Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-19 / 3. szám
\ » B en Johnson, a kanadaiak 28 éves vágtázója újra fut. S nem akárhogy: a torontói edzésen volt mestere, az ugyancsak eltiltott Charlie Francis távirányításával 10,04 mp alatt tette meg a 100 m-t. Big Ben újra álmodozhat: az 1992-es barcelonai nyári olimpiáról, s a hírek szerint növidebb távon is, az idén szeptemberben megvívhatja nagy csatáját Carl Lewisszal. Ehhez ugyan még a kanadai sportszervek hozzájárulása szükséges, azaz hogy visszavonják a szöuli játékokon szteroidok használata miatt eltiltott Johnson örökre szóló eltiltását. Az előjelek biztatóak, a jamaicai származású vágtázó kegyelmet kaphat, amennyiben havonta legalább egyszer aláveti magát doppingvizsgálatnak. Többen szálltak síkra azért, hogy a két év elteltével szeptemberben visszatérhessen Ben Johnson. A szöuli botrány után is hű maradt hozzá szurkolóinak egy része nemcsak hazájában, de a világ minden részében. ‘A nyugatnémet Sport Illustrierter lap januári számának ankétjén a megkérdezettek 57 százaléka amellett foglalt állást, hogy John- sonnak két év elteltével engedjék el a büntetését, s 76 százalék szeretné viszontlátni a kanadai futót az 1992-es barcelonai játékokon. Hasonló véleményen vannak Kanadában is: Roger Jackson, a Nemzeti Olimpiai Bizottság elnöke, egyben a NOB orvosi bizottságának tagja, úgy vélekedik, Johnson- nak esélyt kell adni, hogy a sportban rehabilitálhassa magát. Ezt a nézetet osztja Alexandre de Merode herceg, a NOB orvosi bizottságának elnöke és a világ legfelső sportvezetője, Juan Antonio Samaranch is jelezte, szívesen látná Johnsont a katalán fővárosban. Nos, a végső szót az ország sportszerve, a Canada Sports tavasszal, de legkésőbb a nyár elején mondja ki. BEN JOHNSON a nagy visszatérésre készül döntő vttt**sban: jhnson Ben Jonhson, a torontói rakéta, az az atléta, aki 1987-ben a római világbajnokságon 9,83, Szöulban 9,78 mp-es világcsúccsal sokkolta a sportvilágot (később mindkét rekordjától és érmeitől is megfosztották), nem CARL LEWIS arra, hogy bizonyítsa, Big Bennek dopping nélkül nincs esélye a győzelemre. Kettejük közül vajon kinek lesz derűs az arca? (ÖSTK-felvételek) mindenütt ilyen népszerű. Bruno Marie-Rose, a franciák kitűnő vágtázója Ben Johnson doppingtémával kapcsolatos tévéfellépése kapcsán felháborodottan nyilatkozta: „Föl- foghatatlan, hogy Johnsont itt látom. Mi. akik tiszta módszerekkel értünk el eredményt, nem kaptunk semmit a fellépésért, öt viszont busásan megfizették. Ö, aki a legszörnyűbben vétkezett, győztesként távozhatott. " A szakemberek becslése szerint Big Bennek az eltiltás 10-15 millió dolláros veszteséget jelent. Ennek ellenére azért nem kellett könyöradományokból élnie, sem kedvenc Ferrariját, a „Testa Rosát" eladnia. A tévéfellépések, lapoknak és folyóiratoknak adott interjúk hoztak annyit a konyhára, hogy önmagát és a legnehezebb időkben is mellette kiálló édesanyját eltartsa. S jól értesült külföldi lapok szerint a japánok az 1990 végére Barcelonában tervezett Johson-Lewis szuper vágtadöntöért 5 millió frankot ajánlottak föl. Carl Lewis, mondja a fáma, elfogadta az ajánlatot, s a torontói edzésen elért idő alapján az is bizonyosnak tűnik, hogy a bosszú vágyától fütött Johnson formájával nem lesz baj. ,,Eltiltásom egész ideje alatt tréningeztem - nyilatkozta -, s az utóbbi hónapokban rendkívül keményen dolgozom. " Roger Jackson szavai meglepték a sportvilágot. ,,Ben néhány hete Torontóban