Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-03 / 31. szám
Szerkeszti Kövesdi Károly BESZÉLGETÉS A CENZÚRÁRÓL- Halló! Irodalmi szerkesztő?- Jó napot kívánok. Személyesen.- Hát ide figyeljen, maga perverz...- Bocsánat, kihez van szerencsém?- Az teljesen mindegy. Vegye úgy, hogy több száz felháborodott nőtársam nevében beszélek. Egyébként Censomé Petting Rozália vagyok, s biztosíthatom, hogy a maga kificamodott ízlése fölöttébb felháborított...- Talán megtudhatnám, miről van szó?-Tudja azt maga jól, maga szexuálpatológiai... Egyébként írtam a főszerkesztőjének, maga hólyag. Mit képzel, most már mindent szabad?- Merem remélni, asszonyom. Tudja, annyi mindent nem volt szabad, hogy most már azt hiszem...- Hagyja meg magának a hitét! Azt hiszi, most már pomóújságof csinálhatnak a Vasárnapból? így akarják helyes útra terelni az ifjúságot?- Elnézést, ön összetéveszti lapunkat a Kis Építővel vagy a Tábortűzzel. De most már tényleg megmondhatná, miről van szó.- A szexualitás dicsérete című versnek nevezett kórtünetről, amit nemrég közöltek a lapban. Ezt nevezi ön sajtószabadságnak? Most már át kell vennünk a nyugatról beáradó szennyet?- Hölgyem, a vers szerzője, Tóth Bálint, egy magyarországi, magyar nyelven író magyar költő...- Jellemző! Magyarország is megéri a pénzét az utóbbi időben. Az a sok szennylap, amit nem átallnak kirakni az ember orra elé, hadd tanuljanak a gyerekek, ha kijönnek az iskolából!- Biztosíthatom, hogy ezzel én sem értek egyet. A perverzitás mindenkinek a magánügye. Nyugaton például nem rakják ki a kioszkokba ilyen feltűnően a szexlapokat, ízléses tasakokban...- Tartsa meg a tasakjait, maga szatír! Itt az Új Szóról van szó, meg a hazai olvasóról, ha nem tudná. S mit gondol az a Tóth Bálint, hogy a nők csak élvezeti cikkeknek valók? A szexualitás csak a férfiak kiváltsága? Egyáltalán, mi tetszik magának azon a versen, s mi jogon képzeli, hogy ha önnek tetszik, tetszeni fog százezer olvasónak is?- Asszonyom, ha aszerint szerkesztenénk egy lapot, hogy minden sorunk minden egyes olvasónak tessen, lehúzhatnánk a rolót.- Le is húzzák, ne féljen, ha ilyen ízléstelenségeket fognak közölni. Ha kell, elmegyek a...- Nagyon kérem, ne menjen sehova. Higgye el, ami nem tetszik ötven embernek, még lelki gyönyörűségére szolgálhat több ezernek. Nem kenyerem ugyan a versek magyarázása, de ha figyelmesen elolvasta a költeményt, rájöhetett, hogy itt nem a szexualitás dicséretéről van szó, hanem a kilátástalanságról és egy nagyfokú elkeseredettségről, s a költő szinte gúnyolódik a legszebb érzéssel, a szerelemmel is, mert az elmúlt rendszer mindennek volt nevezhető, csak családközpontúnak nem, holott azt ordibálta minden jelszavában. Ismeri ön a „szocialista“ országok válási statisztikáit? Tudja ön, mennyi bűnt követtek el a harmónia, az esztétika, a kiegyensúlyozott élet...- Maga csak ne oktasson engem. Ez aztán a harmónia, ez a vers, ugye?- Nem, egyáltalán. A harmóniáról más költők más versei szólnak. Ez a vers, mint bátorkodtam kifejteni, arról szól, hogy az a szerencsétlen, megnyomorított, kilátástalan életet élő „szocialista embertípus“ egyetlen öröme az ital és az oltalmat nyújtó női combok, a...