Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-11-09 / 45. szám

i/asárnap ij e 5 1990. XI. 9. ;é­él ir­bb itt ak cat oz az ag­itál va­ni) ér­alt, de :ór­thy el­öz­ízte izat nőt töt­ud­lOSt ön­;im­;sen ma­mii l >ya­t... án tett, lágy —;nül futkároznak a folyosón - mint min­den iskolában. Az előcsarnokban 'a tanárok kávéznak, dohányoznak, ez viszont nem minden iskolára jel­lemző. Ám nem ez döbbentett meg, hanem a felismerés, hogy - minden- lei magyarul beszél: a portásnéni, a tanárok, a-kis- és a nagydiákok.- Csak a szlovákot, a történelmet és a földrajzot oktatjuk szlovákul, a.többi tantárgyat magyarul - mond­ja .el később a rendkívül rokonszen­ves Uhrin Erzsébet igazgatónő. Ex­kluzív faburkolatos irodáját az ott­honos tanáritól a titkársági szoba választja el. Meg is dicsérem a szép miliőt.- Vannak pártfogóink, például a Villanyszerelési Vállalat, ők anya­gilag és társadalmi munkával is tá­mogatnak bennünket. De a szülők is sokat tesznek, elég szólni nekik. Az iskola, a kollégium valóban irigylésre méltó, mutogatni való. Mindenütt rend és tisztaság, ami vi­szont ennél is fontosabb: meghitt légkört áraszt. Ehhez, amint moso­lyogva mondják, a szakácsnénik is hozzájárulnak. Később módom van meggyőződni és látni azt is, hogy az ebédlőt bármely étterem irigyelhet­né. Sőt, az elemistákat felszolgálják. - Eiz is a kulturált étkezésre szokta­tás módja - magyarázza Lopusné Németh Zsuzsanna, aki látogatásom néhány órájára készséges „idegen­vezetőm“ lett. Felmérések és pályaválasztás Az iskola fennállása óta 1400 vég­zős került ki az életbe. Magyarok és szlovákok. Fele fele arányban. Ezt Janó Hirka történelemtanár mondja el, aki „hobbiból“ pályaválasztási felelős és statisztikus, s akit még az igazgatónő is Hirka Janónak mutat be — magyarosan, szlovákul. Pillanatnyilag 216 óvodásunk, ta­nulónk és gimnazistánk van, kiknek '60 százaléka szlovák nemzetiségű.- A magyarok miért íratják szlo­vák iskolába gyermekeiket? - kér­dezem.- Nálunk nincs limit, aki jelentke­zik, felvesszük. Csábító a kollégium. Az érettségizők leginkább tanárkép­zőben vagy óvónőképzőben tanul­hatnak tovább - szlovákul, de tud­Uhrin Erzsébet igazgatónő. Szavai­ból kicsengett a gondoskodás, a fél­tés, a helytállás miatti aggodalom, a bizonyítás igazolásának igénye.- Lukovics Endre festőművész lett, Vandlik János atomtudós, Hu- bacsek Ferenc valamelyik miniszté­riumban dolgozik, Gyivicsan Anna egyetemi oktató, de sorolhatnám tovább. Érettségizőink közül sokan Békéscsabán hivatalnokok, szívesen alkalmazzák őket, mert mind a két nyelvet beszélik. Egy tanulónk pilla­natnyilag éppen a pozsonyi Ko- mensky Egyetemen újságíró-hallga­tó. Tantestületünk több tagja is itt,, ebben az iskolában érettségizett Besztercebányai oktató nak annyira magyarul (sőt, sokan jobban, mint szlovákul), hogy bár­mely főiskolán, egyetemen folytat­hassák tanulmányaikat. Tizenhárom tanteremben 40 tan­erő oktat. Az intézmény nagy elő­nye, hogy „komplexnek“ mondható - itt van az óvoda, az alapiskola, a középiskola, a gimnázium, a kollé­gium, a könyvtár, a szakkörök, a nyelvi laboratórium, a játszótér, az udvar, a kert és a park, csupán egy hiányzik, a tornaterem. A kollégi­umban 192 ágy van, ami azt jelenti, hogy csaknem 90 százalék bentlakó. Ez a szülők szempontjából nagyon előnyös: kevés pénzért biztos helyen tudják gyermeküket, tán többet is nyújtanak nekik, mint amire a család képes lenne. Fociként búskomoran Ha robot lennék és csak a ténye­ket rögzíteném, minden bizonnyal a feldolgozó adattáromból olyan je­lentést tennék az asztalra, mely arról tanúskodna, hogy a békéscsabai szlovák alapiskolában, gimnázium­ban, kollégiumban ideális állapotok uralkodnak. Ám mivel ember va­gyok, bevallom, egy helyen felette elszorult a szívem - az óvodában. Olyan gyönyörűen adjusztált ját­szótermeket, pihenőket láttam, mint másutt tán sehol. A megannyi mese­alak barátságosan mosolygott a fa­lakról, az élet küszöbén álló kis emberkékre. A játékokból is annyi volt, mint az amerikai Disney-fil- mekben, parkokban, áruházakban. Mégis. A gyermekeket búskomorak­nak találtam és észrevételemet az óvónő is igazolta. — Sok szülő, mivel tanyán, vagy távoli községben lakik, ide adja gyermekét - szlovák szóra. - A picik nagyon nehezen viselik az idegen környezetet, pszichikailag fejlődé­sükben visszaesnek, nem hajlandók kommunikálni, nyugtalanokká, ál­matlanokká, ingerlékenyekké vál­nak. Végül is haza kell őket adni. Különben is, magyarul beszélgetünk a gyerekekkel, csupán a játékórákon szlovák a társalgás. Nemkülönben a „nagyok“ iskolá­jában ... Magyarul könnyebb... Ezt felelték kérdésemre többen az alapiskolásokból, kiket arról faggat­tam, miért beszélnek magyarul, ha szlovák iskolába járnak. A szlovákot itt tulajdonképpen idegen nyelvként kezelik, úgy tanítják, akár az angolt, vagy a németet, bár igaz, hogy a gyerekek között óriási a különb­ség. Ezért is nehéz egy nevezőre hozni a tananyagot. Vannak, akik egészen jól beszélik a nyelvet, akik szüleikkel, nagyszüleikkel otthon, legalább hébe-hóba szlovákul kom­munikálnak. Vannak, akik úgy ke­rülnek ide, hogy egy árva szót sem tudnak szlovákul, azért jönnek, mert, mint már említettük, itt nem kell felvételi vizsgát tenni és a szülők úgy vélik, jól jön egy idegen nyelv és különben is, ez most „módi“. Három tanár a nyáron nyelvi la­boratóriumot tervezett és kivitele­zett. Bármely iskola irigyelhetné, sőt nyelviskola, tudományos szakem­bereket képző intézmény is. Beval­lom, miután megnéztem, azt gondol­tam, világnyelveket oktatnak itt. Angolra, németre, franciára, esetleg spanyolra gondoltam. Kisült, hogy a gyerekek - szlovákul tanulnak... A nagy és minden szempontból gazdag könyvtárban is hasonló volt a benyomásom. Többnyire magyar, nagyon értékes és a világirodalmat is felölelő készlet. A szlovákok közül leginkább a „klasszikusok“ sorakoz­tak a polcokon, azok közül is a „kö­telező olvasmányok“. Ami viszont meglepett, az a folyóiratok sokasága volt, igaz, tartalmukat illetően nem a diákok, hanem a tanárok számára. A végzősök boldogulnak- Igyekszünk minden érettségi­zőnk útját tovább kísérni - mondta Fiatal tanár, szlovák-történelem szakos, második éve van Békéscsa­bán, a nyáron nősült, ide szeretné hozni a feleségét is. Dr. Miroslav Kme(.- Nem panaszkodom, „körültán­colnak“, azonnal kaptam lakást is, szívesen vagyok itt, mert úgy érzem, szeretnek, befogadtak a gyerekek és a tanárok is. Igaz, más elképzelések­kel indultam. Azt gondoltam, hogy nyelvet, irodalmat és történelmet fo­gok tanítani. A helyzet viszont az, hogy a nyelv alapjait oktatom, a szlovákot, mint idegen nyelvet. Mivel én nem tudok magyarul, az óráimra nemegyszer olyan kollégá­kat hívok, akik mind a két nyelvet beszélik, hogy betöltsék a tolmács, szerepét, hogy megértessék a gyere­kekkel, mit is akarok mondani. Szlo­vákul társalogni csak nagyon kevés emberrel tudok, a tanárok közül is sokan csak „csabaiasan“ beszélnek. Viszont annál több a lelkesedés, leg­inkább most, amikor Közép-Európá- ban divattá vált a nemzeti öntudat. István Anna levelet írt Levelet írt, miután elolvasta a Bé­kés megyei Népújságban közölt megállapításomat, hogy: „Békéscsa­bán az ősi gyökerekből táplálkozó szlovák kultúra művi úton való fenn­tartásával lehet beszélni“. Ezt annak az alapján is mertem állítani, amit az ottani szlovák isko­lában tapasztaltam. Magyarul be­széltek a tanulók, a tanerők és mi is magyarul kommunikáltunk, bár né­hányszor szlovákra próbáltam fordí­tani a szót, de hamarosan a hozzájuk közelebb álló nyelvre tértek át. Be­vallom, sokkal szívesebben vettem volna, ha azt észlelem, hogy a szlo­vák öntudatra építve él az „élő“ nyelv. De nem mondhatok, nem ír­hatok mást, csak azt, amit láttam, tapasztaltam. Sőt, hozzáteszem, hogy beszélgetőtársaim mentalitása is - magyar, magyaros. Amit nagyon becsülök Őseik gyökereihez próbálnak kö­tődni, élesztgetik mindazt, ami a szlovák földre utal, ami a nemzeti öntudatot táplálja. Ott, az iskola elő­csarnokában látjuk azt a kiállítást, melyből megtudhatjuk, mivel foglal­koztak az ide vándorló ősapák és milyen viseletűk volt az ősanyák­nak. És becsülöm azt is, hogy ebben az iskolában táplálják az anyaor­szághoz kötődő gyökereket, hogy, bár beismerik a hiányosságokat, arra törekszenek, hogy gyermekeik, uno­káik tudják a nyelvet, ismerjék a kul­túrát. Higgyék el, rosszabb helyzetben vannak, mint mi, itt Csallóközben, mert ők kivándoroltak, mert kényte­lenek voltak alkalmazkodni, hogy kereskedni, élni tudjanak és mégis, valahol, tudatuk legmélyén szlová­kok szeretnének, akarnak maradni. Gondolom, erkölcsi kötelességünk baráti jobbot nyújtani nekik. Ozorai Katalin Óvodások, gimnazisták és kollégisták • Jól felszerelt, mutogatni való iskola • A diákok fele magyar nemzetiségű • Nyelvi laboratóriumban tanulják a szlovákot • A volt érettségizők visszatérnek • A vendégtanár észrevételei BÉKÉSCSABAI ALAPISKOLÁSOK m A JÁTSZÓTÉREN A szerző felvételei

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom