Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-07-13 / 28. szám
B ilasárnap i GE ORGE STEINER Karneváli árnyak 7j—ír K elet-Európábán olyan sebesen követik egymást az események, olyan mérvű a belső összeomlás meg az újjászervezés láza és bonyolultsága, hogy a reggeli lapok estére elavulnak. Hasonló felgyorsulás bizonyára előfordult már korábban is: 1789 júniusa és szeptembere között Franciaországban (kísérteties az átívelés az akkori időktől a maiakig); vagy ama nevezetes „tíz nap“ alatt, „amely megrengette a világot" Lenin idején, Pétervárott. De a mostani földrengés fizikai kiterjedése, ideológiai és etnikai sokfélesége, az egész földkerekségre kiható jelentősége szinte lehetetlenné teszi, hogy józanul reagáljunk rá, nem is szólva bármiféle érdemleges jövőbelátásról. Magát ezt a váratlan diadalt néminemű diadalittas .irónia kezdi ki. Nincs a közgazdaságtannak olyan bölcse, nincs az a geopolitikai hadvezér, az a Kreml- szakértő vagy szocio-ökonomis- ta elemző, aki előre látta volna, amit átélünk. Volt persze mindenféle elmélkedés a szovjet intézmények és elosztási módszerek hanyatlásáról. Sejthető volt, hogy Lengyelországban valamilyen kihívás készülődik. De minden nagyképü tolvajnyelv, minden ökonometriai előrejelzés, a nemzetközi kapcsolatok minden formális megközelítése értelmetlennek bizonyult. Újra Plutarkhosznál tartunk. A remény apokalipszisát egyetlen ember mondta ki. A történészek kötetszám ontják majd az utólagos bölcsességet, a társadalomtudósok és közgazdászok bűvészkedni fognak a determinánsokkal és az előre látható bizonyosságokkal. Szemfényvesztés! Valójában szinte semmit sem tudunk az ösztönös pánikról, a zaklatott látomásról, az ismeretlenbe suhintó huszárvágásról, aminek az lehetett, vagy nem lehetett a következménye, hogy Gorbacsov felrobbantotta a régi, elmesze- sedett, de még kétségtelenül tartható rendet. Ha Plutarkhosz nem segít, vissza keli térnünk a csodához, a Lengyelországot sirató Fekete Máriához, azokhoz a felhevült szentekhez és pátriárkákhoz, akik szívükre vették Magyarország vagy Bulgária hosszas ful- doklását. Vissza kell térnünk a messianizmus rejtélyes érlüktetéséhez. Második megjegyzés: az Egyesült Államok szerepének alapvető kétértelműsége. Ez a szerep már-már szürrealiszti- kusan mellékes. Kifejező kép: a máltai hullámokon hánykolódó Bush. A jelek szerint az Egyesült Államok egyre inkább afféle provinciális kolosszus, nem ismeri Európát, és nem is törődik vele. Otromba tenyerét betölti majd Közép- és Dél-Amerika - Japán gúnyos védnöksége mellett. Európa újra magára van utalva. Másfelől Amerika mint eszménykép és „hírszimbólum“ döntőnek bizonyult. Azok a milliók, akik a lebontott berlini falon át nyugatra özönlöttek, illetve Budapest, Szófia, Prága vagy Moszkva fiataljai nem a szabadság, a társadalmi igazság, a kulturális virágzás holmi elvont szenvedélyétől ittasok. Televízió-forradalomnak vagyunk tanúi, rohanásnak a „kaliforniai ígéret“ felé, amelyet Amerika kínál a mindennapi embernek ezen a fáradt földtekén. Az amerikai öltözködési, táplálkozási, közlekedési, szórakozási és lakásnormákból kerekedik ki ma a forradalmak konkrét utópiája. Amikor a Dallast a faltól keletre megnézték, a rendszer széthullása minden bizonynyal elkerülhetetlenné vált. A videokazettákat, pornókazettákat, amerikai típusú kozmetikai cikkeket és gyorsan fogyasztható élelmiszereket, nem pedig Mill, Tocqueville vagy Szolzsenyicin köteteit kapkodták el, kincsekként .minden nyugat-berlini polcról a felszabadítottak. Az új szabadságtemplomokat - 1789 álmát - McDo- nald’snak és Kentucky Fried Chickennek hívják. Innen a paradoxon: miközben Amerika önnön „boldogságkeresésébe“ hanyatlik, a kiszerelt ígéret, ennek a keresésnek tündöklő utóragyogása nélkülözhetetlenné válik Kelet-Európábán, s minden valószínűség szerint a Szovjetunió poszt-középkori, ázsiai ingoványán is. Még minden elromolhát. Gorbacsov fennmaradása, úgy tetszik, hajszálon függ. Nyilvánvaló, hogy a jobboldali, régi gárda kétségbeesett, az új, radikális baloldaliak pedig esztelenül türelmetlenek. Az új prágai tavaszt lehűti a szlovák közömbösség. Mi történik, ha Jugoszlávia részeire bomlik? Nemcsak Pe- kingben nyílnak tág terek a