Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-23 / 46. szám, szombat

1991. FEBRUÁR 23. ÍÚJSZÓM HAZAI KÖRKÉP ELFOGULTSÁG NÉLKÜL BESZÉLGETÉS MILAN HEJNÝ OKTATÁSI MINISZTERHELYETTESSEL - Miniszterhelyettes úr! A tárca Szlovákia nemzetiségileg vegyesen lakott területeinek oktatásügyével foglalkozó jelentését már egy terjedelmes Interjúban ismertettük olvasóinkkal, ezért azzal kapcsolatban csupán arra lennék kíváncsi, módosultak-e az említett területek oktatásügyének helyzetéről, pcoblémáiról kialakított elképzelései a jelentés elolvasása után, illetve, hogy talált-e benne olyan információt, mely meglepte önt? - Hogy változtak-e az elképzeléseim? Minden bizonnyal, csak éppen nem az egyik napról a másikra, mivel a jelentésben szereplő adatok még a jelentés kidolgozása előtt, beérkezésük sorrendjében az asztalomra kerültek. Valahogy úgy voltam •az egésszel, mint a növésben levő gyerekkel: ha fél évig nem látom, akkor meglepnek az időközben bekövetkezett változások, ha viszont nap mint nap vele vagyok, akkor mintha mit sem változott volna. Viszszatérve a jelentésre, elmondhatom, hogy a benne szereplő számtalan pontos információnak köszönhetően végre teljes összetettségében látom a problémakört, és azt hiszem, hogy most ez a legfontosabb. - A jelentéssel néhány hete a kormány is foglalkozott. Az ülést kővető sajtótájékoztatón Ján Pišút oktatási miniszter megjegyezte, hogy a jelentésben néhány olyan adat is szerepel, amely többféleképpen is értelmezhető. Példaként azt a több mint tizenötezer magyar nemzetiségű gyereket hozta fel, akik szlovák tanítási nyelvű alapiskolában tanulnak. Miniszterhelyettes úr! Megkísérelné felvázolni mindazokat az értelmezési lehetőségeket, melyek az említett ténnyel kapcsolatban szóba jöhetnek? - Nos, először is arra kell megkeresnünk a választ, hogy miért járnak ezek a gyerekek szlovák iskolába. Az egyik ok az lehetne, hogy a szülők lakhelyének közelében nincs magyar iskola. Ha ezt elfogadjuk, akkor nincs más hátra, bővítenünk kell a magyar iskolák hálózatát. Fordított esetben, persze, ugyanezt tennénk. A másik lehetséges ok, hogy abban a bizonyos szlovák iskolában színvonalasabb oktatás folyik, mint a közelben levő magyarban. Ha ezt fogadjuk el döntő okként, akkor nincs szükség az iskolák számának növelésére, az oktatás színvonalára kell helyeznünk a hangsúlyt - erre azonban mindezektől függetlenül kell, hogy sor kerüljön. Következő okként felmerülhet, hogy a gyermek a szlovák iskolában jobban megtanulhat szlovákul, és ez a továbbiakban növelheti esélyeit, megkönnyítheti az érvényesülést. Ez eddig ugyanannak a ténynek háromfajta értelmezési lehetősége. Persze, meg lehetne állapítani, hogy melyik a helyes, csak sajnos túl sokba kerülne: a saját információs intézetünk 45 ezer koronát kér egy kérdés feltevéséért, és mi még nagyon sokra nem tudjuk a választ. A gondunk egyre több, a pénzünk kevés, így nagyon meg kell gondolnunk, hogy a tárca mely égető kérdéseire keresünk ily módon választ. - A miniszter úr azt is említette, hogy megváltozik a szlovák nyelv oktatásának koncepciója.,. - Nemcsak a szlováké. Minden nyelv oktatásának a koncepcióján változtatni szeretnénk, főleg ami az angolt, a németet és a franciát illeti. Egyrészt azért, mert a szülök már nem elégednek meg azzal, ha gyermekük nyelvet tanul - azt szeretnék, ha