Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-12 / 36. szám, kedd

1991. FEBRUÁR 12. lÚJSZÓi HIT ÉS ÉLET 8 JÉZUS ÉS KORA Mai amikor Kelet-Európában tömegek fordulnak a különböző vallások felé, vajon mennyire időszerű Daniei-Rops könyve?! A materializmustól való eltávolodás világjelenség. Nemcsak Varsóban, Pozsonyban és Zágrábban járnak mind többen templomba, a világ különböző lelkigyakorlatokon számtalan pontján népes tömegek vesznek részt immár évek óta. A huszadik század vége transzcendens hiánnyal telítődik. Az ember ösztönösen is érzékeli a kultúra és civilizáció buktatóit. Végtére is: egyre korszerűbb alkalmatosságok állnak az emberiség rendelkezésére, de ettől nem lettünk boldogabbak. Nem jutottunk közelebb önmagunkhoz. Isten világában nem emberi léptékűre szabott törvények uralkodnak. így óhatatlanul bekö• vetkezik az a' pillanat, amikor a gondolkodó ember szembe kerül önnön világlátásával, vilégeszményével... Minél többen vagyunk ezen a „sárgolyón", annál töményebb a magányunk, annál riasztóbb az egyedüllétünk... Minél többen vagyunk, annál sűrűbben jelentkezik a tehetetlenségünk. Az emberi élet, az emberek lelki egyensúlya pedig törékeny. Ha valami oknál fogva nem hihetünk a matériában, pontosabban fogalmazva: a kézzel foghatóban, hinnünk kell valami másban, hiszen hit nélkül az ember nem tud létezni. De óvakodnék attól, hogy a tegnapi materialistákat én ma hívő embereknek véljem. Hinni ugyanis csupán spontánul és meggyőződésből lehet. Ha attól rettegek, hogy a gyerekem vagy a szülőm meghal, vagy attól, hogy holnapután koldusbotra jutok, és emiatt Isten felé fordulva a segítségét igénylem, Nos, ez még nem hit... Hiszen, ha fordul a kocka, és jóra fordulnak a dolgok: az ember ismételten elfordul Istentől, újból tévútra sodródik... A hívő ember élete tartalmában és formájában különbözik a nem hívő emberétől... Daniel-Rops terjedelmes műve a hívő, keresztyén ember számára nyújthat segítséget. Végtére is, ne restelljük bevallani: a hit megtartásához erőre és önmérsékletre van szükségünk. És miből meríthetnénk önmagunk számára erőt a mindennapok egyhangúságában, ha nem a jól írott szóból.? Daniel-Rops esszéisztikus részletességgel, plasztikusan mutatja be azt a kort, amelyben Jézus élt. Születésekor (i.e. 6-ban) még Nagy Heródes uralkodott Izraelben, s az egységes zsidó állam Augustus császár Római Birodalmához tartozott. Az olvasó sok-sok hallatlanul fontos, alapvető információhoz jut Megismerjük Jézus Krisztus korát, a kortársakat, betekintést nyerünk a monumentális birodalom korlátozott lehetőségeibe, visszásságaiba, és megismerkedhetünk a zsidó állam társadalmi rétegződésével és vallási polarizáltságával, a különböző szekták felfogásával. Daniel-Rops a négy evangélium fókuszában mutatja be Jézust és korát. Ez azért is logikus, mert hajdan a kimondott szónak is roppant értéke és fedezete (!) volt, csupán az utóbbi másfél évezredben devalválódott, veszítette el fedezetét... (vajkai) FRANCIS BACON: Istentelenül - értéktelenül A kevés filozófia eltávolít a vallástól, a sok visszavisz hozzá. Az első, amit Isten hat nap munkájában alkotott, az érzéki megismeréshez szükséges fény volt, az utolsó pedig az értelem fénye. Senki sem hiszi, hogy nincs Isten, csak az, aki szeretné, ha nem volna Isten. Az istentagadók az emberi nem nemes voltát és méltóságát tapossák porba. Mert az ember teste kétségtelenül rokon az állattal; ha tehát lelkében nem hasonul Istenhez, akkor minden magasabb érték nélküli, közönséges teremtmény. A

