Új Szó, 1991. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-29 / 24. szám, kedd

1991. JANUÁR 29. aaHHHHB . ÚJSZÓM HÍREK - VÉLEMÉNYEK A BIZTONSÁGOT MINDENÜTT EGYFORMÁN SZAVATOLNI KELL ÚJ KATONAI DOKTRÍNA • TÖBB KATONA ÁLLOMÁSOZIK MAJD SZLOVÁKIÁBAN • CIVILEK A KATONAI ISKOLÁKBAN (Munkatársunktól) - Tegnap Pozsonyban Vladimír Mečiar, a kormány elnöke, Ľuboš Dobrovský védelmi miniszter, Ladislav Pittner szlovák belügyminiszter, Anton Slimák altábornagy, vezérkari főnök és Ondrej Kubizniak vezérőrnagy, a légierő és légvédelem parancsnoka a cseh­szlovák fegyveres erők átcsoportosítását, katonai csapatok Szlováki­ába való áthelyezését, valamint más időszerű kérdéseket vitatta meg. Amint Vladimír Mečiar a tanács­kozás után elmondta az Államvédel­mi Tanács korábban tartott ülése alapján Ľuboš Dobrovský tájékozta­tott arról, hogy az átcsoportosítás után Csehszlovákia fegyveres erői­nek 38-49 százaléka állomásozik majd Szlovákia területén, ami az eddigi 18 százalékkal szemben je­lentős növekedést jelent. Jelen vol­tak a tanácskozáson azon járások járási hivatalainak vezetői is, ame­lyekbe a csapatokat 1991. október 31-ig áthelyezik. Sok probléma vár ennek kapcsán megoldásra; így töb­bek között a szovjet csapatok objek­tumainak felújítása, és számos szo­ciális kérdés orvoslása, amelyek kö­zül a legigényesebb bizonyára az lesz, hogy a hadseregnek 3192 la­kást kell adni. Napirenden szerepelt a légierő, valamint a katonai iskolák kérdése is. A nemzetközi helyzetet értékelve megállapodtak, hogy fel. kell készülni az esetleges kedvezőt­len fejleményekre, a kelet felől érke­ző menekültek fogadására. Ľuboš Dobrovský hangsúlyozta, hogy az új katonai doktrína szerint az országot bármely irányból ve­szély fenyegetheti, s ezért az ország egész területén egyenletesen kell elhelyezni a fegyveres erőket. A csapatok áthelyezése nem függ össze valamilyen időszerű veszély­lyel, és nem történik nyomásra: a koncepció és a pontos ütemterv már korábban elkészült. A tegnapi tanácskozáson nem oldottak meg újabb kérdéseket, csak tájékoztattak a már megszületett döntésekről. Megelégedéssel szólt a járási hiva­talok vezetőivel való találkozásról; rámutatott, hogy Szlovákiában na­gyobb megértést tanúsítanak a had­sereg szükségletei iránt, nem nyilvá­nul meg olyan ellenséges magatar­tás a katonákkal szemben, mint Csehországban. Az újságírók természetesen fel­vetették a Mečiar és Dobrovský közti ellentét kérdését. Mindketten el­mondták, hogy nincs köztük semmi­lyen ellentét, csupán a védelmi mi­niszter szükségesnek tartotta hely­reigazítani Vladimír Mečiar kijelenté­sét a tegnapi tanácskozás célját ille­tően. Nem kérdéseket kellett ugyan­is tisztázni, hanem a már megszüle­tett döntések, kidolgozott koncepci­ókat ismertették. A katonai iskolákról megtudtuk, hogy ezekben ezentúl polgári személyek is tanulhatnak, így fokozatosan megszűnik a polgári és a katonai iskolák közti válaszfal. A katonai repülőtereket a lehetősé­gek szerint polgári gépek is használ­hatják majd, miközben a Íehető leg­nagyobb mértékben csökkenteni akarják a repülőterek üzemeltetésé­vel járó, a lakosság életét zavaró következményeket. Leštben, a volt szovjet katonai létesítményben lesz Szlovákia egyedüli menekülttábora. Arra a kérdésre, hogy az átcso­portosítás befolyásolja-e majd a tényleges katonai szolgálatot telje­sítő fiatalok szolgálati helyét, Ľuboš Dobrovský elmondta, hogy már ed­dig is arra törekedtek, hogy a csalá­dosok lakóhelyük