Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-06-29 / 26. szám

miatt azonban lebeszéltem erről, és az atléti­kát javasoltam. Eleinte a száz és a kétszáz méteres futás mellett döntöttem. Csak úgy mellékesen a távolugrást is gyakoroltuk. Eb­ben azonban sokkal gyorsabban fejlődött, mint a sprintekben. Amikor 14 évesen öt méter felett ugrott, már tudtam, megtaláltuk az igazi számot.-Az élsportolók járják a világot, ver­seny versenyt követ. Milyen gyakran sza­kít időt magának kislányuk, hogy szülővá­rosába látogasson?- Az attól függ. Néha évente három-négy- szer, néha ritkábban jön. Előfordul, hogy várjuk - úgy mint most -, aztán csak telefonál vagy táviratot küld, hogy közbejött valami. Ezért, ha már nagyon vágyunk utána, mi repülünk Moszkvába. Fontosabb versenyek előtt azonban Gala pár napra hazalátogat. Azt állítja: itt tud a legjobban pihenni és lelkileg felkészülni a nagy csatákra. A szöuli olimpia előtt is itthon volt, de maga a verseny tabunak számított.- Ha már szóba került az olimpia, csaló­dottak voltak, hogy lányuk nem győzött? Miként élték át a távolugróversenyt?- En nagyon ideges voltam, állandóan el­fordultam a tévé képernyőjétől. Tudtam, lá­nyom jól felkészült, bíztam győzelmében - hangzott a mama válasza. *■ Bevallom, a verseny után kissé csalódott voltam. Más­nap, mikor gratuláltak a szomszédasszonyok, volugrás volt a fő számom. Egész jó eredmé­nyeket értem el, de mióta megszületett a két kislány, a sportolásnak befellegzett. Szeren­csére Gala apjától nagy adag kitartást és akaraterőt örökölt, úgyhogy ő a szülés után visszatért az atlétikához, sőt teljesítőképes­sége még fokozódott, s ennek eredménye a világcsúcs is.- Mint volt sportoló, irányította, befolyá­solta-e lánya pályafutását? Vannak sportolók, akiket a szurkolók rög­tön a szívükbe zárnak, akik nemcsak kivéte­les képességükkel, de szerénységükkel és kedvességükkel is képesek meghódítani a nézők ezreit. Ezek közé tartozik a női távolugrás világcsúcstartója, Galina Csisz- tyakova is. A manöken termetű, sötét hajú és zöld szemű kismama nem fukarkodik a moso­lyokkal, és mindig kész nyilatkozni. Talán ezért is vált a pozsonyi közönség kedvencé­vé. Alighogy készülődni kezdett ugrásaihoz, máris felhangzott az ütemes, bíztató taps. Rajta kívül egyetlen ugrónőt sem részesített hasonló kegyekben a szép számú nézősereg. Pedig a vetélytársak közt három további hét méteren felüli ugrónő is akadt. Galina a múlt heti Pozsony Nagydijon világcsúcshoz közeli ugrással (735 cm) hálálta meg a nézők szere- tetét és buzdítását. „Az eredmény magáért beszél. A múlt évben ígéretet tettem, hogy stadioncsúcsot javítok, sajnos ez akkor nem sikerült. Örülök, hogy most letörleszthettem adósságomat, és jó teljesítménnyel háláltam meg a nagyszerű légkört teremtő szurkolók bizalmát. Nekik szintén részük volt győzel­memben“. - nyilatkozta közvetlenül a ver­seny után a szovjet atlétanő. Az újságírók gyűrűjében nem lehetett so­káig faggatni. Ráadásul Galina utolsó ugrásá­nál megsérült, és orvosi kezelésre szorult. A kérdésekre válaszolva azonban elmondot­ta: férje irányításával szorgalmasan készült- Nem. Sem Galinát, sem nővérét, Olgát nem irányítottam. Az idősebb lányom végül is jogász lett, és férjével Irkutszkban élnek. Nagy sportrajongók és ha hazalátogatnak, valamennyi újságkivágást, melyben Galináról írnak, elszedik. Ezért már minden lapból dup­lán vásárolok. Gala tehetségét és a sport iránti vonzalmát Tatjana Ivanovna fedezte fel.- Ez nem volt nagy művészet - reagál az utolsó mondatra Csisztyakova első edzőnője. - Galina amolyan örökmozgó, nyughatatlan kislány volt, és ahogy mondani szokták, szü­letett tehetség. A legnagyobb problémát az okozta, hogy milyen sportágat válasszunk. Nagyon vonzódott a labdajátékokhoz, különö­sen a kosárlabdát szerette. Apró termete tudatosítottam: a legjelentősebb világverse­nyen elért harmadik hely óriási siker.