Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-21 / 38. szám
EJ i/asárnap Negyvenöt éves vagy, egyesek szerint alkotókorod csúcsán. Idegsejtjeidben háború, sztálinizmus, ku- lákozás, aztán jöttek a nyüzsgő diákévek, válóper, gyermeknevelés, magánéleti zűrök és kiteljesedett pillanatok, új házasság, kényszerű munkahelyváltások, béklyók agyadban és kezeden, sírógörcsök, rebellisnek is kikiáltanak, na és persze emberi gyarlóságod. Huszonöt éve nevelsz és oktatsz alap- közép- és felsőfokon. Imádtad agyoncsépelt, tekintélyvesztett hivatásodat, valakiknek mégis nemegyszer sikerült kitaszítaniuk életedből. Hogy visszaszerezd foggal-körömmel, a családról, javakról kellett lemondanod. Ragaszkodó fajta vagy, beleszerettél egy iskolába, mindig azt mondtad, „ezt nekem találták ki“. Elvitték a fejed fölül, kétszer is. Hányódtál, ahová lehetett, mert sem hős, sem hősködő nem voltál soha, a szüleid meg elfelejtettek könyököt adni neked. Lóg kezed tehetetlenül. Van három (ma má kétes értékűnek tetsző) diplomád, amelyért alaposan megdolgoztál, de vajon minek, ha némelyek képesítés nélkül is többre vihették, mint te. Pályatévesztett volnál? Miként József Attila, te is melléfogtál a „magamban bíztam“ életfilozófiával, a „szellem és szerelem“ hitével. Rossz lóra tettél - mondták. Kedvenc állatom, bármilyen is — mondtad. Fordíts hátat - tanácsolták. Ahhoz vérátömlesztés kell - vágtad oda nekik. Voltál kutatók és szerkesztők munkatársa, voltál Európában utazgató énekkaros, Csemadok-építő amatőr énekes, színjátszó, szavaló és szavaltató, ilyen-olyan szakbizottságok tagja, tankönyvíró, szak- tanácsadó és még ki tudja, mi. Mindez sikerélmény. Van mi értékesebb annál? Kitüntetést nem kaptál soha, valószínűleg azért, mert nem is vártad; dicséretből, hízelgésből, támadásból viszont kijutott bőven. Jutalomosztáskor hátul maradtál mindig, párton- és hatalmonkívüliek, a szerény „igáslovak“ sorában, távol a húsosfazéktól, pedig dolgoztál, nemcsak ugyanannyit, mint más. Utáltad az önteltséget, szószaporítást, hatalmaskodást, a tettek embere vagy - ráfizettél. Nem, nem azzal, hogy nincs kitüntetésed és pénzed, hanem azzal, hogy huszonöt éve tartó vágtád közben „egyenes gerinced“ (amelyre mindig nagyon büszke voltál) megroggyant, sajnos, a szó szoros értelmében. önkizsákmányolásod valamint a hatalmaskodók silány ötleteinek megvalósítása szétzilálta ideg- rendszeredet, agyvelődet. Baj az is, hogy a „kaméleon-...“, a „rinocé- rosz-...“ és a „hajókötél-“ ismeretlen számodra. Már ott elvétetted, hogy nőnek születtél, tied lett a szülés és az elvetélés fájdalma, de nem lett tied teljesen az anyaság öröme, mert gyermeked felfogóképességének legcsodálatosabb első öt évét a nagymamára és a fizetett „felvigyázóra“ bíztad, hisz családfenntartóként dolgoznod kellett. Egyébként is kellett volna, és egyébként is akartál. (Akkor még nem ismerted hiányod következményeit a gyermekedre nézve, no meg a világot is meg akartad váltani.) Azóta (is) aktív pedagógus-, feleség- anya- és gyermekszerepben vagy s még jó néhány másfélében egyidejűleg. Nem tudod már, hány műszakban dolgozol, mennyi időt fecsérelsz kényszerű utazásra, várakozásra; évek óta állva kapod be az ebédet, ha ebédelsz egyáltalán. Nincs időd, pénzed magadra, pihenésre, szórakozásra; már letettél utazási terveidről, már visz- szavontad a folyóirat-megrendeléseidet, már fogadhoz vered a garast, nem vásárolsz könyveket, nem mész fodrászhoz, módosítottad étrendedet. Máshol (filmekben látsz ilyet) dukálna neked egy családi ház, zajtalan helyen, ideg- és szempihentető zölddel, egy „bejárónő“, aki nem tűmé meg a többhetes port és a mosatlan edényt a lakásodban, egy személyautó, számolatlan benzinpénzzel, egy, ízlésed szerint összeállított saját könyvtár, egy, hatalmaskodók nélküli, kellemes munkahely alkotó légkörben, emberbecsülő környezet, vi- lágkörút, ökológiai biztonság, egészséges életvitel. Nem igaz, hogy alkotóéveid csúcsán vagy. Eljutottál a „mihez kapjak“ korszakodba. Idős, betegeskedő