Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-20 / 29. szám
A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és' csendesen megindult az úton. Kétoldalt feketén füstölögtek a romok. Lent a kiszáradt árok fenekén találta az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. El- feketült nyelvvel vonított a vörös felhők felé. Megállt előtte, és csendesen így szólt:- Itt vagyok. Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett.- Rabbi! Rabbi! - zokogott. És a mester szelíden folytatta.- Ne sírj. Állj fel és jöjj velem. Mert visszamegyek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé, és új törvényt kérek magamra, és reátok, akik Barabbást választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás. A nyomorult pedig feltápászko- dott, és az ő öltönyét megragadta.- Mester! - kiáltott elfulladva és könnyek között -, ó mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg, mit mondjak!- Semmit - mondta ő szelíden -, csak azt, amit három nap előtt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon, és megkérdezett titeket: „Kit engedjek hát el közülök, Barabbást, a gyilkost, vagy a názá- retit?“- Ó én bolond! - kiáltott a nyomorult fejét öklével verve -, ó én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott!- Jól van - folytatta szelíden a mester -, most hát jöjj velem Pilátus háza elé, ne törődj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám, és amikor én intek neked, kiáltsd egész szívedből és egész tüdődből: „A ná- záretit!“ mintha azt kiáltanád: „Az életemet!“ Az pedig követte őt. És találnának útközben másik nyavalyást, akinek Barabbás elvette házát és feleségét és gyermekét, és szemeit kiszúratta. És ő homlokát érinté csendesen kezével, és így szólt:- Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: „A názáreti!!“, mintha azt kiáltanád: „A házamat! a gyermekemet! a szemem világát!“ Az pedig felzokogott, és követte 'öt. És találtak még másikat is, kinek kezei és lábai kötéllel voltak összekötve és nyakára hurkolva, öt magát pedig arccal lefelé búzhödt mocsárba nyomta le Barabbás, tetvek és csúszómászók közé. És odament hozzá és megoldotta kötelékeit és így szólt:- Ismerlek téged. Te költő voltál, aki a lélek rajongó repülését hirdetted. Jöjj velem, és amikor intek, kiáltsd: „A názáretit!“, mintha ezt kiáltanád: „A szabadságot! a léleknek és gondolatnak szabadságát!“ Az pedig megcsókolta az ő saruját, és csak a szemével könyörgött, mert a szája még tele volt sárral. És így mentek tovább, és egyre több béna és sánta és nyomorult bélpoklos csatlakozott hozzájuk, akiket Barabbás tönkretett. És mindegyik, külön-külön, zokogva verte mellét és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: „A názáretit!“ mintha azt kiáltanák: „Békesség! békesség! békesség e földön! Estére pedig megérkeztek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé. Pilátus a tornácon ült, és estebédjét költötte Barabbással, a gyilkossal. Kövéren és fénylő arccal ültek ott, nehéz borokat ittak és drága ételeket ettek arany edények fenekéről: skarlátpiros palástjuk messze világított. A názáreti pedig, élén a sokaságnak, mely követte őt, a tornác elé járult, és felemelvén kezeit, szelíden szólni kezdett:- A pászkák ünnepe nem múlt még el, Pilátus. Törvény és szokás, hogy húsvétkor egyikét az elítélteknek elbocsássad, úgy, ahogy a nép kívánja. A nép Barabbást kívánta, s engem megfeszítettek - de vissza kellett térnem halottaimból, mert láttam, hogy a nép nem tudta, mit cselekszik. E sokaság mögöttem megismerte Barabbást, és most új törvényt akar - kérdezd meg őket újból, amint a törvénykönyveinkben meg vagyon írva. Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, s kiáltván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt:- Hát kit bocsássák el már most, Barabbást vagy a názáretit? És akkor ő intett nekik. És ekkor zúgás támad, s mint a mennydörgés zengett fel a sokaság. És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!