Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-16 / 7. szám
E31tosárnap t A irodalmi emlékhelyek zarándokai Balassagyarmat- l\/j ról, a történelmi Nógrád megye székhelyéről Aszód felé tartva általában Madáchért térnek le a „görbe ország“ dombjai közt kanyargó főútról Cseszfvére. A kisközség fölött egy magaslaton, a hajdani ősparkban áll a régi kúria, amely Csesztve határának egy részével 1810-ben került a Madáchok- hoz Majthényi Anna hozományaként. A kúriát azután Madách Imre nászajándékba kapta édesanyjától. Az épületet szép, ötholdas park veszi körül. Előtte még áll az a hársfa, mely alatt a költő is sokat üldögélt. Mögötte pedig a Lipina-tető emelkedik, ahová Madách is gyakran fölballagott, s ahonnan, ha szétnézett, jobbra a falut meg a szomszédos Szügyöt, balra a Lókos völgyét és a Vadkertet, északon az Ipoly-partot, távolabb meg a Korponai-hegye- ket láthatta. 1844 decemberében költözött ide az Ipoly túloldaláról, Alsósztregováról, s 1853 szeptemberéig élt a faluban. Idetele- pedésének politikai, közéleti, illetve magánéleti indítékai voltak. Balassagyarmat közelségéért és Fráter Erzsiért esett a választás a család eme birtokára. Egyszerűbb volt innen bekocsikázni a gyarmati hivatalba, meg az ottani megyegyűlésekre. Házaséletük Csesztvén nyugodt légkörben telt, távol a sztregovai kastélytól s a szigorú anyós-nagyasszonytól. Ahogyan Kerényi Ferenc írja egy helyütt: ,,Madách emlékeiben Csesztve mindig a harmónia, az idill múltbameriilő szimbólumaként jelent meg“. ' Madáchot 1848-ban itt éri a forradalom híre. Egy év múlva Csesztve hétköznapjai is mozgalmasabbak lesznek: a költő betegen is fegyveres szolgálatra jelentkezik, a nemzetőrség felállításával és ellátásával foglalkozik. Ebben az időben a megye főbiztosa volt, és csesztvei otthonában több, hivatalból eredő levelet is fogalmazott. Ezeket a Madách Imre- dokumentumok a Nógrád megyei Levéltárban című kiadványból ismerheti meg az olvasó, melyet Leblancné Kelemen Mária állított össze. Csesztvei képeslap * Madách Imre második otthonáról A dokumentumok között találjuk az 1849. június 6-án kelt csesztvei levelet, melyet Madách a nagyoroszi, a horpácsi, a berki, a berkenyéi és a tereskei bírákhoz címzett, összefogásra, s a cár betörése esetén népfelkelésre szólítja fel a lakosságot: „Az elűzött zsarnokság - kezdi. levelét alávaló ármánya útósó segédeszközéhez készül folyamodni; az embertelen Oroszt akarja nyakunkra hozni, az oroszt, ki előtt semmi sem szent, ki Lengyelországot kipusztította, lakosait az örök télű Kamcsatkába, hurcolja, s a gyermeket nem hagyja szüleinek vallásában nevelni. (...) Most akarja nyakunkra hozni, hogy az alig felszabadult'ország rá ne érjen megerősödni, felvirágozni. De a magyar nép eddig is megmutatta áldozat készségével, hogy érdemes a szabadságra, melynek nehéz harcait kell előbb ki vívni, hogy édes gyümölcsét élvezhessük...