közelében szol­gáljanak, és ezt teszik a továbbiak­ban is. Egyes híresztelések szerint NATO-repülőgépek haladtak át Csehszlovákia területe fölött. A szakemberek ezt kizártnak tartot­ták, leszögezték, hogy csak az az amerikai repülőgép szállt le terüle­tünkön, amely a vegyvédelmi egysé­get szállította Szaúd-Arábiába, illet­ve az, amely hazaszállította a tragi­kusan elhunyt csehszlovák katona holttestét. Szóba került a Németországból távozó szovjet csapatok kérdése is. A védelmi miniszter, szerint ameny­nyiben Németország felkéri a kor­mányt, és megállapodás születik a szállítás pontos feltételeiről, elkép­zelhető, hogy a szovjet katonák Csehszlovákia területén keresztül térnek haza. -esi­ERKÖLCSI KÓDEXET A VÁLASZTÁSOK UTÁN A mozgalom szlovákiai tanácsa javasolta, hogy az országos hatás­körű hivatali tisztséget viselők szá­mára dolgozzanak ki erkölcsi kóde­xet a fejlett demokratikus országok parlamenti tapasztalatainak felhasz­nálásával. A kódex a kormány és a parlament tagjainak nemcsak pol­gári feddhetetlenségét, hanem hiva­tásbeli etikáját is felölelné. Kötelező­vé tenné az erkölcsi bizonyítvány felmutatását, s kiterjedne többek kö­zött a jogtalan meggazdagodás, va­lamint a közéleti tisztséggel való visszaélés kérdésére. Az erkölcsi kódexben lefektetett kritériumokat az elkövetkező válasz­tások után, az új képviselők eseté­ben alkalmaznák először. -tgá­Az utóbbi napok eseményei kap­csán ismét a figyelem középpontjá­ba került az állambiztonsági szerv levéltári anyaga alapján történő feddhetetlenségi vizsgálat kérdése. A NYEE ezzel kapcsolatban már többször kifejtette álláspontját. Legutóbbi sajtótájékoztatóján Fe­dor Gál, a NYEE Szlovákiai Taná­csának elnöke ismét hangsúlyozta, hogy komoly hiba lenne, ha mecha­nikusan kezelnék a kérdést. A jelen­legi feszült politikai helyzetben ez megengedhetetlen. Az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy az adatforrá­sok hitelessége kétségbe vonható, visszaélésekre is lehetőség van, melyek nem egy emberi tragédiát okoztak. HOGYAN EMELIK A NYUGDÍJAKAT? OLAJVÁLSAG BULGARIABAN A TÖRTÉNELEM LEGNAGYOBB OLAJKATASZTRÓFÁJA A ZSIDÓ MŰEMLÉKEK MEGMENTÉSÉÉRT Václav Havel köztársasági elnök a prágai várban tegnap fogadta a- zsidók legnagyobb és legrégebbi kulturális és szociális szövetsége, a B'nai B'rith küldöttségét. A B'nai B'rith vezetői tájékoztat­ták Václav Havelt a világszervezet munkájáról. A szervezet, amely a közeljövőben Szlovákiában is nyit fiókot, együttműködési ajánlatot tett, főleg a zsidó műemlékek megmen­tésére vonatkozóan. A vendégek köszönetüket fejezték ki a köztársa­sági elnöknek a zsidómozgalom ügye melletti kiállásáért és támoga­tásáért. Köztársasági elnökünk ugyan­csak tegnap fogadta Jelena Bon­nert, Szaharov akadémikus özve­gyét, akivel a Szovjetunió, de főleg a balti köztársaságok helyzetét te­kintette át. ÚJ REKTOROK KINEVEZÉSE Václav Havel köztársasági elnök tegnap a prágai várban az illető felsőoktatási intézmények szenátu­sának javaslatára, s a CSSZSZK védelmi, valamint a Cseh és a Szlo­vák Köztársaság oktatási, ifjúsági és testnevelési miniszterének ajánlatá­ra rektorokat nevezett ki a cseh és szlovák egyetemek- főiskolák élére, katonai főiskolákat is beleértve. Václav Havel ebből az alkalomból hangsúlyozta, hogy a kinevezettek nemcsak szakterületükön járnak élen, hanem olyan emberek is, akik bizalmat kaptak kollégáiktól és a diákoktól. Beszélt a felsőoktatási intézmények feladatairól is, rámutat­va, hogy nemcsak a gyakorlatra való előkészítést kell szolgálniuk, hanem olyan szakembereket kell képezni­ük, akik megfelelnek a mai követel­ményeknek. Radim Palouš professzor, a Ká­roly Egyetem rektora válaszában megemlítette, hogy a rektoroknak a köztársaság elnöke általi kineve­zését nem csupán formális aktusnak tekintik, hanem azt látják benne, hogy társadalmunk milyen nagy je­lentőséget tulajdonít a közművelő­désnek. Arra is rámutatott, hogy a felsőoktatási intézmények iránti figyelemnek megfelelő egzisztenciá­lis feltételeket kell eredményeznie az egyetemek-főiskolák számára. RÖVIDEN A Roma Állampolgári Kezdeménye­zés hétvégén megtartott rendkívüli kong­resszusának résztvevői levelet intéztek Vladimír Mečiarhoz, a Szlovák Köztársa­ság kormányfőjéhez. Ebben kérik, hogy a miniszterelnök értékelje át a Szlovákiá­ban élő cigányokkal kapcsolatos állás­pontját. A roma kezdeményezés, mint a lakosság leggyengébb rétegének politi­kai pártja nemcsak a cigánykérdés meg­oldására, hanem a szociális egyenlőtlen­ség okainak felszámolására is törekszik. A Szövetségi Pénzügyminisztérium és a köztársaságok pénzügyminisztériu­mai 1991. február elsejével megváltoztat­ják és kiegészítik a szabályozott áru, árucikkek jegyzékét. A hivatalosan meg­szabott maximált árak listájának megvál­tozásán kívül a Tárgyi és időbeli szabá­lyozás c. fejezetben is módosulnak egyes tételek. A burgonya árát további hónapok­ra maximálják. A kokszolható feketeszén i árát hivatalosan megszabott maximumig, a teljes tej maximális árát pedig 6,30-ról 7,50-re emelik. Az utóbbinak az oka az, hogy február elsejével megszűnik az 1 korona 20 filléres dotáció. A határozat a normál és tartós tej, valamint a tejpor esetében egyaránt megszabja a belke­reskedelem számára az árrés felső ha­tárát. VALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1991. január 29rén Pénznem Eladási árf. 1 egységre koronában Angol font 54,99 Francia frank 5,54 Német márka 18,58 Osztrák schilling 2,67 Svájci frank 22,23 USA-dollár 28,05 (Folytatás az 1. oldalról) sének mértékéhez való igazítása, valamint a megnövekedett kiadá­soknak a lehetőségekhez mérten való ellensúlyozása. Általában azo­kat a nyugdíjakat emelik, amelyeket aktív dolgozóként kapott bérekből állapítottak meg. ' Külön csoportot képeznek az egyedüli bevételi forrást jelentő nyugdíjak, járadékok. Ezeket kérvé­nyezés nélkül emelik akkor, ha már 1991. február 28-a előtt egyedüli megélhetési forrásnak számítottak, s nem haladják meg az 1200, illetve két személy esetében a 2000 koro­"nát. A rendes, a rokkant- és az özvegyi nyugdíj., illetve az árvasági járadék új alsó határa egy személy esetében 1440, kettőben 2400 .ko­rona. Más megélhetési forrásnak szá­mít például a kereset, a tartásdíj vagy az ingatlanból származó bevé­tel. Ha a nyugdíj vagy járadék, illetve ennek és az említett bevételeknek az összege nem éri el az újonnan megállapított alsó jövedelmi határt, s a nyugdíjas megromlott egészségi állapota, öregsége vagy más okok miatt életszínvonalát saját munkájá­val nem emelheti, és nyugdíja az emelés után sem éri el az 1440, illetve két személy esetében a 2400 koronát, kérvényezheti annak továb­bi, az említett összegre való emelé­sét. Az emelést 1991 márciusától a végzés kézbesítése után lehet kérvényezni a járási betegbiztosítási igazgatóságon. (P) A bolgár kormánynak meg kellett nyitnia a folyékony tüzelőanyagok állami tartalékait, mert az ellátással kapcsolatos súlyos problémák janu­árban tovább