Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-10-19 / 42. szám

Hasárnap Fé nyárban úszik a Brandenburgi Kapu az „egyesülési tűzijáték“ éjszakáján Mi lesz veletek lengyel árusok? Talán épp ezen tűnődik az Alexon az áruját kínáló lengyel turista, aki az egyesülés óta csak vízummal léphet német földre. A szerző felvételei „Legközelebb minden jobb lesz“ - hirdeti a felirat Berlin keleti részében, a tévétoronyra néző Marx- és Engels-szobor talapzatán. 95 pfennigért adták a virslit, meg a kolbászt... Most 2 márkát is elkér­nek érte! Aki teheti, inkább otthon eszik, vagy zacskóból falatozik. Mindez csak jóval éjfél után, a Brandenburgi Kaputól az Alex felé tartva (de elkerülvén az autókat gyújtogató szélsőjobboldali és szél­sőbaloldali tüntetőket) jutott eszünkbe, amikor megéheztünk az ünneplő tömeg sodrában. Az ingye­nes pezsgők már elfogytak (kis ko­csikkal ládaszámra hordták a tömeg a nyugatnémet tartományokban kb. egy üveg sör elfogyasztása után (0,8 ezrelékes alkoholszinttel) még szabad autót vezetni. A} volt NDK területén 20 nap maradt az évi alap- szabadság, a nyugatnémet tartomá­nyokban csak 18 nap. Néhány más szociális vívmány is megmaradt a keletnémet területen - egy ideig... Erről beszélgettünk berlini kollé­gáimmal az „egyesülés éjszakáján“ egy doboz (drága, 4 márkás) sör mellett - várva a pirkadatot. De az Az „egyesülés óvszere“ Ezernyi lacikonyha, sör- és pezs­gőárus -kínálja a „motalkót“ ehhez a furcsa mámorhoz, amelyben köny- nyebb ajándékcsókot kapni ismeret­len lányoktól-hölgyektől, mint egy fekete-pirosarany lobogót, hát még egy (feketével áthúzott) NDK-címe- res zászlót. Hiszen ebből nem lesz több, ez már igazi emléktárgy, szu­venír, október 3. ajándéka... Száz márkát is megadnak egyért, holott tavaly ilyenkor, az NDK fennállásá­nak 40. évfordulóján még ingyen osztogatták a város keleti részében. Három japán fiatalember jócskán besörözve ilyen zászlókba burkolóz­va köszönti a németeket az egyik dór oszlop tövében. Mások a tegnap megszüntetett „nemzeti néphadse­reg“ tányérsapkáját viselik és pezs­gés üvegeket emelnek a magasba. Este nyolckor ezt még elég szelíden tették, de az éjfélhez közeledvén egyre bizonytalanabbá válnak az ün­neplők léptei, egyre több törött pezsgős- és sörösüveg gurul az asz­falton, azután a járókelők „csúsznak Nyugaton olcsóbb... És néhány perc múlva az egyik klinikán megszületett Jakob Schiller - az első „berlini“ polgár. így, egy­szerűen berlini, sem keleti, sem nyu­gati. Hiszen, mint a 78 millió lakosú ország, a főváros, az immár ötmilliós Berlin is egységes lett. Reggel már három buszjárat is átment a nyugati­ból a keleti városrészbe, akárcsak az úttisztító gépek (egy nap kevés volt a mámoros ünneplés szemetének el­takarításához), de sok mindenben még maradt az Ost és a West. Példá­ul a volt „NDK-Berlinben“ olcsóbb az S-Bahn viteldíja, mintha azt a volt „Nyugat-Berlinben“ vásárolnánk meg. Az élelmiszer vagy a vendéglő viszont West-Berlinben az olcsóbb. Keletről tízezrek járnak át a nyugati üzletekbe kenyeret, húst, tejet, zöld­séget vásárolni, Kelét-Berlinben há­rom márkát is elkérnek egy kiló kenyérért, amit a másik („nyuga­tibb“) utcában ,lévő ABC-ben már egy márkáért is megvásárolhatunk. A kávézóknak ugyancsak a „nyuga­tot“ ajánljuk: az EDUSCHO-nál már 1,20-ért ihatunk jó feketét. Ezért azután nem csodáltuk, hogy az Ale­xon sátrat vert würst-(virsli)-árusok előtt már nem állnak sorban a vá­sárlók: a „régi NDK-időkben“ még Sebes Tibor berlini riportja Micsoda éjszaka volt! Fáklyák, petárdák, tűzijáték - és rengeteg „würst“, meg sör és pezsgő. Berlin keleti felében az Alexanderplatztól az Unter den Lindenen át a Branden­burgi Kapuig egyetlen hatalmas em­berfolyam. És a fényárban úszó osz­lopos kaputól nyugatra ugyancsak