Vasárnap, 1990. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1990-08-10 / 32. szám
(Folytatás az 1. oldalról) MANCZAL FERENC és ÉVA Nagyfödémesen családi házban laknak, bikákat nevelnek eladásra, fóliában szegfűt termesztenek, és ez év május elsejétől Diószegen magánbüfét nyitottak. Ferenc kőműves volt, Éva 22 évig óvodában dolgozott, míg meg nem rúgta egy ló, és néhány lábmútét után nem helyezték rokkantsági nyugdíjba. Két fiút neveltek, azoknak már saját otthonuk van. * - A férjem eddig 2200 koronát keresett az állami gazdaságban, ahol mint kőműves dolgozott, én 677 korona rokkantsági nyugdíjat kaptam, igaz, most felemelték 1270 koronára. Ennyi pénzből nem lehet tisztességesen megélni, főként ha az ember a gyerekeit is támogatni akarja - mondja Éva asszony.-Hát nem is magunkért dolgozunk annyit, hanem a gyerekekért - toldja meg szavait Manczal úr.- Meg aztán, tudja milyen a magyar ember, csak dolgozik, dölgozik, nem tud meglenni munka nélkül. Persze, egyedül nem győznénk KATONA FERENC és ÁGI Borsa legszebb házában laknak. Három évig építették, van még rá 140 000 korona adósságuk, nincs is az egész berendezve, mégis élvezik. Ezt azon nyomban észrevettük, amikor bekopogtattunk. Illatozott a frissen sült bukta, a 31 éves apa levesét fogyasztotta, a 30 éves mama tipegő kislányát etette. A nagyobbik, iskolába készülő kislány egyformán jól beszél magyarul és szlovákul. Erre a szülők sokat adnak. Azonnal tudtuk, hogy értelmiségiekkel van dolgunk. Megnyilvánulásukból, életfilozófiájukból. Ferenc gyógytornász, de már rég nem hiva-, tása gyakorlásával keresi a pénzt. Vagy öt más szakmában dolgozott, végül is hivatásos tűzoltó lett, és látogatásunk napján kapta meg a magánfuvarozói engedélyt. Ági táncpedagógus, gyermekei születése előtt naponta bejárt Pozsony Dúbravka negyedébe, mivel közelebb nem jutott álláshoz. A Szőttes TAKÁCS FERENC deáki kocsmáros, Vágfarkasdon él a szüleinél. A kocsmában csak italt mérnek, konyha nincs.- Aki eddig is megitta a magáét, ezután se mond le róla. Órányi pontosságra meg tudnám mondani ki mikor jön be a féldecijére, sörére. Szerintem a falusi embert az áremelkedés nem érintette annyira, mint a városit. Az itteniek, ami a kosztot illeti sokkal szerényebbek. Megelégszenek egy kis szalonnával, kenyérrel, paprikával, paradicsommal. Télen kolbásszal, levessel. Az öltözködésre se adnak sokat. Tulajdonképpen munkaruhában élik le az évet. Szerintem nem az élelmiszerárakat kellett volna emelni, hiszen ez érinti leginkább a legtöbb háztartást. Enni, inni kell. Én egyáltalán nem fogyasztok alkoholt, annak ellenére, hogy csapos vagyok, mégsem tudok tisztességesen kijönni a fizetésemből. Igaz, hogy a munkahelyemre naponta autóval jövök, másként nem tudnék időben nyitni. 1500 korona az alapfizetésem. Meg lehet ebből élni? a házat, a kertet, a fóliát, az állatokat, a büfét. Nyugdíjasok segítenek ki bennünket, nekik is jól jön a többletpénz -.magyarázza Manczalné.- Magukat mennyire érintette az áremelés? - kérdezzük.- Leginkább a magas adókra panaszkodunk. Leadtunk öt bikát és 17 000 korona adót kellett fizetnünk. Ezt rém soknak tartjuk. Az áremelkedést a vevőkön mérem le leginkább. A büfét a munkások számára hozta őket össze, hét évig táncoltak együtt. Most meg hét éve az élet útját járják együtt. Rendkívül rokonszenvesek, barátságosak és mun- kakedvelók. Megművelik a kertet, befőznek, takarékoskodnak, céltudatosan gyerekeket nevelnek - tudják, mit akarnak.