Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-05 / 4. szám, szombat

GO 1991 Nemzetközi idegenforgalmi szalon (Munkatársunktól) - Go magyarul annyit jelent, menj, indulj. Tulajdon­képpen erre kívánja ösztönözni a lá­togatókat a hazánkban elsó alka­lommal Brünnben megrendezésre kerülő nemzetközi idegenforgalmi szalon. A turizmusnak egyre nagyobb a szerepe országunk gazdasági éle­tében. Az elmúlt évben lényegesen egyszerűbbé váltak az utazás felté­telei. Nagyrészt ez indokolja, hogy ilyen jellegű kiállítást rendeznek, ahol a hazai és a külföldi utazási irodák, valamint légitársaságok, vendéglátóipari vállalatok mutatkoz­hatnak be, illetve ahol a szakem­bereknek lehetőségük nyílik kapcso­latok felvételére, a látogatók pedig áttekintést kaphatnak a világ ide­genforgalmáról. A tizenkét ország huszonöt részt­vevőjén kívül száztizenkét hazai ide­genforgalmi érdekeltségű vállalat, szervezet, illetve magánvállalkozó találkozik Brünnben. A január 9-én nyíló és 13-ig tartó idegenforgalmi szalon naponta 10-től 18 óráig tart nyitva. Délelőttönként a szakem­bereket várják, 13 órától pedig a nagyközönség előtt nyílnak ki a kapuk. A kiállítás szervezői - amint ezt a tegnap Pozsonyban megtartott sajtótájékoztatón el­mondták - bíznak az elsó rendez­vény sikerében és természetesen a jövő évi folytatásban is. D. T. Megalakult az Oktatási Tanács (Munkatársunktól) - A Csemadok pozsonyi székházában tartotta tegnap első ülését a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Oktatási Tanácsa. A többórás tanácskozáson az SZMPSZ vezetőségi tagjain kívül részt vettek a Nyltrai Pedagógiai Kar, a Komenský Egyetem magyar tanszéke, a Magyar Diákszövetség, a Csemadok és az MKDM kivételével a hazai magyar politikai mozgalmak képviselői is. Bevezetésképpen Pukkai Lász­ló, az SZMPSZ elnöke ismertette a jelenlevőkkel a tanács három tag­jának az MK Művelődési és Közok­tatási Minisztériuma képviselőivel nemrégiben Budapesten folytatott tárgyalásainak eredményeit. Többek között elmondta, hogy tájékoztatták a magyar felet oktatásügyünk prob­lémáiról, köztük arról is, hogy a ha­zai magyar pedagógus átlagéletkora 45 év (a szlovák pedagógusoké 43), hogy közülük 120-an máris nyugdíj­jogosultak, és hogy alapiskoláink pedagógusai több mint 30 százalé­kának életkora 50 és 60 év között mozog. Ebből adódó nehézségein­ken (is) hajlandó a magyar fél segí­teni, folytatta, egyebek mellett azzal, hogy a közoktatási tárca költségeire 30 szlovákiai magyar fiatal magyar­országi tanárképzését vállalja évente. Az ülés további részében hosz­szas vita bontakozott ki arról, hogy milyen szakos tanárokra van legin­kább szükségünk, illetve, hogy a ha­zai vagy a magyarországi felsőokta­tási intézményekben felvételizze­nek-e a tanulmányaikat az említett lehetőséggel élve Magyarországon folytatni szándékozó diákok. Többen megkérdőjelezték az oktatási mi­nisztériumunk 22. főosztálya által pedagógustársadalmunk helyzetéről még a múlt év folyamán végzett felmérés hitelességét, egy új, leg­alább 5-10 évre előremutató, sokré­tű felmérés mielőbbi elvégzését sür­getve. Ezt az SZMPSZ magára vál­lalta. Gyurovszky S. László jegyez­te meg, hogy a hazai magyar értel­miség helyzetének komplex felmé­résére is égető szükség lenne. A tanulmányaikat magyarországi tanárképző főiskolákon folytatni kí­vánó diákjaink felvételije ügyében Neszméri Sándor, a Csemadok OV főtitkára és Pukkai László a magyar­országi, míg László Béla dékánhe­lyettes és Máté József, az SZMPSZ alelnöke az idehaza lefolytatandó felvételi vizsgák mellett foglaltak ál­lást. Abban mindannyian meg­egyeztek: a fő cél az, hogy külföldön tanuló diákjaink tanulmányaik befe­jezte után hazatérjenek. A tanácskozás végén a jelenlevők arra vonatkozólag egyeztették elkép­zeléseiket, hogy a magyar féllel foly­tatott tárgyalások második, január 11-én sorra kerülő fordulóján milyen álláspontot képviseljenek a tanács küldöttei. (kajó) Utolsó? (ČSTK) - Moszkvában tegnap kezdődött meg a KGST végre­hajtó bizottságának 134., s való­színűleg az utolsó ülése. Napi­rendjén azok a kérdések szere­pelnek, amelyek összefüggés­ben állnak a KGST feloszlatásá­val, illetve annak helyettesítésé­vel egy új szervezettel. A tanácskozás előtt Vladimir Dlouhý gazdasági miniszter el­nökletével tartotta meg értekez­letét a KGST-tagországok gaz­dasági együttműködésének radi­kális átalakításával foglalkozó különbizottság. A testület a bi­zottság elé terjesztette az új szervezet statútum-tervezétét, valamint a határozattervezetet a tanács következő ülésére. (Munkatársunktól) - Tegnap Prá­gában a Liberális Demokrata Párt vezetői - Emanuel Mandler és Bo­humil Doležal, a Szövetségi Gyűlés képviselői -, valamint Karel Štindl, a CSNT képviselője sajtótájékozta­tót tartottak. Bejelentették: az LDP a CSNT Elnöksége tagjainak a cseh kormányalapokból történő év végi jutalmazását a törvényhozó testület hírnevét rontó lépésnek tekinti. Egyetért a CSNT képviselőivel, akik az ügyet a cseh törvényhozás elnök­sége iránti bizalom kérdésének te­kintik, s követelik, hogy a CSNT rendkívüli ülésen válasszon új el­nökséget. Karel Štindl, aki az LDP-t képviseli a CSNT Elnökségében, visszaadta a jutalmat az elnökség­nek, és írásban nyújtotta be lemon­dását elnökségi tagságáról. Az LDP nem tartja szerencsés megoldásnak a Szövetségi Gyűlés elnökségi tagjainak magas számát. A 40 tagú parlamenti elnökség véle­Jól van-e ez így? December utolsó hetében Magyar Ferenc, parlamenti képviselő (Szö­vetségi Gyűlés, Népi Kamara) rövid levéllel fordult szerkesztőségünk­höz, mert kötelességének érezte, hogy a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom tagjainak figyelmét a sajtó útján hívja fel bizonyos jelensé­gekre, amelyek a mozgalom elnökségének munkájában tapasztalhatók. Mivel levelének egyes megállapításai nem voltak számunkra teljesen érthetőek, kelet-szlovákiai munkatársunk felkereste öt, hogy bővebb tájékoztatást kérjen tőle. • Idézem levele első két monda­tát: „1990. december 22-én Po­zsonyban találkozott az MKDM El­nöksége és parlamenti képviselői­nek többsége. A találkozón öt képvi­selő előzetes írásbeli tiltakozása el­lenére részt vett a mozgalom függet­len főtanácsadója, Püspöki Nagy Péter is." Feltételezhetjük, hogy a tiltakozók egyike ön volt? S ha igen, miért tiltakoztak a részvétele ellen? - Az MKDM-nek a Szövetségi Gyűlésben hét képviselője van. A til­takozó levelet rajtam kívül Varga Olivér, Szőcs Ferenc, Vincze Dániel és Noviczky Béla írta alá. December 22-én arról volt szó, hogy az MKDM Elnöksége találkozik parlamenti képviselőinkkel. A független főta­nácsadó nem parlamenti képviselő, nem tagja az elnökségnek, sót tudo­másunk szerint nem tagja a mozgal­munknak sem. Erre utal egyébként a „független" megjelölés is. Püspöki Nagy Péterrel szemben az a kifogá­sunk, hogy nem tanácsadó, hanem diktátor lett. Ilyen megállapításra ju­tott vele kapcsolatban mozgalmunk tiszteletbeli elnöke: Janics Kálmán is. Ez irányú véleményét írásban közölte. Sajnos az elnökség túlnyo­mó többsége ennek ellenére elfo­gadja a független tanácsadó diktátu­mát. Mi viszont azért emelünk szót ez ellen, mert demokratikus szerve­zetet szeretnénk. -Tovább idézek a leveléből: „A negyedik ügyrendi pontként föl lett véve a mozgalom gazdasági ügyvivőjének a kérésére az a levél is, amelynek tartalmát kivonatosan a gazdasági ügyvivő ismertette. Kö­zölte, hogy nem vállalhatja a felelős­séget ezekből az okokból: 1) Nincs határozat a személyek megbízátásáról, nem írt alá nyilatko­zatot az anyagi felelősségről. 