Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1991-03-02 / 52. szám, szombat
1991. MÁRCIUS 2. . ÚJSZÓM KALEIDOSZKÓP FELHÍVÁS A rimaszombati Tompa Mihály Klub azzal a felhívással fordul a csehszlovákiai . magyar politikai mozgalmak, • tehát az Együttélés, az FMK és az MKDM központi vezetőségeihez, illetve a különféle szövetségek, egyesületek stb. vezetőihez, továbbá a magyar nemzetiségű prágai és pozsonyi parlamenti képviselőkhöz, az újságírókhoz és mindazokhoz, akik állást foglalnak, nyilatkoznak a maguk vagy a „tömegek" nevében, hogy haladék nélkül hidalják át mind az egymás ellen irányuló személyes, mind pedig belső torzsalkodásaikat. Klubunk és környékünk lakosságának egybehangzó véleménye, hogy akik az itt éiö magyarság érdekében nem tudnak megújhodik, akik saját érdekeiket vagy saját csoportosulásuk érdekeit nem tudják (netán nem is akarják) alárendelni a tömegek érdekéinek, akik nem hajlandók megfontoltan és ha lehet, akkor egységesen kiállni leglényegesebb közös érdekeinkért, azok nem valók zászlóvivőknek. Ha visszatekintünk az 1989 novemberétől eltelt időre, sajnos azt kell látnunk, hogy nemcsak az itteni magyarság egysége hiányzik, hanem inognak kulturális és szellemi életünk bástyái, lapjainkat a megszűnés fenyegeti (némelyek már meg is szűntek!), nem oldódnak meg oktatásügyünk és anyanyelvőrzésünk problémái. Vannak, akik meggondolatlanul még a-Csemadokot is fel akarnák oszlatni - ahelyett, hogy segítenék és korszerűsítenék a működését. Ez ellen is a leghatározottabban tiltakozunk. „Az ember annyit ér, ámennyit használ" - mondta Széchenyi István. Üdvös lenne, ha ezt tekintené mottójának mindenki, aki akár egyénileg, akár mozgalmat reprezentáló harcosként sorompóba áll. Kérjük, aki egyetért felhívásunkkal, szintén lejtse ki a véleményét. Tompa Mihály Klub, Rimaszombat APRÓHIRDETÉS ftSSáSBÉTÍl • Eladó holland PRISCA paradicsompalánta. Cím: Bratislavská 8, Tomášov, tel.: 07/958 168. ' Ú-574 VEGYES • Cseropézést, talajburkolást vállalok magánszemélyeknél és vállalatoknál. Tóth István, Boriny 1381, Dunajská Streda, tel. 264 78. Ú-516 ^ Szívünk teljes szeretetével és hálával köszöntjük a szerető férjet, édesapát és nagyapát, Zsemlye Lajost (Imely), aki 1991. március 2.-án ünnepli 60. születésnapját. E szép ünnep alkalmából szívből gratulálunk, és hosszú, boldog életet kívánunk. Felesége, hat lánya, öt fia, menyei, vejei, valamint huszonnyolc unokája, akik sokszor csókolják a nagypapát Ú-353 WEGEMLEKEZES • Fájó szívvel emlékezünk drága halottunkra, Németh Imrére (Pozsony) halálának harmadik évfordulóján. Emlékét örökké megőrizzük. Felesége és gyermekei Ú-419 • Fájó szivvel emlékezünk a drága feleségre, édesanyára Mézes Istvánné, szül. Kosár Jusztinára Bögellőn, akit a kegyetlen halál 1990. március 3-án ragadott ki szerettei köréből. Szeretetét, jóságát szívünkben őrizzük: férje, gyermekei és a rokonság Ú-589 VÁLLALKOZÓK FIGYELEM! Magyarországi magánvállalkozó, aki érdekelt az építőipari, kötött áru, és ruházati termékek előállításában, export, import ügyletek lebonyolításában, kapcsolatot keres hasonló tevékenységet folytató vállalkozókkal. Érdeklődni magyar vagy szlovák nyelven levélben a következő címen: Grekszum Kft. 44 00 Nyíregyháza Alkony út 47. ÚP-133 FORRÓ TÉMÁK A PARLAMENTBEN A hazai politikai színtér egyik „forró témája" a feddhetetlenségi vizsgálat kérdése jelen van a Szövetségi Gyűlésben is. Nemcsak a november 17-i eseményeket kivizsgáló bizottság foglalkozik a lusztrálással, ez a kérdés felvetődik szinte rendszeresen a plenáris üléseken is, s mi sem természetesebb, gyakori beszédtéma a parlamenti folyosókon is. A szövetségi parlament legutóbbi ülésének zárószakaszában hárman is énntették ezt a kérdést. Michal Malý, a Polgári Fórum képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szövetségi Gyűlés márciusban esedékes ülésén kerülne sor annak a törvényjavaslatnak a megvitatására, amely lehetővé tenné a törvényhozó testületben még jelenlevő volt titkosügynökök képviselői mandátumának megszüntetését. Ezen az ülésen a november 17-i eseményeket kivizsgáló bizottság jelentését is felolvasták, amely Michal Malý képviselő értesülései szerint tartalmazná azoknak az egykori titkosrendőrséggel együttműködő képviselőknek a névsorát, akik az előzetes figyelmeztetések ellenére sem mondtak le mandátumukról. Malý képviselő szerint ennek az ülésnek nyilvánosnak kellene lennie, sőt, a Csehszlovák Televíziónak élő adásban kellene közvetíteni az ülést. Újból felhívta a képviselői mentelmi joggal rendelkező titkos ügynököket, márciusig hagyják el a parlamentet. Kijelentette: ha nem cselekednénk így, s mivel nem lenne helyes ha az emberekről távollétükben beszélnénk, arra kérnénk őket, hogy kezelőorvosuk legalább erre a parlamenti tanácskozásra szakítsa meg munkaképtelenségüket. Dana Némcová ugyancsak a PF képviselője .14 választópolgár nevében követelte a letűnt rezsim kommunista vezetőinek felelősségrevonását magas nyugdíjaiknak csökkentését. Követelte: a parlament a titkosrendőrséget nyilvánítsa terrorista és bűnszervezetnek, továbbá azokat a módszereket, amelyeket a titkosrendőrség használt az állampolgárok beszervezésére - főleg zsarolás, korrupció - minősítse bűncselekménynek. Indítványozta a katonai és polgári bíróságok, ügyészségek és a belügyminisztériumi felügyelő szervek munkatársainak és tevékenységének megvizsgálását, s végül azt, hogy a titkosrendőrség illetve a kémelhárítás volt tagjai ne tölthessenek be állami és közigazkonzorcium 25 %-os árengedménnyel ajánlja termékét: PC XT/AT 286/AT 386 típusjelű személyi számítógépek tartozékokkal RACALL modemek, CANON telefaxok CANON, RANK XEROX és OCE másolóberendezések HILTI fúrógépek EGYEDI AJÁNLATUNK: CANON NP 1215-ös másológép, A 6-ostól A 3-as méretig, percenként 15 másolat ZOOM 0.5-2.00 138 800,XEROX 5007-es irodai másológép, A 4-es méret, TONER lesték 5000 másolathoz 49 900,Árucikkeink koronáért vásárolhatók meg. A berendezésekre 6-12 havi garanciát adunk. TYRNA konzorcium Jednota-áruház, Nagyszombat Telefon: 0805/267 33 Szolgáltatások Háza, Nyitra Služba, rokkantak ip. szöv. Telefon: 087/262 33 UP-61/2 MEGKÉRDEZTÜK PIACOT ADUNK-E A NYUGAT-EURÓPAI HÚSFÖLÖSLEGNEK? Gazdasági helyzetünk egyre vészesebb romlásával és a Nemzetközi Valuta Alap állítólagos külső diktátumával kapcsolatban sok ember fejében felmerült: vajon nem veszélyezteti-e mezőgazdaságunk jövőjét a nyugat-európai hústermékek behatolása Csehszlovákiába? Nincs-e olyan része a nemzetközi szervezettel kötött megállapodásnak, amely elősegíti ezt a folyamatot, s a Nyugat-Európában fölösleges élelmiszerek piacának kínálja fel hazánkat? Ugyanezekkel a kérdésekkel fordultunk Ján Janštához, a Szlovák Pénzügyminisztérium osztályvezetőjéhez. - Ismereteim szerint a Nemzetközi Valuta Alappal aláírt memorandum és a Világbankkal készülő ugyanilyen dokumentum tartalmazza mindkét nemzetközi szervezet érdekeltségét abban, hogy külföldi adósságállományunk számottevően ne növekedjen. A behozatal teljes liberalizálása - beleértve az EGK-tagállamok húsimportját is - voltaképpen külföldi adósságunk növekedését jelentené. Ráadásul olyan helyzetben, amikor nincs elegendő kivitelre alkalmas árualapunk, amellyel törleszthetnénk a kölcsönöket. Hogy érthetőbb legyen, mire célzok, néznünk csak bele a Világbankkal készülő memorandum-javaslatba. A mezőgazdaságról szóló fejezetben azt ajánlják, hogy az idén a múlt évihez képest a harmadára csökkentsük az állami támogatást. De erről már akkor szó volt nálunk, amikor még az előző memorandum sem készült el. E dotációk kiindulópontja jelenleg az árgaranciális