Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-05 / 4. szám, szombat

A PEDAGÓGUSBÉREKRŐL Tizenharmadik fizetés a láthatáron? A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének első konferenciáján, 1990 májusában, meghatároztuk szövetségünk szakmai-érdekképviseleti jellegét, hangsúlyozva: az általános oktatási elvek, törvények megalkotásában, elfogadtatásában együtt kívánunk működni az országban tevékenykedő összes pedagóguskezdeményezéssel, de a nemzeti kisebbségi oktatásügy sajátos kérdéseit megoldani, illetve azokról dönteni mi szeretnénk. Ami a pedagógusközösség szociális problémáit illeti, azokkal csak az utóbbi hónapokban kezdtünk foglalkozni, egyrészt az oktatásügyi tárca indíttatására, amely tárca véleményezésre küldte a pedagógusok várható fizetésrendezésének elvi javaslatait (ezek az Učiteľské noviny 41. •számában is megtalálhatók), másrészt pedig a Szlovákiában működő hat pedagóguskezdeményezés elnökeinek november 10-én tartott zólyomi tárgyalásain is felvetődött a pedagógusok anyagi érdekeltségének kérdése. . Miről is van szó? Az oktatásügyi tárca január elsejétől 500 millió koronával szeretné növelni a béralapot. Ez annyit jelent, Ha a cipőm beszélni tudna... Mostanság mintha nemcsak az árazógép, hanem a lábunk is többet járna. Visz minket üzletből üzletbe, egyik utcából a másikba, másikból a harmadikba, harmadikból a... Mert amióta Kassa belvárosából kitessékeltük a gépjárműforgalmat, a benzin árát pedig világszínvonalra emeltük, azóta a gyaloglás egyre elterjedtebb. A cipótalp és csizmasarok úgy kopik manapság, mint tavasz felé a hó. Jóllehet, talán az anyag minősége is ludas, ám vitathatatlan, hogy „gyaloglókedvünk" is közrejátszik ebben. Sőt, az utóbbi időben tapasztalható felvásárlási láz sem vétlen, meg aztán az állami és maszek suszterműhelyek gyér hálózata, valamint „szakosodása" sem. Mért, hogy „szakosodnak", az szintén igaz. Legalábbis Kassa belvárosában. Erre a minap jöttem rá, amikor a feleségem és lányom egy-egy pár csizmáját, s a saját cipőmet vittem megjavíttatni. Hónom alatt a tömött szatyorral a nemrég nyílt maszek cipészmühelybe mentem. Gondoltam, átadom a lábbeliket, kapok egy átvételi bizonylatot, megmondják, mikor jelentkezhetem a rendbeszedett holmikért és megyek a dolgomra. A még festékszagú műhely pultja mögött álló hölgy viszont csak a sarokcserére szoruló csizmát vette át. Varrást és talpalást nem vállalunk, de a szomszéd utcában levő műhelyben talán igen! - tájékoztatott készségesen, s még mosolygott is hozzá. Mi mást tehettem, elballagtam a szomszéd utcába. Az állami szektorba tartozó javítóban, miután rám került a sor és megnézték, mit hoztam, csak ennyit közöltek velem: - A csizmát itthagyhatja, de figyelmeztetjük, a varrás nem úgy néz majd ki, mint az eredeti. A repedt cipőtalppal pedig nem tudunk mit kezdeni... Azt a lábbelit vigye a lakótelep szakműhelyébe! Vittem is... Nyakamba szedtem a lábam, hogy még záróra előtt odaérjek. - Fölöslegesen igyekezett úgy, kedves uram - fogadtak a harmadik helyen -, ugyanis ezt mi sem tudjuk megreperálni! Lábamban a cipőjavítási ügyben megtett kilométerekkel sarkon fordultam, s meg sem kérdeztem senkitől: - Csoda-e, hogy ennyire kopik a lábbeli, amikor még a cipészek is megjáratják az embert?! Nem kérdeztem meg, mert közben megfordult a fejemben: Talán csak azért küldözgetik egyik helyről a másikra a magamfajta halandót, mert minél tovább szeretnék éltetni benne a reményt, hogy még nem kell új lábbeliért lejárni a lábát... (gazdag) hogy minden pedagógus fizetésének átlag 270 koronával kellene emelkednie. Ez még mindig a hazai átlagfizetések alatt van, hiszen például egy középiskolai tanár átlagfizetése 700 koronával kevesebb. Zólyomban a hat pedagóguskezdeményezés képviselői elfogadták az általunk előterjesztett javaslatot: a tárca a pedagógusok jutalmazására szánt összeget és a személyi bértételt is tegye az alapfizetésekhez, jutalomképpen pedig a pedagógusok is kapjanak ún. tizenharmadik fizetést. Javaslatunkat kétféleképpen indokoltuk. Elsősorban arra hivatkoztunk, hogy ily módon az alapbér 318-350 koronával növekedne. Ha ehhez hozzáadjuk a tervezett 270 koronát, akkor a növekedés 588-620 koronát tenne ki. Az átlagos havi bér így elérné a 4156-4200 koronát, az évi plusszjövedelem pedig a tizenharmadik fizetéssel együtt 11 212 korona lenne. Ha az áremeléseket figyelembe vesszük, akkor elmondhatjuk, hogy ez nem sok, de súlyos gazdasági helyzetünkben mégis jelent valamit. A kormányzatnak mindenesetre lépnie kell, ha a tudást a nyugati demokráciák szintjén akarja értékelni. Mert az is könnyen előfordulhat, hogy a lépéshátrány a tárcát még inkább a már többször kifogásolt feminizáció felé sodorja: a családfenntartó férfiak kénytelenek jövedelmezőbb állás után nézni. Javaslatunknak erkölcsi indíttatásai is voltak. Véleményünk szerint a régi értékelési-jutalmazási rendszerünk nemegyszer kegyetlenül rossz hangulatot teremtett tantestületeinkben. Arra volt csak jó - bár az igazgatók többsége nem erre törekedett -, hogy az „Oszd meg és uralkodj!" elv alapján megbontsa a tantestület egységét. A kedvetlen, nem az oktató-nevelő munkára összpontosító pedagógus így nem hivatást töltött be, hanem csak munkába járt. Hangulata átterjedt a tanulókra, sőt a szülőkre is. A zólyomi találkozón a kassai székhelyű Učiteľské fórum elnökének szájából elhangzott az a javaslat is, hogy szövetségeink vállalják át a szakszervezetek feladatait. Szövetségünk december 8-i választmányi ülése azt javasolta tagságunknak, hogy a fokozatosság elvét ebben az esetben is szem előtt tartva 1992-ig ne foglalkozzunk az üggyel, vagy ha igen, akkor a hat szövetség először az átvállalás feltételeit teremtse meg. Ezzel kapcsolatban felkérjük kollégáinkat: véleményünket szóban vagy írásban közöljék az SZMPSZ vezetőségével. A javaslat anyagi vetülete csábító: a tagsági díjak beszedésének érvényben levő gyakorlata, s az ezzel járó állami támogatás megoldhatná anyagi gondjainkat. Nekünk azonban mindenekelőtt a szakmai érdekvédelmet kellene elfogadható szintre emelnünk. PUKKA! LÁSZLÓ Restaurálják a kassai Szent Erzsébet-székesegyházat. A XV. századból származó egyedülálló gótikus faoltárt 1986-ban bontották le és ez év októberéig kell elkészülnie. Jelenleg az oltár felújítását 10 restaurátor végzi, Juraj Matlák vezetésével. Felvételünkön Beáta Bačová és Jolana Koložová az oltár egy részén dolgozik. (Svätopluk Písecký felv. - ČSTK) Fokozatosan kiépül a légi mentőszolgálat Sokéves tapasztalat bizonyítja, hogy a gyors és szakszerű elsősegélynyújtás, a súlyosan sérültek mielőbbi kórházba szállítása emberéletet menthet meg. A múlt év derekán Lamač mellett, az autópálya közelében található egykori rendőrőrtornyot a dévényújfalusi autóklub tagjai kapták meg, s itt Jozef Studenič autóversenyző vezetésével, nagyrészt társadalmi munkával autómentő-állomást hoztak létre. A mentési munkálatokra felszerelt autók éjjel-nappal készenlétben állnak, a fő turistaidényben több súlyos balesetnél nyújtottak szakszerű segítséget. Időközben megnyílt az Expresso, és szálláshelyet is biztosítanak azok részére, akik az autó műszaki hibája vagy baleset következtében nem folytathatják útjukat. Az autó-parkolóhellyel párhuzamosan megépült a helikopter-leszállópálya is, csakhogy október 15-ig üresen állt. Azóta a Slovair helikoptere tart itt ügyeletet, illetve vár „bevetésre". A két és fél hónap alatt hatvan felszállást hajtottak végre, és harminchat súlyos beteget szállítottak kórházba. A szlovák fővárosban ötvenkét helyen tudnak landolni. Állomáshelyükről Ligetfaluba 5-7 perc alatt teszik meg az utat, de ha kell, a környező falvakba is idejében eljutnak. Sőt, nem egyszer osztrák területen is segítséget nyújtottak a súlyos sérülteknek. Éjszaka egyelőre nem repülhetnek, mivel még nem rendelkeznek erre a célra alkalmas fedélzeti műszerekkel. Az év vége felé a megváltozott gazdasági helyzet következtében úgy tűnt, hogy a lamači légi mentőszolgálat megszűnik, de szerencsére másképp történt. A költségeket ugyanis az egészségügyi minisztérium vállalta magára, mondván, az emberélet megmentésére fordított összeg nem fölöslegesen kidobott pénz. Igy Lamač közelében az autópálya mellett a légi mentőszolgálat helikoptere mindenkor felszállásra kész, ma már nemcsak itt, hanem Besztercebányán, Poprádon, Kassán ós Érsekújvárott is. -njAZ ÖNNEVELÉS Fejlődő közösségekben, az egyre növekvő követelmények hatására, egyes gyermekek önmaguk fejlesztésének szükségességét is tudatosítják. Ez a felismerés a nevelési tényezőkre számos feladatot ró. Ha a személyiség önszabályozás, önmozgás formájában fejlődik, akkor nevelési terveinknek is a legmeszszebbmenőkig lehetővé kell tenniük a gyermekek öntevékenységét. Pedagógiai gyakorlatunkban egyrészt meg kell teremtenünk azokat a nevelési körülményeket, amelyek során a gyermeki tevékenység kibontakozhat, másrészt e tevékenységgel kapcsolatban biztosítanunk kell értékelésének lehetőségét a gyermek számára, tekintettel önnevelési szándékára. Tudnunk kell, hogy az értékelésen keresztül valósul meg jelentős mértékben a személyiség tevékenységére gyakorolt társadalmi hatás. Az önnevelés legfontosabb előfeltételének a nevelést kell tartanunk, az önnevelés viszont előmozdítja nevelésünk sikerét is. Ez az „önnevelés" csak reális tevékenységek során lehetséges, amelyek célirányosak, értelmesek és a közösségben mindenki számára véghezvihetők. A közösség fejlesztése szempontjából nem lehet közömbös egyes tagjainak fejlődése vagy fejlődőképessége. Nevelésünkben szükséges külön figyelmet szentelnünk azoknak a tényezőknek is, amelyek a gyermekek önneveléséhez nyújtanak segítséget (követelmények támasztásával, bírálattal, önbírálattal, egyes tevékenységek értékelésével, példamutatással). Az önnevelés komoly, belső motívumát alkotja a gyermek arra irányuló törekvése, hogy a közösség elismerje, tisztelje őt. Ha az önnevelés aktivitás és tevékenység során valósul meg, akkor fontos nevelési feladatot jelent a közösségi megbízatások rendszerének kiépítése, működtetése, a felelősi hálózat széles körű tevékenységi alkalmainak megteremtése, a gyermek „tisztségviselők" munkája és gyermekek különböző szintű közösségekben végzett munkája mennyiségének és minőségének értékelése. A gyermek törekvése és a közösségek biztosította lehetőség nem mindig mentes ellentmondásoktól sem. Nemritkán ennek az ellentmondásnak a tudata sarkallja a gyerekeket fokozottabb önnevelésre, hogy képesek legyenek az ellentmondás feloldására. Nevelési szempontból nem elhanyagolható tényezők a gyermekek és közösségek önnevelésének megszervezése, az aktivizáló légkör, a pozitív közvélemény kialakítása, a kötelezettségek és feladatok önkéntes vállalása, de a közösségi ellenőrzés érvényesítése sem. A gyermekek önállóságának, öntevékenységének fejlesztése céltudatos és kitartó munkát igényel. Az igazi közösség szervezettségével, egész tevékenységrendszerének differenciáltságával , a gyermekek önállóságát hivatott kialakítani. NANSZÁKNÉ DR. CSERFALVI ILONA Kis nyelvőr Állást foglalhatunk-e valamihez? Napilapunk két egymás után következő számát olvasom. Mindkettőben van egy-egy nagyobb riport, amely több olvasó érdeklődését fel fogja kelteni. Mindkét riportalany szlovák nyelven válaszolgatott a kérdésekre, a riporterek magyarra fordítva közlik a válaszokat. Ezt a tényt akkor is könnyen megállapíthatnánk, ha nem tudnánk, hogy a nyilatkozók szlovákok. Hogy miből? A riportalanyok egy-egy tipikusan szlovák szerkesztésű mondatából, kifejezéséből. Az egyik riportban ezt olvasom: „Nekem nincs... személyes tapasztalatom, ezért hát meghallgatom az onnan érkező híreket, és ha kell, állást is foglalok hozzájuk." A másikban ezt: „Munkásságomról értesítettem a Szlovák Tudományos Akadémiát, ám elutasítottak azzal, senki sem ért az asztrológiához, tehát tézisemhez nem foglalhatnak állást." Mindkét mondatban előfordul az állást foglal valamihez kifejezés. S ez az, ami e mondatban nem magyar. Lehet, hogy a riporterek saját alkotású cikkeikben más határozói vonzattal használták volna az állást foglal kifejezést, nem a -hez ragos szóval, illetve a hozzájuk határozószóval. Persze ez csak feltevés. A tapasztaltabb fordító azonban biztosan nem ilyen vonzattal szerkesztette volna ezt mondatába. De a riporter - a hitelesség kedvéért is - ragaszkodik az eredeti szöveghez. S talán - mint alkalmi fordítónk - eszébe sém jut, hogy bizonyos szókapcsolatok - szerkesztésmódjuk tekintetében - eltérnek egymástól a két nyelvben. A riporterek a válaszokban feltehetőleg ezt hallották: ... vypočúvam zpŕávy ... a zaujam k tým aj stanovisko; illetve: ... nemôžu zaujať stanovisko k mojim tézam. Vagyis a szlovák szövegben az 'állást foglal' jelentésű zaujať stanovisko szerkezet mellett - helyesen - a 'k niečomu' ('valamihez') értelmű vonzat áll. A riportalanyok tehát kifogástalan szlováksággal fogalmazták meg mondanivalójukat, de - sajnos - a riporterek nem tolmácsolták ezt nekünk kifogástalan magyarsággal. A sajátosan szlovák kifejezéseket ugyanis nem szavak szerint fordítjuk le, hanem a nekik megfelelő értelmű magyar kifejezéseket alkalmazzuk szövegükben. S ez a fordításban az a követelmény, amelynek csak szakképzett vagy a rutin mellett eiméleti ismereteket is szerzett fordító tud eleget tenni. A gépies, a szerkesztésmódokhoz mechanikusan ragaszkodó fordítás egyrészt zavart okozhat a szöveg értelmezésében, másrészt átülteti nyelvi tudatunkba az idegenszerűséget, a magyarban szokatlan szerkesztésmódokat. Észre sem vesszük - esetleg csak a jobb nyelvérzékű emberek figyelmeztetése döbbent rá bennünket arra -, hogy már mi is valamihez foglalunk állást akkor is, ha nincs előttünk a lefordítandó szlovák szöveg, vagyis ha magyarul beszélünk és írunk. A 'k niečomu' ('valamihez') értelmű határozót kifejező szlovák elöljárós szavakat természetesen sok esetben -hoz, -hez, -höz ragos szóval fordítjuk magyarra, hiszen ezeket egymás megfelelőiként tartjuk számon. Tehát önmagában és konkrét jelentésben a k domu azt jelenti: a házhoz, a k susedovia szomszédhoz stb. De számos szerkezetben - főként átvitt értelműekben - bizony más rag vagy éppen névutó kívánkozik a magyar szóhoz a k, ku elöljárós szavak megfelelőiként. A szlovák a szívéhez vesz valamit, ami bántja (brať si to k srdcu), a magyar a szívére,- a szlovák valaki hez érez szeretetet (cítiť lásku k niekomu), a magyar valaki iránt; szlovákul célhoz vezet (viesť k cieľu) valami, magyarul célra vezet. Ilyen kifejezés a zaujať stanovisko (állást foglal) is. Ha szlovákul beszélünk vagy írunk, valami hez foglalunk állást, de a magyarban vagy valamilyen kérdésben (A tárgyaló felek állást foglaltak a leszerelés kérdésében), vagy valamivé/ kapcsolatban. Az idézett mondatokban is ez utóbbi szerkesztésmód lett volna a helyes. Vagyis: ... meghallgatom a híreket, és... állást foglalok velük kapcsolatban; illetve ... téziseimmel kapcsolatban nem tudnak állást foglalni. JAKAB ISTVÁN ÚJSZ0Í 4 1991. I. 5. f