meg is tanulná; másrészt pedig ezt a külföldről érkezett lektoraink is így tartják helyesnek. Ami a szlovák nyelvet illeti - és ez nem csak a magyar iskolákon folyó oktatásra vonatkozik, bár rájuk talán kicsit hangsúlyozottabban -, szakembereink némelyike régebben sem rejtette véka alá a vele kapcsolatos fenntartásait, melyek főként abból fakadtak, hogy az oktatás során túlzott hangsúly került a nyelv szerkezetére, mondat-, és szóelemzéssel fárasztottuk a gyermeket, közben megfeldkeztünk a nyelv kommunikatív funkciójáról. Aztán csodálkoztunk, hogy a tanulók nem tudják szavakba foglalni gondolataikat, hogy képtelenek elolvasni és megérteni egy társasjáték szabályait stb. A nyelv kommunikatív funkciójának „rehabilitációjára" van tehát mielőbb szükség. A magyar iskoláknál maradva, elhibázott lépésnek bizonyult, hogy (Méry Gábor felvétele) t a magyar gyerekeknek olyan módszerekkel tanítjuk a szlovák nyelvet, amilyenekkel mi, mondjuk, az oroszt tanultuk: csupa életrajz, rengeteg nyelvtani szabály - és a gyerek közben nem tanul meg beszélni. Holott éppen az kellene, hogy legyen a cél! Ebből a szempontból ez nem is a tankönyvek, illetve a tantervek vagy az új koncepció kérdése, sokkal inkább a tantestület felkészültséggé. A szlovák nyelvet tanítóknak tökéletesen kellene tudniuk szlovákul, függetlenül attól, hogy milyen a nemzetiségük és milyen tanítási nyelvű iskolában oktatnak. Ugyanez persze vonatkozik a más nyelveket tanítókra is. -A tantestület felkészültségének a kérdése, mondta az imént. A tankönyveket tehát nem fogják kicserélni? - Ami a tankönyveket illeti, az egészen más, de hasonlóképpen összetett problémakör, mint az előbbi. Szinte valamennyi tankönyvről elmondható, hogy vagy túlideologizált, vagy módszertanilag hibás, esetleg túlhaladott tényanyagot tartalmaz, ráadásul még túl „tömény" is. Nem egy tankönyvre mindez egyszerre érvényes. Mi örülnénk a legjobban, ha már holnap új tankönyvekből tanulhatnának a diákok, ez azonban lehetetlen: a jó tankönyv megírásához idó kell, a kiadásához pénz. Nem tehetünk mást, a jelenlegi tankönyvekből fogjuk átmenteni a használható részeket: a magyar iskolák szlovák tankönyveinél maradva, például laikusként csak anynyit mondhatok, hogy valószínűleg kurtábbak lesznek nyelvtani részeik, megszaporodnak viszont a kommunikatív készségeket fejlesztők. - Az utolsó kérdésemmel bizonyos szempontból visszakanyarodnék az elsőhöz: a már említett interjúban olvasóinknak röviden bemutattuk a nemzetiségileg vegyesen lakott területek iskolái alapításának és működtetésének alapelveit lefektető, lényegében a jelentés eredményeiből kiinduló javaslatot is, melyet a jelentéssel együtt hamarosan minden tanügyi igazgatóság megkap. On szerint ezeknek az alapelveknek a gyakoriati bevezetése után - már ha a tanügyi igazgatóságok tartani fogják magukat hozzájuk - nem fog előfordulni, hogy egy magyar (szlovák) gyereknek a saját, illetve szülei akarata ellenére szlovák (magyar) iskolába kell járnia? - Nos, mindenekelőtt az a feltételes mód...: ha a tanügyi igazgatóságok tartani fogják magukat hozzájuk... - A feltételes módot a javaslatból vettem... - Igen, tudom. Nézze: erről nagyon sokat vitatkoztunk, és én nagyon nem szeretném, ha ezt a feltételes módot a minisztérium részéről bárki úgy értelmezné, hogy mi majd azt mondjuk: ők nem akarták