“ Igen előrelátó volt Madách: az osztrák zsarnok és a cári hadsereg együttműködésében felismerte a közeledő veszélyt s talán a magyar szabadságharc végnapjait is. 1849. július elején Nógrád és a környező megyék lakosságából mintegy háromezer főnyi „gerillasereg“ alakul. Az egységeket 1849. szeptember 29-én feloszlatták, ám a mintegy 1300 darab fegyvert a megye különböző területein levő titkos rejtekhelyekre szállították. így került ezekből 133 darab a Madách-birtokra. Ugyanekkor Madáchnál rejtőzködött a két honti gerillavezér: Záhony István és Cracza Antal. Madáchnak a hozzájuk fűződő viszonyát még nem dolgozták fel a kutatók. A költő a világosi bukás után is hű maradt a forradalom eszméihez. 1851-ben Csesztvén bújtatta Kossuth titkárát, Rákóczy Jánost, aki Madáchnak is jó barátja volt. Nem csoda hát, ha ezek után az önkényuralom csendőrei Csesztvén is megjelentek, s 1852-ben Madáchot meg öreg tiszttartójukat, Bory Istvánt vasra verve Pozsonyba szállították. A költő négy hónapot töltött a Vízikaszárnya börtöneiben. Fráter Pál s a család ismerőseinek közbenjárása után Pestre szállították, s ott raboskodott 1853. május 7-ig. Letartóztatásával javadalmát is lefoglalták; így aztán nem volt könnyű a feleség, fráter Erzsi helyzete sem. Utolsó terhességét társtalanságban, magáramaradottságban kellett viselnie. Csak Majthényi Anna megvető közelségét érezhette itt. A „nagyasszony“ bizonyára azért is neheztelt Erzsire, mert az egyszer (talán parasztmenyecskének öltözve) leszökött egy közeli parasztbálba. Valóban meglazult volna Madáchék kapcsolata a börtönben töltött idő alatt? Az újabb kutatók közül Fülöp Lajos értekezett Fráter Erzsébetről, azt állítva, hogy a feleség ragaszkodása, férje iránti szeretete akkor sem szűnt meg, amikor Madáchot letartóztatták. Ezt bizonyítják Fráter Erzsi Pozsonyba címzett levelei is. A témát illetően így summázza véleményét az irodalomtörténész: „Vajon hihetünk-e azoknak az életrajzíróknak, akik azt állítják, hogy Madáchné - férje távollétében - mutatott, sőt kicsapongó életet élt... Aligha!“ Ehhez még Fülöp Lajos hozzáfűzi, hogy az asszony Sztrego- ■'án kezdi „igazán élni életét“, s itt kezdődik Madách dilemmája is. Egy másik kutató, Kerényi Ferenc, Majthényi Annát „rehabilitálja“. Megállapítja, hogy a szigorú anya a fiatalok házasságkötése után sem volt kegyetlen Madáchékhoz. A gyermekek születésekor Csesztvén tartózkodott: segített, intézkedett a nehéz helyzetben. Úgy látszik, az egyes kérdéseket illetően még ma is ütköznek a nézetek és a vélemények. A dolgok tisztázása tehát a kutatókra vár. A Csesztvén született négy Madách~gyerek közül itt Aladár nevét említjük. Jogot tanult, majd beutazta Nyugat-Európát. Verseskötetei és spiritisztikai írásai jelentek meg (A szerelem könyve, Hangok a pusztán, Romlott Magyarország). Madáchék 1853-ban végleg elköltöztek Csesztvéről. A kúriát akkor testvére, Károly vette át, aki jó gazdához illően kibővítette, illetve átépítette a hajlékot, az ősparkot ritka növényekkel gazdagította. A költő persze rövidebb időre később is 'vissza-visszatért ide. A. legemlékezetesebb 1862 augusztusi itt-tartózkodása volt, amikor régen várt vendégét, a Pestről érkezett Arany Jánost fogadta egy éjszaka az udvarházban. Madách utoljára az 1864 júniusában látogatott Csesztvére. Tündérálom című drámai költeménye tervén dolgozott ekkor, s egy egész délutánt töltött a zöldellő, ma is meglévő hársfa alatt. Ezt a fát később emléktáblával jelölték meg. Madách Károly gyermekeinél, Csesztvén nevelősködött Kálnay Nándor lévai születésű tanító, helytörténetíró. Ma már, persze, az itteni temetőben pihen, egykor azonban komoly részt vállalt a népiskola fejlesztésében. 