Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-05 / 40. szám
'asárnap KETRECLAKÓK Nyolcvanötén laknak egy szobában az egyik hongkongi szálláson hosszú évek óta, többségükben idegenből érkezettek. A hetvennégy esztendős P. S. Kwok harminchét éve lakik itt, ahol társaihoz hasonlóan neki is be kell érnie egy kétszer egyméteres fekvőhellyel, a háromszintes emeletes ágyak egyikével. A hálóterem lakóinak egy mosdó, egy hűtőszekrény és három WC áll rendelkezésükre. Takarítás nincs, a levegő legföljebb a betört ablakokon cserélődik, a fal málladozik, s egerek rohangálnak a padlón. A silány táplálékon élő, tüdőbajban s egyéb betegségekben szenvedő lakók dróthálóval kerítik el, biztonsági okokból, ketreceiket. Erre aggatják használati tárgyaikat, szegényes ruhaneműiket. A helybeliek ketreclakóknak nevezik az itt és másutt, hasonló körülmények között tengődő, mintegy négyezer- hatszáz szerencsétlent. Többségük Kínából érkezett, hogy szerencsét próbáljon, de rajta vesztett. Alkalmi keresetükből csak erre a ketrecre futja, meg némi táplálékra. A hatóságok, ígéretük ellenére, nem foglalkoznak a nyomorult ketreclakók életkörülményeinek javításával. Ráadásul a helyi törvények szerint a lakók kötelessége a bérelt lakás karbantartása. így a tömegszállások tulajdonosai azzal válaszolnak panaszaikra, hogy maguk választották a kalitkát, csak magukra vethetnek érte. ORSZÁG-VILÁG 15 Homokba ásott diákok Egy 15 éves tokiói diáklány meghalt, mert elkésett az óráról. Tanára, aki a pontosságot szigorúan megkövetelte, becsuktam 200 kilogramm súlyú tolóajtót, amikor a lány késve át akart sietni rajta. A beszorult lány olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy két óra múlva meghalt. Az iskola- igazgató sajnálatát fejezte ki az eset miatt, ugyanakkor jogosnak tartotta a szigorú büntetéseket, amelyekkel a diákokat pontosságra szoktatják. A tanár ellen a rendőrség vizsgálatot indított felügyeleti kötelességének elmulasztása miatt. A diáklány tragikus halála nyomán felújították a vitát a japán iskolákban szokásos drákói fegyelmezési módszerekről. Ám hiába éri egyre több bírálat a nevelőket, az iskolák mindennapi gyakorlatában nem sok változik. így például a legtöbb iskolában a fiúknak olyan rövidre vágott hajat kell viselniük, mint a hadseregben. Az iskolai viseletét a legapróbb részletekig szabályozzák: nem mindegy, hogy a kislányok milyen színű szalagot kötnek a hajukba. A fiúk nadrágszárának hossza csak 21-25 cm lehet. A diákokat az osztálytermen kívül is a legszigorúbb felügyelet alatt tartják. Az iskola külön engedélye nélkül minden tilos, ami másutt a fiatalok hétköznapjaihoz tartozik: a zenehallgatás, a mozi, a videojátékok. Nyugat-Japánban 30 egyetemi hallgató ülősztrájkkal bojkot- tálta az oktatást; az ellen tiltakoztak, hogy nem fogadhatnak látogatókat és nem használhatnak tushabot. Az is felháborította őket, hogy a kollégiumban a fiú- és lányszárnyat összekötő folyosón infravörös riasztó berendezést szereltek fel, hogy megakadályozzák a kölcsönös látogatásokat. A szabályok ellen vétő diákokat Japánban még ma is testi fenyítés fenyegeti. Nemrégiben egy fokuokai középiskola hét tanárának brutális eljárása váltott ki közfelháborodást: a tanárok két engedetlen diákot nyakig beástak a homokba. Az indok: a gyerekek bosszantották osztálytársaikat. Az érintett tanárokat azóta sem vonták felelősségre. Májusban azonban méltatlan viselkedés miatt elbocsátottak egy általános iskolai tanítót. A pedagógus egy nyolcéves tanulónak kétszer a szájába köpött: egyszer azért, mert a fiú elrontott egy játékot, másodszor pedig azért, mert verekedett egyik társával. SÜDDEUTSCHE ZEITUNG VITORLÁS ŰRHAJÓK Üzemanyag nélkül a napsugarak energiájával „vitorlázó“ űrhajókat terveznek különféle tudós- csoportok. Ha a pénzhiány nem hiúsítja meg tervüket, 1992-ben versenyt indítanak a Marsra. Az Egyesült Államokban és Kanadában, Európában és Ázsiában a tudósok, és a tervezők serege dolgozik buzgón olyan új típusú űrhajók