- Ki ne mondja, maga ferde lelkű!- Jó, nem mondom ki. De asszonyom, attól, hogy valamit nem nevezek a nevén, még létezik! S talán ön is sejtheti, hogy az elmúlt negyven év cenzúrája azt is tiltotta, hogy nevén nevezzük a dolgokat. S ne sértődjék meg, de lenézi ön, esetleg utálja a saját, szóval tegyük fel, a saját vizeletét? Pedig, ugye, az is hozzátartozik az életéhez, hogy úgy mondjam, a biológiai háztartásához.- Igen, de az az én magánügyem, s nem fogom mutogatni!- Látja, az irodalom viszont, mióta csak létezik, mást sem tesz, mint magánügyeket tereget ki, és élő, hús-vér emberek sorsával foglalkozik. Vagy azt hiszi, a regényírók, a költők a felhők fölött szálldosnak? Higgye el, két lábbal élnek a földön, s csupa olyan dologrók beszélnek, amiről más halandók nem képesek, vagy nem mernek szólni. Például az ön rejtett gondolatait is meg tudják szólaltatni.- Na hallja, ez már felháborító!- Attól függ, mire gondol, asszonyom. De látja, ugyanígy gondolkodott a cenzúra is. Felháborítónak tartott mindent, ami nem illett bele a szocialista giccsbe, s irtotta is, ahol tehette. Számára még az is felháborító volt, hogy az emberi gondolatok sokszínűek, gazdagok és időnként kiismerhetetlenek. Adjunk hálát a sorsnak, hogy végre visszaállíthatjuk jogaiba a természetes emberi, művészi gondolatot.- Szóval maga szerint a természetes emberi gondolat, művészi érték ott kezdődik, hogy rohanjuk le, erőszakoljuk meg a rendőrnőt, a tévé-bemondónőt, mert magának ez tetszik?- Látja, még csak nem is tetszik, bár bevallom, egészséges férfinak tartom magam. De ha csak olyan verseket közölnék, amelyek nekem tetszenek, akkor én lennék újból a cenzor, mert a saját kizárólagos ízlésemet erőltetném az olvasóra. Higgye el, gyakran közlök olyan elbeszéléseket, verseket, amelyek egyáltalán nem tetszenek. De ha jól értem, önnek nem lenne ellenére egy újfajta cenzúra...- Vissza fogják még maguk sírni a régi időket!- Remélem, ebben az egyben nem értünk egyet. De tudja, mit? Legközelebb keresünk egy olyan verset, amelyben a nők szemszögéből szólhatunk a szerelem szépségeiről, az erotika bájáról...-Tudja kivel viccelődjön, maga otromba fráter...?! Menjen a pokolba!- Sajnos, nem tehetem. A minap telefonált Belzebub, hogy felháborítónak tartja a minap közölt verset a Vasárnapban, amelyben angyalokról esett szó. Ó is cenzúrát követel! KÖVESDI KÁROLY Kiss Péntek József Dadogás lámpa takaró könyv asztal papír papír papír papír rádió gumipadló fal biztos haza jel én az ember élet és elmélet mackószemű hullatta könnyét felfalt mint cet a kölykét megtévesztő lámpa takaró könyv asztal papír rádió rádió rádió gumipadló papír biztos haza V ^~SrLANGSTEIN 1 KÉT ROMÁNIAI MAGYAR KÖLTŐ Székely János Az elhagyott város Kövek, kövek, mindenfelé. Különös és öreg, Egymásra omló, porladó, Könyörtelen kövek. Kövek, kövek egymásmögött, Kövek egymás felett, Kövek szegik a szegletes, Alaktalan teret. Ahonnét nincs mód, hogy kijuss, És nincsen, hogy kiláss, Ahol szűkölve élsz, ahol Nem él már senki más. Falak, falak mindenfelé, Különös, hallgatag, Egymásba hajló, szétfutó, Könyörtelen falak, Miket hiába bontogat A bennszorult erő, Mivelhogy minden fal mögül Újabb fal lép elő, Miket káprázva lát a szem, S utál az értelem: Ablaktalan falak közé Rekedt az életem. Valahol ég van, szemhatár, És csúcsok és tavak. Itt csak szorongás, némaság, S falak, kövek, falak. (1966) Király László Három pengetés í. amikor nagyapánk hadifogoly volt Oroszországban amikor apánk hadifogoly volt Oroszországban amikor nagybátyánk hadifogoly volt Oroszországban de mi most mindnyájan varsói szerződés vagyunk nekünk nem lesz hová hadifogságba mennünk? II. amikor előkerültek a színes pornóképek éhes valagok döbenetes f.. .k megcsapott valami provincia-szellet szegényes-szag istenhátamegett ime az esztéta ime a professzc ime a szerkes^J ime a költő s a töméntelen bár van bennül mocskos fantáz nem tagadható) III. mikor a csúnya C! szégyelli magái becsattan a szé a idegbajos önhitt gyáva szépeké újrarendeződil füstként enyés: a hatalomvágy esztétikai rend s a füst mögött csókolóznak a tépik egymást vad örömükbe miben biztatói szépnek tartót büdös balgataj Valahogy így idézgette nagybátyám előszeretettel az automatikusan záródó ajtók ''feliratát, amikor magánfába akart visszavonulni. A jelszó a családnak szólt, hogy egy időre mellőzzék, ne zavargas- sák, ne vegyék észre. Szüksége volt a magányra. Időnként mindegyikünknek szüksége van az egyedüllétre, nincs ebben semmi rendkívüli, az embereknek ősidők óta voltak ilyen kívánságaik. Valami azonban viszonylag mégiscsak új - mégpedig a kérdés, mely manapság ehhez kapcsolódik, sőt egyenesen feltételezi. A kérdés így hangzik: HOL? Kételyeim támadtak, ne tegyek-e a fenti kérdéshez még egy felkiáltójelet is. Az az ér-' zésem, hogy a HOL?! sokkal pontosabban és tömörebben kifejezné a drámai helyzetet, amikor is kortársunk e látszólag egyszerű kérdést felteszi. Tehát HOL?! Hol lehet manapság az ember egyedül? Ha azon szeren- Apúúú... Mit csinálsz?- Semmit.- Hogyhogy semmit?-Hát semmit. Egy kicsit egyedül akarok lenni. Tűnj el. szik — egyébké dékában -, és fejfájással, n A háló is a konyha. Natasa Tanská ÖNMŰKÖDŐEN CSUKÓ esés szülők közé tartozik, akinek gyereke különszobával rendelkezik, lefogadom, hogy következésképp önnek nincs külön szobája, önnek ott a nappali. A nappali viszont az öné, a feleségéé és a gyereké is, s a közös tulajdon abban a pillanatban megnyilvánul, mihelyt ön, uram, leül, egy ideig egyedül kíván lenni, és gondolkozni akar. Az ajtóban megjelenik egy fej: A gyermek eltűnik, s a konyhából behallatszik: — Anyúúú... miért van az apu a nappaliban, ha semmit nem csinál? A tévét akarom nézni! ön, uram, káromkodik egyet, és átvonul a hálóba. Mivel a hálóba már nem fér be a szék, kénytelen ledőlni az ágyra, aminek a következménye a felesége gúnyos „szóval így gondolkodsz te“-je. Végül is ön nem tehet róla, hogy valóban azon nyomban elal- Lenka, i után a tévét ni bebújok a kői-Minek? sége.- Szüksége egyedüllétre.- Ott fogsz a vacsorái pis- Rendben mosogatok. Más dolog sogatás közhi pontosítani és
