Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-11-16 / 46. szám
i TTrós, elszánt, határozott ember benyomását kelti, de mint kiderül: nem a legjobbkor J-i mondom ezt neki. Pápai Erika mostanában ugyanis más valamit tapasztal magán. Elbizonytalanodott. Kibillent belső egyensúlyából. Nagy léptekkel indult a pályán. Harmadéves főiskolás, amikor a József Attila Színház színpadán Brecht és Weill „örömlányoperájában“, a Mahagonnyban ,,a vágy sötét, megvásárolható tárgyát“, Jennyt játssza nagyszerűen. Negyedévesként Broadway-musicalben nyújt kiemelkedő alakítást: a Taps Eve Harringtonját, a show-business ifjú sztárját formálja meg könnyedén, finom stílusérzékkel. A félkegyelmű dacos-büszke Aglájaként drámai tehetségét bizonyítja; szemében szikrákat hány a harag, ajkán mennydörgés a tiltakozás. A Vígszínházban, ahová 1986 őszén szerződött, költők, bárók, újságírók imádott Pünkösdy Katója a Csókos Pápai Erika dilemmája asszonyban, társát nem lelő Dása Satova az Ördögökben, csillagmeleg helyet kereső Kölyök A padlásban. Hubay Miklós, Zsolt Béla és Heltai Jenő darabjainak központi figuráit formálja meg árnyaltan a tévében. Egy szerelem három éjszakája, Oktogon, A kis cukrászda - bájos, romlatlan, szeretni való teremtés az elsőben, megesett polgárlány a másodikban, hoppon maradt szépség a harmadikban. Garas Dezső margitszigeti rendezésében, a Csárdáskirálynőben Stáziként lép színre, a Rock Színházban Fantine A nyomorultakban. Pápai Erika arcába, lényébe, tehetségébe minden szerep belefér. Tiszta, nagy terjedelmű, lélekkel átitatott hangjával operaelőadásokat is meg tudna menteni. A Vígszínházban most mégsem érzi igazán jól magát. Nem annyit és főleg nem olyan szerepeket játszik, amilyeneket saját megítélése szerint játszania kellene. — Néha borzasztóan elszánt vagyok - mondja máskor meg egyszerűen nem vagyok képes dönteni. Most sem tudom, mi lenne a jobb: másik színházhoz szerződni, vagy maradni és tovább várakozni, hátha történik valami. Dilemmában vagyok és ez nagyon rossz. Egyszer azt hallom ott belül, hogy türelem, türelem, máskor meg azt, hogy lépjél már, változtass végre a helyzeteden. Őszi ragyogás (Oláh Csaba felvétele) • Mi volt az első csalódása a pályán? ~- Az hogy a legnagyobb színész is ember. Hogy neki is vannak hibái, rossz tulajdonságai, hogy ő is tud bántani, gyűlölködni, gáncsoskodni. Sokáig ugyanis azt hittem, a nagy színész nemcsak a színpadon - az életben is maga a csoda. Ez egyáltalán nem így van, most már tudom. Arra is rájöttem: nem várhatom el mindenkitől, hogy örüljön nekem. Főleg itt, ezen a pályán nem. A középiskolás éveim voltak igazán szépek. Szerettek és én is mindenkit szerettem, tisztán és rettentő nagy hittel éltem, csak a jót, a legjobbat, provokáltam ki a környezetemből. Mára változott a helyzet. Sokszor azon kapom magam: ellenséges közegben kell jót produkálnom. Farkasok közt, akik a legváratlanabb pillanatban harapnak a bokámba. • A félkegyelműben, az Ördögökben és a Csárdáskirálynőben Tö- röcsik Mari partnere volt, a Csókos asszonyban Darvas Iváné. Mellettük hogy érezte magát?- Törőcsik Marit elmondhatatlanul szeretem; már gyerekkoromban ott volt a képe a szobám falán, főiskolás éveim alatt pedig már akkor is boldog voltam, ha csak mellette állhattam. Vele játszani egyszerűen gyönyörűség. Bizalmat és szere- tetet kaptam tőle, ami nagyon fontos számomra, mert ha úgy érzem, hogy bántanak, vagy támadnak, akkor iszonyú erőfeszítésembe kerül, hogy talpőn maradjak. Törőcsik Mari a próbákat is izgalmassá tudja tenni. Ő nemcsak a szakmát, önmagát is „megtanulta“ már. Pontosan tudja, mikor hová kell néznie, mit kell csinálnia, mikor kell megszólalnia; amilyen a helyzet, olyan a hangszíne, olyan intenzitással beszél és az érzéseit is akkor mutatja meg, amikor ő akarja. Annyi színészi rafinéria és annyi báj, okosság van benne, hogy minden próbán eléri: az legyen, amit ő akar és úgy, ahogy ő gondolja. Ez egyébként más nagy formátumú művészre is jellemző... Darvas Ivánra is, akitől én csak segítséget, szeretetet és odafigyelést kaptam. A Csókos asszony próbái során kétszer is bejött hozzám az öltözőbe, hogy bíztasson és erőt adjon. Állunk egymás mellett a színpadon, és érzem, hogy nem hibázhatok, mert úgy néz rám, úgy fogja a kezem. Tanai Bellával és Igó Évával vagyok még így, és Ruttkai Évára is felnéztem. • Tanára volt a főiskolán.