ezt vagy azt, mi mossuk kezeinket. Erről szó sem lehet. Nekünk arra kell törekednünk, hogy amennyiben valamilyen új koncepciót vezetünk be, és az elfogadhatónak tűnik valamennyi fél számára, akkor nem tűrhetjük el, hogy a személyes érzelmeiből kiindulva bárki bármit is bojkottáljon. Nagyon jól tudjuk, hogy terveink megvalósítása nem egy esetben akadályokba ütközik majd, és mi szeretnénk a legjobban, ha valamennyit sikerülne leküzdenünk. Mint oly sokan a forradalom óta azonban, mi is számunkra ismeretlen utakon haladunk. Tudjuk, hogy merre nem szeretnénk menni, a helyes irányt azonban apránként, lépésről lépésre kell kitapogatnunk. Néhány tapogatódzó lépés után az említett javaslatról is kiderül majd, hogy milyen jelenséget nem vettünk figyelembe, miről feledkeztünk meg a kidolgozásakot és akkor módosítunk rajta. Tény, hogy a javaslaton nyomot hagyott a közhangulat is, az a rengeteg őszi indulat, melyeket egyszerűen nem hagyhattunk figyelmen kívül. Úgy vélem azonban, hogy a kedélyek lecsillapodtával megteremtődik a pontosabb döntések ós a problémák határozottabb megoldásának lehetősége. Egyet viszont, véleményem szerint, mindezek ellenére egyértelműen bizonyít a javaslat, és az, hogy döntéseinket nem feltételezések, hanem tények alapján hozzuk. Valós tények alapján, melyekben nem mutatható ki szemernyi elfogultság sem. Nem volt egyetlen adat, melyet ilyen vagy olyan megfontolásból kihagytunk volna a jelentésből. Tegyük bele, lássuk végre pontosan, hogy mi a helyzet, mondtuk. Ha új tények merülnének fel, kibővítjük a jelentést. Csak tisztulni fog a kép, és ezzel párhuzamosan megnyugszik majd a közvélemény, javulni fog az általános helyzet. Véleményem szerint ugyanis a közelmúlt ellentétei azzal, hogy rossz fényt vetettek rájuk, egészen természetes dolgokat tettek elfogadhatatlanná mindkét fél számára. Szerintem például természetes lenne, ha a magyar iskolákban némely tantárgyakat szlovákul tanítanának, hiszen a kétnyelvű gimnáziumokban is angolul, németül vagy franciául tanítanak néhányat. Az azonban, hogy ezt a szlovák fél ki akarta erőszakolni, parancsba akarta adni, hiba volt, automatikusan sündisznóállásba kényszerítette a magyar felet. Véleményem szerint csupán annyit kellett volna mondani: gondolkodjatok el rajta, próbáljátok ki két-három iskolában, az eredmények majd magukért beszélnek. Vagy fordítva: mi lenne, ha a szlovák iskolákban bevezetnénk a magyar nyelv oktatását? A tanterveink ezt lehetővé teszik, az iskolákban akár asztrológiát is taníthatnak, tehát miért is ne? Sajnos, azonban - egyelőre legalábbis - az asztrológia-bevezetése egészen más visszhangot keltene közvéleményünkben, mint a magyar nyelvé. Ha majd lecsillapodnak a nacionalizmus hullámai, megnyugszik az emberek tudata, egyszóval, ha felnövünk, akkor ezen a téren is gyorsabban haladunk majd előre. KLUKA JÓZSEF HOPPON MARADT ELŐFIZETŐK Divat mostanában az ankétszerkesztés. Meg a közvéleménykutatás. Minél kevésbé vagyunk képesek befolyásolni az eseményeket, annál gyakrabban kérdezik tőlünk tévések, újságírók és közvéleménykutatók, hogy miként kellene irányítani a dolgokat. Nekem már úgy tűnik, hogy az illetékeseknek lelkiismeretfurdalása van, amiért olyan intézkedéseket hoznak a demokrácia nevében, amelyekkel nemcsak a nép, hanem talán még maga az intézkedő sem ért egyet. így hát megállítják az embert az utcán, és kérdéseket tesznek fel. Tegnapelőtt is megtisztelt a Prior előtt egy kéttagú televíziós stáb. Az iránt érdeklődött a riporter, hogy véleményem szerint hogyan kellene megoldani az öböl-válságot. Néhány nappal korábban arról készített egy nagy példányszámú napilap közvéleménykutatást, hogy szerintem miként kellett volna megvalósítani 1948ban a februári győzelmet, hogy az ne úgy sikerüljön, ahogy sikerült. Ilyenkor mondja az ember: igaz, okos vagyok, de erre még én sem tudok válaszolni. Érdekes, hogy csupa globális probléma, vagy legalábbis országos kérdés nem hagyja nyugton a közvéleménykutatókat. Ha rajtam múlna, én - legalább időnként - egészen földhöz ragadt kérdéseket is elkezdenék feszegetni. Legszívesebben odaállnék például a pozsonyi Orbis (idegennyelvű folyóiratokat árusító bolt) elé, és megkérdezném az évtizedek alatt már-már kulturális intézménnyé vált üzletből fejcsóválva, néha káromkodva, de mindenképpen értetlenül kitántorgó embereket, mit gondolnak arról, hogy úgyszólván egyik napról a másikra eltűntek a polcokról a magyar irodalmi folyóiratok és lapok. Az érdeklődővel az elárusító hölgy citerázó idegekkel közli, hogy nincs Nagyvilág (világirodalmi folyóirat), de egyszuszra, és aznap talán már századszor, talán elárulja, hogy nem is lesz. Nem lesz Kortárs se, és Kritikára, Mozgó világra, Élet és irodalomra se várjak, egészen a csehszlovák korona konvertibilissá fejlesztéséig. Valami négy esztendővel ezelőtt közölték a vásárlókkal, hogy ezentúl nem nyolc korona a havi folyóiratok ára, hanem 24-35-re emelték. Ezt is megszoktuk. Két évvel később duplájára növelték a módosított árat. Efölött is napirendre tértünk. Tavaly ősszel azt ígérték az Orbisban, hogy új évtől 100 korona körüli áron adják az irodalmi folyóiratok darabját. Azokat, amelyek Budapesten is csak 60-80 forintba kerülnek. Az illetékesek, a Posta Hírlapszolgálat központjában, ezt-azzal indokolták, hogy az elszámolás konvertibilissá tétele miatt történt az árintézkedés. Ezzel ugyan nem lettünk okosabbak, ellenben újabb kérdések merültek fel bennünk: hogyan lehet az, hogy 60-80 forint átszámított értéke 130-160 korona? Mert ekkor már ilyen áron ígérték a folyóiratokat. De csak ígérték, mert nemrég közölték velünk az Orbisban, hogy egyáltalán nem érkeznek hozzánk magyarországi irodalmi folyóiratok. Az indoklás: ilyen áron úgy sem vásárolná meg senki a Nagyvilágot, a Kortársat, a Mozgó világot stb. Földhözragadt kérdés, de én kíváncsi vagyok a válaszra: vajon hogyan lesz 60-80,'vagy akár 100 forint ellenértéke 130-150 korona? Nehezen térek napirendre e jelenség fölött. Különösen most, hogy annyi szó esik a határok átjárhatóbbá tételéről, a szomszédi jóviszony ápolásáról, egymás megismeréséről, a torzsalkodások okainak eltüntetéséről. Nem akadt még illetékes, aki kezébe vette volna az ügy megoldását. Vladimír Mečiar látogatása előtt és után sem akadt, de a visegrádi találkozó óta sem. Pedig a szomszédi kapcsolatok ápolása nemcsak diplomaták feladata, hanem ez az egyszerű emberek számára is fontos teendő. Most a hoppon maradt előfizetők és példányszámonként vásárlók ezrei várják, hogy rendbe jöjjenek a dolgok, és újból megérkezzenek hozzánk az évtizedek alatt életünk szerves részévé vált lapok, folyóiratok, amelyek terjesztését korábban semmi sem