Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-12-14 / 50. szám

ÜBUJgSBfl Az én számomra Háy Gyula az első A XX. század kegyetlen történései közepette 1945-ben egy színházi előadás szünetében két kivételes képességű, nagyszerű ember találkozott: Háy Gyula és Majoros Éva. Háy ekkor már világhírű drámaíró volt, Majoros Éva pedig nagyon csinos, jó tollú újságíró. Mindketten túl voltak két házasságon. Ritka szerencsés találkozás volt az övék, hiszen azt követően harminc évet töltöttek együtt jóban-rosszban. A rosszból bőven kijutott nekik: koncepciós per, vagyonelkobzás, börtön, emigrá­ció keserítette életüket. Háy né Majoros Éva tizenöt évvel a nagy író halála után most is a közösen választott „új hazájukban“, Locarnóban, olasz Svájcban él. Háy Gyula közelében. Nemcsak azért, mert magá­nyában legfontosabb feladatának a Háy-hagyaték feldolgozását tartja. Úgy érzi, hogy Háy nem halt meg számára. Az író hamvait tartalmazó urna - amelyet felesége nemzeti színű zászlóba burkolt - a Locarno melletti temetőben van elhelyezve. Az urnát fedő márványtáblán a felirat olyan puritán, amilyen maga az író volt: Julius Hay 1900-1975. Neve mellé írhatnánk még: drámaíró, író, főiskolai tanár, irodalompolitikus, publicista - és a felsorolás így sem lenne teljes. Háy Gyula A ló című darabját CóligiF0 címmel október 12-én mutatta be a Komáromi Jókai Színház Beke Sándor rendezésé­ben. A színház a bemutatóra természetesen meghívta az író özvegyét is Háy Gyuláné a premier alkalmából táviratban köszöntötte az együttest és jelezte, hogy a hónap folyamán megtekinti valamelyik előadást. Október 25-én eleget tett a meghívásnak. Elkísérte őt Háy Péter, az író első házasságából származó fia, aki szerzetes papként él Budapesten. Háy Éva személyében nemcsak egy nagy író feleségét, színházi szakem­bert, írót ismerhettünk meg, de egy nagyon kedves, csillogó szellemességü hölgyet, akit az előadás milyensége mellett, színházunk jelene és jövője is érdekelt. Az előadás szüneteiben felkereste a színészeket, azt követően pedig néhány órát töltött közöttük. Ezt az időt használtam fel arra, hogy megtudjak valami közelebbit kettejük kapcsolatáról és írói munkássá­gukról. HÁY GYULA ÖZVEGYE ÉS A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ FIATAL SZÍNÉSZNŐI - VARGA SZILVIA ÉS KOVÁCS ILDIKÓ - A SZÍNHÁZ TÁRSALGÓJÁBAN 1990. XII. 14.- Milyen volt az a három évti­zed, amit Háy Gyulával töltött?- Ha felosztom a harminc évet, a következőképpen néz ki: 1945-től 1957. január 19-ig tar­tott az első periódus. Háyt akkor tartóztatták le, s 1960. április 4-én szabadult a börtönből, am­nesztiával. Az 1956-os forrada­lom szellemi előkészítéséért, a „demokratikus államrend meg­döntésére irányuló szervezke­désért“ hat év börtön és teljes vagyonelkobzás járt. 1956. no­vember 4-én mi voltunk az utol­só szabad hang a Magyar Rá­dióban. Mialatt a parlament kö­rül volt kerítve, és minden abla­kával szemben tank állt csőre töltött ágyúval, a rádióban beol­vastunk egy felhívást, ami így szólt: „Itt a Magyar írók Szövet­sége! A világ minden írójához, tudósához, minden írószövetsé­géhez, akadémiájához, tudomá­nyos egyesüléséhez, a szellemi élet vezetőihez fordulunk segít­ségért. Segítsetek Magyaror­szágon... Segítsetek a magyar népen...