Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-31 / 35. szám
„ím itt vagyok. Lelkem vágytól remeg. Belátni a természet műhelyébe.“ (Madách) Az Ipoly folyó bal partján, Losonctól délre, egy „szélesen terjeszkedő völgyben“, a mai országhatár közelében fekszik Ipolytarnóc. „Helyhezteté- se szép - állapította meg Fényes Elek magyarországi állomáshely egyikén sem áll meg a szerelvény. Kalonda régi község a mai Losonci járásban. Már 1238-ban szerepelt okleveleinkben, akkor épp Kalanda alakban. A falu határa „hegyes és róna“, a föld mélyén harmadkori homoklerakódásokkal. Itt van a környék legalacsonyabb tengerszint feletti pontja, amely mindössze 162 méter. A falun kívül levő katolikus templomról Fényes Elek feljegyezte, hogy az „egy felette régi épület“. A helységet már egy 1514-es térkép is feltüntette, jelezve annak templomát is. Ugyancsak a templom eredetére utal az az 1504-ből származó vörösmárvány késő gótikus sírkő, amely innen került az új templom falába. A latin nyelvű szöveg szerint a sírkő Kalonday István fia, György sírját jelölte. A mai klasszicista templomot 1854- ben emelték. Előtte 1834-ben a Bottik család úrilakot épített a faluban, s az- s itt a vármegye hidat tart az Ipoly folyóján, leginkább a füleki tájakról Gyarmat vagy Szécsény felé jövő-menő utazók számára.“ Az oldaltornácos házakkal beépített hajdani egyutcás település első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben szerepel. A XVIII—XIX. században már hét földesúrnak volt itt kisebb birtoka. Valamennyien kúriát is építettek, s a hét úriíakból hat még ma is áll. A XIII. századi késő barokk házban a régi vendéglő kapott helyet. Az ugyancsak későbarokk, sátortetős, kosáríves, árkádos tornácú Jankovich- kúriát iskolává alakították. A nyeregtetős késő klasszicista Schmiedl-kúriából postahivatal lett. A XVIII. századi Baán-kúriát lebontották. Megmaradt viszont a klasszicista Novák-kúria s a Horváth-kúria is, bár azt jelentősen átalakították. A Bory család nyeregtetős barokk kastélya a múlt század elején épült. A Boryak 1813-ban barokk kápolnát is építettek a falu temetőjében, s ez lett a család sírboltja. A község templomát 1688-ban emelték. Sekrestyéje és szentélye boltozatos, hajója famennyezetes. Bár a Borovszky-monográfiában is olvashatunk arról, hogy Ipolytarnóc nevezetessége „az óriási megkövült fatörzs, melyet Kubinyi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója ásatott ki. A nógrádi illetőségű kiváló paleontológus figyelmét már 1837-ben felhívták arra az óriásfára (60 méter magas volt valaha), amely akkor keresztben feküdt a tarnóci völgyön. Kubinyi volt aztán az, aki erről a hatalmas kövületről először leírást készített. Azóta sok mindent feltártak Ipolytar- nócon, s ma már ezeket szakszerűen be is mutatják a látogatóknak. Feltétlen érdemes ide látogatni, hisz a világ egyik legnevezetesebb föld- és ős- lénytani leletét szemlélhetjük meg. CSODÁLATOSAN SZÉP TERMÉSZET A világhírű kövületlelőhely a falutól keletre, körülbelül 2,5 km-re található. A 157 hektárnyi zárt dombvidék csodálatos természetvédelmi terület, s feltétlen megér egy kitérőt. Hisz a Csapásvölgy és a Botos-árok már egymagában is lenyűgöző, gyönyörű és csodálatos látvány. Találóak a természetvédelmi terület bejáratánál olvasható, fenntebb említett Madách-sorok. A miocén korból származó ípolytar- nóci 24-21 millió éves kövületek „egy csodálatosan szép földtörténeti múltat elevenítenek meg“. A megkövesedett ősfenyö (Pinus Lambertiana) a vulkáni szubtrópikus tengeröböl hatalmas fája volt. Törzsét vulkáni törmelék fedte be, s így vészelte át az évmilliókat. A hosz- szú fatörzsből mára csak 8,5 méter maradt Tarnócon, de így is megható látvány, felbecsülhetetlen érték. Föléje a helyszínen téglából bolthajtást építettek. A környék többi miocénkori fáiból (pálma, füge, magnólia, cédrus) levélnyomatok maradtak csupán. A tarnóci őstelep szépen megmaradt része a „lábnyomas homokkő“, amely ősrinocéroszok, krokodílusok, törpelovak, páros ujjú őzek, teknősök lábnyomait őrzi. Jól felismerhetők a homokkőben a miocén tengeri élet képviselői: a különböző kagylók és csigák is. A cápafogak tömeges előfordulása pedig „az árapályt, illetve a tenger partszegélyeit jelzik“. FALUMÚZEUM KALONDÁN Tarnócnál lép fel az Ipoly határfolyóként, észak felől folydolgálva a határzónába. A szomszédos község, Kalonda Tarnóccal együtt a folyó bal partján terül el. A két település ma más-más ország fennhatósága alá tartozik. Aki tehát át akar menni az egyik községből a másikba, annak az országhatárt is át kell lépnie. Néhány éve könnyűszerrel meg is tehette ezt, lévén a kishatárfor- galom egyik átkelőhelye a két falu / között. Ez azonban megszűnt, s hiába vezet ma is országút és vasútvonal az egyik községből a másikba, átlépni nem szabad. A Nagykürtöstől Losonc felé tartó teher- és személyvonatok ugyan átdöcögnek naponta néhányszor a pár kilométernyi MÁV-sza- kaszon; Bussánál belépve a szomszédos ország területére, s Kalondánál elhagyva azt, ám a közbeeső négy 1734. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint egykor apátság is volt itt. A XIX. század elején különben elég népes falu lehetett Kalonda. 1828-ban már 481 lakos élt itt, jó százötvennel több, mint napjainkban. 1980-ban Kalonda még színmagyar falu volt. Ma 315 lakosából csak 238 vállalja magá^ magyar nemzetiségűnek. A kihalás, illetve az elöregedés veszélye ezt a falut is fenyegeti. Az utóbbi időben sokan elköltöztek innen, főleg a közeli Losoncra. A tájjellegű régi házak legtöbbje így üresen áll. Árválkodott néhány esztendeig az üresen maradt iskolaépület is, mígnem 1986-ban létrehozták itt a Losonci járás első falumúzeumát. A kezdeményezők a Csemadok helyi szervezetének tagjai, élükön Simon János elnökkel. A segítők pedig a járási néprajzi szakbizottság tagjai, mindenekelőttt Böszörményi István és Duray Éva. Az iskolaépület két néprazi szobájában értékes anyagot állítottak ki. Van itt beépített „masínás kemence“, felszerelve a régi paraszti konyha tárgyaival. Nem hiányoznak a kenyérsütés és a kenderfeldolgozás eszközei sem. A bútordarabok közül említésre érdemes az 1888-ból való bükkfa-szuszék, a tornyos ágy, a faragott bölcső, a tulipános láda. Reméljük, a múzeumot létrehozó társadalmi összefogás segít majd a kalondaiak jövőjének biztosításában is. Csáky Károly A múlt héten környékünkön nagy izgalom honolt. Eladásra kínáltak egy házat: ez volt az első olyan objektum, amelyért egymillió dollárnál többet kértek. A környékünkön levő családi házak többsége a negyvenes és az ötvenes években épült, és áruk eredetileg 30-50 000 dollár volt. Idővel nőtt az értékük, de álmában sem gondolta senki, hogy akármelyiket valamikor egymillió dollárnál drágábban fogják árulni. Trembling, aki ezt a hírt hozta, közölte:- Tudtam, hogy előbb-utóbb valaki átlépi a milliós határt, de nem gondoltam volna, hogy ez a valaki éppen Ed Hurwitz lesz.- Nem fér a fejembe, hogy ez a Hurwitz egymilliót kér a viskójáért - feleltem. - Nem hiszem, hogy tíz évvel ezelőtt 60 000 dollárnál többet fizetett volna érte.- Olvastam a hirdetést a reggeli lapban - folytatta Trembling. - így szólt: „Történelmi minibirtok Washington egyik legelőkelőbb negyedében. Soha vissza nem térő alkalom minden igényes család számára, ha nem akármilyen lakást, hanem igazi szép otthont akar szerezni. A svéd nagykövetség közelében. Ára: 1 400 000 dollár.“- Ez vicc - nyugtattam meg. - Biztosan vicc.- Valóban? Akkor nézd meg a temérdek parkoló autót a házzal szemben. Puszta kíváncsiságból elhatároztuk, hogy átruccanunk Hurwitz- hoz. Az utcán véges-végig csakugyan Mercedes-Benzek, BMW-k, Jaguarok, Lincolnok és sofőr vezette Cadillacek parkoltak. Bundás hölgyek álltak hosszú sorban, várva, hogy bejuthassanak, Hurwitz pedig a ház adatait ismertető, sokszorosított lapot osztogatott a várakozók között. Egyebek között ez állt rajta: „Antik világítótestek, az alagsorban bár, korszerű könyvtár díszítéssel és a legmodernebb technikai felszereléssel ellátott mosókonyha“.- Micsoda tömeg - hüledeztem.- Engem is meglepett,- felelte Hurwitz, az ingatlanügynököm azonban nem csodálkozott. Ö azonnal megmondta, hogy csak úgy tarthatjuk távol az olcsó alkalmi vételre vadászokat és csábíthatjuk ide a felső tízezer tagjait, ha több mint egymilliót kérünk a házért.- No és nem csalódnak, amikor meglátják ezt a házat?- Úgy látszik, nem - válaszolt Hurwitz. - Úgy vélik, ha egy házért több mint egymilliót kérnek, akkor biztosan sok rejtett érték van benne. Azonkívül azok, akik ilyen ösz- szeget ki tudnak fizetni, úgyis ki akarják rámolni az egész házat, és még egymilliót szándékoznak költeni rá, hogy „otthonos“ legyen. EnQpk a háznak egyik nagy vonzóereje az, hogy mindent kidobhatnak belőle, és nem lesz semmiféle bűntudatuk. Hurwitz bevezetett a házba.- Még ki sem festetted - állapítottam meg szemrehányóan.- Ugyan minek? Aki megveszi, úgyis átfesteti. A nők szeme felcsillan, amikor körülnéznek, és alig várják, hogy elhívják a divatos lak- berendezőjüket. Most, amikor egymillió dollárért árulom ezt a házat, tapasztalataimból azt a következtetést vontam le, hogy minél kevesebbet nyújt valaki, annál több esélye van arra, hogy megveszik azt, amit kínál. Kiballagtunk a konyhába. Egy 1960-ból való gáztűzhely, egy 1970-es hűtőszekrény, valamint egy összevissza vagdalt faasztal meg két szék állt itt. Egy fűszertartó polc is volt, amelyet Hurwitz valamelyik áruházból kapott ajándékba.- Elragadó - áradozott az egyik hölgy a másiknak. - Ma már sehol sem látni ilyen konyhát.- Álom - tódította lelkesen a másik. - Teljesen újonnan rendezheted be, nyugodtan kihajigál- hatsz belőle mindent. Amikor visszatértünk a nappaliba, álmélkodva jegyeztem meg:- El sem hinném, ha nem a saját szememmel látnám. A vevőknek valósággal csorog a nyála, hogy megvásárolhatják ezt a kalyibát. Hurwitz vérig volt sértve:- Lehet, hogy neked kalyiba, de azoknak, akik eljöttek ide, ez az álmaik netovábbja, amelyért egész életükben dolgoztak.- Várj csak - jegyezte meg Trembling. - Ha te 1 400 000 dollárt kapsz ezért a rozoga viskóért, akkor a környéken levő házainkat felértékeli az adóhivatal, és mi fizethetünk a te jó üzleted miatt.- Én igazán nem tehetek róla - védekezett Hurwitz. - Hiszen eredetileg 100 000 dollárt kértem ezért a házért, de akkor a kutyának sem kellett. Most pedig, hogy egymilliót kérek érte, megrohannak a vevők! Fordította: Gellért György 1990. Vili. 31. i/asárnap A TARNÓCI LELŐHELY (Böszörményi István reprodukciója)