1884-ben elkészítette Csesztve község története és leírása című művét, amely nyomtatásban is megjelent. A kúria utolsó lakója, akiben „még Madách-vér folyt“ Madách Károly unokája, Aliz - Grosschmid Károlyné - volt. Sírja a csesztvei temetőben található. A hölgy egyébként nagynénje volt Márai Sándor írónak, akit ennek kapcsán szoros szálak fűztek Csesztvéhez. A falunak a fentieken kívül van még egyéb irodalmi vonatkozása is: 1944-ben itt tanított a nyírségi tájakról jött költQ, Váci Mihály. A csesztvei hajlék ma Magyarország egyetlen Madách Emlékmúzeuma. 1964-ben vált irodalmi emlékhellyé. Akkor két helyiségében rendeztek kiállítást, majd 1969-ben további három szobával bővült. 1983-ban restaurálták, átrendezték az emlékházat, és megnyitották a szépen felújított kiállítást. Megkoszorúzták a kúria bejáratánál álló Madách-szobrot, Víg Ferenc szobrászművész szép alkotását. Az októberi ünnepségen többek közt a szülőföld, a nagykürtösi járás társadalmi szerveinek, kulturális intézményeinek képviselői is részt vettek, hogy a szobor lábánál elhelyezzék a tisztelet és a hála koszorúit. A felújított kiállítás anyagát Kerényi Ferenc irodalomtörténész rendezésében láthatják ma az érdeklődők. Az állandó kiállítás nemcsak a Csesztvén töltött évekre terjed ki, hanem Madách családjának történetét, a költő életét és korát is bemutatja. Kéziratok, tárgyak, kepek idézik az írót és műveit. Láthatunk többek közt egy korhű, a csesztvei udvarház világát idéző nemesi szobabelsőt is. Itt van Madáchék 1823-as kalendáriuma, melybe a keresztelés napján bejegyezték az újszülött Imre nevét. Láthatjuk a gyermek sztregovai hétköznapjait idéző rajzait, tankönyveit s első „kéziratait“ is. Egy újabb teremben a szabadságharcot idéző dokumentumok kaptak helyet. Köztük van Madách kézzel írt jelentése 1848 júniusáról, a füleki képviselő-választásról. Külön teremben mutatják be a Madách-életmű, a Tragédia dokumentumait: a külföldi kiadású könyveket és a színházi bemutatókon készült felvételeket. A színháztörténeti emlékeken kívül nem hiányoznak a Tragédia ihlette képzőművészeti alkotások, köztük Zichy Mihály munkái és Kass János grafikái sem. A Nógrád megyei Madách-kultusz bizonyítékait, a hagyományápolás emlékeit szintén elhelyezték a csesztvei irodalmi múzeumban. Mindezek együtt, s maguk teljességében vallanak a táj nagy fiáról, s mához közelebb hozzák Madách szellemét. Csesztve a későklasszicista Madách-kúrián kívül egyéb látnivalót is kínál. Az emlékhelyhez közeli dombon áll az az 1212-ben épült román stílusú, gótikus ráépítésű katolikus templom, melyet a sok pusztulás után, a XVIII. században „átbarakkosítottak“. Szentélye középkori formájában maradt meg. Érdemes bejárni a templom melletti temetőt is. A már említetteken kívül itt van Grosschmid Károlynak, a Madách- unoka, Aliz férjének a sírja. A temetőben nyugszik a költő testvére, Madách Károly és felesége, Csernyus Emma. De ide temették Madách Pált és feleségét, s még másokat is az utódok közül. CSÁKY KÁROLY öreganyám házacskája ott állt a mezósoron. A hátsó udvarra néző ablakokkal. Télen, nyáron zöldellő vagy éppen virágzó muskátlikkal. Olyan nagyon szerettem ott tanyázni, jobban, mint a szülői házban. Vagy valamelyik udvarbéli lakó zsémbeskedett, vagy a tőszomszéd. Anyám olykor azt felelte nekik, aki nem fér meg a saját portáján, az menjen az utcára. Ott tágasabb. De öreganyám háza táján béke, csend és nyugalom honolt. Nyáron a legelőre hajtottam a libákat, estig ott nótázott, futkározott a sok libapásztor. Azok még ma is megemlegetett szép emlékek. Ha öreganyám kiállt a kapuba, már tudtam, hogy számomra közlendője van. Olyankor vagy friss lángost hozott nekem, vagy tótkontyot, ropogósát, a kifogyhatatlan kötényében, amely akkor kedvesebb volt, mintha most ezüst tálcán kínálná. Télen, a Háromkirályok ünnepét várva, disznóölésre készülődött a ház népe. Mi, gyerekek ott lábatlankodtunk, lestük a nagy művészetet. Akkor még csak mi voltunk a szeretett kis unokák. Készült a hurka, terjengett a fejedelmi illata a fokhagymás kolbásznak, sercegett a zsír a kasztrólban. Apám volt az irányító, öreganyám engem kiscselédnek szólított, bármit is parancsolt, máris röppentem. Gyere kiscselédem, szedjél ki a zsákból nekem daralisztet, sütök nektek finom hájas pogácsát. Szedegettem ki a zsákból a daralisztet, két kis markommal. Ahonnét egy testes öreg egér éppen az ölembe ugrott. Én pedig a fatálat lisztestül a földre ejtettem. Tüskés pogácsa A sikoltásra odajött öreganyám. Jaj, kiscselédem, hát te ilyen buta vagy, hogy ilyen kis állattól megijedtél? Csak a harapós kutyától kell félni, semmi mástól. De azóta nem félek még a harapós embertől sem, csak a harapós kutyától, öreganyám biztosan fölszedte a földről a lisztet, mert akkor nem olyan világ járta, hogy valami is kárba menjen. Elkészült a disznótoros vacsora, körbeülte az asztalokat a népes család. Mellettem az idősebb nővérem, aki oldalról belém csípett, én pedig visszaütöttem. De a finom húslevesem a köténykémbe ömlött. A mécsesem eltörött, sírtam keservesen. öreganyám letörölte a könnyeim és vigasztalt. Ne sírjál, iszen van még húsleves künn a pitvarban. Mire a finom pecsenye, hurka, kolbász az asztalra került, már nem voltam rá éhes. De a hájas pogácsából kivettem egyet. Ahogy beleharaptam, valami roppant benne. Megnéztem, hát egy akáctüske. Jaj, öreganyám, hisz maga tüskés pogácsát sütött. Éjjel, mi, a három nagyobbacska testvér a szurdokban aludtunk. Hej, de jó nyugodt álmunk volt a búbos kemence mélyedésében! A kemence reggelig sem hűlt ki. Ott még az álmaink sem voltak szegényesek. De otthon, másnap reggel, anyámtól két csattanós pofont kaptam. Hát a nyelved mit járt neked este? Az a tüske a te ruhádról esett a lisztbe, hiszen nem te szedted ki a zsákból? És a katlan alatt nem te tüzeltél rőzsével? Te taknyos. Az arcom tapogattam, szólni sem mertem. Anyám haragudott rám, mert én a kerek nyolc évemmel szégyent hoztam az én angyali lelkű öreganyámra, a felnőtt gyerekei előtt a tüskével. Mert nem szabad mindent kimondani, amit látunk, mert hallgatni - arany. A tanácsát ma sem felejtettem el az anyámnak, amit akkor a fejemre olvasott. PÉLI FAZEKAS ROZÁLIA 1990.11.16.