2) A mozgalomnak nincs gazda­sági szabályzata. Kapott olyan uta­sításokat is, amelyek merőben el­lenkeznek az érvényes pénzügyi szabályzatokkal. 3) A diószegi folyószámláról ed­dig semmiféle kivonatot nem látott. 4) A mozgalomnak nincs ellenőr­ző bizottsága. 5) Nem tudja, hogy hol van az az ötmillió-néhányszázezer korona, amit a mozgalom egyrészt a parla­menti választások előtti propagan­dára, másrészt a megnyert szavaza­tok, illetve mandátumok után ka­pott. " Nos, ennyi az idézet - és ezek valóban súlyos vádak. Mit fűz még hozzájuk? - Úgy érzem, kötelességem tájé­koztatni mozgalmunk alapszerveze­teit és tagságunkat is a kialakult helyzetről, amelynek megváltoztatá­sáért - egymás között - már eleget veszekedtünk. A nyilvánosság elé kell lépni, el kell mondani, hogy az elnökség lehetetlenné teszi a gaz­dasági ügyvivő működését, kaotikus viszonyokat teremt a mozgalom gazdálkodásában - veszélyeztetve ezáltal az alapszervezetek létét is. A december 22-i találkozón megje­lent elnökségi tagok különben elis­merték, hogy a kialakult helyzetért nem a gazdasági ügyvivő a felelős. Itt az ideje tehát, hogy tagságunk felemelje a szavát. Kérem ezért a helyi szervezeteket, döntsék el, jól van-e ez így, vagy szükségesek-e a változtatások. Megjegyzés: A segíteni akarás szándékával adtunk teret Magyar Ferenc parlamenti képviselő problémafelvető megnyilatkozá­sának, mint ahogy a témával kap­csolatosan e lehetőséget mások­nak is biztosítjuk, bár nem kíván­juk sem a döntőbíró, sem a cél­tábla szerepét vállalni. SZASZÁK GYÖRGY (Folytatás az 1. oldalról) dezés lehetőségét illetően már nem olyan optimista, mint karácsony előtt volt, úgy véli, hogy valószínűleg sor kerül az erő alkalmazására. Televí­i ziós interjújában úgy fogalmazott, ha Irak január 15-ig nem vonul ki ön­ként Kuvaitból, akkor lehetőség nyí­lik katonai erő bevetésére, s valószí­nű, hogy ez meg is fog történni. Szerinte Szaddam Husszein azt hi­szi, hogy az amerikaiak blöffölnek ós nem bocsátkoznak bele egy háború­ba, de Husszein nagyon téved. Az USA-ban is a háború és a bé­ke kérdése a legfontosabb téma. Mint ismeretes, az amerikai Kong­resszus két házának ülésén a hon­atyák többsége azt akarja, hogy az elnök ne dönthessen egyedül a há­borúról. Nem ellenzik ugyan a kato­nai megoldást, de részt kérnek a döntéshozatalból. Az USA Today hetilap csütörtökön jelentette meg a legutóbbi közvélemény-kutatás eredményeit. Ezek szerint az ameri­kaiak többsége egyetért a katonai erő bevetésével abban az esetben, ha január 15-ig Irak nem vonul ki Kuvaitból. A mégkérdezettek 70 százaléka azt a nézetet vallotta, hogy a háború megindítása előtt igen is, ki kell kérni a Kongresszus jóváhagyását. A felmérésből más is kiderül. Nagymértékben csökkenne a háború-pártiak száma, ha az ame­ményük szerint „parlament a parla­mentben". Több tekintélyes európai törvényhozó testületben sincs ilyen jellegű elnökség. A parlamenti de­mokrácia erősítése érdekében az LDP az új házszabályok megvitatá­sa során indítványozni fogja az el­nökségi tagok létszámának és az elnökség jogkörének csökkentését. Az LDP a politikai pártokról szóló törvények kormányjavaslatát a pár­tok ellen irányuló jogszabályterve­zetnek tekinti. Különösen nehezmé­nyezi a tervezetnek a pártok gazdál­kodására, illetve az államnak a pár­tok tevékenységébe való beavatko­zására vonatkozó részeit. A párt szerint a politikai pártoknak állami támogatásban kell részesülniük, a pártok számára folyósított pénzt és egyéb adományokat egy bizo­nyos érték felett kellene az államnak ellenőriznie. A cseh liberálisoknak az a felfogása, hogy egy pártot álla­mi szerv nem tilthat be, erre csakis a bírói szervek az illetékesek, (sm) RÖVIDEN - A Szlovák Köztársaság Pénzügy­minisztériuma közli, hogy az illetékes szervek jóváhagyták az árucikkek, termé­kek és szolgáltatások szabályozott árát tartalmazó, a Szlovák Köztársaság egész területére érvényes, az árügyi szervek által kiadott 01/1991 számú rendeletben említett végleges közös jegyzéket. Ezt a sajtó a jövő hét elején teszi közzé. - Tomáš Bláha, a prágai városi ügyész­ség szóvivője tegnap délelőtt közölte a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársával, hogy december 29-én felfüggesztették a Jaroslav Prokopec egykori cseh egészség- és szociális ügyi miniszter el­len vezetői jogkörrel való visszaélés miatt indított bűnvádi eljárást, azzal az indok­lással, hogy súlyos betegsége miatt nem állítható bíróság elé. A hírügynökség bel­politikai szerkesztőségének a délutáni órákban nem hivatalos úton tudomására jutott, hogy Jaroslav Prokopec már koráb­ban elhunyt. Ezt családja is megerősítet­te; a volt miniszter december 17-én halt meg, s két nappal később el is hamvasz­tották. - Rablógyilkosság történt szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a Zdroj válla­lat pozsonyi munkásszállójában (Plyná­Szaúd-Arábia Látogatóban katonáinknál (CSTK) - Jirí Dienstbier külügymi­niszter szaúdi látogatása utolsó napját a csehszlovák vegyvédelmi zászlóaljnál töltötte, amely 25 kilométerre állomásozik az iraki és a kuvaiti határtól. Jan Való ezredes, a zászlóalj parancsoka beszá­molt a 170 csehszlovák önkéntes felada­tairól. A katonák biztosították a minisztert arról, hogy készek maradéktalanul eleget tenni feladataiknak. Meggyőződhetett ró­la, katonáink rendben vannak, felszerelt­ségük és ellátásuk jó, kapcsolataik a sza­údi egységekkel kitűnőek. Külügyminiszterünk este hivatalos lá­togatásra Omanba érkezett. „... azért a víz az úr" (Folytatás az 1. oldalról) con is megpróbálnák értékesíteni termékeiket, inkább az egyszerűbb megoldást választják, s a gazdasá­gilag amúgy is szegény helyi terme­lőket akarják kiszipolyozni. - Vagy a hús- és tejfeldolgozó üzemek bi­zonyítsák be, hogy életképesek, lás­sák el termékekkel a hazai piacot, tömjék meg keresett áruval üzletein­ket - jegyezte meg Miroslav Kuče­ra szövetkezeti elnök. Egy ideig úgy tűnt, meddő ta­nácskozás lesz, a felek nem jutnak közös nevezőre. - Mi lesz akkor? - hangzott el a szónoki kérdés, mire a termelők közül többen is azt kiál­tották, sztrájkba lépünk! Némi tanakodás után a gyűlés vezetője javasolta, tartsanak szüne­tet, s közben a termelők, a feldolgo­zók, valamint a Földművesek Szlo­vákiai Szövetsége, továbbá Szlová­kia Mezőgazdasagi es Élelmezésü­gyi Minisztériumának jelen lévő kép­viselői (köztük Milan Filo osztályi­gazgató) üljenek asztalhoz, s igye­kezzenek megoldást találni. Nos, a szúk bizottság mintegy kétórás egyezkedés után elérte, hogy a tej­feldolgozó vállalatok januárban 5,80-ért fogják felvásárolni az első osztályú tejet. A hús felvásárlási árát illetően nem született hasonló kompromisszum. A tegnapi tanácskozás lényegé­ben azt erősítette meg, hogy az árak alakulását elsősorban a termelés milyensége, a termelési költségek alakulása befolyásolja legjobban. Ebben az esetben is tehát a terme­lés az