gátolta. Reményteljes kezdeményezések ugyan már vannak - a Csemart és néhány magánvállalkozó jóvoltából -, de mindez még kevés ahhoz, hogy a magyar lapokra várók ezrei mindenütt ós elfogadható áron hozzájussanak megszokott lapjaikhoz. TÓTH MIHÁLY ENYÉM LESZ A MIÉNK Ugyancsak liheg a parlament. Még arra sem volt ideje, hogy kifújja magát a kárpótlási törvény-maraton célszalagján túljutva, máris egy újabb maratón rajtpisztolya dördült el csütörtökön. Václav Klaus pénzügyminiszter beterjesztette a törvényjavaslatot „az állami vagyon vállalkozás céljából történő személyekre való átruházása" elnevezésű újabb vitatémát. A köznép által egyszerűen csak nagyprivatizációnak nevezett témakörrel szemben máris megvillogtatta brillíáns vitakészségét Zeman képviselő úr, máris tiltakoznak ellene a kommunisták, mivel a kapitalizmus restaurációját látják benne, s ami miatt máris újabb kioktatásban részesültek. Pedig érthetetlen, miről is kell itt vitatkozni, amikor a pénzügyminiszteri expozéból egyértelműen kitűnt, egyszerű adásvételi aktusról van szó csupán, melnyek során a nemzeti vagyonalap néven bejegyzendő jogi személy eladja a nemzet vagyonát a nemzetnek, már ha meg tudja fizetni. Balgaság lenne vitatni a szándék jogosságát. Negyven év alatt közös lovunk háta igencsak megtúrosodott, míg a nem, vagy csak módjával közösködő társadalmak csillogó szőrű szélvész paripákon vágtattak előre. Hogy legalább a kocogást megkezdhessük a nyomukban, a ő pénzükre lesz szükségünk, de nem adják addig, amíg a nagy közös. (és számtalan helyen lyukas) kalapunkat tartjuk. Ők úgy vélik, tartsa inkább mindenki a saját, azonosítható markát. Világos tehát, hogy nincs más lehetőségünk, mint beruházás előtt szétruházni a vagyont. A probléma itt is, mint a kárpótlásnál volt, a hogyan körül lesz. Nem kellene aggódnom, hiszen a terveszer, amely a kölcsönöktől, a tehetségtelen vezetőktől megszabadított és progresszívan szerkezetváltott vállalatokat jó (külföldi) pénzért eladja majd. S hogy mi jut nekünk? Hát majd a nem „standard" vállalat, amelyet az jellemez, ami az előbbit nem. Hogy úszik az adósságokban, vezetésének fogalma sincs semmiről, termékei a kutyának sem kellenek, és senki sem ad érte egy garast sem. No, ez lesz majd a miénk, megkapjuk a ránk eső értékét vagyonjegyben, az ún. kupónokban. Nem kell azonban azonnal szaladni. A volt NDK példája nyomán úgy néz ki, jut majd belőle mindenkinek bőven, hiszen egy nyugati privatizációs szakember véleménye szerint ott is azt hitték, hogy csak a vállalatok 20-30 százaléka nem éli túl a privatizálást, de kiderült, hogy legalább a fele jut erre a sorsra, s a maradék 20 százalékának is igencsak csipkednie kell magát, hogy tőkés partnert szerezzen a túléléshez. S hogy mit tehetünk majd mi, a vadonatúj tőkések, ha a parlament a törvényjavaslat ilyen formáját fogadja el? Hát valószínűleg nagyon el kell majd kezdenünk dolgozni, hogy részvényeink ne váljanak értéktelen papírfecnivé. (Már ha a külföldi tőke bejön, és egyáltalán hitelez nekünk a talpraálláshoz.) Tehát még el sem kezdődött a nagyprivatizáció, máris itt van a kapitalista stílusú kizsákmányolás. A régi jelszó, új tartalommal: tiéd a gyár, dolgozz, hogy érjen is valamit. És még hogy antagonisztikus ellentétek! Szinte érthetetlen, miről is vitatkozik a parlament jobb és bal oldala. -szénREFLEX