szüleidnek egészséget, erőt akarsz kicsikarni a sorstól, a gyermekednek tetőt a feje fölé, és egzisztenciát, hogy legalább majd az értelmes kis unokád legyen boldog ember. Neked is vannak földi és nem földi álmaid, anyagiak és szellemiek egyaránt. Az elsőről máris lemondhatsz, hisz a benzint sem tudod megvenni a havi 2700-ból, amit főiskolai adjunktusként tisztán megkeresel, de kompenzálhatsz a másikkal, a szellemivel: mert aligha akad a világon még egy tanszék, ahol „megengedik“, hogy 10-14 órát oktass hetente, 4-5 diszciplínában „mélyülj el“ egyidejűleg, közben képezd magad teljes erőbedobással, a hét egy napján utazz ki pedagógiai gyakorlatra, végezz kutatómunkát, publikálj és konzultálj, légy ott minden rendezvényen, és ne „terpeszkedj“ túl a rád kiszabott négyzetméteren, az irodában. (Megjegyzés. Minél magasabb a főiskolai tanár tudományos fokozata, illetve beosztása, annál alacsonyabb a kötelező óraszáma, magasabb a fizetése és több a ráeső négyzetméter az irodában.) Rossz lóra tettél, mondják, s te nem vágsz vissza. Nagy balgaság, hogy mindezen túl, végső kétségbeesésedben - Mohik, Bősök, ózonlyukak stb. miatt - a természetgyógyászat, a biokertészet, az ökológia morzsáit is kapkodod, holott tudod, elkéstél. Mit várhatsz még? 200—400 koronás fizetésemelést, több munkát, életszínvonalad csökkentését, romlását egészségednek, fokozódását kárhoztatott túlérzékenységednek. Hogy nemcsak a munka-, de az életkedv is csökken, elveszíted megmaradt humorérzéked, akárcsak a barátaidat. Vagy egy hamleti alternatívát? Nemcsak tanítónak, nőnek, hanem magyarnak is születtél, s ezen a tájt: 1. A szülőföld talajának illatát úgy hordod magadban, hogy minden más egyéb csak bűznek hat. Ha innen mozdulni akartál, megbénult az idegrendszered, megmerevedtek ízületeid. Kertedben őseid szavára serken a fű és a kukorica, itt kaptad, itt tudod táplálni életed, az életet. Nyelved íze minden egyéb íz fölött áll, ilyen az állapotod, életközeged. Békés, nép- és embertisztelő természet vagy, a korlát és korlátoltság lazít csupán. Teljes életet élsz: vannak barátaid, ellenségeid, vannak irigyeid, saj- nálóid, tudsz sírni és nevetni. Ha érzékeidet tompítja is az idő és öngyilkoló életmódod, az agyad, a szíved még működik, ötleted rengeteg van, mindenről van véleményed, a tempód, akár a forgószélé; hited, reményeid, terveid agyoncsaphatat- lanok, jóllehet nevetésed charme-ja gyakran iróniába fanyarodik, éneked már ritkán hallani, a mesevilágot és művészeteket is alig élvezed már, odébb lökték őket a gondok. Valami szakbarbárfélének készülsz. Vigasztalódj, mert nem vagy egyedül! De most már ünnepeljünk! Mondd el, mi a kívánságod kettős jubileumod alkalmából! Egy nekem tetsző csodát kérek az Istentől, amely embert és emberiséget „emberi“ szintre emel. Ámen! Laczkóné Erdélyi Margit „ Kit ették a holttestet... Egy őszi napon - egész pontosan 1961. október utolsó napján - kéziratot vittem az Élet és Irodalom szerkesztőségébe. Benyitva a főszerkesztő szobájába, éppen „őrségváltás“ kellős közepébe cseppentem: Szabolcsi Miklós Dobozy Imrének adta át a posztját, mert vissza kívánt térni a tudományos kutatómunkához, amely jobban vonzotta, mint a lapszerkesztés. Már éppen távozni készültem, amikor hirtelen nyílt az ajtó és Hidas Antal lépett be, dúdolva: Kitették a holttestet az udvarra, nincsen, aki véges-végig sirassa... Arcán nyoma sem volt a bánatnak, ajkán mosoly futott végig. Meglepődve néztünk rá. Hidas - látva meglepetésünket - sietett jókedvének magyarázatát adni:- Nyilván ti is tudjátok: a moszkvai rádió tegnap este közölte s a reggeli lapok is hírül adták, hogy tegnap döntést hozott az SZKP XXII. kongresszusa Sztálin „kilakoltatásáról“, mivel az általa elkövetett törvénysértések, a nép tömegei ellen elkövetett embertelen intézkedések lehetetlenné tették, hogy holtteste és koporsója továbbra is a Lenin Mauzóleumban maradjon. A döntés nemcsak a szovjet néptömegek, hanem Hidas Antal számára is elégtételt jelentett, hiszen ő is 1990. IX. 21. ^___ egyik áldozata volt a sztálini önkénynek. Hat évig tartó száműzetéséből csak 1944-ben szabadult, s még azt követően is jó ideig részesült mellőzésben. Sándor László Egy felsült antiszemita Farkas István, az első nemzedékhez tartozó szlovenszkói író antimi- litarista írásai már gimnazista koromban felkeltették érdeklődésemet, de magával az íróval csak felnőtt koromban, a harmincas évek második felében ismerkedtem meg. A találkozásra a Csehszlovákiai Magyar írók Gazdasági Egyesületének alakuló közgyűlése alkalmával került sor. Az egyesület megalakulása elé nagy várakozásokkal tekintettek a szlovenszkói magyar írók, ezért csaknem valamennyien megjelentek a közgyűlésen, amely 1938 júliusában zajlott le Kassán, a Kazinczy Társaság helyiségében. Az alakulás formaságai után sor került a vezetőség megválasztására. Javában folytak a jelölések, amikor valaki - ha nem csal az emlékezetem: Darkó István - engem javasolt a választmányba jegyzőnek. Eddig ellenvetés nélkül, simán ment minden, ekkor azonban váratlanul megszólalt Farkas István:- Ellenzem - mondta zord hangon. Mindenki meglepődve nézett rá.- Mi a kifogásod? - kérdezte a korelnöki tisztet betöltő Gömöry János.- Rontja az arányt - jelentette ki rejtélyesen Farkas István. A hirtelen támadt csendben Palotai Boris szólalt meg. Elsőként ő fogta fel, mire céloz Farkas.- Pista, maga téved. Sándor László nem „rendezetlen“ vallású - mondta enyhe gúnnyal a hangjában. Farkas István, akinek kisebb-na- gyobb antiszemitáskodásokért később sem kellett a szomszédba mennie (s amelyekért a felszabadulás után felelősségre is vonták), ekkor kényszeredetten visszavonta ellenvetését. Balogh Edgár és a Securitate 1986 őszén Balogh Edgár idézést kapott a kolozsvári biztonsági szervektől, a Securitatétól. A Babe§-Bolyai Egyetem nyugalmazott tanárát, az Európa-szerte ismert írót, publicistát kellő tisztelettel fogadták a hivatal emberei. Hellyel kínálták, majd idézésük lényegére térve, feltették neki a kérdést:- Domnule Balogh, ugye önnek nemrég két könyve jelent meg Magyarországon? Balogh Edgár sejtette, hová akarnak kilyukadni. Jóllehet, tartott tőle, hogy nem ússza meg a dolgot szárazon, nyugalmát megőrizve, habozás nélkül válaszolt:- Elnézést, helyesbítenem kell önöket, ugyanis nem két, hanem három könyvemet adták ki a közelmúltban Magyarországon. A Hídverők Erdélyben és a Magyarok, románok, szlávok című köteteimet ottani barátaim állították össze. Az első kötetbe a kolozsvári Világosságban megjelent cikkeim, a másodikban pedig szerte a lapokban világot látott tanulmányaim, interjúim kerültek. Magyarországi barátaimnak nem tilthattam meg, hogy ezeket az írásokat kiadják. A harmadik könyvem emlékirataim befejező kötete, a Férfimunka volt. Ennek a kötetnek története van. A könyv kéziratát annak idején a bukaresti Kriterion könyvkiadónak adtam át. A kiadó igazgatója azonban azzal adta visz- sza, hogy illetékes helyen nem járultak hozzá könyvem kiadásához. Mivel a budapesti Magvető Könyvkiadó vállalkozott a kiadásra, eljuttattam kéziratomat a kiadóhoz. A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy ezek a könyveim — mint nyilván önök is tudják - nem kerültek forgalomba Romániában. A biztonsági szervek emberei ösz- szenéztek, majd vezetőjük így szólt:- Felhívjuk a tanár úr figyelmét, hogy a fennálló rendelkezések szerint román állampolgárok műveiket kiadás céljából csak a Román Irodalmi Alap útján juttathatják külföldre. Ha a jövőben megszegné ezt a rendelkezést, kénytelenek lennénk eljárást indítani ön ellen. Balogh Edgár tudomásul vette az elhangzott figyelmeztetést, de nem árulta el, hogy Josef Mariin erdélyi szász íróról készült monográfiájának kéziratát már korábban eljuttatta egy budapesti kiadóhoz. Az időközben bekövetkezett romániai politikai fordulat következtében Balogh Edgárnak nyilván nem kell attól tartania, hogy e műve magyarországi kiadása miatt eljárást indítanak ellene a romániai hatóságok. KÉSZÜLŐDÉS A NAGY ÚTRA EGY KIS PIHENŐ Gunits László felvételei (Léva)