- Igen, egy évig. Színészmesterségre tanított. Én az emberi tartásáért szerettem, tetszett, ahogy viselkedett, abból tanultam rengeteget. Színpadi titkaiból nem leshettem el semmit, mert amikor a Vígszínházba szerződtem, ő már nem nagyon játszott. A főiskolán a kedvességével, a nőiességével lopta be magát a szívünkbe, arról, hogy hogyan kell egy szerepet, egy jelenetet felépíteni, nem beszélt. Szakmai fogások helyett önmagát adta. Megmutatta, mit, hogyan csinálna, attól mi elájultunk és úgy maradtunk. Aztán a következő órát, annak rendje és módja szerint kihagytuk szépen. Elbujdostunk, vagy a másik terembe mentünk és „tévedésből“ ott próbáltunk, hogy ne érezzük nullának és tehetségtelennek magunkat. Jelena Ob- razcova növendéke volt az énekta- námőm, ő mindent elmond, amit tudnom kell a hangképzésről és a technikáról. Kérdezik is tőle sokan: ha mindent elárulsz, neked mi marad? A belső énem, feleli ilyenkor, az a plusz, ami csak rám jellemző. Ruttkai Éva önmagát adta csak, azt, amit megmutatni lehet csupán, nem pedig továbbadni, a szakmai fortélyokkal adósunk maradt. • Egy feje tetejére állt világban persze már az is csoda, ha valaki önmagát adja.- Ez valóban csodának számít, a feje tetejére állt világ viszont rettentően elkeserít. Értékek helyett farkastörvényekröl beszélünk és csalódásokról. Számomra már nem is az a nagy színész, akit mások tartanak annak, hanem az, akiről én gondolom, hogy nagy. Aki a farkastörvények ellenére is ember marad. Törőcsik, Darvas, Tanai Bella és Igó Éva ilyenek, de nagyon sokat kellene töprengenem, ha több nevet szeretnék felsorolni. Gyönyörű, ugyanakkor kegyetlen szakma a miénk... itt mindenki magára figyel, mindenki sikerre vágyik, önmagát akarja megvalósítani. A nagy színész azért, mert sok- a veszítenivalója, a fiatal pedig azért, mert tehetségesnek érzi magát, és meg akarja mutatni mit tud. Nekem már van hozzá szemem, hogy lássam: ki milyen ember, én már el tudom választani a kollégámat a szerepétől. Ma már csak azokért rajongok, akik az életben is nagyok, akiknek a lelkét nemcsak a figura által - az utcán is tisztának hiszem. • Ha most Pápai Erika szerepeit nézzük, mi a véleménye, eddig mennyit mutathatott meg magából?- A Vígszínházban sajnos egyre kevésbé figyelnek a színész személyiségére. Aki egyszer bevált valamiben, az a továbbiakban ugyanolyan feladatokat kap, azzal addig dörzsölik az adott szerepkört, amíg el nem kopik. Ahelyett, hogy vigyáznának rá, formálnák őt, belesodorják egy „neki való“ szerepkörbe, aztán pedálozhat az illető, amíg kikászálódik belőle. Én a József Attila Színházban sokfélét játszottam, a Vígben, úgy érzem, nem is ismernek a rendezők. Nekem itt „kitaláltak“ valamit, ami ellen az eszem is, a lelkem is tiltakozik. Szeretnék végre előbbre lépni a pályán... Szeretnék, de nem kapok rá lehetőséget. Ezért vagyok én most olyan amilyen... nem tudom eldönteni, menjek, vagy maradjak? Szabó G. László TJIég jól táncolok, de az árnyékom j j.C jobban táncol nálam.“ - Gondolnák-e, hogy e sajátosan csengő bölcsességet- sok más aforizmával együtt - egy akkoriban még nem is huszonkét éves, meztelen testét mutogató francia jazz- és revütáncosnő írta? A táncosnőt Josephine Bakernek hívták, s e gondolata - meg a többi - a Le Seduzioni című irodalmi folyóirat 1927. augusztus 25-én megjelent 26. számában olvasható. Az írás megjelenésekor Josephine Baker alig két esztendeje tartózkodott Párizsban, ahol azzal lett híres, hogy Louis Douglas Black Birds nevű társulatával szerepelt a Champs Elisées egyik zenés szórakozóhelyén, a Revue négre című műsorban. Spanyol apa és néger anya gyermekeként Missouri államban, St. Louis városában látta meg a napvilágot 1905-ben, s alig járt iskolába, mert kilencévesen már mulatókban szerepelt -^édesanyjának szüksége volt az ő keresetére is. Később Broadway-revük tánckarába került, s innen szólistának a Black Birds együttesbe. 