elektromos méréssel 10,04-et futott. Elvétve együttműködik volt edzőjével, Charlie Francisszal. No, nem edzi öt, a tréningen nincs jelen." Jackson tud a kapcsolatról, s annak ellenére áldását adja rá, hogy Duóin bíró, annak idején érthetően kimondta: Charlie Francis edzői jogát megvonják. „Charlie Francist nem lehet egyszerre rossz edzőnek minősíteni - így a kanadai sportvezető számomra továbbra is egyike marad a legjobb szakembereknek, aki anabolikák nélkül is tud jó atlétákat nevetni." Csakhogy Jackson azt is nagyon világosan látja, hogy a tudomány és a kutatás fejlődése új lehetőségeket kínál mindazoknak, akik a teljesítményképesség határát egyre odább akarják tolni. Ben Johnson esete épp ezeket leplezte le, de közben erősen megtépázta a sport, a tisztességes versenyzők becsületét is, mért manapság nekünk magunknak is kétségeink támadnak egy-egy kiugró teljesítmény kapcsán. Nem szeretnék senki bírája lenni, nem tartozom azok közé, akik a tévedhetetlenséget hirdetik. Minden ember hibázik, s ameny- nyiben belátja vétkét, joga van, hogy azt jóvátegye. Lehetőséget kell adnunk Ben John- sonnak is, hogy bizonyítsa, tisztességes eszközökkel is képes nagy eredményt elérni. Ehhez persze az is szükségeltetik, hogy a kanadai és nemzetközi sportvezetők is bizonyítsák tisztességes szándékukat, szavahihetőségüket. De egyelőre, sajnos, ennek ellenkezőjét tapasztaljuk: maga a kadanai olimpiai bizottság elnöke vallotta be, hogy Szöul óta egyszer sem végeztek szúrópróbát Johnson-, nál. Ugyan hozzátette: „Jót tenne neki, ha havonta önszántából jelentkezne ellenőrzésre, fokozatosan eltüntetné a vele szemben kialakult bizalmatlanságot." URB^N «tÁRA Felejtsük a boszorkánypereken Beszélgetés Mezey Györggyel 9 • Ha valaki ismeri Mészöly Kálmánt, az Mezey György. Hogyan fogadta egykori edzötársa új kinevezését?- Mészöly Kálmánnal három szép és eredményekben gazdag évet töltöttem együtt. Kinevezése alkalmbáól ezúton kívánok neki hasonlóan harmonikus és eredményes munkálkodást a jövőben • Egykor segítette Mészölyt, nem is akármilyen súllyal. Most hajlandó lenne vele együttműködni?- A mindenkori magyar szövetségi kapitányt a lehetőségek szerint segítettem és segíteni fogom. Sajnos, ez a kérdés jelenleg már hatodrangúnak minősül, mert a magyar futball helyzetén nem a szövetségi kapitányok tudnak változtatni. • Azt mondja, a mindenkori szövetségi kapitányt amennyire lehetett, segítette. Bicskeinek hogyan segített?- A lehetőségeim szerint. Amit tehettem, megtettem. A vb-csoportbeli ellenfeleink adatait rendelkezésére bocsátottam, s felajánlottam, ha igénye van rá, bármi másban is segítek neki. • Igényelte?- Néhányszor beszéltünk telefonon. Aztán külföldre távoztam. A lehetőségeimből ennyi tellett. • Most is utazik?- Sorsom még nem dőlt el véglegesen. A jelenlegi helyzet szerint igen. Vagy Ausztriába, vagy vissza Finnországba. Edző leszek. • Konkrétan melyik csapatokról van szó, netán valamelyik ország válogatottjáról?- Nem. Klubcsapatokról van szó. • Otthon nagyon is szükség lenne önre. Miért nem marad? Miért nem Magyarországon vállal szerepet?- Milyen szerepet vállaljak?! • Szerintem lehetett volna szövetségi kapitány, lehetne az MLSZ szakmai vezére, bármely klubcsapat megoldaná önnel a gondjait, hallottam sokaktól, hogy akár MLSZ-elnöknek is el tudnánk képzelni. Röviden: olyan szerepet kaphatna, amilyet csak akar, amelyet méltónak tart.