Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-29 / 26. szám
ÚBUJBSBfl 5 v 19 90. VI. 29. Duray Miklós már ifjúkorában elhatározta, hogy közéleti ember lesz. Hamar észrevetet- ték vele azonban, hogy a politikai élet küzdőtere igen-igen síkos terület, különösen az elővigyázatlanok számára, akik nem ismerik fel mindjárt a pártállam „vizet prédikál, bort iszik“ elvű működési mechanizmusát. A sokunkra jellemző naivsággal állt 1968-ban a magyar mozgalmak élére, helyzetünk radikális jobbításának a szándékával. Akiknek ez nem tetszett, az augusztus 21 -e után kialakult helyzetet kihasználva gondoskodtak róla, hogy közéleti szereplését lehetetlenné tegyék. Nem tudták teljesen félreállítani, titokban megszervezte a manapság annyit emlegetett jogvédő bizottságot, amelynek a vezetőjeként, a legvadabb veszélyhelyzeteket is vállalva, írta és postázta tiltakozásait a párt és az állam vezetőinek, jogtipró politikájuk ellen. S ók dúttak-fúltak, gúnyos megjegyzésekkel illették, hogy mit akar ez a parányi ember, és mit akarnak a támogatói, majd mi megmutatjuk neki, ki az úr a csárdában, s ha deresre nem is húzhatjuk (pedig legszívesebben azt tennénk vele), letartóztatjuk és bebörtönözzük, és ha úgy tetszik, akár tíz év fegyházat sózunk a nyakába. A hatalom magabiztos, gőgös urai nem számoltak azzal, hogy Duray Miklós és követői olyan egyéni és kollektív jog érvényesítéséért folytatják küzdelmüket, amely benne foglaltatik a Helsinki Egyezmény záróokmányában. Letartóztatásával és a bírósági tárgyalással olyan nemzetközi vihart kavart, amelytől maguk is megrettentek, s kénytelenek voltak szabadon engedni foglyukat. Erről, a szlovákiai magyar ügy és a hatalom szembenállásáról, Dávid és Góliát harcáról ír Duray Miklós Kutyaszorító II. című könyvében, amelynek egyik érdekes fejezetével ismerkedhet meg az olvasó. Duraynak két könyve és számos tanulmánya jelent meg külföldön, s míg az elsőben, a Kutyaszorító l-ben Íróként még csak a szárnyait bontogatja, a másodikban már figyelmet érdemlően ecseteli üldöztetését, kétszeri letartóztatását és a bírósági tárgyalást. A Kutyaszorító II. izgalmas, együltőhelyes olvasmány, minden sorát szenvedélyes ügybuzgalom hatja át, s csak örülhetünk, hogy külföldi kiadása után a Madách Könyvkiadó is megjelenteti jövőre. Mács József Részlet Duray Miklós könyvéből Tisztelt Bíróság! Befejezésképpen szükségesnek tartom megismételni, hogy nem érzem magam bűnösnek, nem tudok azonosulni a váddal. A vád búnként rója fel nekem, hogy - állítólag a társadalmi rendszerrel és az államrenddel szembeni ellenséges magatartásomból kifolyólag - védelmére keltem a szlovákiai magyar kisebbségnek, torzítva mutattam be helyzetét, s ezzel izgató és felforgató tevékenységet folytattam. Mindjárt beszédem elején le kell szögeznem, hogy ténykedésemet sosem vezérelte, ma sem vezérli, s a jövőben sem fogja vezérelni ellenséges szándék azzal az állammal szemben, melynek polgára vagyok, melynek területén élek, s amely a tudatomban szülőföldként, valamint objektív, anyagi hazaként jelenik meg. Nem az ellenségeskedés, hanem annak pont az ellenkezője: az ország felemelése, belső egyensúlyának erősítése voltak tetteim mozgatórugói. Éreztem, hogy szükség van arra, amit teszek, mert a többnemzetiségű Csehszlovákia csak akkor válhat az országok és népek nemzetközi közösségének erős láncszemévé, ha az országban enyhül a nemzeti sokféleségből eredő feszültség. Az a feszültség, amely a különböző nemzetiségű népcsoportok fejlődésére eltérően megteremtett feltételekből származik, s amely a nemzeti kisebbségnek a beolvadástól való félelmével függ össze. Ez utóbbi abból a társadalmi stresszállapotból fakad, amelybe a magyar kisebbség került azáltal, hogy a többségi nemzeti irányából jövő társadalmi nyomás hatására a szükséges alkalmazkodást megalkuvással, meghunyászkodással és félelemmel cserélte fel. A nemzeti kisebbségnek e társadalmi csapdában kialakult lelkiállapotát azonban csak az értheti meg igazán, aki maga is kisebbségi, vagy képes magát beleélni a kisebbség helyzetébe, lelkiállapotába. Amint azt már a fótárgyalás elején, 1983. január 31-én említettem, tevékenységemhez a magyar