“ És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik azt kiáltotta: „A názáretit!“ A mester pedig halovány lett, és megfordulván, végignézett rajtuk. És külön-külön megismerő mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába, véres szemei hunyorogtak, és szájából bűzös lé szivárgott, és torkából úgy bömbölt rekedten: „Barabbás!“ mintha azt hörögné: „Halál! halál! halál!“ Pilátus pedig zavartan lesütötte az ő szemeit és mondá neki: „Te látod...!“ Ő pedig bólintott fejével, és csendesen felmenvén a lépcsőn, kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg. Stanislav Komenda Nem éppen önzetlen rajongás Az egyszeri birka már unta, hogy társai folyvást csak a jó legelőkről, a finom falatokról bégetnek, azok kitalálásában, emlegetésében versengenek. Arra vágyott, hogy e parlagi, hétköznapi dolgokról szóló viták helyett magas röptű eszme- futtatásokat halljon, amelyekből szinte árad a művészetek és az eszmei szépség iránti rajongás. Közleményt tett közzé az újságban, amelyben pályázatot hirdetett, ki tud szebb esszét írni a birkanemzetség bájairól. Érkeztek különféle színvonalú munkák - gyengébbek is, jobbak is. Mindegyikük közül azonban magasan kitűnt az egyik, amit mélyen áthatott a téma iránti megkülönböztetett érdeklődés, amiből nyilvánvaló volt, hogy szerzője mély vonzalommal és tisztelettel viseltetik nemcsak a birkák lelki világa, de - ne röstelljük kimondani - a testi mivoltuk iránt is. Világosan kitűnt, hogy a maga teljességében szereti a birkát, tetszik neki szinte mindene. Az egyéb munkákban előforduló száraz leírásokkal ellentétben ebből a munkából szinte sugárzott az üdeség, ami szinte tapintható érzéki élvezetet vált ki az olvasóból. így aztán fölöttébb könnyű volt eldönteni, melyik a legszebb esszé a témakörben. A birka ezekután kérte a szerkesztőséget, szervezze meg a szerzővel való találkozást, akit mind ez ideig a névtelenség homálya takart. Személyesen óhajtotta átadni neki a díjat. A találkozón aztán megjelent - a farkas. Vércse Miklós fordítása AFORIZMÁK Gondolkodni - a legegészségtelenebb dolog a világon, és éppúgy bele lehet halni, mint akármilyen más betegségbe. A gondolat azonban szerencsére nem fertőző. (Oscar Wilde) * * * Uram, én ugyanolyan nyomorult vagyok, mint Jób, csak nem vagyok annyira türelmes. ^ (Shakespeare) BEMUTATJUK Z. NÉMETH ISTVÁNT Mikor lépten-nyomon azt halljuk, hogy devalválódtak a szavak, s a költők - a kezdők is - szlalomoz- ni járnak a nyelv és a filozófiák birodalmába, csak ne kelljen színt vallaniuk, s szégyenlősen takargatják a költészet lényegét, a személy, az ÉN hitelét, akkor jön egy fiatalember, s minden teketória nélkül, bátran használni kezdi a szavakat, mint: csillag, fény, vér, elmúlás, áhitat, édes, tehát nyelvünk legszebb szavait, s minden skrupulus nélkül kijelenti magjáról, hogy hitetlen főpap, hogy mágneses terek meghívottja, sőt, ó a révész a dolgok két partja közt. Ám az áhítat nála groteszk, hisz ottfelejtett csomagok áhítata, a révész utazni készül, s nem is akárhová... Z. Németh István komolyan veszi a verset, polgárjogot előlegez neki, épp mostanság, amikor a kultúrszenny, a töf-töf és a szürkülés világában korántsem természetes dolog költővé lenni. Z. Németh István azonban már most, a pálya elején megnyerő határozottságot mutat, egyéni, jól kitapogatható arcot, s ami a legbiztatóbb: kész verseket ír, nem a kezdőkre jellemző töredékeket. S. bár hite van, úgy tűnik, nincsenek illúziói. Reméljük, elhatározása végleges, s nem riasztja meg a halott ég, hisz nem felkészületlenül megy elébe. A fiatal költő verseivel már találkozhattak az olvasók rovatunkban. Fogadják bizalommal őt, aki többek között a következőket írja magáról: „Komáromban születtem 1969. március 28-án, itt is érettségiztem. Jelenleg a Nyitrai Pedagógiai Kar harmadikos hallgatója vagyok. Mióta a betűket ismerem, próbálom magam kifejezni általuk. Bár hatással vannak rám a modem törekvések, igyekszem úgy írni, hogy minél többen értsenek, azonosulni tudjanak a gondolataimmal. Sokat írok, mert rengeteg ötletem van, egyesek szerint ez nagy hiba, a minőség rovására megy. Remélem, be tudom bizonyítani, hogy nem így van “. Kövesdi Károly Csillag vagy halott égen A verseket a lélek állampolgárainak nevezed, megesküszöl a szavakra, szerződést kötsz és bontasz a kismutatóval. Óvatosan járj, te csillag! Végtelen idő neked nem jutott. Egy erő a világba fecskendezett, múlt és jövő közé, ragyogj, te csillag! Egyre szorosabb a hurok, és gyorsul a tánc. Két értelme van az elmúlásnak. Pusztul a szív és a papír, bomlik a rend, szürkül a fény. Savanyú kútvíz vár, csillag. Halott ég ragyog rád. Teremtőm Nem létezel! - sikoltotta az iskola, Befogta szemem, szám, szorította májam, Tüdőm hámozta, kezem vezérelte, Egy szó kellett, hogy kitaláljam, Megtaláljam, értsem, Megkísértsen a kétely, Megtagadtak, Jelszavak ragadtak, Csepegő hazugság viasza égetett, Csillagruhád alatt Hoztak millió tév-ítéletet, Kezükből pénz szaga szivárgott, Vak volt, aki látott, S a világot Elöntötte a vér, az átok, Épültek a barikádok, Süketek komponáltak zenét, Halottak lesték mások lélegzetét, Nem létezel! - ez volt az álmuk, S mi, akik önmagunk kerestük Csak a mások öklét láttuk Lesújtani vagy függi mutatni, Végül nagyon sokká nőtt a sok, A páncél megrepedt, S ledőltek mögüle a trónjukról Az antikrisztusok. Tisztán ég neved. Aratás Tudom nem mindig nyáron aratnak s nem mindig a gabona az áldozat mert a történelem is mezőgazdaság aszály árvíz tűzvész íródik miközben az embereket kizavarják egy végtelenített térségre s még szorosan egymás mellé állnak még feldereng bennük a tény hogy bűneik a fekete rendőrcsizmák talpáig sem érnek de aztán hangos töfögéssel indulnak feléjük a beolajozott kombájnok széles sorokat vágnak a hústömegbe a cséplőgépben fejek pörögnek csontszilánk füstöl s fenn az ülésen alig lát már a vérgőzben is dübödten dolgozó kombájnos aki rendszerint bajuszt visel mindig és megváltó istennek képzeli magát Indulás előtt Ellenőrizzük még egyszer a dolgokat: van négy kerék s kellő üzamanyag motor: szép kövér kellőképp bonyolult a fék alig fog de szépen csikorog a szélvédő alig véd az ablaktörlő fényegetöen csóválja két fejét az ülés kőkemény a kipufogó szurkot pisái hajtási minek juhé! csak a lámpák a lámpák bár kellőképpen elvakítanák az összes szembejövőt! 193 a portól, A büfé elő szott: „Ve; fé lépcsői legvidámal Testét légy „Nevedi ged dicsőíti ta, a kis t folyik - í hergelik.- Párán;- Tűnjet zihálva fői körben, ak Visongása- Ide h tovább, árt- Ki a v A falusi kálják.- Ej, Pa- Eridje- Miért,- Hi-hi-i- És én Egy kér tán kosán felháborod - Hej t zés sincs 1 a szerencse- Akkoi a vőiegén hagyjuk!- Ó, ti 1 Istent?- Párán; Paránya öklével S2 a könnyes«- Várjat két Zorka a bicskájáv Zorka a és kedvteb ma józanst kodnak. A: kievickélt Zorka kisz- Hej, ti Minden! hét viccein Paránya két a pécsi- Engg> Hemzse rekkacagás ható. Paránya és arra a egyszerűer A Jézus Ki Kócos, 1 zontos, szi nyáron me nak elválás dig szüks« megvédte.- Meglá Mitrijevnái - mondog« De a jó megvédeni a szívtelen védelmező- Majd i Ványa 1 Zorka Kos: véért néhái nyát, de ót- Iván, előtt Jézus választott! egyenruhái Ványa 1 ha Parányi A telep' kov volt, a nem is járt terepjáró g most már«- Panas: vösre tesz Ám kidi fekete várj kellett húz- Zorka leszúr titek „A bölc kém“ - üv -Tűnj e majd titek«- Párán; tóttá egy k felnőtt hat:- Csak ' Pár nap vidáman z csend van. „Sólyon nappalokoi könnyeink Csend \ bámul/ eg bandzsít.- Várjat linnak... A Szerkeszti Kövesdi Károly