nőttek. Christo Dren­kalov, a Petrol vállalat vezérigazga­tója elmondta, ebben a hónapban Bulgária csak 200 ezer tonna szöv­őjét kőolajat kapott, annak ellenére, hogy a minimális mennyiséget is 350-500 ezer tonnára becsülték. Olajhiány miatt január 14-e óta leál­lították a munkát a pleveni petrolké­miai kombinátban, s a számítások szerint csak február közepén indul­hat meg újra a termelés. Két napig a burgasi Nevtohimban, az ország legnagyobb kombinátjában is állt (Folytatás az 1. oldalról) Iránból is meg lehetett figyelni a bombázások nyomán felszálló ha­talmas füstfelhőket. A támadás in­tenzitását érzékelteti, hogy a szem­tanúk szerint állítólag 15 percenként ismétlődtek meg a bevetések. Az amerikai katonai parancsnokság szintén megerősítette, hogy a szö­vetséges légierő folytatta támadása­it a katonai objektumok ellen. Ezzel szemben Bagdadban azt közölték, hogy polgári célpontokat is bombá­zott az ellenség. A francia légierő tegnap két ízben támadta a Köztársasági Gárda elit­alakulatainak iraki területen lévő ál­lásait. A francia katonai hírszolgálat szerint a Jaguár és a Mirage típusú gépek szárazföldi parancsnoki állá­sokat és gépesített alakulatokat tá­madtak. Érdekességként jegyezzük meg, hogy eddig a szövetségesek hat országának légierejét vetették be, s egyedül a franciák nem vesz­tettek még el egyetlen repülőgépet sem. Egy brit szakértő tegnap azt mondta, az Iránba menekült iraki repülőgépek száma már eléri az 50­et. Eddig 39 katonai és szállítógép­ről volt szó, ezek száma azonban állandóan változik. A magát megne­vezni nem kívánó szakértő szerint egyáltalán nem világos, hogy e gé­pek műszaki hiba miatt szálltak-e le a szomszédos Iránban, vagy pedig azért, mert el akarták kerülni a szö­vetségesek légierejével az össze­csapást. AZ AMERIKAIAK NEM VETNEK BE TÖMEGPUSZTÍTÓ FEGYVERT Richard Cheney amerikai védel­mi miniszter vasárnap este Wa­shingtonban azt mondta, hogy az amerikai szárazföldi erők már feb­ruár vége előtt készen fognak állni a bevetésre. Az NBC tévétársaság­nak nyilatkozva megjegyezte, az USA sosem zárta ki azt a lehetősé­get, hogy a szárazföldi csapatoknak is harcba kell bocsátkozniuk. El­mondotta, az öbölben állomásozó amerikai katonák száma már na­gyon köze! jár a félmillióhoz, s ,, fel­készítésük a harcra már nem fog sokáig tartani". John Sununu, a Fehér Ház sze­mélyzeti főnöke az ABC tévétársa­ságnak nyilatkozva leszögezte, Bush elnök a mostani háborúban nem fog bevetni olyan tömegpusztí­tó fegyvert, mint amilyen például a neutronbomba. Becslése szerint a háború az idei pénzügyi évben mintegy 50 milliárd dollárt emészt fel, s a szövetségesek ebből - ígére­tük szerint - mintegy 30 milliárdot vállalnak magukra. Szaddam Husszein katonai és politikai szempontból is elveszíti a háborút, ugyanakkor az Egyesült Államok is a legyőzöttek között talál­hatja magát annak következtében, ha a közel-keleti helyzet rákénysze­ríti katonai jelenlétének hosszabb ideig való fenntartására. Ezt Carter elnök egykori nemzetbiztonsági fő­tanácsadója, Zbigniew Brzezinski mondotta vasárnapi nyilatkozatá­ban. Szerinte a háború győztesei közé fog tartozni például Irán, amely az öböl meghatározó erejévé vál­hat, továbbá Szíria, ha képes lesz arra, hgy az arab nacionalizmus élé­re álljon, valamint Izrael, ha ráébred, hogy a palesztin kérdésben semmi­lyen engedményeket nem kell tennie. a termelés. Jelenleg is csak a kriti­kus minimumot dolgozza fel: napon­ta 10 ezer tonnát. Ez a