- Vegyük sorra akkor a felvetett lehetőségeket. Szövetségi kapitány... Mielőtt bárki újra a cserbenhagyás át nem gondolt jelzőjével illetne, formálisan tisztázni és egyben le kell zárni ezt a kérdést. Szövetségi kapitánynak engem nem kértek fel! • A közvélemény máig várja, sírja vissza. Elég nyilvánvalóvá vált, hogy második kapitánysága nem ön miatt vált ilyen röviddé. Az akkori MLSZ-vezetók „nem értek rá“ önt támogatni...- Szóval, kapitánynak most nem kértek fel. Egyesületek valóban megkerestek. Amennyiben külföldi szerződésem nem jön létre, ezeket az ajánlatokat nyáron fontolóra veszem. De milyen esélyekkel indulhat ma egy magyar edző ebben a futballvilágban, amely mára oda jutott, hogy nem egy egyesületi vezető saját csapata ellen szurkol a mérkőzésen, mert győzelem esetén már nem tud prémiumot fizetni! Ahol a honi játékosnak jóformán az az egyetlen ösztönzője, hogy miképp tudna ebből a nyomorult magyar labdarúgásból minél előbb, bármilyen alacsony szinten is külföldre menekülni! Mert azt ma mindenkinek látnia kell: a 200 milliárdos deficit mellett a magyar állam nem vállalhatja tovább a veszteséges labdarúgásnak sem a fenntartási költségeit. Hát ezért ódzkodom kissé attól, hogy a hazai futballban klubszinten dolgozzam! A szakmai-vezetői vagy igazgatói poszt egy teljesen kimunkálatlan, át nem gondolt, mesterségesen kreált pozíció, vagy munkakör, melyre semmi szüksége nincs a magyar labdarúgásnak, mert ezt a sportágat nem felülről kell erőltetetten megújítani, hanem mindent az alapoktól, az egyesületektől kell kezdeni. • Még az elnöki tisztet is említettem ...- Azt hiszem, ez jelenleg nem aktuális kérdés. De ha egyszer úgy érzem, elérkezett az ideje, hogy akár ilyen szinten is tenni tudnék azért a sportágért, amelyért lassan harminc éve élek, nyilván nem fogok meghátrálni a kihívás elől. • On egykor azt akarta, Vitray Tamás legyen az MLSZ elnöke. Vele szívesen dolgozott volna együtt.- Nem szívesen. Boldogan. Maga Vitray lett volna az egyetlen ember, aki mögé a sportág egésze oda tudott volna állni, alkalmas vezetője lett volna a magyar focinak. Minden erőmet latbavetve próbálkoztam, hogy ö is felkerüljön a jelöltek közé, ám az akkori pozícióharc szétverte ezt a minden személyes érdek felett álló törekvést. • Mi itt szenvedünk, maga meg ott szenved. Mert nem tudom elképzelni, hogy ott távol, északon jól érezze magát az az ember, aki a magyar labdarúgásért harminc éve él.- Most egészen őszinte leszek. Az a helyzet, hogy egyszerűen nem tudom: tulajdonképpen itthon mit is várnak tőlem... Amikor Mexikó után hazajöttünk, annak ellenére, hogy lejárt a szerződésem, s a vb előtt bejelentettem, Mexikó után távozom; már a szerződésem megkötése pillanatában rendelkeztem az államtitkári ígérettel, hogy annak lejárta után külföldre mehetek - mégis maradtam volna Magyarországon. Folytattam volna a munkámat, ha egy higgadt, a múlt eredményeit is elismerő értékelés követte volna hároméves tevékenységemet. Ha a bírósági tárgyalásra emlékeztető elnökségi ülésen az elsősorban önmagukat menteni akaró, pozíciót féltő vezetők esetleg a munkám folytatására kértek volna fel a bűnbaknak kikiáltás helyett, akkor talán minden másként alakul. Csak mellékesen jegyzem meg, a felelősséget én soha senkire nem hárítottam át., • Bár ez már történelem, de ha már előjött, úgy emlékszem, Mezey György már Mexikóban lemondott. Ez igaz?-Visszakérdezhetek? Miért kellett lemondanom? Hiszen a mexikói vb-vel lejárt a szerződésem. Jellemző a világbajnokságot követő uszító hadjáratra, hogy távozásomat már lemondásnak, sót rá pár évre cserbenhagyásnak minősítették. • De hiszen ezen már egyszer túltette magát. Visszafért kapitányként!- örömmel és boldogan tértem vissza az első hívó szóra. Teljesen tájékozatlanul és az akkori helyzet ismerete nélkül, hiszen két évig távol, külföldön voltam. Életem vágya volt ugyanis, hogy ezen a csodálatosnak ígérkező olasz vb-n ott lehessek a válogatottal. Biztosítékként egy féléves próbaidőt kértem, s ezt szerződés is rögzítette. A folytatás lehetőségét ezalatt darabokra zúzták. A bundaügy eszeveszett felkorbácsolása és az akkori vezetői közösség szakmát, jövőt semmibe vevő tevékenysége mindent háttérbe szorított. Utólag ezt a távozásomat is cserbenhagyásnak minősítették, pedig akkori harcom igazát, úgy érzem, bizonyítja az a torzszülött, amit ma a más alapon létrehozott és működő MLSZ-nek neveznek. • Mit gondol, mennyire nehezíti az a tény majd Mészöly munkáját, hogy az ön által is említett bundaügyben, enyhén szólva, besározódott?- Akkor, amikor a kétszázmilliárdos adósság felhalmozódása kapcsán az ország teljes elnyomorodása és teljes erkölcsi lezüllésekor a felelősök megnevezése helyett az „elvtársak, arra azért vigyázzunk, hogy az elszámoltatás nehogy leszámolás legyen“ című szólammal elütik az országot idejuttatók számonkérését, nenrí tartom ildomosnak, hogy éppen a labdarúgásnál ültek boszorkánypert. Mert végül is akár bevallják, akár nem, ez a bundaügy figyelemelte- relö akciónak készült. Nem járt sikerrel. Ahhoz elég volt, tönkretegye a munkámat. • Mégis?...- Nincs mégis! Milliók elherdálói legfeljebb most lemondanak címről, rangról, pozícióról, Sallaiékat viszont harmincezer forintokért hetekig gyötörték, megalázták. Félreértés ne essék, nem a bundázókat akarom védeni, de azért az mégiscsak lehetetlen állapot, hogy milliók elherdálói akár szabadon garázdálkodhatnak tovább, miközben pár ezres hamiskártyások felett rivaldafényben ítélkeztek! • Messzire kanyarodtunk...- Valahol minden összefügg. Kérdezte, miért nem vállalnék szívesen újra szerepet a magyar labdarúgásban. Mert azt én is méltánytalannak tartottam, hogy a nyilvánosság előtti munkáért jóformán egyetlen embert vontak, hivatalos vizsgálatot indítva, felelősségre. Engem! Mint szövetségi kapitányt, a mexikói szereplésért. Pedig ebben az országban, sajnos, nem az volt az egyetlen 0:6! GYÁRFÁS TAMÁS > az ÚJ SZÓ magazinja Index 48097 Kiadja a Pravda Kiadóvállalat. Főszerkesztő: Kiss József. Főszerkesztő-helyettes: Pákozdi Gertrud és Szilvássy József. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava. Martanovióova 25.. 8. emelet. Telefon központ 210/9. főszerkesztő: 532-20 és 210/4456. főszerkesztő-helyettesek 210/4454 és 210/4453. szerkesztőségi titkárság: 550-18. vasárnapi kiadás: 673-70. sportrovat: 505-29 és 506-39. gazdasági ügyek: 210/4425 és /4426. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat. 819 02 Bratislava. Martanovióova 25. telefon: 586-07. Fényszedéssel készül a Pravda 02-es üzemében 815 80 Bratislava. Martanovióova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 819 18 Bratislava. Jiráskova 5.. telefon: 335-090. 335-091. Hirdetési iroda közúleteknek: 819 18 Bratislava. Martanovióova 25.17. emelet, telefon: 210/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj — a vasárnapi kiadással együtt - 34,20 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévre 26 - korona. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat. előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6. >