“ Háy magyarul, én né­metül olvastam be, de elhang­zott még oroszul és angolul is. Ez volt ellene az egyik vádpont. A másik a Kucsera-cikk, a „Miért nem szeretem Kucsera elvtár­sat?", ami bombaként robbant. Felrázta az embereket, harc szerveződött a „Kucserák“, az ellenszenves párfunkcionáriu­sok ellen. 1960-tól 64-ig tartott a máso­dik periódus, melyet még Ma­gyarországon töltöttünk. Eszünk ágában sem volt elmenni. 1964 végén két alkalommal is voltunk külföldön és visszajöttünk. Úgy volt, hogy október 26-án a buda­pesti Nemzeti Színház bemutat­ja Háy darabját, a Varró Gáspár igazságát. Prágában is erre ké­szültek, ezért volt útlevelünk. A művet azonban betiltották, s az előadás mindkét helyen eh maradt. Az ősbemutató 1965- ben Wuppertaalban volt. Ötven­két függöny volt a premieren! Óriási sikere volt a magyar disz­nópásztor történetének Német­országban, a legerősebben ipa­rosított Ruhr-vidéken.- Ötvenhatban, a nagy mene­külési hullámmal nem hagyták el szülőföldjüket. Mi kényszerí­tette önöket arra, hogy éppen 1964-ben emigráljanak?- Azért kellett elmennünk, mert az elejétől a végéig kitartot­tunk amellett, hogy 56-ban forra­dalom volt és nem ellenforrada­lom. Nem lehetett velünk komp­romisszumot kötni, és nem vol­tunk hajlandók beállni ebbe a - minek is nevezzem? Erről szól A ló! -, ebbe a hallgatás­ba... Tehát kitessékeltek ben­nünket a saját hazánkból. Nem bilincsben vittek ki, mint Szol- zsenyicint. Felszólítottak, hogy jobb volna elmenni. Csak mi ketten mentünk. Péter fiamat (ő az előző házasságomból szár­Beszélgetés Háyné Majoros Évával mazik) még Háy letartóztatása előtt kiküldtem Londonba, a szü­léimhez. Hét évig nem láttam! Akkor mentünk olasz Svájc­ba, ahol 1975-ig, Háy haláláig éltünk. Halálakor éreztem elő­ször, hogy hátrány a köztünk levő tizenhat év korkülönbség. Valahol mindig büszke vagyok, hogy harminc év házasság alatt sohase veszekedtünk. Mindkét­HAYNE MAJOROS ÉVA (Varga Róbert felvételei) ten . biztosak voltunk benne, hogy a házasság sikeréhez hoz­zásegített a közös munka, az azonos politikai gondolkodás, a szakmai segítségnyújtás. Az élet adminisztrációs része rám hárult. Ő a művei világában élő ember volt, nagyon „unprakti- kus“, de ez engem egyáltalán nem zavart.- Az író az emigrációban is író marad. Ön azonban a Vígszín­ház dramaturgja volt. Mihez kezdett a dramaturg külhonban, magyar színház nélkül?- 'Háy természetesen az emigrációban is alkotott. Itt írta az Apassionátát és a Főinkvizí- tort. A következőképpen dolgo­zott: először németül írta meg a darabot, majd lefordította ma­gyarra. Ha Magyarországon la­kott, akkor fordítva. Az első vi­lágsikerét, az Isten, császár, pa­rasztot (1969-ben bemutatta a Magyar Területi Színház ko­máromi társulata, Beke Sándor rendezésében - Sz. E.) is elő­ször németül írta meg. Ez szá­mára semmilyen gondot nem okozott. Én Háy házi dramaturg­ja voltam. Ő mindent kézzel írt, állópultnál. Az összes mellékes munkáját - korrektúrák, levele­zés, minden írásának gépelését - én végeztem. Azonkívül cikke­ket írtam. Most a könyvemet