benzinszük­ségletnek csák a 27-es százaléka, gázolajból pedig az igényelt mennyi­ségnek csak a 16 százalékát fedezi. Mint ismeretes, január elején leál­lították a benzineladást a magánau­tósok számára, s már csak a létfon­tosságú ágazatokat tudják üzem­anyaggal ellátni. Rendkívül bonyo­lult a helyzet a lakótelepek hőellátá­sával. Az olyan nagyvárosokban, mint Plovdiv, Veliko Trnovo, stb. csupán mazuttal tudnak fűteni. Vi­szont Burgaszban, Szófiában stb. csak 2-7 napra elegendőek a tarta­lékok. Jacques Lanxade admirális, a francia elnök katonai tanácsadója ugyancsak vasárnapi tévényilatko­zatában azt fejtegette, hogy a hábo­rú ,,légi szakasza" szerinte három­négy hétig fog tartani, s a szárazföldi offenzíva az iraki állások ellen feb­ruár közepén kezdődhet meg. Ezzel összefüggésben valószínűnek tar­totta, hogy az irakiak megpróbálják a szövetségesek ellen bevetni a vegyi fegyvert. Ha igen, akkor a rövid hatótávolságú rakétákat, a légierőt és a nehéztüzérséget fog­ja erre kihasználni. Jicchak Samir izraeli kormányfő tegnapi rádióbe­szédében kijelentette: Ha Szaddam Husszein beveti Izrael ellen a vegyi fegyvert, azzal nagy veszélynek te­szi ki saját magát és országát is. Mindenki tudja, hogy Izrael rendel­kezik a megfelelő válaszhoz szüksé­ges katonai eszközökkel. MERÉNYLET ATHÉNBAN, MEGFENYEGETTÉK MUBARAKOT Egy harckocsielhárító lövedékkel súlyosan megrongálták tegnap reg­gel Athénban az American Express Bank épületét. A rendőrség szerint senki nem sérült meg. Röviddel e terrorista akció előtt, amelyet kap­csolatba hoznak az öböl-háborúval, az Interamerican görög biztosítótár­saság központjában is pokolgép robbant. A merényletekért egyelőre senki nem vállalta magára a felelős­séget, a rendőrség szakértői azon­ban a November 17-e mozgalom nevű görög terrorista szervezetre gyanakszik. A bagdadi rádió tegnap reggeli adásában „sajnálatra méltó hülyé­nek" nevezte Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt, s bejelentette, hogy hamarosan meggyilkolják. A rádió szerint az egyiptomi nép már ítéletet mondott Mubarak elődje, An­var Szadat fölött, s „Mubarak halá­lának napja sincs már messze". Az iraki rádió nem bánt szűkmarúan az ahhoz hasonló kijelentésekkel, hogy például Mubarak ,,nagyobb cionista, mint Tel Aviv-i barátai". George Bush tegnap Washing­tonban beszédet intézett a vallási programokat hirdető nemzeti társu­lás képviselőihez. Egyebek között hangsúlyozta, az Egyesült Államok­nak nem érdeke Irak elpusztítása, hanem Kuvait felszabadítása, kor­mánya legitimitásának visszaállítása és az, hogy az agresszor Kuvait területéről csapatait hiánytalanul ki­vonja. Ennek elérése után az ameri­kai fegyveres erők elhagyják a tér­séget. A The Independent című brit na­pilap tegnap azt írta, a Dél-afrikai Köztársaság egészen az elmúlt óv decemberéig szállított Iraknak muní­ciót a messzehordó ágyúkhoz, s ez­zel megsértette az ENSZ által meg­hirdetett embargót. A 155 milliméte­res gránátok (hatótávolságuk 45 ki­lométer) mérgező gázokkal is meg­tölthetők és a szövetségesekre na­gyobb veszélyt jelenthetnek a Scud­rakétáknál. Pakisztánban és Indiában is vol­tak a hét végén tüntetések Irak mel­lett. Ezek a megmozdulások vallási jellegű zavargásokba csaptak át, s a halálos áldozatok száma elérte a 12-t. Indiában, Ghaziabad város­ban az Irak-barát muzulmánok összecsaptak a hindukkal, itt 9-en vesztették életüket, s több mint 100­an megsebesültek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom