Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-19 / 42. szám, kedd

7 TIPPELŐKNEK 1991. FEBRUÁR 19. NAGYMÁCSÉDI LÉLEKHARANG BONTANI VAGY SEM — EZ ITT A KÉRDÉS Nagymácséd 2600 lelket számláló község a Galántai járásban. Lakói jóravaló, dolgos, segítőkész emberek. Néhány héttel ezelőtt odalett a mácsédiak látszólagos nyugalma, s a falu hívő közössége két pártra szakadt. A viszály odáig fajult, hogy január utolsó vasárnapján, a templom előtti téren, két helybéli összeverekedett. Istenem — mondhatná bárki —, ilyen másutt is megesik, mién kell ezt ország-világ előtt kiteregetni?! Sajnos azonban nem csupán helyi perpatvarról, hanem sokkal többről van szó: egy templom sorsáról. NÉVTELENÜL A nagymácsédi templomon hiába kerestük felépítésének időpontját, nem találtuk. Talán majd bent, gondoltuk, amikor lenyomtuk a faajtó kilincsét. A templomban imádkozó idős asszonyok kissé barátságtalanul figyélték a fényképezőgépet kattogtató kollégámat, de amikor meggyőződtek arról, hogy tisztelettel és csodálattal nézzük a főoltárt, a falfestményeket és a fából faragott szószéket, újra imába mélyedtek. Létezik még? Valamivel később, megszólítva őket, nem zárkóztak el a beszélgetés elől. Csak azon csodálkoztak, hogy a „messzi városba" miként jutott el annak híre, hogy a plébános le akarja bontatni a szószéket, az oltárt és a Mária-barlangot! Hozzáfűzték: a plébános úr elmagyarázta nekik, hogy a szúette szószékről nem lehet prédikálni, ráadásul zavarja Is az oldalt ülőket, akik emiatt nem látják az istentiszteletet tartó papot. A plébános úr úgy érzi, hogy egy korszerű templomban már nincs szükség szószékre. Sőt! Tavaly belefogott a templom fűtésének szervezésébe, s nem egészen egy év alatt felépült a sekrestye, amelynek pincéjében lesz a kazánház. A falu lakossága — mondták büszkén — a költségeket magára vállalta; a mai napig már több mint 165 ezer koronát adakoztak. Egy magát megnevezni nem akaró fiatalember Nagymácséd főutcáján elmondta: amióta az öreg plébános megbetegedett, s helyére az új lépett, nincs nyugalom a faluban. Mert ahelyett, hogy Július Oboňa közösséggé tömörítené a hívő katolikusokat, ő maga az, akinek a döntéseit viszálykodás fogadja. — „Hozzéragasztatta" a templomhqz az új sekrestye épületét, kivágatta az öreg fákat. Még a parlamenti választások idején idegenkedve vette tudomásul, hogy mi a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom—Együttélés koalícióra voksoltunk. Aztán itt van a bontási terve. Mi tó'sgyőkeres nagymácsédiak vagyunk, ő'seink közadakozásból építették fel a templomot. Azt szeretnénk, ha unokáink és az utánunk jövők is eredetiben örökölnék meg. Hívő emberek vagyunk, számunkra fontos, hogy a templom olyan legyen, amilyen volt: szószékkel, oltárral, Mária-barlanggal, feststt üvegablakokkal, amelyeken szentjeink láthatók. Szent István, Szent László, Szent Erzsébet és Szent Margit. Hangot is adtunk eme óhajunknak, de a plébános úr nagyon megdühödött. Aztán itt van ez a verekedés is. Tudják, mit tett a papurik? Ahelyett, hogy megbékélést hirdetett volna, kijelentette, hogy a vétkező csak akkor nyer bűnbocsánatot, ha baltával, saját kezűleg veri szét a szószéket! Igaz, ezt követően elment a faluból. Állítólag beteg. Ezért a vasárnapi nagymisét a galántai plébános tartotta. De úgy hallottam, hogy már meggyógyult, hiszen például február 4-én együtt imádkozott néhány asszonnyal. Hát ez az igazság, elmondja ezt itt bárki; még az is, aki a plébános pártján áll. Mielőtt elbúcsúztunk, a fiatalember bemutatkozott, de árra kért, hogy a nevét ne közöljük. Tart a plébános úr haragjától... ELUTASÍTVA Ilyen előzmények után úgy tartjuk, bővebb felvilágosítást ez ügyben csakis Július Oboňa, Nagymácséd plébánosa adhat. Ő azonban találkozásunk percében közölte velünk: betegállományban van, menjünk Isten hírével. Mire újból szólhattunk volna, ő kitessékelt. Tette olyannyira meglepett bennünket, hogy az egyébként magyarul miséző pap szlovák nyelvű elutasítása már csekélységnek tűnt... NEM ÉRTI Ő SEM A községben tavaly októberben megalakult a Keresztény Anyák Egyesülete. Hlavatý Anna, a helyi rendelőintézet egészségügyi nővére, szívügyének tekinti az egyesület tevékenységét. Amikor rákérdeztünk nála a nagymácsédi torzsalkodások okaira, ő először védelmébe vette a plébánost. Elmondta, hogy a mai pap elődje, a letűnt rendszerben, nem sokat tehetett a fiatalokért; az új viszont egész szívvel azok felé fordult. Jót akart mindenkinek. A templomfűtés bevezetésén is ő fáradozik a legtöbbet. Arról, hogy a munkálatokat építkezési engedély nélkül végezteti, Hlavatý Anna nem tud semmit. És nem tudja azt sem, vajon a szószék lebontása olyan „ügy"-e, amivel foglalkozni érdemes. Szerinte sokkal fontosabb dolgok várnak megoldásra; és ha a plébánost figyelmeztetné a műemlékvédő hivatal, akkor nem szorgalmazná a szószék lebontását. Sőt! Ha az efféle írást ő is láthatná, egyesületével védelmébe venné e műkincset. A kicserélt csillárok nem zavarják Hlavatý Annát, a plébános úrral együtt azt vallja, hogy az idősek így legalább jobban látják a betűt. munk már most sem a régi. Nemcsak az eredeti csillárok hiányoznak, hanem eltűnt az első világháború áldozatainak emlékére emelt kis oltár is. Most a szószéken a sor, de hasonló sorsra juthat a Máriabarlang, áz oltár, az üvegablakokra festett szentjeink. Olyasmit is hallottam, hogy a plébános fehérre meszelteti a falakat, eltüntetve ezzel a falfestményeket. A mi szívünknek ebben a templomban minden drága. Olyan nehéz ezt megérteni? — nézett ránk Risnyovszky Zoltán szomorúan, majd hozzáfűzte: a faluban rossz az emberek hangulata, névtelen gyalázkodó levelek küldözgetése folyik, a plébános pedig — ahelyett, hogy kikérné a véleményünket — a hátunk mögött cselekszik. Amikor tudomást szerzett az ellenállásunkról, több mint két és fél órán át tartó „baráti" beszélgetésre invitált. A szószék lebontását illetően valami jegyzőkönyvet mutatott... Á, hagyjuk! — legyintett Risnyovszky úr, de búcsúzásnál leszögezte: — Mi jó hívők vagyunk. De jó szlovákiai magyarok is akarunk maradni. Ez csak nem bűn? A VÉGSZÓ JOGÁN — A másfél évvel ezelőtt Nagymácsédra érkező szaleziánus rendi papot a helybeliek tisztelettel és szeretettel fogadták. Nálunk az emberek a régi rendszerben is megőrizték hitüket. Nem csoda, hogy a változást követően joggal remélték hitéletük kiteljesedését. Sajnos, nem így történt — summázta az eseményeket Noszek Ferenc polgármester, miközben azon igyekezett, hogy részrehajlás nélkül mondja el a történteket. — Polgármesteri minőségben többször is beszéltem a plébánossal. Felszólítottam, hogy tegyen le szándékáról, ne szorgalmazza a templom belsejének megváltoztatását. Nem titok, enyhe szóváltásra is S a júniusi választások körüli bonyodalmak? Nos, az igaz, hogy a plébános úr kijelentette: minek szervezkednek külön a magyar kereszténydemokraták, hiszen Isten előtt egyek vagyunk. Végül belátta, hogy nemcsak jó keresztények, hanem jó magyarok is vagyunk. Most sem a verekedés miatt ment el a faluból, hanem azért, mert beteg — mondta Hlavatý Anna. A riporteri kötelesség azt diktálta, hogy elmondjuk: tudtunkkal már visszatért, és február 4-én este csendes misét tartott... Hlavatý Anna eleinte tagadta a plébános úr. visszatérését— de amikor belátta, hogy az erőlködés hiábavaló, akkor bevallotta: ő is ott volt a templomba*!. Ennek kapcsán próbáltuk megtudakolni: mit gondol, miért nem állt velünk szóba a felebaráti szeretetet, a megértést hirdető katolikus pap?! Erre ő sem tudott választ, de Szimpatikus buzgalommal kijelentette, hogy majd ő beszél a plébános úrral, és ráveszi, álljon velünk szóba. A telefonért nyúlt, tárcsázott. A vonal túlsó végén közölték: 3 plébános úr elment hazulról, s nem tudni, mikor tér vissza. ALÁÍRÁSGYŰJTÉS Nagymácsédon arról is értesültünk, hogy — a templom védelmére — a lakosok aláírásgyűjtést kezdeményeztek. így jutottunk el Risnyovszky Zoltánhoz, akinek szívügye e kérdés. Bibliaolvasás közben zavartuk, mégis kedvesen fogadott. — Szent ügyünk a templom megmentése — vágott kertelés nélkül a dolgok „sűrűjébe". Templosor került, mert a plébános azzal vádolt, hogy én uszítottam rá a járási műemlékvédőket, illetve a galántai építkezési vállalat ellenőrét, aki a sekrestye építési engedélye iránt érdeklődött. Én közöltem vele: nem én szellőztettem ezt az ügyet, de ő nem tágított. — A faluban aláírásgyűjtés folyik, de nem a plébános ellen, ahogy ezt egyesek híresztelik, hanem annak érdekében, hogy a templomhoz bontási szándékkal, ne nyúljon senki. Nem a községháza szervezte ezt az akciót, hanem a lakosok. A pappártiak — amikor Július Oboňa január 28-án hirtelen elhagyta a falut — felkértek, menjek utána és hozzam vissza. A pártatlanság érdekében ezt a küldetést nem vállaltam. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy főleg az idősebb asszonyok kértek erre, mondván, mivé lesz a falu pap nélkül? Mint már mondtam, tavaly óta Nagymácsédon feléledt a hitélet, bár a korábbi plébános Idejében sem volt pangás. A felsőbb tiltás ellenére az Iskolások 45 százaléka hittanra járt. Sok bajunk volt emiatt. Ezt alapiskolai igazgatóhelyettesként mondom. Megfenyegettek bennünket azzal is, hogy szélnek eresztik a tantestületet. Nagymácsédon eddig sohasem voltak nemzetiségi nézeteltérések, a lakosság 95 százaléka magyar nemzetiségű, 5 százaléka szlovák. A szlovák gyerekek szlovák iskolába járnak, bár tény: negyven tanulóból húsz ott is biztosan magyar nemzetiségű. A magyar alapiskola tanulóinak száma 260. Sajnos, manapság felbomlóban a korábbi békés egység. Az emberek azt panaszolják, hogy a plébános alkalmatlan időpontban tartja a magyar miséket. Amikor ezt az asszonyok szóvá tették, ő azt felelte: menjenek a kilenc órai szlovák misére. De efelől talán inkább nála kérdezősködjenek. Búcsúzáskor Noszek Ferenc, a polgármester elmondta még, hogy sürgető feladatnak tartja a két pártra szakadt falu egyesítését, a nyugalom helyreállítását: — Nagymácséd vezetői a továbbiakban is mindazokkal együttműködni kívánnak, akik a falu fellendítésén fáradoznak. Tehát a plébánossal is. Viszont az érdekeltek kötelessége a nép szavát, a lakosság akaratát is meghallgatni. MŰEMLÉK! — A nagymácsédi templomot Keresztelő Szent Jánosnak emlékére állították. 1783-ban épült, majd 1880-ban kibővítették. Későbarokk, klasszicista szószéke, klasszicista oltára a védett műemlékek jegyzékében szerepel. Ugyancsak műemlék a korabarokk kehely is, amelynek a templomban a helye — foglalta össze szakmailag a véleményét Staudt Mihály restaurátor. Mint mondotta: a kérdéses Mária-barlang és a festett üvegablakok (vitrázs) viszont biztosan XX. századi alkotások. A FEL NEM TETT KÉRDÉSEK A nagymácsédi templomügyről ennyit tudtunk meg. Hallottunk ilyen meg olyan véleményeket. Találgatásokat, vélt és valós igazságokat. Aki tiszta vizet önthetett volna a. pohárba, betegségére hivatkozva, nem adott felvilágosítást. Pedig megkérdeztük volna a plébános úrtól: vajon igaz-e, hogy a templomkertben régi fákat vágatott ki, hogy építkezési engedély nélkül hozta tető alá a sekrestyét? Igaz-e, hogy arra biztatta a vele szembeszegülő hívőt: baltával verje szét a szószéket?! Igaz-e, hogy eladta a csillárokat? Igaz-e, hogy le akarja meszeltetní (talán épp a közadakozáson nyert pénzen) a falfestményeket, ós a kertbe akarja-e helyezni a Máriabarlangot? Igaz-e, hogy a Szent Istvánt és a többi magyar szentet ábrázoló vitrázsokat Cirill ós Metód képeivel akarja helyettesíteni? Tisztázni szerettük volna vele a misék időpontját, de egyebekre is rákérdeztünk volna. Kérdéseinket azonban nem tehettük fel. (gy hát joggal feltételezhetjük, hogy mégsem a betegség volt az egyedüli és nyomós ok, ami miatt a plébános úr elzárkózott a beszélgetés elől! Vajha tévednénk! PÉTERFI SZONYA A riport nyomdába adása előtt még a következő, újabb fejleményekről szereztünk tudomást: 1991. február 8-án a templomukat féltő nagymácsédiak nevében küldöttség utazott a nagyszombati püspökségre. Céljuk a .templomügy" lezárása lett volna, ám nem jártak szerencsével. Ugyanis megelőzte őket az egyébként betegállományban lévő plébános úr, aki intézkedett is. így esett, hogy a küldöttség ottjártakor az őket fogadó tisztségviselők írásba foglalták: a szószék nem felel meg a liturgiái céloknak (értsd: az oldalt ülők nem látják a miséző papot — a szerző megj.), tehát az a templomon belül áthelyezhető! Hasonló sors vár a Mária-barlangra is, amelynek helyét az egyházi hivatal a templomkertben jelölte ki. A nagymácsédiak ,— a lebontást ellenzők csoportja — ennek ellenére sem engednek a huszonegyből. Megkérték a polgármestert, hogy hívja meg az érintett feleket, s vitassák meg újra az ügyet. Február 11-én sor került e találkozásra, ám a késő" éjszakába nyúló indulatos tanácskozás nem hozott eredményt. Igy tehát: küszöbön a következő' menet. Nem műremek, de nekünk kell... (Méry Gábor felvételei) UTÓIRAT