végtelennek tűnő emberáradat hul­lámzott a Tiergarten felől. Mindenki a Brandenburger Tor felé igyekezett, Berlin jelképéhez - a két évszázad­dal ezelőtt épült ötnyílású kapuhoz, amely annak idején Eiréné, a görög békeistennő képmásával a „béke ka­pujának“ rendeltetett. Csaknem há­rom évtizeden át - miután 1961. augusztus 13-ára virradó éjszaka fel­húzták a város kettészakításának a falát - a Brandenburger Tor a meg­osztottság kapuja volt a „senki föld­jén“, ahová csak az NDK határőrei léphettek. Tavaly a tüntetők áttörték a falat és most, az „egység éjszakáján“, október 2-ról 3-ára virradóra leg­alább egymillió német átsétál a Kapu alatt az egység mámorító lázában, örvendezve, ám fegyelmezetten. Csak a fiatalok fékezhetetlenek. el“ ezeken az üvegeken, botladoz­nak a törmelékeken, s próbálunk elugrani a tűzijáték-petárdák lehulló darabjai elől. Közben feltűnnek a zöld párt hívei, akik nylonban gumióvszert: az „egyesülés óvsze­rét“ osztogatják ingyen, „használati utasítással“. Ebben sok örömei kí­vánnak az egyesüléshez, „türelemre és óvatosságra“ intve használóit és a kormányt - az egyesülési műve­lethez... Éjfélkor hangszórókon harangzú­gást közvetítenek - a tömeg elcsen­desedik - és a Reichstag, az egykori birodalmi gyűlés épülete előtt tizen­négy fiatal berlini felhúzta az árboc­ra a 60 négyzetméteres német zászlót. * Az NDK ezzel megszűnt és,hurrá­zások, meg könnyek közepette újra született az egységes Németország. közé a Kapunál), már az éttermek­ben sem osztogatták az ingyen sört. Kettős mérce Megkezdődött a kijózanodás, a lázmérők higanyszála is lejjebb ereszkedett, persze nem mindenki­nél mutatott 41 fokot. Odaát, a nyu­gati oldalon a jövőben várható adó­emelésektől tartanak (miből fizetné a kormány az egyesülés többszáz milliárd márkás költségeit?!), vagy a füstölgő Trabantoktól... Ideát, Ke­leten a szegénységtől, a milliós mun­kanélküliségtől. A január óta az NDK-ba áramlott 600 millió márka tőke nagy része a kereskedelembe és a szolgáltatásokba, a reklámiparba vándorolt, de alig jutott valami a ter­melő ágazatokba. És másfél millió „keletnémet1' máris rövidített mun­kaidőben dolgozik, vagy csak éppen béjárogat az üzembe. A volt NDK területén - és Kelet- Berlinben - élő asszonyok ugyan még két évig élhetnek az abortusz lehetőségével (és ezt most megteheti a „nyugatnémet“ nő is - ha átsétál „keletre“), de 1993-bán már az NSZK szigorú törvényei tiltják ezt „keleten“ is. Kettős mérce marad a közlekedésben is. 1992 végéig a keletnémet területen változatlanul tilos akár a legenyhébb spicces álla­potban is a volán mögé ülni - míg 1700 oldalas „egyesülési szerző­dést“, az NDK NSZK-hoz történt csatlakozásának okmányait, ők sem ismerték még teljesen. Ám azt már tudták, hogy a két kelet-berlini tévé- csatornából csak egy lesz - egy berli­ni „helyi adó“. Valami munka után kell nézniük. Hans egy kis kéziköny­vet akar készíteni arról, mi az, ami kedvezőbb (és olcsóbb) keleten, s miért érdemes a nyugati tartomá- I nyokba menni. Egyes eltérő szabá­lyok, szociális vívmányok ugyan leg­feljebb 1995 végéig lehetnek ér­vényben, am ezt az öt évet is érde­mes lesz kihasználni... az egységes Németországban. Vidd a Trabantot! A keletnémet autóutakon - elha­nyagolt állapotukra való tekintettel — továbbra is maximálisan csak száz kilométeres sebességgel hajthatnak a személyautók, míg a nyugati or­szágrész Autobahnjain 140 kilométer az ajánlott legnagyobb sebesség. Persze, nem egy Trabanttal. Ezekből a kis szürke járművekből egyre töb­bet hagynak el az országutak men­tén és a kelet-berlini utcákon. Még a forgalmi engedélyt is a kocsiban hagyják, hogy bátran elvigyék őket... Nagyobb kocsira szállnak át a (volt) keletnémetek... 1990. X. 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom