Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1990-09-14 / 37. szám

dBUJgse/i g 1990. IX. 14. mW .,,,,, WTrririilf1^^ -'.'IW% ÍP ^ájr Ágnes felvétele Darvas Ivánnal Igen, még a nyár elején majd tucatnyi kérdés kísére­tében levelet írtam Darvas Iván magyar „honatyának“, a pesti Vígszínház nagy hírű művészének, azzal az óhaj­jal, hogy beszélgetésünket közreadjam a hazai sajtóban. Az ember tervez, persze a körülmények másként dön­tenek, így aztán csak hosszú hetek múltán kerülhet elkép­zelésem megvalósításra. En hosszabb-rövidebb cseh­országi üdüléssel próbáltam beteg szívemet kicsit mozgé­konyabbá tenni, riportala­nyom pedig mondja el maga. S bevezetőként idézném is hozzám intézett levelének egy részét. KEDVES JENŐKÉM! Mindenekelőtt hadd szö­gezzem le: rettenetesen rös- tellem, hogy leveledre csak most reagálok. Nagyon bánt, hogy pont egy régi harcos­társsal bántam el így. Kérlek, próbáld megbocsájtani az el­járásomat! Ami a lényeget illeti: Vég­re, végre, végre! Boldog va­gyok, hogy végül is, mégis­csak egyenesbe jutott életed szekere! Még ha valamelyest tovább tartott is „ez az egész cirkusz“, mint akkor hittem. Nagy örömmel venném, ha személyesen is találkoz­hatnánk. Pillanatnyilag úgy áll a helyzetem, hogy 5 nap múlva Münchenbe utazom és már csak szeptember legvé­gén jövök haza. Úgy gondo­lom, akkor kéne egyeztet­nünk az időpontokat. Na­gyon örülnék, ha Pesten lát­hatnánk egymást, de szívesen elmennék Pozsonyba is. Majd meglátjuk! Amennyiben még aktuális az Új Szó számára készíten­dő interjú terve, mellékelem a kérdéseidre adott válasza­imat. Neked és szeretteidnek mindenekelőtt jó egészséget kívánok s a régi szeretettel üdvözöllek IVÁN Ezek után következzenek hát a kérdések és feleletek. KÉRDÉS: Kedves Iván! jól emlékszem még arra a vasárnap­ra, amikor a tragikus végű Don­ner Pali, író és neves rádiós kollégám Prágában bemutatott a pétervári származású édes­anyádnak és apádnak, a költő­nek, az egykori Prágai Magyar Hírlap szerkesztőjének. Ekkor ismerkedtem meg a két Darvas­csemetével, kik akkor még rö- vidnadrágos gyerkőcök volta­tok. Emlékszel-e még erre az időre? VÁLASZ: Már hogy ne emlé­keznék! Igaz, egy fél évszázad­nál Is több idő telt el, de az „Arany Prágában“ töltött másfél évtized azóta is úgy él bennem, mint a mesebeli, tündéri, vissza- hozhatatlan aranykor emléke. Visszacseng bennem máig is a szentimentális, de olyannyira szívhez szóló, buta, kis dallam: „Nikdy se nevrátí pohádka mlá- dí, ze vsech pohádek tá nej- hezcí.“ KÉRDÉS: Számunkra igen jó érzés, hogy az egykori prágai magyar srácban ma a magyar Országgyűlés képviselőjét kö­szönthetjük. Tartod-e még a Moldva-parti fővárossal a lelki kapcsolatot? VÁLASZ: Hosszú időn ke­resztül leginkább negatívumban mutatkozott meg ez a „lelki kap­csolat“. 1968 óta nem vitt rá a lelkem, hogy betegyem a lába­mat csehszlovák területre. Egy­szerűen nem tudtam volna elvi­selni, hogy ferde szemmel néz­zen rám valaki, hogy szégyen­keznem kelljen a magyarságo­mért, hogy egy kalap alá vegyen bárki is a megszállókkal. Ezért inkább szenvedve, kínlódva, le­mondtam a prágai utazásokról. KÉRDÉS: Te szerinted, aki­nek gyökerei édesanyád révén Pétervárhoz, atyád révén a gö- möri tájakhoz és ugyanakkor Prágához és Budapesthez is kö­tődnek, miként lehetne az utób­bi időben mesterségesen eltorzí­tott viszonyokat a két ország közt barátságosabbá tenni? VÁLASZ: Egyetlen módon: permanens dialógussal. Mindkét fél rengeteg könny, vér, igaz­ságtalanság és sérelem fájdalmas emlékét hurcolja a lelkében. Csak a teljes őszinteséggel, mélységes odafigyeléssel, türe­lemmel és toleranciával vezetett párbeszéd teremtheti meg a megbékélés alapjait. KÉRDÉS: Mit kívánnál ennek érdekében Te tenni? VÁLASZ: Nagyon kis pont vagyok én ahhoz, hogy komo­lyan hozzájáruljak ehhez a fo­lyamathoz. De talán már az is jó szolgálatot jelent, hogy igaz­ságot keresve, őszintén válaszo­lok kérdéseidre! KÉRDÉS: Hogyan képzeled „honatyai“ szerepkörödben va­ló fellépéseidet, és mik a ter­veid? VÁLASZ: Egy liberális esz- meiségű, intellektuális beállított­ságú, polgári elveket valló, el­lenzéki frakció tagjaként ülök a parlamentben. Ez eleve meg­határozza feladataimat, vala­mint lehetőségeimet is. Frakció­társaimmal együtt mindenfajta nacionalista, soviniszta, kisebb­ségellenes, kirekesztő politika ellen vagyunk; egy igazságo­sabb, hatékonyabb, nyitott piac- gazdaságot folytató, európai ér­telemben vett polgári társadalo­mért küzdünk. KÉRDÉS: Vagy húsz eszten­deje, tán több is, egy egész na­pon át, a késő éjszakai órákig, kisebb-nagyobb megállókkal, együtt koptattuk a budapesti flasztert. Ä Vígszínháznál kez­dődött. Onnan átugrottunk a szemközti kávéházba. Ott, Te, akkor, az asztalszomszédok nagy csodálkozására, velem ki­zárólag csak csehül voltál haj­landó értekezni, valamiféle hir­telen támadt múltidézés szállt meg akkor Téged? VÁLASZ: Nem emlékszem már pontosan az esetre. Lehet, hogy nem akartam, hogy más is értse, miről beszélünk. De az is lehet, hogy egyszerűen csak jól­esett megint egy kicsit csehül beszélni. Idővel sajnos úgyis ret­tenetesen sokat felejtek. KÉRDÉS: Később gyalogosan átmentünk Budára, volt taná­rom, Harmos Károly festőmű­vész lányához és unokájához. Pár napos pesti tartózkodásom idejére náluk szálltam meg, s megígértem nekik, elhozlak hozzájuk. Oda- és visszaútban, mindkét esetben érintettük a - Fő utcai Törvényszéket. Mentünkben nem, ám jöttünk- ben elbeszélted nyaktörő, majd letartóztatásodhoz és elítélteté- sedhez vezető látogatásodat eb­ben az intézményben. VÁLASZ: Valóban arra jár­tunk, de itt Te emlékszel pontat­lanul! Nem a Fő utcai börtönhöz fűződik a „balhém“, hanem a Gyűjtőfogházhoz. Onnan sza­badítottam ki 1956 októberében 120-150 politikai foglyot, köz­tük a 10 évre elítélt testvérbá­tyámat. KÉRDÉS: Egyik este vacsora­vendéged voltam a Fészekben. Zsolnay Hédi odaült asztalunk­hoz és aranyos kedvességgel csa­csogni kezdett egy általam ren­dezett pozsonyi nyilvános rádiós esztrádról, melyen ő is szerepelt, sőt vele együtt szegény Kazal Laci is és az örök mókamester, a másik Laci, a kis Kabos. Ha már beleeveztem effajta „bel- ügyekbe“, elmondanád-e, miért változtattál új keresztnevet? VÁLASZ: Csakugyan, erede­tileg Darvas Szilárdnak hívtak. De amikor 1946-ban először színpadra léptem, az ugyancsak Darvas Szilárd nevű, kitűnő konferanszié, újságíró és humo­rista megkért, változtassak ne­vet, nehogy összetéveszthesse­nek minket. Miután ő volt az idősebb, és ó működött már ré­gebben ezen a pályán, természe­tesnek vettem, hogy eleget te­szek a kérésének. Színházi főnö­köm, nagyszerű mesterem és atyai jó barátom, Várkonyi Zol­tán volt az, aki ekkor az Iván nevet ajánlotta. Azóta hivatalo­san is így hívnak. KÉRDÉS: A régi republiká- ban, az akkori magyar színtársu­lat igazgatója, Földes Dezső, minden esztendőben egy-egy budapesti művészt elhozott Ko­máromba, Pozsonyba vagy más szlovákiai városba. Emlékszem, még gimanzista koromban mennyire rajongtam Rózsahegyi Kálmán bácsi alakításáért a Légy jó mindhalálig-ban, vagy a Ci­gányban. Mondjad, Iván, ré­szünkről nagy őrültség lenne, ha az „őrült naplójában“? szeret­nénk látni nálunk? VÁLASZ: Az „Őrült naplója“ című Gogol-produkciót 1967-től 1978-ig, tehát megszakítás nél­kül 11 évig játszottam a Pesti Színházban. De 12 évvel ezelőtt' (kb. 500 előadás után) lekerült a műsorról. Tavaly óta ismét játszunk egy monodrámát. Pat­rick Süsskind: „A nagybőgős“ című, roppant mulatságos, érde­kes, ugyancsak egyszemélyes darabját. Amennyiben megálla­podnál a Pesti Színházzal egy pozsonyi vendégjáték ügyében, részemről semmi akadálya nem lenne a fellépésnek. Igen nagy örömmel játszanék valamelyik pozsonyi színpadon. KÉRDÉS: Most egy teljesen privát jellegű kérdés. Mifelénk a verebek is azt csiripelik, hogy Pesten Darvas Ivánban nemcsak a nagy színészt tisztelik, de a boldog és mintaszerű apát is. Tudom, nem illik csőstül betör­ni, ám régi ismeretségünk alap­ján, talán feltehetem a kérdést: Iván, ugye irigylésre méltó csa­ládapa vagy? VÁLASZ: Irigylésre méltó­nak semmiképp nem tartom ma­gam. Tény azonban, hogy amió­ta 18 évvel ezelőtt családot ala­pítottam, és két gyönyörű gye­rekkel áldott meg az Úr, azóta bizony alapvetően megváltozott az életem. Azóta számomra leg­első helyen a család áll. Egyéb­ként tudatában vagyok annak is, hogy sokan igenis irigyelnek ezért. KÉRDÉS: A hatvanas évek végén hozzám intézett leveled­ből kívánnék egy nyúlfarknyi részt befejezésül idézni. Máig is hálás vagyok akkori baráti kitá­rulkozásodért. íme, a levélnek néhány sora: „Nagyon jól tu­dom, hogy a tiédhez hasonló helyzetben édeskeveset ér a vi­gasztalás, de szent meggyőződé­sem, hogy nem tarthat sokáig ez az egész cirkusz. Csak az egész­ségedre vigyázz, ez a legfonto­sabb. Nem lehetne Pestre jön­nöd? Itt mégiscsak oldottabb a légkör! írd meg, miben lehet­nék segítségedre, vagy mit tehet­nék érted? Várom soraidat és sok szeretettel ölellek:.. .„Ked­ves Iván, hogyan összegeznéd beszélgetésünket? VÁLASZ: Hajtsuk meg mé­lyen a fejünket, és adjunk hálát, hogy megadatott Neked is, ne­kem is, hogy még életünkben megláthassuk az ígéret földjét. Mindig tartsuk szem előtt, hogy nagy kegyelemben részesültünk. Úgy próbáljuk leélni a még előt­tünk álló éveket, hogy sose vál­junk méltatlanná erre az aján­dékra. Kedves Iván, hálásan köszö­nöm visszaemlékezésedet és em­beri nyilatkozatodat. Köszönöm magam és az Új Szó olvasói nevében. A viszontlátás remé­nyében nagy szeretettel ölel Nagy Jenő

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom