Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-05 / 1. szám
» Előttünk a 17. században a törökök ellen épített erődítmény vastag falai állnak. A falak mögött őrtornyokkal és szögesdróttal körülvéve a leopoldovi fegyház, hivatalos nevén javító- nevelő intézet. Átadjuk személyi igazolványainkat, s kinyílnak előttünk a nehéz vaskapuk. Két nappal karácsony előtt eljutottunk oda, ahová az elmúlt években sokszor kíséreltünk meg ellátogatni, de eredménytelenül. szerűen kidobott, mondván: amíg én itt leszek, egy ilyen koszos cigány nem lép a rendelőbe. Újságíró: Beszélhetnénk a föorvosasszonnyal? Parancsnok: Ez pillanatnyilag nem lehetséges, mivel a katonai kórházban kezelik. A borotvált fejű rabok láttán szorongás, eddig nem ismert érzés uralkodik el rajtunk. A közelgő ünnepekre egy kubai naranccsal, almával és puncsszeletekkel megrakott kocsi emlékeztet, amelyet két fiatal rab húz maga után. Dr. Otto Lobodás őrnagynak, az intézmény parancsnokának kíséretében megtekintjük az egyes objektumokat. Az előzetes tájékoztatás után saját szemünkkel akarunk meggyőződni arról, milyen az élet a legszigorúbb, a harmadik javító-nevelő csoportban. Kísérőnk nemcsak a korszerű mozitermet, konyhát, kultúrtermet mutatja meg, hanem a zárkákat, köztük az ún. magánzárkákat is. Az egyik ajtón krétával irt felirat: Éhségsztrájk. Akkor még nem tudtuk, hogy ennek a zárkának a lakójával rövidesen találkozunk. A parancsnok nem akadályoz meg bennünket abban, hogy elbeszélgessünk a foglyokkal és a fegy- örökkel. A több hektáron elterülő objektum minden részét megtekinthetjük. Jelenlétünk kezdetben kíváncsiságot vált ki, de amint elterjed a Nr, hogy újságírók érkeztek, nyugtalanság keletkezik. Egyre többen követelik, hogy találkozhassanak velünk. S Lobodáá őrnagy ezt lehetővé is teszi számukra. Lépten-nyomon meggyőződhetünk arról, hogy bár még csak másfél éve dolgozik itt, tekintélye van az elítéltek között, sőt, ha ez ebben a környezetben egy kicsit furcsán hangzik is, bizonyos népszerűségre tett szert. Mintegy ötven elitéit gyülekezik a moziteremben. A legkülönbözőbb követelmények hangzanak el. Jogosak és irreálisak. Nem egy súlyos vádat is hallunk. Közben a zárkákban az elítéltek egyre hangosabban fejezik ki elégedetlenségüket. A rácsok mögül csajkákat, égő rongyokat és papírokat dobálnak ki. Egyre hevesebben tiltakoznak, ütemesen jelmondatokat skandálnak. Egyik társuk csendre inti őket a börtön hangosbeszélőjén keresztül, de felhívásának csak rövid ideig van hatása. Az indulatos vita után megállapodás születik: délután négykor az egyes barakkok és munkahelyek képviselői találkoznak a Javító-Nevelő Testület parancsnokságáról érkezett pszichológusokkal és az újságírókkal. Az összegyűltek ultimátumszerű követelései között az is szerepel, hogy találkozni akarnak az Igazságügyi Minisztérium, valamint a Nyilvánosság az Erőszak Ellen képviselőivel. Amint már tudjuk, ez a találkozó másnap megvalósult. Az elítéltekkel folytatott élénk vitánk miatt végül az eredetileg tervezett riport nem születhetett meg. Helyette szabálytalan, kissé fésületlen beszélgetéseket közlünk. Az elhangzott nagy mennyiségű észrevételből, követelésből és panaszból csak nagyon keveset tudunk ismertetni. Számolva az olvasók reagálásával leszögezzük, hogy ez az írás nem készült nyugodt körülmények között, hanem egy olyan börtönben, ahol a legnehezebb bűnözök töltik sokéves büntetésüket. Olyan férfiak, akik életeket oltottak ki, rablótámadásokat és más erőszakos bűncselekményeket követtek el. Magnetofonszalagunk segítségével ízelítőt szeretnénk adni az egyik beszélgetésből, amelyet a parancsnok jelenlétében örökítettünk meg. Rab: Követeljük, hogy azok az örök, akik részt vettek az erőszakos csonttörésekben, sőt gyilkosságban is, ne jöjjenek már többé közénk. Újságíró: Azt mondják, hogy gyilkosság? Rab: Igen, gyilkosság. Elítélték őket ugyan, de valamennyien