alap, amely garantálja néhány alapélelmiszer minimális árát. Továbbá ide tartoznak a célirányos dotációk, például a környezetvédelemre. Ezenkívül Szlovákiában állami támogatásban részesülnek még a kevésbé kedvező körülmények között gazdálkodó mezőgazdaSági vállalatok. A kormány továbbra is csökkenteni fogja a mezőgazdaságba irányuló dotációkat, folytatja a kedvezőtlen feltételek között tevékenykedő vállalatok állami támogatásának leépítését, és olyan szinten tartja majd a minimális árakat, ami fokozatosan egyre kevesebb védelmet ad a gazdaságtalanul termelöknek. Még ezek után is az az érzése, hogy ebből csak az elkerülhetetlen húsbehozatal következtethető ki? Vagy az, hogy Nyugat-Európában így próbálják megoldani értékesítési gondjaikat? Nekem nincs ilyen érzésem. És ez minden, amit a mezőgazdaságról a készülő memorandum-javaslatba belefoglaltak. Ugyanez található a Nemzetközi Valuta Alappal aláírt dokumentumban is. (jmk) J J & P Jantscher & Partner autobusová stanica Mlynské nivy Bratislava RENDKÍVÜLI AJÁNLATUNK! BLACK DECKER LÁNCFÜRÉSZ MODELL: KG - 330 • a léc hossza 40 cm • teljesítménye - 1300 W • csúcsminőség • modern design ára mindössze: 6990 korona. HAJSZÁRÍTÓ - PRAKTIKUS AJÁNDÉK NŐK SZÁMÁRA HT-1200 CLAIROL • minimális súly • magas teljesítmény • elsőosztályú minőség • 1200 W bemenőteljesítmény ára: 490 korona Ha üzletünkbe magával hozza a hirdetésből kinyírt kupont, akkor 100 korona kedvezményt adunk a láncfürész, és 30 koronát a hajszárító megvásárlásakor. UP-123 Az Ifjú Szívek magyar művészegyüttes tánckara és Ghymes zenekara 1991. március 9-én 19.00 órai kezdettel előadást tart a pozsonyi Szakszervezetek Házában (Nám. Františka Zupku). Vendégeink: Szigetköz néptáncegyüttes - Magyarország Volkgruppe Weiden am See - Ausztria és az együttes gyermek táncstúdiója Jegyárak: 25,-; 20,-; 10 - korona Jegyelővétel naponta 10.00-16. óráig az együttes székházában: Mostová 8, Bratislava, tel.: 334 769. ÚP-146 gatási, se pedig közbiztonsági tisztségeket. Az egész kormányhoz, s elsősorban Ján Lángoš szövetségi belügyminiszterhez intézte interpellációját Richard Sacher a Csehszlovák Néppárt képviselője, előző szövetségi belügyminiszter. A többi között elmondta, megdöbbenve értesült arról, hogy a Belügyminisztérium műszaki igazgatóságának hatáskörébe tartozó, különféle biztonsági technikát gyártó és fejlesztő részleg, amelynek felszerelése 2,5 milliárd koronára becsülhető, most állami vállalattá, később pedig részvénytársasággá válik, s erre a minden államban féltve őrzött titkos munkahelyre az utóbbi időben külföldiek is járnak. Richard Sacher a Belügyminisztérium vezetőinek előző heti tévé kerekasztal-beszélgetésén elhangzottakra utalva tiltakozott az ellen, hogy a Belügyminisztérium még mindig 700 volt titkosrendőrt alkalmaz nyomozóként. Ez, mint állampolgárt és képviselőt egyaránt megdöbbentett, mert már egyszer tiltakoztak az ellen, hogy ugyanazok figyelnek bennünket, mint az.előző rendszerben - mondotta Sacher képviselő. Véleménye szerint a hírszerzésben sem jobb a helyzet, ide a hetvenes években a CSKP-ból kizárt személyeket veszik most fel. A volt belügyminiszter kitart véleménye mellett, hogy a mai Belügyminisztérium romokban hever, képtelen gondoskodni az állam védelméről a gazdasági, politikai és diplomáciai kémtevékenységgel. Ehhez a témához tartozik még a csehszlovák Helsinki-bizottságnak a lusztrálással kapcsolatban az állami szervekhez, közöttük a Szövetségi Gyűléshez is eljuttatott állásfoglalása, miszerint a feddhetetlenségi vizsgálatok során - ezt a Moldan-ügy is tanúsítja - nem tartják be a lusztrált személyek emberi méltóságát megtartó szabályokat. A Helsinki-bizottság nem ért egyet azzal, hogy a titkosrendörséggel együttműködök nevét, saját beleegyezésük nélkül, nyilvánosságra hozzák. (sm)