írom. Szerencsére, egy entellek- tüel - amíg megvan a feje - ad­dig létező ember. Ha nem len­nék entellektüel, nem tudnék egyedül élni sem. Elég régóta dolgozom a könyvemen, de fél­retettem, mert lefordítottam Háy utolsó művét. Az egyetlent, amit halála miatt nem tudott magya­rul is megírni: a Születtem 1900-ban-X, amely egyébként a minap jelent meg Magyaror­szágon. Az én számomra min­dig Háy Gyula az első, s csak azután jön Majoros Éva. Az én írásom is életrajz, akárcsak Háyé és kettőnk találkozásáról szól. Közlöm benne a börtönle­velezésünket is. A címe Élni mindig érdemes lesz.- Háy gazdag munkásságá­ból melyik írás vagy darab az ön kedvence, és melyiket szerette leginkább az író?- Az én első számú kedven­cem a Mohács, melyet számom­ra írt a börtönben, nekem dedi­kálta és nagyrészt a mi szerel­münkről szól. Ez egy történelmi dráma, de aki látja, annak ’56 jut eszébe. Azt hiszem, ő tulajdon­képpen a Pulykapásztor-t sze­rette leginkább. Ez az egyik leg­líraibb darabja. Nagyon nehéz előadni, mert kell hozzá egy gyerekszínész, aki legalább olyan jól játszik, mint a felnőttek. Emlékszem, 1954-ben egy szenzációs előadása volt Kelet- Berlinben. Öt paraszttárgyú drá­mája van Háynak. Ezeket nem nevezném népszínműveknek. Falun játszódó, nagy szociális és társadalmi drámákat írt, ame­lyekben mindig a földkérdést tár­gyalja művészi fokon. Ezek a következők - sorrendben, ahogy írta: Gát a Tiszán, Tisza­zug, Pulykapásztor, Végeladás, Varró Gáspár igazsága.- A komáromi színpadon most bemutatott A ló milyen he­lyet foglal el Háy munkássá­gában?- A ló olyan műfaj volt, melyet ő nem művelt. Hozzá kell vi­szont tennem, hogy szenzációs humora volt. Olyan jól senkivel nem lehetett mulatni, mint vele. A ló megírásába belejátszott az a düh, amely kitört belőle szaba­dulását követően. A börtönből kijutva ugyanis körülnézett és látta, hogy semmi sem változott: az emberek hajbókolnak. Velük a hatalom bármit megtehetett, azt is, amit állatokkal nem lehet megcsinálni, s hogy az embe­reknek végtelen képességük van arra, hogy az ellenkezőjét tegyék, mint amit gondolnak. Ezért írta meg A ló-t.- S ezért nem mutathatták be...- De nemcsak ezt a darabját, Magyarországon szinte semmit.- Hogyan szánta rá magát erre a hosszú útra, minek kö­szönhetjük megtisztelő látoga­tását?- Én mindig, minden Háy- bemutatóra elmegyek. Sőt, ha tehetem, hetekig részt veszek a próbákon. Ameddig én élek, igyekszem, hogy Háy szellemé­ben tartsák az előadásokat. A dramaturgnak és a színház­nak az a feladata, hogy az író gondolatát megvalósítsa a szín­padon. Nem pedig az, hogy ki­húzza az író mondanivalóját, és valami mást írjon belőle. Én egy régimódi dramaturg vagyok...- Milyennek találta a komáro­mi CAliguLÓ-t a dramaturg sze­mével?- Mint dramaturg, egy igen jó, * igen becsületes, jól megoldott, a körülményekhez képest jól ját­szott előadásnak tartom a ko­máromit, elsőrangúan megoldott díszletváltásokkal, szellemes ru­hákkal. Egyébként nagyon jó öt­letnek találtam a címet: CAliguLó. Remélem, egy újabb Háy-bemu- tató alkalmából ismét felkeres­hetem a társulatot, és ezt a gyö­nyörű színházat. Szénássy Edit

Next

/
Oldalképek
Tartalom