mikor visszatekintünk az elmúlt naptári és egyházi évre, az elvégzett munkára, hitet erősítő események egész sorára, mindent megelőzően hálánkat fejezzük ki a szerető és kegyelmes Isten iránt azokért a javakért es ajándékokért, amelyekkel elárasztott bennünket. Elsősorban a szabadságért, a szolgálat ezernyi alkalmáért, az új lehetőségekért, az erőéig Külön köszönetet mondunk az 0 igazságát éhező és szomjazó emberekért, akiket régtől kerestünk, és találkozhattunk velük, megtaláltak, s a Krisztusra mutató bizonyságtevéseink alkalmával készséggel meghallgattak. Visszatekintve azt kérdezzük magunktól és egymástól: mi újat hozott az elmúlt esztendő? Felnőtt- és gyermek-istentiszteletet (ezekre igyekezett leszűkíteni a hatalom minden tevékenységünket), ifi - és felnőtt - bibliaórákat az elmúlt évek és évtizedek alatt is tartottunk. Kis létszámmal, de folyt a konfirmációi előkészület, itt-ott a vallásoktatás is. Az egyházakban több gyülekezet örülhetett jövőt ígérő, láttató templomi ünnepségeknek karácsonykor, áldozócsütörtök napján vagy a reformáció évfordulóján. Mi változott hét, mi újat hozott az elmúlt év? Nos, a változások alapvetőek voltak, és sok újat hoztak. Az ateizmus mint hivatalos államvallás kifulladt, alámerült a történelem tengerébe, siratás és gyász nélkül kimúlt. Elkezdődhetett ismét a rendszeres munka a korábban tiltott területeken is, a gyermekek és az ifjak között. A mindent meghatározó, átfogó, nagy élmény azonban, úgy érzem, mégis az volt, hogy az erőszak, a kényszer és ami követi — a félelem beszennyező, erőt csapoló, lealjasító béklyóitól megszabadultunk. Az Evangélium hirdetése, a szeretetszolgálat szabadon folyhat. Már senkit sem fenyeget ezekért a megfélemlítés undorító, sajnos a múltban gyakorta „eredményes" kényszere, mert elmúlt, az Isten levette rólunk ezt a súlyos próbát. Ezzel egyidőben új kezdeményezések születhettek, régieket újraindíthattunk. Létrejöttek az első gyermek* és ifjúsági találkozók, presbiteri konferenciák, teológus-napok, lelkészi vendégszolgálatok. Reálisak lettek a keresztyén kultúra terjesztésének a lehetőségei, a rádiós és televíziós istentiszteletek. Hiszem, hogy a felsorolt lehetőségek valamelyikével mindenütt éltek a keresztyén közősségek és egyének, xxx A kővetkezőkben szabad legyen azon gyülekezetek életéből konkrét képeket bemutatni, ahol Isten kegyelméből éppen szolgálok: a Han21 fiatal esetenként 3-tól 6 napig, naponta 8 órányi fizikai munkával segítette az építkező gyülekezeteket, esténként pedig templomi találkozókon szolgált, áhítattal, énekszámokkal, bizonyságtevésekkel, gyülekezetük életének ismertetésével. Az áhítattal egybekötött találkozók végén a nagyszámú gyülekezetek tagjainak kérdéseit válaszolták meg. Az egyhetes együttlét egymás jobb megismerésének és a segítő szándék gyakorlásénak lett a nagyszerű alkalma. Folytatni szeretnénk. GYÜLEKEZETEINK ÉLETÉBŐL va—Csíz—Lénártfalva hármas gyülekezet és a runyai anyaegyházközség életéből. A megújuló élet és a szabadság első bátorító jele a Tőkés László és egyben Temesvár mellett kiálló gyertyafényes tüntetés volt. Ezt követte az újonnan szervezett ifjúsági bibliaközösségi munka, valamivel később, még a tél folyamán, a 16 és 21 év közöttiek konfirmálása. A tavasz elején Szvorák Katalin és a kassai Csámborgó zenekar szerepelt templomunkban népdalokkal, vallásos ihletésű zene- és énekszámokkal. Szereplésük tkp. egy negyvenéves áldatlan kényszerhelyzetnek vetett véget, amelyben a művészek elkerülni, kényszerültek a templomokat. Áldozócsütörtök napján, a korábbi 16 felnőttet további 24 ifjabb konfirmandus vizsgája követte, ismét emlékezetesen nagy, szívből örvendező gyülekezet közepette. A következő jeles művészek Magyarországról érkeztek hozzánk, élükön Faragó Laurával és Selle Zoltánnal, akik Erdélyben „termett" dalokat és istenes verseket adtak elő lenyűgöző átéléssel. A nyár sem telt el tétlenül, egy három évvel korábban, még félelmek között, csendben szervezett ifjúsági találkozót ismételtünk meg régi és új résztvevőkkel, építkező gyülekezeteknek segítendő, de egyben gyülekezetépítő céllal. A négy országból (Erdély, azaz Románia, Hollandia, Magyarország, Csehszlovákia) érkezett összesen Szeptemberben a Debreceni Református Gimnázium tanulóinak egy csoportját fogadtuk, akik kántustagokkal együtt Tompa Mihályra emlékezni érkeztek hozzánk. Az Igét nt. Papp Csaba, debreceni lelkip.ásztos hirdette. Örömmel, a jövőt illetően jó reménységgel mondhatjuk el azt, amit a környező gyülekezetek lelkészei, gondnokai is megerősítenek, hogy az egykor kitelepítéssel, deportálással gyengített, nyomorgatott, de a múltra visszatekintő gömöri gyülekezeteinkben valami megmozdult. Egyre biztatóbb jelei vannak annak, hogy a korábbi helytállók mellett, Ezékiel próféta szavával élve, a „száraz csontok" is megelevenednek. Számos helyen növekedett az áldozatvállaló, adakozó kedv. Lassan megáll a falvak pusztulását előidéző elvándorlás, tisztul a látóhatár, erősödik az erkölcsi és hitbeli felelősség egymásért, a múltunk sajátos, mással nem helyettesíthető értékeiért. Folyamatosan növekedett az érdeklődés a Biblia és az egyházi irodalom iránt. Új arcok tűntek föl a templomokban, ahová gyermekek, értelmes fiatalok hívják szüleiket. Egyre több helyen örvendeznek a szépülő templomoknak. Tanúi lehetünk annak, hogy a hitből, hűségből fakadó jószándék féltve őrzi a múlt kincseit, és kész új értékekkel gyarapítani azokat. DR. ERDÉLYI GÉZA református lelkipásztor VILÁGOSSÁG A Szlovák Rádió magyar nyelvű adásának egyházi műsorában Pintér Zoltán lukanényei és Tóth Péter Domonkos lajosmizsei plébános beszél a környezetvédelemről. A teremtéstörténetben olvashatjuk, hogy Isten, miután megteremtette a világot, úgy látta, minden jó, amit alkotott, és nemcsak jó, hanem szép is. Tökéletes műalkotás. A hívő ember a természetben nemcsak annak anyagi komponenseit látja, hanem Isten gyönyörű ajándékát az ember száméra — hangzik el a Pintér Zoltánnal készült interjúban. Nem véletlen, ha a természettudósok többsége mélyen istenhívő, hiszen ők azok, akik nemcsak gyönyörködnek a természetben, hanem mélyen belelátnak titkaiba is. „Új szépségben sugárzik fel előttem a világ és a teremtés, ha megtanulom Krisztus felől szemlélni. Krisztus a világ egy darabjává lett, fölvette magába a világot, istenségével megszentelte és megnyitotta a benne felvirradó üdvösségnek" — hangzik el Anton Gots rövid elmélkedésében. S végül részletet hallhatunk Gyökös sy Endre novellájából: „...kérem azt, akit csak kérhetek, mondjon egy imádságot egyszer ne csak önmagáért, hanem a teremtett mindenségért, amelyet úgy szeretett Isten, hogy egyszülött Fiát adta — ezért a világért is; a Földön még élő gyíkokért és margarétákért is. Az olajban fulladozó tengerért, amelyben már nem jutna el a cethal Jónással Ninivébe. A levegőtlen égért, amelyben nem érne el a holló Illésig. Az égi madarakért, hogy fészkük, s a rókákért, hogy barlangjuk legyen. Mondjon egyszer egy imát a Földért, ezért az űrben keringve száguldó Noé bárkájáért, amelyben egyre kevesebb a hely a gyíkoknak, a margarétáknak és a fáknak." (mikola) HITOKTATÁS SOMORJÁN Az új tanévben valamennyi iskolában ugrásszerűen megnövekedett azoknak a tanulóknak a száma, akik hitoktatásra jelentkeztek. így aztán a település papja, ki korábban minden nehézség nélkül egyedül is el tudta végezni a hitoktatást, most segítségre szorul. A somorjai plébánián Barcsek Sándor esperes úrtól afelől érdeklődtünk: náluk hogyan oldották meg a hitoktatást. — Somorjén a hitoktatásban jelenleg mintegy hétszázan vesznek részt, ebből négyszázan a szlovák, háromszázan pedig a magyar iskolába járnak. A szlovák iskolában a káplán úr két fiatal bacsfai kedvesnővérrel vezeti a hitoktatást, a magyar iskolában egy hitoktatónő van a segítségemre, a kisegítő iskolában pedig még egy segéderő dolgozik. Az oktatás harminc csoportban folyik, tehát harminc órát tartunk hetente. Összehasonlítva a tavalyi évvel, szembetűnő a növekedés, ugyanis tavaly csak-százötven tanuló járt hittanra, s ha még távolabbra tekintünk a múltba, bizony voltak évek, amikor a hittant látogatók száma a százat sem érte el. — Mire összpontosítják elsősorban a figyelmet? — Különös súlyt fektetünk az elsőáldozók alapos, jó felkészítésére, a nagyobbakat a bérmálásra készítjük fel. Vannak szakmunkástanulóink, és 10—15 gimnazista is látogatja a hittanórákat. Emellett sok 20— 22 éves fiatal most szeretne elsőáldozó lenni, velük külön foglalkozunk a templomban vagy a plébánián. Rajtuk kívül pedig egyre több olyan fiatal keres fel bennünket, aki az esküvőjére készül. — Feltételezhetően a kisdiákokkal van a legkevesebb gond, viszont nem lehet egyszerű a munka a felső tagozatosakkal vagy a még idősebbekkel. — Az elsősökkel, másodikosokkal nincs semmi gond. A hitoktatásra szívesen jönnek a nagyobbak is, csak az a baj, hogy sokuk nem jár szentmisére, csupán egynegyedük rendszeres templomjáró. Ennek pedig az az oka, hogy a szüleik sem járnak templomba. A hittant tantárgynak tartják, nem pedig az élet részének, és nem törekszenek arra, hogy a hitigazságokat megtartsák. Pedig a hittan nemcsak az elméletből áll, ahol el lehet sajátítani a hitigazságokat, a gyakorlatban is érvényesíteni kellene azokat, mint például a tízparancsolatot, s ide sorolhatjuk a templomba járást is. — Mit szól ön mindehhez? — Természetesen nem nagyon tetszik, de el kell fogadnom. Régebben is hasonló volt a helyzet, azzal a különbséggel, hogy akkor azok a szülők íratták hittanra a gyermeküket, akik maguk is jártak templomba. A hittanra járók száma a hétszeresére emelkedett, a templomban pedig csak a felével vannak többen. A hittanórákon természetesen megpróbálunk a meggyőzés erejével hatni a gyermekekre. Akkor ott mindegyik meg is ígéri, hogy elmegy a templomba, de éppen jó filmet vetítenek a tévében, vagy kirándul a család. A vasárnapi programba nem mindenütt illik bele a szentmise. — Hogyan vélekedik, mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy a gyermekek elfogadják és gyakorolják a keresztény életformát? — Ahhoz, hogy minden hittanra járó gyermek keresztény életet éljen, nagyon hosszú időnek kell eltelnie. Ha nagyon optimista vagyok, évente öt-tíz százalékkal többen lesznek. Azt remélni sem merjük, hogy mindből jó keresztény válik. Az, hogy a hitoktatásra ilyen sokan jelentkeztek, vegyes érzelmeket kelt bennem. A nagy létszám azért jó, mert ha idővel lemorzsolódnak is, a többől nagyobb esély van arra, hogy több hívőt nyerünk. Viszont olyanokba is munkát fektetünk, akikből látjuk, soha nem lesz keresztény. — Fölösleges fáradságnak tartja? — Korántsem érzem fölösleges munkának. A káplán úrral éppen arról beszéltünk a minap, hogy egyeseknél a hittantanítás legalább arra jó lesz, hogy képtárban nem fognak tanácstalanul állni egy-egy Dávidkép vagy Krisztus mennybemenetelét ábrázoló festmény előtt. Tehát az általános műveltséghez mindenképpen hozzájárulunk, és a munkánk akkor sem veszik kárba, ha nem tudunk mindenkiből igazi keresztényt nevelni. TÓTH ERIKA Lengyelországban járva nem lehet nem észrevenni, hogy milyen sok az új templom. Valamennyi építészeti műremek. A második világháború a templomokat sem kímélte, teljesen megsemmisültek, vagy jelentősen megrongálódtak — s ezeket is újjá kellett építeni. De 1980—1990 között Lengyelországban 1000 (ezer) új templomot építettek és hogy milyeneket, azt mutatja be a pozsonyi Lengyel Tájékoztatási és Kulturális Központ kiállítása, amelyet a Szlovák Fejlesztési és Építőipari Minisztériummal és a Szlovák Építészek Társulásával közösen rendeztek. Az új templomok stílusa nem egységes, a tervezők szabadon alkothattak. S mivel a templomok funkciója napjainkban megváltozott, a lengyel szakrális építészet valóban újat és művészit hozhatott létre. Az objektumok több célt szolgálnak: nemcsak istentiszteleteket tartanak bennük, hanem különböző összejöveteleket. Az új templomokban vannak klubok, hitoktatásra alkalmas helyiségek, sőt a nagyobbaknak színháztermek is (és nem kizárólag vallásos tárgyú színdarabokat mutatnak be, viszont valláselleneseket érthetően nem) vagyis a modern templom a társadalmi élet központja is egyúttal. Ezer új templom tíz év alatt — világviszonylatban is ritkaság (kérdés, van-e erre egyáltalán példa), és mindenképpen felvetődik, hogy honnan, miből. A Polimex-Cekop prágai kirendeltségének igazgatója Zdzieslaw Nabrdalik mérnök (a PoliLENGYEL TEMPLOMOK A wroclawl Szentlélek-templom mex-Cekop — szakrális objektum kivitelezője, az egyik legrégibb külkereskedelmi vállalat, hazánkkal 45 éve együttműködik, jelenleg 60 objektumon 4000 szakemberük dolgozik) mesélte, hogy a templomok nagyrészt társadalmi összefogással épültek, közadakozásból. Megtörtént olyan is, hogy nem kapva telket, a hívők kisajátították a földet, kéresztekkel határolták körül a majdani templom alapját. Az ezer templom közül a legszebbek fotói láthatóak Szlovákia számos városában, május végéig. (kop) Szerkeszti: BALÁZS F. ATTILA