kifejlesztésén, amelyek úgy haladnak majd a világűrben, hogy kizárólag a hatalmas felületű vitorláikra eső napfény hajtja őket. A Nemzetközi Űrhajózási Szövetség idén ősszel Drezdában tartandó tanácskozásán legalább három ilyen úrhajót választanak ki, hogy egy fantasztikus űrutazásban versenyezzenek: ember nélküli vitorlásversenyben a Mars bolygóra. Mindez tudományos fantasztikumnak tűnhet, az elgondolás éltervezői azonban halálos komolyan gondolják a dolgot. A tervezett ürversenyt az Amerikát felfedező kolumbuszi út 500. évfordulójának megünneplésére alakult jubileumi bizottság szponzorálja. A bizottság reménye szerint az űrhajókat a felfedezés 500. évfordulóján, 1992. október 12. körül indíthatnák útnak. Az új típusú űrhajók tervezői között egyébként volt amerikai űrszakértők is vannak. S a győztes terveket kiválasztó bizottságban foglal helyet egyebek között James Abrahamson altábornagy, az amerikai csillagháborús program korábbi vezetője, valamint Frank Borman és John Glenn volt amerikai úrhajós. Ha minden terv szerint halad, akkor a kiválasztott, egyenként legföljebb 500 kilogrammos űrhajókat rakétával Föld körüli pályára juttatják. Ott, magasan a légkör felett, mindegyik úrhajó kibontja óriási vitorláját, amely alumíniumréteggel bevont leheletvékony műanyagból készült. A Földről küldött rádiójelek segítségével megfelelő helyzetbe hozott vitorlák ezután elkapják a napfény finom lökését. Ez a lökés valóban gyengéd és finom lesz. A tudósok becslése szerint a labdarúgópálya nagyságú felületre eső napfényfotonok egy márványdarab súlyának megfelelő nyomást gyakorolnak majd. Viszont a világűr légüres terében ez a viszonylag kis erő elegendő a vitorlás űrhajós felgyorsításához. ,,A gyorsulás nagyon lassú lesz“ - ismerte el Emerson La- Bombard, annak-az ürvitorlásnak a projektum-igazgatója, amelyen amerikai team dolgozik a kaliforniai Pasadenában a Világűr Alapítvány támogatásával. „Az első órában az űrhajónk csupán egy yardot tehet meg, egy nap alatt talán 100 yardot.“ A gyorsulás azonban folyamatos lesz, és sebessége végül jóval meghaladja az óránként 150 ezer kilométert. Mindezt pedig egyetlen cseppnyi rakéta-üzemanyag felhasználása nélkül. Az űrhajók a Föld körüli pályán fokozzák a sebességüket, majd elszakadnak bolygónktól. A Hold felé fordulva, annak tömegvonzását használják fel, hogy a Mars felé vezető pályára térjenek. Az útvonaluktól és a felépítésüktől függően ezeknek az űrhajóknak vagy csak 500, vagy több mint 800 napra lesz szükségük ahhoz, hogy elérjék a Vörös Bolygót. A világűr-vitorlázás elgondolása először 1963-ban merült fel Arthur C. Clarke „A szél a Nap felől“ című művében, amelyben hétrésztvevös űrhajó vitorlásversenyt ír le a Holdra. S az 1970-es évek közepén a pasadenai Sugárhajtási Laboratórium tudósai valóságosan is megterveztek egy bonyolult vitorlás űrhajót, hogy találkozzon a Halley-üstökössel, azonban a vonatkozó amerikai költség- vetés csökkentése miatt le kellett mondaniuk ennek a projektumnak a megvalósításáról. A pénzhiány végzetes lehet a Marsra induló tervezett verseny esetében is. A jubileumi bizottság a pénz előteremtésének terhét az egyes tudóscsoportokra hárította, amelyeknek 3 és 15 millió dollár közötti nagyságrendű összegre van szükségük egy űrhajó elkészítéséhez és elindításához. Külön problémát okoz a vitorlás űrhajók Föld körüli pályára juttatása. A rakétakilövés túl költséges lenne a legtöbb tudóscsoport részére, és ezért most elkeseredetten próbálnak valahonnan segítséget szerezni. Robert Staehle, a Világűr Alapítvány vezetője nemrég Párizsba repült azzal a céllal, hogy javasolja az Európai Űrkutatási Ügynökségnek: egy 1992-ben felbocsátandó Ariane rakéta pótter- heként vigye magával Föld körüli pályára a vitorlás űrhajókat. Ha a Mars vitorlásverseny nem is sikerülne, akkor is megpróbálkozunk egy próba vitorlázórepüléssel a világűrben - jelentette ki Staehle. „Ha szükséges, akkor a kísérletet cipőzsinórral vezérelve is megvalósítjuk, hogy bebizonyítsuk az űrvitorlázás koncepciójának életképességét“ - mondotta. Staehle egyébként meg van győződve arról, hogy egyszer majd hatalmas vitorlás űrhajók fognak kereskedelmi utakat tenni a Föld, a Hold és a Mars között, sőt még távolabbi csillagok felé is repülnek majd. TIME Rejtélyes angliai körök Az ördögök vagy talán a kis, zöld emberkék jelentek meg ismét és láttak munkához a dél-angliai búzaföldeken. Ebben az évben már közel 300 szabályos kör alakú vagy nyílegyenes képződményt fedeztek fel a gabonatáblák kellős közepén, s mindegyikük az éjszaka leple alatt keletkezett. Terence Meaden kanadai professzor mérései szerint van közöttük kocsikerék nagyságú, de akad olyan is, melynek átmérője eléri a 60 métert. A különleges körök megmozgatták a lakosság fantáziáját. Gondoltak arra, hogy repülőgép okozta őket, akadt aki földöntúli lények nyomait vélte felfedezni bennük, sőt elhangzott az is, hogy csupán tréfáról van szó. Nicholas Albery, a Társadalmi Felfedezések Intézetének elnöke a New Scientist című lapnak írt levelében kifejti, szerinte ezeket a kör alakú képződményeket művészi hajlammal megáldott hippik alkotják éjszakánként. Középkori források tanúsága szerint azonban ilyen körök már évszázadokkal ezelőtt is képződtek ezen a vidéken, s természetesen a „kaszás ördög“ büntetését látták bennük. Meaden azt állítja, légköri áramlatok alakítják ki a köröket meghatározott légköri és időjárási körülmények között. Néhány társával kísérletet tett egy megfelelőnek vélt éjszaka, hogy szemtanúja legyen a jelenségnek, ám a szél sem rebbent, körök sem keletkeztek. Meaden talált négy szemtanút, akik ott voltak a földeken, amikor képződtek a körök. Mindegyikük azt vallotta, hogy az időjárás szélcsendes volt. Egyszer csak nagy zaj kíséretében narancssárga fényes gömb jelent meg. Mindez inkább légköri jelenségnek tudható be, nem pedig ufónak - állítja Meaden. Elszórtan a világ más pontjain, Amerikában, Ázsiában és Európában egyaránt jelentek meg ilyen körök. A fény- és hangjelenség, amely a körök kialakulását kíséri, Meaden szerint arra utal, hogy elektromos kisülésről van szó, de az is lehet, hogy a gömbvillámhoz hasonló dologgal állunk szemben. INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE Veszedelmes tüdőgyulladás Mire Jim Henson, aki a Muppet Show-t kitalálta, megérkezett a New York-i kórház sürgősségi osztályára, a tüdőgyulladás már elhatalmasodott rajta. Es hiába adtak neki nagy dózisokat hatféle antibiotikumból, 20 óra múlva Henson halott volt. A kutatók arra gyanakszanak, hogy az a kórokozó, amely megölte, a baktériumok egy különleges osztályába tartozik, - amely szörnyen meg tudja sarcolni az emberi szervezetet. Ezek a halálos mikrobák azáltal gyilkolnak, hogy az immunrendszert túlreagálásra korbácsolják, és ezzel sokkot váltanak ki pz áldozatból. Miért reagál a szervezet védekező mechanizmusa ilyen önpusztító módon? Immunológusok szerint a válasz magában ebben a mikrobában rejtőzik. Ezek ugyanis sokkal több immunsejtet mozgósítanak, mint bármely más, eddig ismert mikroba. Normális körülmények között a mikrobák antigénnek nevezett fehérjedarabkáit az immunsejtek kevesebb mint 1 százaléka ismeri fel és támadja meg. Csakhogy az immunológusok ennek az erősebb baktériumösztálynak a fehérjéit „szuperantigénnek" nevezik, mivel ezek az immunsejtek egyszerre több mint 10 százalékát sarkallják cselekvésre. Ezek a mikrobák, ha egyszer már bejutottak a szervezetbe, kétféleképpen ölnek: erős toxinokat termelnek, melyek megbénítják a sejteket és működésképtelenné teszik a szerveket. Ám még ennél is végzetesebb a túlreagáló immunrendszer által termelt, mérgező hormonáradat. Ezek a limfokineknek nevezett hormonok károsítják a környező szöveteket és szerveket, duzzanatokat és lázt okoznak. A vese tevékenysége lelassul, az erek kitágulnak, a vérnyomás zuhanásszerűen csökken, a beteg sokkos állapotba kerül. A szuperantigének hatása olyan gyilkosán gyors, hogy a páciens órákon belül meghal u. S. NEWS WORLD REPORT 1990. X. 5.