a bizonyos „vízi úr", amelytől a hajó haladása függ. (gazdag) rikai oldalon is nagyok lennének a veszteségek. Egy támadást, ha az ezer amerikai katona életébe kerül­ne, már csak 44 százalék támogat­na, 10 ezer amerikai áldozatot már csak 30 százalék tartana elviselhe­tőnek, 30 ezret pedig 23 százalék. Állítólag eredménytelenül ért vé­get a líbiai Miszrat tengerparti város­ban csütörtökön megtartott négyol­dalú arab csúcs. Hoszni Mubarak egyiptomi, Moamer Kadhavi líbiai, Hafez Asszad szíriai és Umar Hasszan Basir szudáni vezető ta­lálkozójának az volt a célja, hogy újabb arab tervet dolgozzanak ki a válság rendezésére, de a tanács­kozásról a hírügynökségek semmi érdemlegeset nem jelentettek. A csúcs végén nem fogadtak el közös dokumentumot, és a résztve­vők közül senki sem volt hajlandó nyilatkozni. Ezért azt sem lehet tud­ni, hogy milyen álláspontra helyez­kednek annak az értekezletnek az összehívásával kapcsolatban, ame­lyen - egyiptomi meg nem erősített hírek szerint - Szaddam Husszein­nek is részt kellene vennie. Tegnap este Nicosiából jelentette az AFP hírügynökség a hivatalos iraki hírügynökségre hivatkozva, hogy Bagdad egyetért azzal, Tarik Aziz külügyminiszter január 9-én Svájcban találkozzon amerikai part­nerével. renská 1). Az áldozatokkal - egy 39 éves, Svájcban élő csehszlovák állampolgársá­gú nővel és 14 éves fiával -, akik decem­ber 22-én családi látogatásra érkeztek az országba, az ismeretlen tettes fejükre - szögletes tárggyal - mért ütésekkel végzett. A Közbiztonsági Testület kéri az állampolgárokat, hogy aki a brutális em­beröléssel kapcsolatban felvilágosítást tud adni, jelentkezzen a Pozsonyi Városi Rendőrparancsnokságon vagy bármelyik rendőri szervnél, illetve a 158-as telefon­számon. - Csütörtökön éjjel egy órakor a Hra­dec Králové-i Salma húskombinát egyik vezető beosztású dolgozóját felhívta egy ismeretlen telefonáló, és közölte, hogy a fél várost megmérgezi, ha nem csök­kenti felére az adminisztratív dolgozók számát. A hívás után megállapították, hogy valóban behatoltak a raktárba, ahol 45 tonna sózott húst tároltak. A vállalat vezetősége azonnal leállította a hús fel­dolgozását, mintákat küldtek vizsgálatra - ezeket két különböző helyen végzik. Az első eredmények negatívak. ÉRVÉNYBEN: 1991. január 7-én Eladási _, árfolyam Pénznem csehszlovák koronában 1 angol font 54,69 i ausztrál dollár 21,91 100 belga frank 91,35 1 dán korona 4,90 1 finn márka 7,81 1 francia frank 5,54 100 görög drachma 17,80 1 holland forint 16,70 1 ír font 50,28 100 japán jen 21,09 1 kanadai dollár 24,44 100 luxemburgi frank 91,33 1 német márka 18,83 1 norvég korona 4,81 1000 olasz líra 25,02 1 osztrák schilling 2,67 100 portugál escudo 21,07 100 spanyol peseta 29,62 1 svájci frank 22,22 1 svéd korona - 5,03 1 USA-dollár 28,13 A Csehszlovák Állami Bank közli, hogy január 7-ével megszünteti a ju­goszláv dinár hivatalos jegyzését, mivel a két ország közötti pénzügyi elszámolás január elsejétől konverti­bilis valutában történik. Ezért a Ju­goszláviába utazó csehszlovák tu­risták ezentúl már nem kapnak di­nárra szóló fix címletű utazási csek­keket. Tekintettel arra, hogy az új év első napjától érvényes árfolyamok körül sok a homályos pont, az állami bank elengedhetetlennek tekinti a következők közlését: az általa na­ponta megállapított és nyilvános­ságra hozott árfolyamok listája a maximális valutaárfolyamokat tar­talmazza, amelyeken a bankok ügy­feleik számára devizát adnak. (ČSTK) új szú 2 1991. I. 5. A cseh liberálisok kezdeményezései Az amerikaiak nem blöffölnek Valutaárfolyamok

Next

/
Oldalképek
Tartalom