1925-ben hetek alatt hódította meg Párizst, s olyan sztár lett, hogy menedzsere és élete egyik nagy szerelme: Pepito Albati- no de Caltanisetta segítségével 1926-ban önálló mulatót nyitott, s ennek 1936-ig- pályájának csíksán - nemzetközi hírnevét kivívó sztárja is volt. Conte Pepito - Pepito gróf, ahogy nevezte magát - nem volt a jellem bajnoka. Irgalmatlanul kisemmizte Bakert abból a jelentős vagyonból, melyet az ö révén szerzett meg. Josephine Baker életének másik sorsdöntő férfi szereplője Sidney Bachet, a világhírű jazz-klarinétos - az ő segítségével születtek első önálló dalszövegei és kompozíciói. Hosszú pályafutása során Párizs valamennyi híres mulatójának sztár-vendége volt, számos külföldi turnét bonyolított le (többször járt Csehszlovákiában is). Érdekes, hogy szülőhazájában, Amerikában csak a világháború után aratta első nagyobb sikereit, de az amerikaiak máig is francia revüsztárnak tartják. A második világháború alatt előbb a francia ellenállás harcosa és támogatója volt, majd egyenruhát öltött és a repülőknél szolgált hadnagyi rangban. A háború alatt és közvetlenül utána számos „frontkoncertet“ adott francia és amerikai katonák számára. Ezért Becsületrenddel tüntették ki. Egész életében következetesen harcolt mindenfajta vallási, faji megkülönböztetés ellen, s amikor 1965-ben feleségül ment saját zenekara karmesteréhez, Jo Buil- lonhoz, létrehozta a Aíí/andes-gyermekfa- lut.- Ő maga tizenkét különböző bőrszínű, fajú, vallásé és nemzetiségű gyereket fogadott örökbe, s nevélte őket akkor is, amikor már komoly anyagi gondokkal küszködött. Legnagyobb álmát, a Testvériség egyetemét, melyen a világ bármely országából származó tehetséges fiatalok díjtalanul tanulhattak volna, s szerezhettek volna rangos diplomát, már nem tudta valóra váltani. Nyilvánvaló, hogy már a jócskán tömörített és rövidített életrajz alapján is Josephine Baker sorsa szinte kiáltott a megfilmesítés után. Terv sok született már, de egyetlen Josephine Baker-filméletrajz sem került filmre. Most viszont megtört a sikertelen kísérletek sorozata. Az amerikai Time-Warner, a világ legnagyobb média-konszernjének egyik nagy vállalkozása éppen tizenöt évvel a világhírű revü- és énekessztár halála után kamera elé állította a történetet. Ennek köszönhetjük, hog Josephine Baker ismét itt járt közöttünk - Budapesten. Mondják, a Fekete Vénusz néven is emlegetett Baker megszemélyesítőjét kerek egy esztendőn keresztül kutatták, s ezer fekete bőrű színésznőt néztek, hallgattak meg, míg végül, a nemzetközi szórakoztatóiparban és filmvilgában kevésbé ismert amerikai Lynn Whitfieldet választották a címszerepre. Whitfield már a kamerák előtt járkált Baker maszkjában, amikor véletlenül kiderült, hogy színpadon már korábban is alakította a Fekete Vénuszt. Lynn Whitfield elsősorban televíziós sztár, de látható vplt a Silverado című mozifilm egyik szerepében is, csakúgy, mint a Dr. Detroitban. A filméletrajz munkacíme a The Josephine Baker Story, lehet, hogy később változik, Budapesten mindenesetre ez állt a felvételek előtt csattanó csapón. A film java részét Budapesten forgatták, de fontos jeleneteket rögzítettek Amerikában, Franciaországban is. Az életrajz 1915-től 1975-ig kíséri végig Baker életét, s ez még önmagában is rendkívül nehéz feladatot ró Brian Gibson rendezőre és a fiatal színésznőre. Gibson hiteles életrajzot kíván vászonra vinni, ezért Baker két fogadott gyermekét kérte fel szakértőjéül, és tanácsadójául. A két férfi főszerepet - ugyancsak tv-színé- szek - Rabén Blades és Kene Holloway alakítják. A film zenéjét Ralph Bums komponálja, s ő dolgozta fel újra Baker leghíresebb sanzonjait és dalait, melyeket részben Lynn Whitfield énekel. A zenével egyenrangúan fontos szerepet kap a koreográfia is, George Faison munkája. Mivel Lynn Whitfield kitűnő táncos - e jelenetekkel kevés a problémája. Ha minden az előzetes tervek szerint alakul, akkor az új - sót első - Baker-film ez év végére lesz bemutatható állapotban. Fenyves György A Baker-sztori 1990. XI. 16. r