli a Tanács döntését? — Mindenképpen megtisztelő ez a feladat, de roppant nagy elkötelezettséggel jár. Egyelőre még magam sem tudom, hogyan sikerül majd helytállnom, főleg most, a cseh és szlovák csatározások közepette, amikor a Csehszlovákiában élő kisebbségek helyzetére is fokozottan kell figyelni. Ebben a helyzetben a Csehszlovákiai Egyházak Ökumenikus Tanácsának is megnő a feladata. — A tény, hogy Önt választották a Tanács új elnökének, sugallja, hogy az egyházakban a nemzetiségi kérdés másként merül fel — ha egyáltalán felmerül —, mint a társadalomban általában? Hisz a döntés jelzi, a cseh és a szlovák egyházak is elfogadják képviselőjüknek a magyar nemzetiségű püspököt. — Ez egy nagyon szép gesztus. Azt az egészséges vonást jelzi

r amely szerint a kereszténység bizonyos sorsdöntő kérdésekben előremutat. Az egyházak elismerik, hogy a kisebbségeknek is van pozitív mondanivalójuk. Azt hiszem, hogy példát mutathatunk, amely szerint nem kell félni a másik nációtól, nem kell félni a kisebbségtől, mert az a maga hagyományaival igenis sokat tehet azért, hogy teljesebb, igazabb legyen az életünk. — Az utóbbi hónapokban a nagy nyilvánosság is kezdi jobban megismerni az egyházakat és vallásokat. Azon tul, hogy az „ökumenizmus" szó jelentését értjük, mit is takar a kifejezés mélyebb értelemben? — Az ökumenizmus mozgalma a második világháború után jött létre. A világégés megrendítette az erkölcsi princípiumokat és az egyházak is ráeszméltek arra, hogy meg kell keresni azt a közös utat, amelyen kimunkálhatják azt az életformát, amelyik elviselhetővé válna. így jött létre például a békemozgalom, és így jött létre 1948-ban az ökumenikus mozgalom is. Az egyházak szükségesnek látták, hogy kezet nyújtsanak egymás felé. Az ökumené görög szó az egységet jelenti. Az egyházak 1948 óta — a római katolikus egyházat kivéve — dolgoznak együtt, évről évre találkoznak, és hétévenként világgyűlést hívnak össze. A legutóbbi most volt Camberrában, amelyen jómagam is részt vettem. Érdekes, hogy amíg eddig e tanácskozáson általában Jézus személyisége állt a középpontban, most Camberrában első ízben a pneumatológia, a Szentlélek került a gondolkodás homlokterébe. — Említette, hogy a római katolikus egyház nem vesz részt az ökumenikus mozgalomban. Miért nem? — A katolikus egyházzal azért nehéz együtt dolgoznunk, mert kiinduló pontja a Vatikánnak az, hogy valamennyi egyház elismerje a pápa primátusát. Márpedig a protestáns egyházak magát Jézus Krisztust tekintik az egyház fejének. Ennek történelmi háttere van: a katolikus egyház legnagyobb kritériumának a Szentírást és a hagyományt tartja. A nem katolikus egyházak pedig kizárólag csak a Szentírást ismerik el az egyház életében a legnagyobb tekintélynek. A hagyományt azért nem, mert abba beletartozik az egyház kétezer éves történelmének valamennyi pápai enciklikája, zsinati döntése. Éz nagyon bonyolult dolog. A protestantizmus, a reformáció egyházai visszaállították az egyházat a Biblia eredeti tanítása szerint. A katolikus egyház viszont az ortodoxiával szigorúan ragaszkodik az évezredes hagyományokhoz. — A Csehszlovákiai Egyházak Ökumenikus Tanácsa működött 1989 novembere előtt is. Hogyan? — Csehszlovákia a kezdetektől, tehát 1948-tól tagja az Egyházak Világtanácsának. 1968-ban mi, szlovákiai egyházak sajnos kiestünk az országos tanácsból. Nem sikerült megőriznünk az egységet, és voltak törekvéseink, hogy Szlovákiában is létrehozzuk az ökumenikus mozgalmat. Az Állami Egyházügyi Hivatal azzal nyugtatott bennünket, hogy elegendő lesz számunkra a Keresztyén Békekonferencia. Hallgatnunk kellett sokáig. Itt Szlovákiában sok kellemetlenségünk származott abból, hogy a Cseh Ökumenikus Tanács képviselt bennünket a világ felé. A félreértések egész sora keletkezett ebből. Törekvéseink sikereként még 1989 előtt létrejött az egységes, országos tanács. Sajnos, '89 novemberét követően meglazult az ökumenizmus Csehszlovákiában. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy több kis egyház az ökumenizmusban a totalitárius rendszer mesterkedését látta, amely az egyházak állami ellenőrzését lett volna hivatott szolgálni. így önállóan próbálták útjukat járni a kisebb egyházak. Ez nem volt egészséges jelenség, hisz elaprózódott a munka. Az egyházaknak egymásra kell találniuk, hisz a cél közös, a munka rengeteg. A társadalmi átrendeződés után sokkal nagyobb a lehetőségünk együtt munkálkodni, és a társadalomban fontosabb szerepet tudunk vállalni és betölteni. Gondolok a szociológiai felmérésekre, a karikatív munkának a szervezésére. Nagyon fontos, hogy a keresztény egyházak egységesen foglaljanak állást egyegy lényeges kérdésben. Dolgunk a megbékélésnek, a kiengesztelésnek szolgálata, a társadalom morális szintjének a javítása. Ezek a célok csak akkor érhetők el, ha az egyházak egymásra találnak. — Š végül egy személyes kérdés: általában akár riporteri bravúrnak is lehet nevezni azt, ha Önnel sikerül interjút készíteni. Persze nem azért, mintha Ön nem vállalná szívesen, ellenkezőleg. Ám számos fontos teendője miatt örökké harcban áll az idővel. S most egy újabb, rendkívül fontos tisztséget tölt majd be. — Eddig is nehéz volt kiépítenem egy olyan életvitelt, hogy mindenre fussa időmből. Nagyon kívánatos az, hogy jó munkatársaim legyenek, hogy a komáromi központunkban megbízható emberek vegyenek körül, s fontos lesz ilyet kiépíteni a prágai ökumenikus központunkban is. Természetesen sok a dolgom a pozsonyi parlamentben is, ezen felül a pozsonyi református gyülekezet lelkipásztori teendőit is el szeretném látni. Ez utóbbi számomra nagyon fontos akkor, amikor belföldön vagy külföldön teljesítem a szolgálatomat társadalmi szinten vagy egyházi vonalon. Itt, a szűkebb gyülekezetben próbára tehetem, mennyire hiteles az, amit leírok vagy elmondok a nagyobb közösségek felé. POLÁK LÁSZLÓ Foto: Méry Gábor VILÁGOSSÁG A következő vasárnap Virágvasárnap. A keresztyén világ Jézus dicsőséges jeruzsálemi bevonulására emlékezik. Az evangéliumok tanúsága szerint királynak kijáró hódolattal fogadták a jeruzsálemiek Isten fiát. Máté evangéliumában, a 21. részben ezt olvashatjuk: „Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólott: Mondjátok meg Sión leányának, íme királyod jön hozzád, Szelíden és szamáron ülve, Igavonó állat csikóján." A tömeg pedig önfeledten ünnepli a szelíden és szerényen bevonuló királyt, mert még nem tudja, hogy Jézus nem karddal és jogarral, bíborban és trónuson ülve akar uralkodni. Ő megmarad tanítónak, gyógyítónak, Isten országa eljövetelét hirdetőnek. S mikor a Jeruzsálemben összegyűlt tömeg végre megérti, hogy nem az a király jött el, akit várt, lelkesedése csalódottságba fordul. AVirágvasarnap különös jelentést hordoz. Fájdalmasan ébreszt rá bennünket arra, hogy hitünk, szeretetünk, mélynek hitt érzéseink sokszor bizonyulnak nagy hévvel fellobbanó szalmalángnak. Olyanok vagyunk, mint az ünneplő tömeg Jeruzsálemben, amelyiknek néhány nap is elég volt arra, hogy hozsannája gyűlöletté és gyilkos indulattá: „Feszítsd meg!"gé változzon át. Krisztus földi életének ezt az utolsó hetét szélsőséges érzelmek és indulatok kísérték végig. Fel kellett áldoztatnia ahhoz, hogy megértsük végre, nélküle nincs szabadulás bűneinktől és bilincseinktől. Nélküle nincs egyetértés és testvéri szeretet népek, és nemzetek között. Krisztus kezét fogva tudunk csak őszinte szeretettel és megértéssel fordulni a másik ember felé — akkor is, ha az más nyelvet beszél, akkor is, ha templomán más jelképek vallanak felekezeti hovatartozásáról. A Világosság című egyházi magazinban az üdvtörténetnek ezzel a fejezetével Kossár András dunamocsi református lelkész foglalkozik. A műsorban elhangzik még Pálóczi Horváth Ádám és Muraközy Gyula verse, Gyökössy Endre novellája és Kodály Zoltán „Örvendjen az egész világ" című kórusműve. (Adásidő: vasárnap 8.30; ismétlés: péntek 13.30) Azt hiszem, képaláírás nélkül is fölismerik olvasóink František Mikloškót, az SZNT elnökét, aki az Esterházy János emlékére rendezett ünnepi szentmisén, mint jó katolikus keresztény, gyónt és áldozott. A most még revelációnak számító esemény lassan megszokott és természetes velejárója lesz politikusaink közéleti szereplésének is, mint ahogy az volt a kommunista hatalomátvétel előtt. A hitélet kezdi betölteni fontosságához méltó helyét életünkben. b.f.a. Prikler László felvétele ÖKUMENIKUS MOZGALOM JUGOSZLAVIABAN A római katolikus egyház elsősorban ünnepi alkalmain érzi szükségét más keresztény hívők és lelkipásztorok jelenlétének. így például népünk megkeresztelkedésének ezredéves jubileumakor a baranyai katolikusok vörösmarti hálaadásán a laskói s hercegszőllősi református lelkész, és a hercegszőllősi pravoszláv plébános is tolmácsolta közösségeik üdvözletét. A keresztény nők világimanapján — amelyet Bácskában a hetvenes évek közepén honosítottak meg, Buda tiszteletes és Húzsvár plébános kezdeményezésére — 1987-ben római és görög szertartású katolikusok, reformátusok, evangélikusok, pravoszlávok és metodisták imádkoztak együtt magyarul, szerbhorvátul, ruszinul ós szlovákul. A verbaszi „betegek napja" teendőibe a református testvérek is bekapcsolódtak. Bár református oldalról sem maradnak el az ünnepi meghívások (például az újvidéki telepi templom ötvenéves évfordulóján római és görög katolikus, valamint metodista lelkipásztor is jelen volt), a hétköznapi kapcsolatok mintha őnáluk intenzívebbek volnának. Közös szemináriumokat rendeznek országon belüli szlovák evangélikusokkal, román görögkeletiekkel, római katolikusokkal; más felekezetek lelkészegyesületeit is megkeresték. Szécsi Szent László 1967-ben fölavatott református templomának építéséből a helyi katolikus hívek is kivették részüket— mivel sajáttemplommal nem rendelkeznek, a presbitérium engedélyezte számukra, hogy havonta ott misézhessenek. Hodosy püspök véleménye szerint ökumenikus munkára csak ott adódik lehetőség, ahol a katolikus hívekkel szemben a reformátusok többségben vannak. Ugyanő jelzi, hogy kánonjuk megkötései és az ökumenikus tanácsban való évenként cserélődő képviselőjük miatt az ortodoxokkal csupán formális az együttműködésük — végső soron csak a reformátusoknak igazán fontos az ökuméné. Ők azok, akik minden évben egyszer meghívják a Vajdaság különböző felekezetű nőtagjait az úgynevezett ökumenikus napra. A Bázelben székelő Egyházak Világtanácsa által kezdeményezett Legkisebb Pénzegység mozgalom karitatív céljaira is sikerült megnyerniük további öt keresztény egyház híveit. Igaz, a szolgálatuk elvégzésében akadályoztatott református lelkipásztorokat pedig evangélikus kollégáik segítik ki, amikor a szükség úgy kívánja. Az egyháznak a települések életét befolyásoló közművelődési szerepét a második világháború óta korlátozzák. Mindamellett tudomásunk van arról, hogy például a horgosi plébánia népművészeti-háziipari gyűjteménynek, a szabadkai székesegyház komolyzenei hangversenyeknek ad otthont. DR. SZÉKELY ANDRÁS BERTALAN Szerkeszti: BALÁZS F. ATTILA