szabadlábon vannak. Újságíró: Igaz ez? Parancsnok: lény, hogy tavaly májusban egy aránytalanul kemény beavatkozás után az egyik elitéit egy bizonyos idő után meghalt. A történteket bűncselekménynek minösitették és öt őr ellen büntetőeljárást indítottak Egyet közülük felmentettek, négyüket elítélték. Ha jól emlékszem, harminc, illetve húsz havi börtönbüntetésre, egyiküket pedig 10 havi feltételes büntetésre ítélték. Rab: Hogyan lehetséges, hogy már szabadlábon vannak? Parancsnok: 1988-ban amnesztia volt, amely rájuk is vonatkozott. Rab: Szomorú, hogy valaki, aki embert ölt, 30 havi börtönbüntetést kap, és azt le sem tölti. Én egy verekedés során combon szúrtam a társamat, és ezért nyolc évet kaptam. Igazságos ez? Parancsnok: Az említett bűncselekménnyel a katonai ügyészség foglalkozott. Tudomásom szerint minden a büntető perrendtartás szerint történt. Nem hiányoztak a védők, az ügyvédek, és a tanúskodó rabok sem. Rab: Igen, tudunk erről, de arról is tudomásunk van, hogy egyes tanúk nem is voltak a tett színhelyén. Egyszerűen megdolgozták őket, mit kell mondaniuk. Ezt be lehet bizonyítani. Parancsnok: Amennyiben vannak ilyen bizonyítékaik, tessék, terjesszék azokat elő. Rab: Megmondhatná, milyen bűncselekmény miatt ítélték el az említett őröket? Halált okozó testi sértés miatt? Parancsnok: Azzal vádolták őket, hogy visszaéltek beosztásukkal. Rab: Azok, akik jelen voltak az esetnél, azt állítják, hogy az nem gyilkosság, hanem a szó szoros értelmében terrorcselekmény volt. A férfi, akit két órán keresztül vertek és rugdostak, az egész idő alatt ordított. Ezután magánzárkába vonszolták és sorsára hagyták. Ilyen szigorú büntetést kapott a börtön rendszabályzatának megsértéséért - lógni akart a munkából. Többen beszéltek egyes őrök brutalitásáról és visszaéléseiről. Megmutatták sebhelyeiket, foghíjas ínyüket. - Nyugdíjas anyám 500 koronát küldött nekem. A pénzt átadtam az őrnek, abban bíztam, hogy elintézi, meleg teát kapjak. El is intézte. Ezért az összegért fokozatosan 20 bögre teát kaptam - mondja egyikük. Rab: Parancsnok úr, átadhatjuk önnek azok névsorát, akik kínoztak, pénzt fogadtak el tőlünk és besúgásra kényszeritettek bennünket? Konkrét bizonyítékaink vannak. Szavatolnia kell azonban biztonságunkat és azt, hogy az említett személyek már sohasem jöhetnek ide közénk. Rab: Huszonkét éves vagyok. Én nem követelek amnesztiát. Azt kaptam, amit megérdemeltem. Büntetésemet letöltőm. Csupán azt szeretném, hogy jobbak legyenek a munkafeltételek és ne bánjanak velünk úgy, mint az állatokkal. Szigorúk a normáink, napirenden vannak az üzemi balesetek. Közülünk minden ötödiknek roncsoltak az ujjai. Havonta kopaszra nyírnak bennünket, figyelmen kívül hagyva azt, hogy meleg van-e, vagy pedig mínusz 20 fok. Rab: Én az orvosTellátást szeretném megemlíteni, ha egyáltalán ellátásnak lehet ezt nevezni. Igaz, hogy bűnözök vagyunk, de mindenekelőtt emberek. Ahhoz, hogy letölthessük büntetésünket, egészségeseknek kell lennünk. Az emberek azonban egészségesen jönnek ide, és betegen távoznak. Amióta a parancsnok úr hivatalba lépett, nagy fordulat állt be. Ezt nemcsak én mondom, hanem valamennyien. A föorvosasszony módszerei azonban nem változtak. Én hörghurutot és gyomorfekélyt kaptam itt, de gyógyítani nem voltak hajlandók engemet. Sokkal súlyosabb esetek is előfordultak. Tudok arról, hogy a hanyag gyógyítás miatt egy elítélt lábát amputálni kellett. Es képzeljék el, tavaly az újság arról írt, hogy ez az orvosnő milyen kiváló, hogyan segít az embereknek. Két és fél hónap múlva szabadulok és bűnvádi feljelentést teszek ellene. Rab: Régebben egy brünni kórházban megállapították, hogy a bal szememre nem látok, és a másik szememet is meg kell műteni, hogy ne vakuljak meg teljesen. Itt nem kapok gyógyszereket, a szakorvosi kezelésről nem is beszélve. A főorvosasszony egyTalálkozni akartunk legalább a többi orvossal. A rendelőben éppen az egyik éhségsztrájkot folytató fogoly hőmérsékletét mérték. A lesoványodott fiatal férfit megkérdeztük, miért folyamodott a tiltakozásnak ehhez a módjához?