- Én mint tengerész pont egy görögországi kikötőben voltam - vette át a szót a családfő. - Természetesen, mi is a képernyő előtt gubbasztottunk. Mikor lányom nyakába akasztották a bronzérmet, társaim gratuláltak, majd örömükben a tengerbe akartak hajítani. Alig tudtam őket erről lebeszélni.- Jelent-e önöknek valamilyen előnyt, hogy lányuk híres ember, a világ legjobb távolugrója?- Ha privilégiumokra céloz, például, hogy az üzletekben nem kell sorban állnunk, vagy a hivatalban előbb intézik el aktáinkat, akkor nem. Ebben a százezer lakosú városkában kevesen ismernek minket. A Galina Csisz­tyakova név viszont fogalom. Lányunk külö­nösen a fiatalok között nagyon népszerű, és ez örömmel tölt el bennünket. Búcsúzás előtt még arra kértem a szimpa­tikus sportolónő szüleit, mutassanak nekem lányuk első érmei közül néhányat. A legérté­kesebbek, úgy gondoltam, moszkvai lakása vitrinjét díszítik. Tévedtem. A világcsúcstartó­nő, és ez is jellemzi nagyszerű emberi tulaj­donságait, gazdag arany-, ezüst- és bronz- gyűjteményét az izmaili múzeumnak ajándé­kozta, ott vannak kiállítva. Ordódy Vilmos a spliti Eb-re, de fő célja a barcelonai olimpia. Az idő rövidsége miatt magánjellegű kér­désekre nem kerülhetett sor. A Vasárnap olvasói mégis megtudhatnak egyet s mást a népszerű sportoló múltjáról is, hála egy régebbi interjúnak, amelyet tavaly ősszel ké­szítettem Galina szülőházában a távoli Iz- mailban. Akkor szüleivel és hajdani edzőjével, Tatjana Ivanova Mordasevával közösen vártuk haza a család kedvencét, de a világ- csúcstartó helyett csak egy távirat érkezett Moszkvából. „Az NDK-ba kellett utaznom, haza csak egy hónap múlva látogathatok. Mindenkit puszil G. “ így történt, hogy a megfakult családi képek nézegetése közben egészen a gyermekkorig kalandoztunk. - Milyen volt Galina kiskorá­ban? - kérdeztem a szülőket.- Csintalan, de nagyon jószívű, igazságos és igen-igen igazságszerető. Mindennel, amit kapott, megosztozott nővérével - mondta büszkén a mama, s a férje kiegészítette. Már gyermekkorában önálló volt, nem szorult má­sok segítségére. Általában a fiúk társaságát szerette, focizott, fára mászott velük. Ha szükség volt rá, megvédte a gyengébbeket - vette át a szót ismét a mama, s még hozzáfűzte: Gala ugyan nem tartozott a min­tatanulók közé; az iskolában sosem volt prob­lémája.-És vajon kitől örökölte tehetségét, sportolt-e valaki a családban?- Már ugyan nem látszik rajtam - céloz teltkarcsú alakjára Galina édesanyja de fiatal koromban én is atletizáltam. sót a tá­A 16 éves labdarúgók Euró- pa-bajnokságát az idén a csehszlovák válogatott nyerte. Az NDK-ban a közelmúltban lebo­nyolított kontinensviadalon fiatalja­ink csoportjukban 2:0-ra győztek Franciaország ellen, 0:0-ra ját­szottak az NSZK legjobbjaival és 3:0 arányban diadalmaskodtak Skócia fölött. A 0:0-ra végződött elődöntőben tizenegyes rúgások­kal verjék a portugálokat, a finálé­ban pedig a két kapott gólra há­rommal válaszoltak a jugoszlá- voknak. Az Eb-győztes csapatban Ke- let-Szlovákiát egyetlen játékos képviselte: a kassai Ungvöjgyi Gábor. A Hernád-parti város ZTS sportegyesületének a középpályá­sán az erfurti döntő meccsen hu­szonnegyedszer volt a címeres mez - annyiszor lépett eddig pá­lyára nemzetközi mérkőzéseken hazánk színeiben. Úgy érzem, nem vallottam szé­gyent ezen a tornán sem - nyilat­kozta boldogan hazaérkezése után. - A franciák edzője szerint ellenük én voltam csapatom leg­jobbja. Mi tagadás, ment a játék. Igaz, egy jó kollektívában, mint amilyen a mi mostani válogatot­tunk, élvezet játszani. Ügyesek a társaim, jó a csapatszellem, s az edzők utasításait általában sikerül teljesíteni a pályán. Színvonalas küzdelmet vívtunk a portugálokkal is. Gólt ugyan mi sem értünk el, ám a továbbjutást eldöntő tizen­egyes rúgásokban jobbak voltunk. Külön öröm számomra, hogy az öt belőtt büntetőből az egyiket én értékesítettem. A döntő is emléke­zetesmarad. S nemcsak azért, mert vert helyzetből, 0:2-ről kereked­tünk a jugoszlávok fölé és győztük le őket 3:2 arányban, hanem azért is, mert utána csodálatos érzés volt átvenni az aranyérmet, s fo­gadni a Peter Hudec-Richard Matovíé edzőpárosunk gratuláció­ját, meg az ott jelenlevő többi ha­zai - köztük édesapám - kézszorí­tását, vállveregetését, elismerő szavait. A fiatal válogatott labdarúgó büszkén vallja, hogy ezt a népsze­rű sportot tulajdonképpen az édes­apja szerettette meg vele: - Kicsi koromban, ha az abarai vagy a kenyheci nagyszólőknél töltöttük a hét végét, illetve ha a hétköznapi délutánokon lejött velem a kassai otthonunkhoz közeli játszótérre, igen gyakran a labdával igyeke­zett, és tudott szórakoztatni, fog­lalkoztatni. Meg aztán, amíg ó is versenyszerűen futballozott, sok­szor magával vitt az edzésekre, mérkőzésekre - emlékszik vissza a kezdet kezdetére Gábor. A folytatás is teljesen „hétköz- napiasan" alakult. Mivel fölöttébb érdekelte őt e játék, a szülei be­íratták az egyik kassai alapiskola sportosztályába. így került a ZÍS sportegyesület Jozef Kopejtko edző vezette diákcsapatába, majd a serdülők közé, s két évvel ezelőtt a Gajdos János irányította ifjúsági csapatba. Közben sokat és olyan lelkiismeretesen edzett, hogy szin­te szemlátomást fejlődött, javult a játéktudása. Ügyessége révén a szakemberek is hamar felfigyel­tek rá. Tizenhárom évesen meg­hívták korosztályának kerületi vá­logatottjába, majd az országos együttesbe is. Mindkettőben helyt­állt. Méghozzá olyan jól, hogy a cí­meres mezt azóta vissza sem kel­lett adnia, csak fokozatosan na­gyobbra cseréli. Természetesen, klubcsapatának is erőssége. Míg a válogatottban általában irányítá­si, játékszervezési feladatokkal küldik pályára, klubcsapatában befejező szerepet is gyakran kap és vállal. Hasonlóképpen, mint példaképei: Matthäus és Mo- ravőík. Fontosabb terveiről csak annyit mondott: tanulmányait felső fokon akarja majd folytatni, ugyanakkor pedig olyan I. ligás játékos szeret­ne lenni, legszívesebben Kassán, hogy a felnőtt válogatottban is he­lye legyen. Gazdag József tíasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN Index 48097 Kiadja az Apollopress Kiadóvállalat. Főszerkesztő: Szllvássy József: ® 210/4453 Főszerkesztői titkárság 9: 532-20 és 210/4456. Főszerkesztő-helyettesek: Pákozdi Gertrud: ® 210/4460 és Zsilka László: ® 210/4453. A Vasárnapot szerkeszti: Szűcs Béla: ® 210/4454. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanoviőova 25., 8. emelet. Telefonközpont 210/9, szerkesztőségi titkárság: ® 550-18, sportrovat: ® 505-29 és 506-39, gazdasági ügyek: S 210/4425 és 4426. Távíró: 92308. Adminisztráció: Apollopress Kiadóvállalat 819 02 Bratislava, Martanoviőova 25, 586-07. Fényszedéssel készül a Pravda 02-es üzemében 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 81918 Bratislava, Jiráskova 5. ® 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 819 18 Bratislava, Martanoviőova 25,17. emelet, 9? 210/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj - a vasárnapi kiadással együtt - 34,20 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévre 26,- korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Csintalan R i ^ S ék r* y v o 11 A SZERZŐ FELVÉTELE

Next

/
Oldalképek
Tartalom