- Beosztjuk a pénzt, nem iszunk, nem dohányzunk. A kislányomnak négynaponként kell egy Sunar, annak meg 100 százalékkal felment az ára. Gyermekcipőt 100 koronán alul nem lehet kapni. Még szerencse, hogy minden ruhaneműt eltettem létesítettük, igényeikhez mértük a kínálatot. Leginkább leveseket meg gulyást kínálunk - elérhető áron. Az állami restihez képest csak 20-50 fillérrel kérünk többet, de sokkal nagyobb adagokat mérünk, a minőségről nem is beszélve. Nálunk a pacalleves 5,50-be kerül, a gulyás 11,70-be, körülbelül egy koronával emeltük az árakat. Mondanom sem kell, hogy a nyereség minimális. Többet kérhetnénk, de akkor elveszítenénk a vendégeinket. így is az áremelkedés után kevesebben jönnek, mint azelőtt. Az emberek megállnak a bódé előtt, elolvassák a táblára kiírt árakat és továbbmennek. Megfigyeltem, hogy eddig az ételhez egy-két fél karaj kenyeret kértek, most négyet és többet kérnek. Semmit sem hagynak az asztalon, ha valamit nem bírnak megenni, becsomagolják és elviszik magukkal. Azelőtt itthagytak néhány fillért a felszolgálásért, most türelmesen kivárják, míg visszaadjuk a visszajáró pénzt - így összegzi megfigyeléseit Éva asszony, majd hozzáteszi: - Az emberek 95 százaléka meggondolja, mire költi pénzét. A munkások legtöbbjének a pénztárcájában 10-20 korona van, ezzel gazdálkodnak a hét végéig... a nagyobbik lányról, így most a kicsi hordja. Mivel éh nem dolgozom, ruhaneműt magamra alig vásárolok. A kertben megterem a zöldség, a gyümölcs.- Min tudnak spórolni? - kérdezzük.- Semmin sem fogunk takarékoskodni. Úgy élünk, mint eddig. Legfeljebb többet dolgozunk. A pénzkeresés módját kell megtalálni. Minden, amit fogyasztunk, szükséges, így hát nincs miről lemondanunk - teszi hozzá határozottan Ferenc. GÁL MÁRIA Nagymácséd egyik utolsó házának kiskapujában ül. 71 éves, most éppen dinnyét árul. A gyerekeknek segít. Fürgesége megcáfolja korát. Mondja, ez csak a látszat, mert bizony fáradékony, és sok orvosságot szed. Gyakori szédülését az alacsony vérnyomás okozza. Kora és betegsége ellenére mégsem tud pihenni. Hat unokája és két dédunokája van, az egyik fia meghalt, három árvát hagyott itt, azokat akarja, míg bírja, segíteni. De ha azoknak ad, akkor a többinek is adni kell... Ezért jár el foghagymát tisztítani, palántázni, kapálni...- Ebben a házban lakom - mutat a háta mögé még a szüléimé volt. Van néhány csirkém, tyúkom, de a szenet vásárolom. Az a kis zöldség megterem a kertben. Nagyon szerény vagyok, leginkább tojást sütök, itt-ott levest főzök. Az 1430 nyugíjamból többre nem is nagyon futná. Ki kell fizetnem a házadót, a villanyt, rádiót, televíziót, meg kell venni a fát, a szenet, úgy átlagban havonta hét- száz korona marad minden másra. Van ugyan fürdőszobám, de a bojlert leállíttattam, mert 220 koronát fizettem havonta a villanyért. Ha mosakodáshoz, mosogatáshoz meleg íTANKÓCZI ÉVA TAKÁCS PÉTER és KATALIN Péter 35 éves, Katalin 32, egy 9 éves fiú szülei. Vadonatúj Favorit kocsijukban robogtak Deákiba, amikor megállítottuk őket. Dolgozni mentek a kertbe. Mindkettőjük szülei ott élnek, ott gazdálkodnak, fóliáznak. Ebből kiderül, hogy zöldséget nem vásárolnak, és amint elmondják, húsfélét is ritkán, mert a szülők disznót hizlalnak, baromfit tartanak. Katalin óvónő, Péter a VETVÁR kisszövetkezet főnöke, amely öreg házak renoválásával foglalkozik és huszonöt alkalmazottja van. Ók hogy érzik az élelmiszer-drágulást?- Nagyon szeretjük a tejet és a tejtermékeket. Naponta két liter tejet vásároltam, igaz, néhány decit ki is öntöttem, mivel azt a mai minőség mellett nem nagyon lehet tárolni. A tej és a tejtermékek fogyasztását regulálni fogjuk... Ezen termékeket kisebb csomagolásban is forgalmazni kellene, hogy senkit ne kényszerítsenek pazarlásra. Amit viszont hiányolunk, az a halellátás. Nagyon szeretjük a halat, egészséges is, csak nem léhet kapni. Azt az áremelés ellenére is megvásárolnánk. Szerencsénknek tartjuk, hogy a szüléink támogatnak bennünket, ellátnak zöldséggel, gyümölccsel, baromfival. Méry Gábor felvételei Ozorai Katalin írása 1982-től a vágsellyei takarékbank főnöke. O aztán igazán tudja, hogyan mozgatják az emberek a pénzüket. Most például mindenki befektetni akar. Sokan LESS RÓBERT még csak 18 éves, most tanult ki, pincér a nyitrai Nitra Szálló kávéházában. Munkahelyére naponta Felsökirályiból jár be, ahol szüleivel és két testvérével családi házban él. Ő hogy észleli az áremelést?- Drasztikusan - feleli kesernyés mosollyal. - Két-három hónappal ezelőtt 2000 korona volt az alapfizetésem, most meg 1400 koronát kaptam, mivel bennünket a forgalom szerint fizetnek. Kevesebb a vendég,kevesebbet fogyasztnak, annak ellenére, hogy az alkohol ára nem emelkedett, sőt, a borovicskáé lement. Úgy látszik, az emberek jobban meggondolják, mire költik a pénzüket. Ezt otthon is észlelem. A mamám sokkal ke- vesebbet,Vásárol, mint azelőtt. Azelőtt sók tejet, sajtot fogyasztottunk, most lényegesen kevesebbet. Leginkább főzeléket meg tésztafélét fóz az anyukám. Az áremelkedésről nem szöktem a vizet, akkor tudok valamit spórolni.- A gyerekei nem segítik?- El sem fogadnám. Ok a saját gyerekeiket támogassák, úgy, ahogy azt én is tettem, teszem... Igaz, mindenféle drágább lett, nehéz az élet, de én azt mondom, azelőtt még nehezebb volt. Fiatalasszony koromban mentem volna dolgozni, de nem volt hová. öt-hat kilométert gyalogoltunk, hogy elszegődhessünk kapásoknak, aztán, amikor a földekre értünk, elkergettek bennünket, hogy nincs ránk szükség, vagy azzal az indokkal, hogy csorba, életlen kapával jöttünk. Hát így volt... gépkocsira vinkuláltatnak, még akkor is, ha nem tartanak rá igényt, mert abban reménykednek, hogy pénzüket a sorszám átengedésével kamatoztatják.- Szerintem ez a rendelkezés két momentumot akar felölelni: az egyik, hogy az állam pénzhez jusson, a másik, hogy felmérje, mennyi pénz van a lakosságnál.- Az áremelkedést mennyire észleli saját háztartásában?- Nem tudnám megmondani. Rövid idő telt el azóta, számvetést nem csináltam. Úgy élünk, mint azelőtt. Elég sok tésztafélét fogyasztunk. A férjem a Dusló- ban dolgozik, a 25 éves fiam velünk él egy háztartásban, de nem kívánjuk, hogy hozzájáruljon kiadásainkhoz. Ha látnám, hogy elherdálja a pénzét, minden bizonnyal megkövetelném, hogy tegyen le valamit az asztalra. Egyelőre kijövünk. A házunkat már felépítettük, bebútoroztuk, öltözködésre nem sokat költünk, így elég, ami van. tunk beszélni, de minden szónál többet mond az éléskamra és a hűtőszekrény tartalma. Ősszel berukkolok katonának, s ha majd leszerelek, máshol keresek állást, annak ellenére, hogy szeretem a hivatásomat, szeretem az embereket. Pénz nélkül azonban nem lehet élni, főként, ha egy fiatal családot akar alapítani ... .r^ - ~ r ~.r= - V-- 1,—i ~ .—tv - ---- - ~ --- ir - ~ r V----r;----~*rír^r~^r-_ — .