Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-26 / 43. szám
Őszi telepítésre ajánljuk Lombhullás után a faiskolákban megkezdik a facsemeték felszedését és árusítását. Akik a kertbarát-szervezetek közvetítésével előre megrendelték a kiválasztott fajtákat, gond nélkül készülhetnek a telepítéshez. Akik megfeledkeztek a rendelésről, vagy csak nemrég határozták el, hogy ültetnek kertjükbe néhány fát és bokrot, azok kénytelenek a faiskolák, szakboltok és alkalmi oltványlerakatok kínálatára hagyatkozni. Sok a kínált fajta, nemcsak a laikus, de néha még a gyakorló kertészkedő számára is nehéz a választás. Ezt megkönnyítendő, rövid fajtaajánlatot állítottunk össze a telepítéshez készülők számára, kiindulva az előző számunkban közölt telepítési tervből. Almából korait, őszit és télit egyaránt célszerű ültetni. A nyári fajták közül legutóbb a Quinte és Vista Bela került be az elismert fajták jegyzékébe. Magyarországról a Close, Julyred vagy Jerseymac fajtákat érdemes behozni. Ószi fajtáink közül ajánlhatjuk a közelmúltban elismert Dorist, a Japánból származó Akane, vagy a korábbról ismert James Grieve, Oldenburgi és Matkino fajtákat. A téliek közül legújabb a Rorina, Gloster, Melrose és Dénár. Még mindig kedvelt a Jonathán, bár a nagyüzemekből és a házikertekből is mindinkább kiszorítja az Ida- red. Aki szereti az édes almát, Golden Delicioust telepítsen. Vagy Goldspurt (kis faalak), illetve Lys Goldent. Az utóbbi két héttel a G. Delicious után érik, viszont nem fogja a rozsdabetegség. Figyelmet érdemel még a francia Gold Char- den, főleg a korai termőre fordulás miatt. Ugyancsak édes gyümölcsű a Starkrimson, melyet lassan felvált a Gloster (buja növekedésű alanyon nagyra nő). Körtéből ószi fogyasztásra a Nitra, Bőse kobak és a Hardy vajkörte, téli fajtának a Lucas Sándor, Madame Verté vagy a Párizsi ajánlható. Őszibarackot inkább tavasz- szal kell telepíteni, de aki most akarja ültetni, nem beszélhetjük le róla. Korai érésű az Amsden, Dixired, (Magyarországon legkorábbi a Springtime), középkorai a Starking Delicious, Redhaven és Sun- haven, kései az Elberta és a J.H. Hale. Minisztériumi kü- lönengedéllyel már szaporítják a Gustáv Őejka által kinemesített, egyelőre 105/77 számmal jelölt középkorai őszibarackot. Kajsziból általában a középOM»-OJSOn Ha egrest akar telepíteni és sikerül megfelelő törzsmagasságú oltványokat szereznie, figyelmébe ajánljuk ezt az érdekes, helytakarékossági szempontból kimondottan előnyös telepítési módszert. korai Magyar kajszit, illetve a Rakovszky és a Velkopavlo- vická fajtákat javasolják telepítésre. Ehhez talán annyit, a Velkopavlovická 12-es kiónja jól ellenáll a gutaütésnek, korán érik és bőven terem. Meggyből a nálunk elterjedt Záhorácka ajánlható házikertekbe. Magyarországról főleg a Pándy és Körösi fajtákat hozzák be, de sokkal többet terem az Újfehértói fürtös és az Egri bőtermő. Cseresznyéből több fajtát kellene telepíteni, mert meg- porzás híján nem várhatunk termést. Országos viszonylatban 50 százalékkal a Napoleon vezet, de Hedelfingeniből és Gránátból is sokat ültetnek. Szilvából elsősorban a Stanley fajtát ajánljuk, mert nem igényel pollenadó fajtát, s minden évben bőven terem. Ringlóból a Nancyská, a Zele- ná ringlota és az Althan közül választhat az érdeklődő. Bogyósokból inkább törzses faalakokat válasszunk. Korszerűbbek is, kezelésük, növényvédelmük és szüretelésük is egyszerűbb, viszont kevesebbet teremnek mint a bokrok. Pirosribiszkéből legújabb a Rubigo, de a korábbi Detvan és Tátrán is ajánlható. Feketegyümölcsű az Onyx, Otelo, Nigra. Egresből a Produkta, Roman, Arany füge, málnából a bolgár Rubin, illetve a Gránát, valamint a kétszer termő Lloyd George ajánlható. S végezetül a tüskétlen szeder. Magyarországon a Dirk- sem, Thornfree és Black satím fajták ismertek. Egyik-másik hozzánk is eljutott, de nagyon keveset tudunk róluk. Újabban a faiskolák kínálatában is előfordul a tüskétlen szeder. Belucz János mérnök EGÉSZSÉGÜNKRE! A beteg, sérült vagy hullott almát nem tarthatjuk el télig. Egy részéből kompótot készíthetünk, a többit süteményekhez vagy almalének feldolgozva hasznosíthatjuk legjobban. Az almaié foszforsavat, ásványi sókat, főleg káliumot, továbbá vitamonokat tartalmaz. Naponta célszerű belőle legalább egy pohárral elfogyasztani, mert erősíti az idegrendszert, megszünteti a fizikai és szellemi kimerültség érzetét. Sokan állítják, hogy a bélmúködés serkentésére is kitűnő. A feketebodza érett gyümölcsének leve vitaminban (A, B, C, E), ásványi anyagokban gazdag, s egyéb hasznos összetevői is vannak. Elsősorban az anyagcserére vari kedvező hatással, de fogyasztása a szervezet vízkiválasztását is serkenti. Többek szerint megfázás és neuralgikus fájdalmak esetén is jótékony hatású. Vad íze sárgarépa-, csipke- vagy citromlé hozzáadásával mérsékelhető. A szőlőlé sok könnyen emészthető cukrot, alma- és borkősavat, továbbá ásványi anyagokat és vitaminokat (C, B) tartalmaz. Kedvezően hat a szívműködésre, szabályozza az emberi szervezet só- és vízháztartásának egyensúlyát. A szőlőlé tápláló, erősítő ital, gyermekek is fogyaszthatják. (zn) 1990. X. 26. Az őszi szőrváltást követően ismét tenyésztésbe vehetők az anyanyulak. Pároztatás előtt célszerű ellenőrizni, nem nőttek-e meg túlságosan a karmaik. Ha igen, ajánlatos megkurtítani azokat mert a hosszú karom zavarja az állatot a mozgásban, s idővel sántaságot, talpfekélyt okozhat. Speciális csípő- vagy körömollóval csípjük le a karmok végét, de arra ügyeljünk, hogy az elevenbe ne vágjunk bele. Ha éles csonk marad vissza, feltétlenül reszeljük simára, mert vakaródzáskor az állat megsebesítheti magát, ami gennyes sebek keletkezéséhez, esetleg vérmérgezéshez vezethet. A bokorrózsák alanyából előtörő vadhajtások köny- nyen megkülönböztethetők a nemestől. Színük világosabb, töviseik apróbbak, s másmilyenek rajtuk a rügyek is. Virágot nem hoznak, csak a tápanyagot szívják el feleslegesen a tövektől, ezért a vadhajtásokat legjobb azonnal eltávo- ■ lítani. Ha eddig elmulasztottuk, most, a betelelő takarás előtt, óvatosan szabadítsuk ki a bokor tövét, és a vadhajtást tőből távolítsuk el. Télen léces vagy fémrácsos ládákban, konténerekben legjobb tárolni a burgonyát és káposztát. A képen látható konténer hegesztéssel vagy szegecseléssel házilag is elkészíthető. Ha alumíniumru- dakból készítjük, könnyebb is lesz, és rozsdásodni sem fog. BIO-KERT: Drótférgek ellen... Főleg kora tavasszal, de nyáron is tetemes kárt okozhatnak a veteményeskertben az elszaporodott drótférgek (a pattanóbogarak lárváinak gyűjtőneve). A fertőzöttség csökkentése céljából ősszel 10 négyzetméterre számítva 150-300 gramm kénsavas ammóniumot vagy ammónsalétromot dolgoznak be a talajba. A bioművelésű kertekben ásás vagy szántás után szalmabálákat, kisebb szalmakötegeket célszerű elszórtan kihelyezni. Az alattuk meghúzódó kártevőket kora tavasszal összegyűjtjük és elpusztítjuk. Legyen hol megpihenni Az önellátást és munka utáni, vagy hétvégi kikapcsolódást egyaránt szolgáló kerttelepi kiskertekben,-de a nagyobb házikertekben is célszerű kialakítani egy gondosan megtervezett pihenőrészt. Ötleteket elsősroban az immár számunkra is hozzáférhető nyugati magazinokból és szaklapokból meríthetünk, de számtalan példa igazolja, hogy a városi villanegyedekben és egyik-másik kiskerttelepen szintén érdemes volna alaposan körülnézni. Mindenekelőtt azt kell eldönte-, nünk, hogy mekkora területet áldozunk fel a kertből a pihenőrészre, illetve hogy milyen célt kell szolgálnia ennek a behatárolt területnek: napozót, meghitt beszélgetéshez intim zugot, esetleg családi összejövetelre is lehetőséget kínáló kerti tűzhelyet akarunk-e kialakítani. Az első célnak a házhoz vagy kerti lakhoz közeli terasz, a meghitt beszélgetésnek a kúszónövényekkel befuttatott pergola, a családi vagy baráti összejövetelnek a felvételünkön is látható pihenőrész felel meg leginkább. Akkor lesz igazán szép a pihenősarok, ha a kijelölt területet körülvevő-behatároló növényeket céltudatosan válogatjuk öszsze. A növényegyüttesnek kora tavasztól késó őszig kell díszítenie a környezetet (lomb, virág, termés). A növénytársításnál természetesen az összhangot, az egyes növények növekedési erélyét, valamint azt is szem előtt kell tartani, hogy a pihenőrész közelébe telepített díszcserjék nem takarhatják el szemünk elől a kertet, nem foszthatnak meg bennünket a kertben - esetleg a közeli komokozóban játszadozó gyermekekben - való gyönyörködés örömétől. Háttérnek alacsony növésű, lombjukkal is díszítő cserjéket válasszunk, az oszlopokat és a pergolát vagy virágrácsot futtassuk be rózsával, kúszónövényekkel. A pihenőrész előtt jól mutat az ápolt pázsit, az évelőkkel és egynyári virágokkal vegyesen beültetett virágágyás, esetleg egy sziklakért. Szolitemövényként díszfüvet, pálmaliliomot stb. telepíthetünk. Fontos alapelv, hogy óvakodjunk a kert pihenőrészének túl- zsúfolásától, a bezártság érzését keltő sűrű, áthatolhatatlan- átláthatatlan élösövényektől, és főleg ne akarjunk mindenáron valamennyi növényt megtelepíteni a kertben, amelyet más környezetben szépnek találtunk. (ká) Ez az ötletesen megoldott ülőkékkel körülvett kerti tűzhely kicsit nagy területet igényel, viszont kellemes baráti összejövetelek színhelyéül szolgálhat (Kádek Gábor felvétele)