harckocsik előtt. Az ember csak fohászkodni, reménykedni, örvendezni és dü- höngeni tud a Közös Piac langyos bürokratizmusa meg a ki- mért-kikent thatcheri neo-elszi- getelódés láttán. Mindenfelé az újjáéledő nacionalizmus és etnikai gyűlölködés szinte őrült versengését látjuk a lehetséges fellendülés, a szabad csereforgalom ellenerőivel. A zsidó-messianista idealizmusnak, az igazság földi birodalmáról formált látomásnak az a változata, amelyet marxizmusnak nevezünk, elviselhetetlen bestialitást, szenvedést és tényleges kudarcot zúdított a milliókra. Az emberek végtelen hálával és megkönnyebbüléssel szabadulnak meg ettől a járomtól. De az iszonyatos tévedés forrása nem alantas (mint a náci fajelmélet esetében): az altruizmusra, tisztaságra, szellemi-filozófiai szívósságra való hajlam rettentő túlbecsüléséből táplálkozik. A kelet-berlini színházak klasszikusokat játszottak, mikor a sokaság „heavy metal“-ra és amerikai musicalekre vágyott. A könyvesboltok Lessinget, Goethét, Tolsztojt kínálták, Ar- cherröl és Collinsról csak álmodozni lehetett. A marxista-leninista önkényuralom jelenlegi összeomlása ádáz leszámolás az ember iránti tiszteletadással, ami valószínűleg illúzió volt, de pozitív illúzió. Mi tölti majd be a kavargó űrt? A vallási fundamentalizmus már ajtónknak -feszíti karmait. Ránk üvölt a pénz. A nyugat a pénzőrület automata-játéktermeiben tanyázik. Csillognak-csilingel- nek a tudományos játékautomaták. De elhalványodnak, a nem hasznosságelvű értékek, a magánélet, az önálló képzelet, a tapintat, a szellem és az aggály követelései. És kezükön pusztasággá változik a természet világa. Csak valami valóságtól elrugaszkodott mandarin tagadhatná meg embertársaitól a különb életviszonyokat, a kenyeret és cirkuszt, amely felé most harcolva, emigrálva, álmodozva közelednek. De ha belénk fészkelte magát a gondolat, a művészet, az utópisztikus töprengés rákja, a karnevál kellős közepén az árnyak is megjelennek. Egyik oldalon a kancsuka, másikon a cheeseburger. A régi kelet és a Gulag, illetve az új nyugat és a harisnyanadrág-hirdetések a tv-ben a Holocaut gázkamra-jelenetei közé ékelve. Ennek az alternatívának hamisnak kell bizonyulnia, ha az ember ember akar maradni. Vajon a falak leomlása gyümölcsözőbbé, értelmesebbé, az emberi képességekkel és korlátokkal jobban összehangolttá teszi a választást? Csak a bolond bocsátkozhat jóslásba. P. S.: Az ember marxista túlbecsülését pontosabbá is tehetem. Teljességgel megismétlődött Mózes tévedése (emlékezzünk kétségbeesett dühére és halálára az ígéret Földjének küszöbén), illetve Krisztus ábrándja. Ha ezt a tévedést, súlyos árával együtt, sikerül megvilágítani és kiküszöbölni, újra lángra fog vajon lobbanni, a halálontúliság makacs értelmében, a zsidó- gyűlölet parazsa? Kéri László fordítása A Csilicsali Csalavári Csalavér (1913) , a Kincskereső kisködmön (1914) , a Négy apának egy leánya (1923) , a Hannibál föltámasztása (1924) , a Beszélgetés a ferde toronnyal (1927), az Ének a búzamezőkről (1927), vagy az Aranykoporsó (1932) múcímek egyértelműen a Kiskúnság vidékéről származó Móra Ferencet (1879-1934) juttatják eszünkbe, aki már,.életében is a legnépszerűbb magyar írók közé tartozott; (...) a halála után még mindig az; nyilván így marad a jövőben is“. Móra Ferenc a kitűnő publicista, a költő, a jeles ifjúsági író és prózaíró önemésztó munkával hatalmas életművet hagyott maga után. A budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó igen nemes feladatot vállalt magára, amikor elkezdte a nagy magyar író műveinek újrakiadását. E sorozat tizenkettedik köteteként jelent meg a múlt év (1989) végén, a csehszlovák-magyar közös könyvkiadási egyezmény keretében (Szépirodalmi -Madách) az író Georgikon- Könnyes könyv című kötete. Már a cím is elárulja, hogy a válogatók (?) és a szöveggondozó (Vé- szits Ferencné) két részre tagolták a könyvet. A pontosság kedvéért azonban meg kell jegyeznünk, hogy a Georgikont Móra Ferenc 1925-ben rendezte sajtó alá, a mostani kötetet a Genius-kiadás szövege alapján adja közre a kiadó. Azonnal fel is tehetjük a kérdést, hogy vajon mit is rejt magában ez a szép hangzású szó, georgikon, amelyet a nagy római költő, Vergilius - ,,Georgicon“-ként- a földművelésről írt tankölteményének címeként alkalmazott? Móra Ferenc viszont „a falusi életmódot megéneklő nagyobb terjedelmű költemény“ értelmezésében adta karcolatgyújteményének címéül a ,,Georgikon“-t.- A könyv első részének Prológusa és Epilógusa közé ágyazva, tizenhét kitűnő, ,,egyszerre drámai és humoros" írást olvashatunk az alföldi szegény emberek világáról, de néhány novellában (?) felbukkannak ,,az elhagyott világ, a modem élet kellemetlen emlékei" is. Móra Ferenc Georgikonjának legtöbb darabjából „az idill hangulata árad, az a nyugtató hangulat, amely las- san-lassan eltölti a roncsolt idegzetű embert, ha belefelejtkezve a fák, virágok, madarak, rovarok nézésébe, elfelejtkezik mindarról a nyugtalanító élményanyagról, mely az életerejét kezdte már ki". Már a kedvcsinálónak felsorolt karcolatcímek (A fák jelleméről, Himnusz a búzamezőn, Méhek, Zákány, a vicekirály, A pártfogók, Istenáldotta búza, Lelkek szabadulása, A jó Isten kenyérsütögetője, vagy a Levél Messzi Imriské- nek) is azt bizonyítják, hogy ,.valamilyen különös természetszeretet melegíti át ezekről a »lelketlen élőkről« papírra vetett sorokat, s érezzük, mint oldódik fel az író, amikor idömilliomosként eljátszhat az asztalára tévedő darázzsal, elmélkedhet a méhek ökonomikus Móra Ferenc művei: Georgikon Könnyes könyv sejtépítő munkájáról, megmosolyoghatja a bodza életrevaló fur- fangosságát, és tanulmányozhatja a fák jellemét“. Sorra olvasva ezeket a rövid írásokat, csak megerősíthetem: ,,Móra legjelentősebb kismestereink egyike“. De az is eszembe jut, hogy Móra a legelső! „zöldek" egyike volt már jó fél évszázada, természetféltése, humanizmusa, időtálló írásainak üzenete és aktualitása (!) a ma emberének is példaértékű. A Móra-kötet második felébe belelapozva, Könnyes könyv cím alatt az Író nyolcvanhót (87) versével találja magát szemben az olvasó. Az irodalomban kevésbé járatosak most meglepetten tehetik föl a kérdést: - Hát a mi Móra Feren- cünk verseket is írt, költő is volt? - Bizony így igaz. Móra Ferenc költőnek indult, s a vidéki lapok már tizenhat éves korában közölték verseit, s ha költészetével nem is emelkedett a legnagyobbak közé, azért sokrétű irodalmi munkásságának ez a területe nagyobb odafigyelést, több megbecsülést érdemelne. Nem beszélve arról, hogy Móra összes verseinek kritikai kiadása, annak irodalomelméleti átértékelése, „hú“ szöveggondozása és a magyar líratörténetben való tárgyilagos értékítéleten alapuló elhelyezése (beépítése) könyörtelenül sürgeti a tetteket. Mert a Könnyes könyv kötetnyi verse is kellően példázza, hogy Móra könnyes-szép szívhez szóló poézist művelt. Egyáltalán nem poésie pure volt az övé, hiszen Sas Andor írja egy helyütt, hogy Móra - akinek 1902-ben jelent meg első önálló munkája, egy verskötet - „a versírásban is művészit képes nyújtani“. A négy ciklusra bontott Köny- nyes könyvben Móra Ferenc 1896 és 1920 között írt - tehát negyed század - verseit gyűjtötte szelíd színű csokorba. Költeményeiben, „egyszerű, közvetlen hangú lírájában a feleségéhez, a gyermekéhez szól, tiltakozik a háború, a szegénység, az emberi nyomorúságok ellen". De olvashatók itt olyan versek is, amelyet Móra a menyasszonyához, a szüleihez, az öregekhez, Pósához, Tömörkényhez, Dankóhoz címzett, szülőföldjét, a Kiskúnság és az Alföld tájképét is megrajzolja bennük. Aki türelmesen végigolvassa a Könnyes könyv verseit - az szellemi-lelki gyarapodás közben - megismerheti Mórát, a költőt, aki a Pósa Lajos sírjára című versében a következőket írja: „Rőzsetü- zem nem látszik messze, / Magamnak ég csak híves este, / Hamvát befödi az avar, / De míg ég: tiszta és magyar“. Ezek a sorok, akár költői ars poeticaként is értelmezhetők. Mielőtt becsuknánk Móra Ferenc Könnyes könyvét, a 165. oldalon, egy, huszonöt címszóból álló jegyzetanyagot találunk, amely szintén az olvasót szolgálja. Letéve asztalomra az igen értékes Könnyes könyvet, a szokásos összegezés megírása helyett, jeles írónk, Hegedűs Géza gondolatai jutnak eszembe, aki a következőket írja Móra Ferencről: ,,(...) halála pillanatától fogva nemzeti klasszikus, méghozzá olyan kiasz - szikus, akit nemcsak tisztelnek, hanem széles körökben olvasnak Vörös P** 1990. VII. 13.