iskolák nyelvi átalakításának tervezete adta az indítékot. Olyan terv volt ez, amely alapjaiban kezdte megrázni a nemzetiségi politika terén elért összes eddigi vívmányt. Csakhogy mielőtt napvilágot látott volna a nyelvi átalakítás tervezete, kezdtek feltünedezni a szlovákiai magyar iskola- rendszer roskatagságáról tudósító hírek, s szórványosan cikkek jelentek meg az újságokban arról is, hogy Dél-Szlovákiában az élet minősége és feltételei bomlasztóart hatnak a társadalomra, az ott élő családok harmonikus életére, elsősorban a magyar nemzetiségű földművesek és munkások családjaira. Ezekből a hírekből főleg az derül ki, hogy a mezőgazdasági termelés modernizálása eredményeképpen egyre több ember kénytelen igen távoli helyeken munkát keresni, a családok belső kötelékei ezért meglazulnak, sőt maguk a családok is széthullanak. Nagyon jól tudjuk, ha egyszerre bomlik föl a család és az iskolarendszer, a nemzeti kisebbség elveszíti nemzeti létének minden szellemi, lelki és anyagi támaszát és keretét. így nemcsak a nemzettudat egyik legfontosabb alakítójának, az iskolának a helyzete rendül meg, hanem - a szervetlen fejlődés miatt - a szociális környezet is. Ez pedig törvényszerűen a nemzeti kisebbség társadalmának széthullásához, a kisebbség fokozatos felszámolásához vezet. Tisztelt Bíróság, fontolja meg: híve-e ennek az erőszakos folyamatnak? Én ugyanis ezzel szegültem szembe munkáimban. Tehát nem az volt a helyzet - ahogy arra a kihallgatás során, az előkészítő éljárás s a főtárgyalás elején feltett kérdések többször is utaltak - hogy elleneztem volna a szlovák nyelv elsajátítását. Ilyen kijelentéseket tőlem soha senki nem hallott, s nem is olvasott. Hanem azt akartam elérni, hogy a magyar nemzetiségű fiatalok teljes alapfokú, s ma már többé- kevésbé elengedhetetlen középfokú végzettséget anyanyelvükön szerezhessék meg, mert az anyanyelv nemcsak a modern nemzethez való tartozás legfőbb ismérve, hanem az emberi érintkezés legfontosabb szellemi eszköze is. Ezenkívül azt akartam elérni, s akarom ma is, hogy ezek a fiatalok, de a felnőttek is, szüleik nemzedéke, élhessék a maguk nemzeti életét, ne kelljen állandóan azon töprengeniük, hogyan különbözzenek tőle minél kevésbé, hogyan védhessék ki hatékonyabban a többségi nemzet társadalmi nyomását. Két célt akartam tehát elérni: 1. - a) A nemzeti hovatartozás fő hordozójának megmentését, b) a társadalmi szféra szerves módosítását, valamint azt, hogy 2. - a) a magyar kisebbség problémái ne vesszenek el a globális tervezésben, ill. b) az állami és pártszervek közreműködésével olyan szocializációs folyamat jöjjön létre a többségi nemzetben, amely enyhítené a többség részéről a kisebbségre nehezedő nyomást. A főtárgyalás folyamán felbukkantak olyan nézetek, hogy a magyar kisebbség helyzetének romlását közvetlenül összefüggésbe hozom a csehszlovák állam föderalizá- lásával. Ezek a vélemények gondolataim félreértelmezéséből erednek, amelyek így görbe tükör elé kerültek. A magyar kisebbség helyzetének értékelésekor 1968 történelmi fordulópontjából indultam ki. Ezt a fordulópontot a kisebbség számára a múlthoz képest azonban nem a föderalizálás jelenti, hanem a nemzetiségek helyének alkotmányos szabályozása. Az 1968. október 27-én elfogadott alkotmánytörvény Csehszlovákia történetében első ízben szabályozza a nemzeti kisebbségek alapvető jogi helyzetét. Az ilyen alaptörvény elfogadásának olyan kedvező hatással kellett volna lennie a kisebbség életére, hogy annak tíz - sőt most már tizenöt - esztendő elmúltával a nemzeti kisebbségek pozitív fejlődésében kellene tükröződnie. Egy évtized után azonban a magyar iskolák tervezett nyelvi átalakítása felhívta a figyelmet arra, hogy a most érvényben lévő alkotmány végzetesen deformálódik és kátyúba juttatja a kisebbség fejlődését. Itt már jogosan merül fel a fentebb érintett kérdés, hogy ezek a torzulások véletlenül nem függenek-e össze az állam fö- deralizálásával is. Erre sajnos azt kell felelnünk: összefüggnek azzal is. Azonban nem Csehszlovákia államjogi rendezésének elfogadott elvével, hanem azzal, hogy az ország szövetségi átalakítása nyomán olyan - politikailag kevésbé fejlett - elemek jutottak jelentős hatalomhoz, amelyeknek valóban szándékukban áll a magyar kisebbség fokozatos felszámolása. Másképp ugyanis lehetetlen megmagyarázni a magyar kisebbség globális - szociális, gazdasági, műveltségben és demográfiai - hanyatlását az elmúlt tíz év alatt. Látván ennek tüneteit, úgy döntöttem, hogy hozzáférhető adatokra támaszkodva fokozatosan feldolgozom és értékelem a magyar kisebbség helyzetét jellemző mutatókat, s figyelmeztetem rá az ország vezető párt és állami szerveit. Mert lehetséges, hogy ezekről a tényekről nem volt tudomásuk. A témára vonatkozó anyag tanulmányozása során az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a szlovák többség és a magyar kisebbség között tapasztalható fejlődési aránytalanságok a globális terveknek területi egységekre, ill. ágazatokra való lebontásából erednek. Pl.: az alkotmány biztosítja a nemzeti kisebbségeknek az anyanyelven való művelődés jogát, de a tervezett nyelvi átalakítás éppen ezt a jogot vonta volna kétségbe, ill. csökkentette volna minimumra. A nyelvi átalakításhoz kellőképpen előkészítették a talajt a már korábban jelentkező isko- lasorvasztási tendenciák Szlovákiában. A gazdasági életben az egységes tervgazdálkodás globálisan egyforma fejlődést biztosít egészen a kerületek szintjéig, és mégis az a helyzet áll fenn, hogy Dél-Szlová- kia magyarlakta járásai az 1970-es években gazdasági árnyékba kerültek mind az állami beruházásokban, mind a munkalehetőségekben, és egyben a kereseti lehetőségekben is a tisztán szlováklakta járásokhoz képest. Ez a helyzet azonban összefügg a magyar nemzetiségű állampolgárok alacsonyabb műveltségi fokával és szociális viszonyaival. Végül is ez az állapot hátrányosan befolyásolja a magyar lakosság népesedési tendenciáit. Természetes szaporulata 1970-hez képest 60 százalékkal csökkent, s nyolcszor volt alacsonyabb, mint a szlovák nemzetiségű lakosságé 1970 és 1980 között. Ezt bizonyítják az 1980-as népszámlálás adatai. A magyar kisebbség gazdaságilag aktív lakossága körében a legnagyobb az ingázók részaránya, tehát azoké a munkásoké, akik naponta vagy heti - olykor még hosszabb - műszakokra is járásukon kívülre utaznak dolgozni. A nagy építkezési vállalatok számára előnyösek az ingázók, mert elvállalják a heti és a nyújtott műszakokat. Fokozatosan kialakult egy olyan vélemény, hogy ,,ha a magyarok kihalnak Dél-Szlovákiában, nem lesz aki heti műszakot vállaljon“. így nyilatkozott jelenlétemben az egyik közép-szlovákiai építkezési vállalatnak a tervezésében dolgozó vezető alkalmazottja. (A Doprastav híd- és útépítő vállalat zólyomi üzemében.) Tehát a magyar kisebbség tervezetten alakított helyzetével való visszaélésén túl komolyan számolnak a szlovákiai magyarság kihalásával. A vád indoklása abból a nyilvánvalóan tendenciózus állításból indult ki, amelyet ellenem a CSKP KB Marxizmus-Leninizmus Intézete szorgalmaz. Eszerint a szlovákiai magyar kisebbség helyzetét jellemző adatokat szándékosan torzítom, és nem létező jelenségeket találok ki. Ebből következik az állammal szembeni állítólagos ellenséges magatartásom, valamint felforgató tevékenységem is. Nem akarom ismét felsorolni a forrásokat, amelyekből adataimat merítettem, de újból el kell mondanom, hogy ezek a forrásmunkák Csehszlovákiában jelentek meg és mindenki számára hozzáférhetők. Ezeknek az adatoknak az alapján szereztem tárgyilagos áttekintést a dél-szlovákiai viszonyokról, tehát nem találtam ki semmit. A bizonyítási eljárás folyamán ezeket a tényeket senki sem cáfolta meg. Tárgyilagosan nem cáfolták azokat a tendenciákat sem, amelyekre rámutattam, a csehszlovákiai magyar kisebbség helyzetét bemutató dokumentumokban. Épp ellenkezőleg: •a tanúk kihallgatásakor és a tanúvallomások felolvasásakor igazolást nyertek ezek a tendenciák. Ezt bizonyítják pl.: a Galántai Járási Nemzeti Bizottság iskolaügyi osztályának vezetője, Vojtech Zúzák által ismertetett számadatok is. Úgy vélem, a magyar iskolák nyelvi átalakításával még külön is szükséges foglalkozni. Beigazolódott, hogy valóban létezik egy ilyen terv, dr. Sziegel Ferenc tanú tolmácsolta is nekünk a nemzetiségi kér- (Folytatás a 6. oldalon)