-Tiltakozom az igazságtalan büntetés miatt, amit azért kaptam, mert beszélni akartam a parancsnok úrral. Visszatartják leveleinket. Már második éve itt vagyok és nincs kapcsolatom a családommal. Megkértem, indokolják meg, miért nem levelezhetek a feleségemmel. Amikor tavaly először kértem, hogy beszélhessek a parancsnokkal, durván szidalmaztak merészségemért és büntetésül a kilencedik csoportból, ahol az először büntetettek vannak, áttettek egy másikba, az alja nép közé. Ismét kihallgatást kértem. A nevelő brutálisan rám- förmedt, berángatott a kultúrterembe, kezébe kapott egy széket és megfenyegetett, szétveri a fejemet, ha tovább mérgesítem. Később egy emberségesebb pedagógus jött a helyére, de ó sem tudott nekem segíteni. Nem volt más lehetőségem, mint az, hogy ne lépjek munkába. Végül mégis találkoztam a parancsnok úrral. Azért azonban, mert nem léptem munkába, 20 napi magánzárkát kaptam. Ez ellen tiltakozva kezdtem sztrájkolni. Parancsnok: Az elítélt említett kéréséről hétfőn szereztem tudomást, és szerdán már beszéltem vele. Felkerestem a munkahelyén, ott azonban megtudtam, hogy önkényesen nem lépett munkába. Ezért az illetékes őr megbüntette, aki az érvényes szabályzat értelmében járt el. Megmagyaráztam ezt az elítéltnek, hangsúlyozva, tudatosítania kell, nincs joga arra, hogy Így próbálja kikényszeríteni követelései teljesítését. Beszélgetésünk során felvilágosítottam a kegyelem kérvényezésével és a fellebbezéssel kapcsolatos kérdésekről is. Tájékoztatott egészségügyi problémáiról, intézkedtem, hogy kivizsgálják. Az éhségsztájkot folytató rab: Ha nem jártam volna így el, sohasem találkoztunk volna. Egy évig próbálkoztam. Fizikailag is bántalmaztak emiatt. Parancsnok: Az egész ügyet kivizsgáltatom. Újságíró: Milyen az egészségi állapota? Az éhségsztrájkot folytató rab: Gyógyíthatatlan vesebetegségben szenvedek. Az egyik vesém elhalt, a másik sem működik normálisan. Kezdettől járok a rendelőbe. És a gyógymód? Mindenki Alna- gont és Dynilt kap, hogy tompítsák az idegrendszerét. Csak most, a parancsnok úr javaslatára foglalkoztak velem komolyan. Eddig minden kivizsgálás eredménye negatív volt, ma viszont azt mondák, hogy a vizeletemben vért találtak. Újságíró: Hogyan magyarázható, hogy az eddigi leletek negatívak voltak, míg a mai pozitív? Dr. Urminski: Az elítélt közölte velünk, hogy vesebántalmai vannak. Az eddigi negatív eredménnyel járó vizsgálatokat az érvényes szabályok szerint végeztük el. Ma vért találtak a vizeletében, amiben nyilván szerepet játszik az éhségsztrájk is. Újságíró: Az elítéltek véleménye szerint az orvosi ellátás, enyhén szólva, nem kielégítő. Főleg a föor- vosasszonyt bírálják. Dr. Urminski: Általános orvosi rendelő keretében nyújtunk ellátást. Ezenkívül van fogászat és pszichiRiport- a rács mögül (A szerző felvétele) átria is. Három általános orvos, két fogász és három pszichiáter gondoskodik a betegekről. Dr. Macka fogorvos: Állíthatom, hogy különösen körültekintően bánunk a páciensekkel, sohasem tudhatjuk, mivel számolhatunk részükről. Újságíró: Súlyos vádakat emeltek felettesük ellen. Dr. Urminski: Nehéz ebben a kérdésben állást foglalni. Szerintem az egész ostobaság. Jó szakembernek tartom, három szakorvosi vizsgát tett le. Újságíró: És az emberek iránti viszonyulása? Dr. Urminski: Tizenöt éve dolgozik börtönben A nálunk előforduló baleseteket a Nemzetbiztonsági Testület trnavai parancsnoksága vizsgálja ki. A boncolásokat a pozsonyi (Bratislava) törvényszéki orvos végzi. Minden rendkívüli esetről jegyzőkönyv készül. A dokumentumokat a közbiztonsági szervek nyomozói kapják meg. Részünkről a manipulációk elképzelhetetlenek. Egy további részlegben azokkal találkoztunk, akik már hazakészülódtek, pontosabban a szabad életre, mivel a börtönben eltöltött évek alatt rendszerint elvesztik családjukat és baráti körüket is. így aztán többségük rövidebb-hosszabb idő után visz- szakerul a rácsok mögé. A visszaeső bűnözés egyik oka az elbocsátás módja. Ismét hallgassunk meg néhány beavatottat. Rab: Ha valaki 15 vagy több évet tölt börtönben, már nem tud beilleszkedni a polgári életbe. Nagyon nehéz a dolga, családi és baráti kapcsolatai megszakadnak. Ezt saját tapasztalatomból tudom. Hét év után szabadultam. Három hónapig kibírtam, hogy rendes életmódot folytassak. Nem jártam kocsmákba, nem találkoztam a régi barátokkal. Állandó idegfeszültségben éltem azonban. Hiányzott a régi társaság. Törvényszerűen visszakerültem ide. Újság ró: Ez azt jelenti, hogy itt jól érzi magát? Rab: Isten ments, dehogy! Egyikünk sem állíthatja, hogy véletlenül került ide, de azt, hogy egyesek aránytalanul magas büntetést kaptak, azt igen. Elmondok egy esetet, amelyet bizonyára nem is hisznek el. Egyik ismerősöm egy 80 korona értékű ébresztőórát lopott el és ezért mint visszaesőt ötévi börtönbüntetésre ítélték. Egy másikat három tyúk eltulajdonításáért 38 hónapra. Újságíró: Mi terheli a maga lelkiismeretét? Rab: Nemi erőszak kísérlete. A kísérletért nyolc évet kaptam. A sértettel együtt iszogattunk, önként jött el hozzám. Aztán meggondolta magát és feljelentett. Részegeskedésért is elítéltek és nem feledkeztek meg a védöörizetről sem. Ez drasztikus büntetés. Képzelje el, hazaengednek, otthon nyugodtan alszik az ember és éjfélkor dörömbölnek az ajtaján, ellenőrzik, hogy otthon van-e. Nincs más választás, fel kell öltözködni és kinyitni az ajtót. Amikor ez negyedszer vagy ötödször megismétlődik, az ember elveszti türelmét, elkergeti az „ellenőröket“ és ezért már kellemetlenségei vannak. Vagy pedig megy az utcán, mindenütt sok a járókelő. Hirtelen egy rendőrségi autóból kiugrik két rendőr, a falhoz állít és szétvetett lábakkal megmotoz. Ha semmit sem találnak, érdeklődni kezdenek, mi van a pénztárcámban. Ha ezer korona van benne, és nincs nálam a fizetési szelvény, elvisznek a rendőrségre és kihallgatnak, hogy honnan szereztem a pénzt. Ha ez többször megismétlődik, a labilisabb egyén elveszti a fejét és megüti a rendőrt. Ismét oda kerül, ahova néni szeretne. Egy másik rab: Én még megemlíteném a „szan- dálos" elbocsátást. Ha valakit nyáron börtönöznek be, szandálban és egy ingben érkezik. Aztán, ha netán decemberben szabadul nincs mit fölvennie. Ingben indul útnak, így nem csoda, ha a vonatban ellop egy kabátot. Azok az emberek, akik. 10-15 vagy több évig dolgoznak itt, 600 koronával a zsebükben lépnek ki a börtönből. Amíg valamilyen munkát szereznek 3-4000 koronát elutaznak, de közben valamit enniük is kell, és aludniuk is kell valahol. Amíg nincs munkájuk, senki sem szállásolja el őket. Pénzük nincs, ezért csak barátaikat, akik többnyire bűnözők, kereshetik fel. Ez egy bűvös kör, amelyből kevesen találják meg a kiutat. C^csak töredéke annak, amit C£a három magnószalagra fel játszottunk. Az egyes esetek kommentálása, az elmondottak igazságának ellenőrzése nem a szerkesztőség dolga. Az illetékesek, így természetesen a javítónevelő testület parancsnoka is, már foglalkozni kezdtek a felvetett kérdésekkel. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a testület alkalmazottainak többsége szakavatottan, becsületesen, a törvényeknek megfelelően végzi munkáját. Amint már említettük, a parancsnok élvezi az elítéltek bizalmát. Erről a moziteremben rendezett találkozón is meggyőződhettünk. És nemcsak akkor, amikor bejelentette, hogy három fegyőr, valamint a föorvosasszony addig nem léphet a börtönbe, amíg az említett ügyeket ki nem vizsgálják. Az elítéltek lelkesedéssel fogadták azt a közlést is, hogy megszüntetik a szigoritott magánzárkákat, és ezentúl nem nyírják rendszeresen kopaszra Őket. ORDÓDY VILMOS
