Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-22 / 25. szám
3 1990. VI.22. VÉLEMÉNYEK VÁLTOZÓ VILÁGUNKRÓL D Az Európában bekövetkezett korszakos változások alapvető oka az orosz birodalom felbomlása. Ez a bomlás nem torpan meg a Szovjetunió határainál. A nem orosz nemzetek már jelzik, hogy ezek a határok csak a külső és a belső birodalmat választják el egymástól. Jelen pillanatban talán helyes taktikai indítékok vezérlik a nyugati képviselőket abban, hogy elővigyázatosak legyenek a balti államok függetlenségének támogatásához, viszont hiba lenne, ha az ezredforduló Európájával kapcsolatos terveinkben azzal számolnánk, hogy a Szovjetunió egészében továbbra is létezni fog. Ez erkölcsi s egyben elemzési tévedés. Amennyiben a történelmet kalauznak tekintjük, akkor tudhatjuk azt, hogy a birodalmak bomlása nem torpan meg félúton. Magától értetődő, hogy a békés, harmonikus átmenet a demokratikus szövetségre, konföderációra vagy egyszerűen az államok közösségére előnyösebb lenne az egység erőszakos megbontásánál. Csakhogy ez utóbbi a legvalószínűbb. a Az orosz politikában Gorba- csovnál számos rosszabb alternatíva létezik. Viszont vannak jobbak is. Például azok, amelyekkel az új, nem kommunista politikai mozgalmak és pártok lépnek fel, amelyek jelentős mértékben hívei a liberális demokrácia alapelveinek, a szociális piacgazdaságnak és a törvény uralmának. Adott pillanatban úgy tűnik, hogy túlsúlyba kerülnek a rosszabb alternatívák. Vagyis Gorbacsov a kisebbik rossz. Csakhogy ami 1989-ben Kelet-Európá- ban történt, óva intse azokat, akik azt szeretnék, ha a „realizmus" jegyében megtagadnák: alapelveinket és meggyőződésünket. Ez lehetetlenné vált. 0 Immanuel Kant a XVIII. század végén azt a nézetet vallotta, hogy elöbb-utóbb csak azok az államok vetnek véget az egymással való háborúskodásnak, amelyeknek „polgári alkotmányuk köztársasági“, vagyis azok, amelyeknek uralma korlátozott, tisztelik a törvényt, s királyai meghallgatják a hasonló nézeteket valló filozófusokat. Ez alapvető szempont. A XX. század körülményei között a liberális demokrácia nem a liberális demokráciával van hadiállapotban. Václav Havel országa számára íróként fogalmazta meg ezt a kanti nézetet és most elnökként mutat példát. Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország külpolitikai magatartásának változása közvetlenül belső átalakulásukból következik. Ez az átalakulás tehát jellegénél fogva eltér a Szovjetunió külpolitikai magatartásának változásától, ezért a visszarendeződés nálunk nehezebb. Az orosz külpolitika megváltozásának egyetlen alapvető, hosszú távú szavatossága az orosz állam és birodalom belső alakulása lenne. Reményünk lényegében a liberális demokratikus Oroszország. Szerencsére nem ez az egyetlen reményünk. A XX. század vége felé az államoknak további okuk van, hogy a háborút elkerüljék. Erről az okról Kant filozófiája még nem is álmodott. Lényege, hogy az államok képesek egymás megsemmisítésére. A haditechnika fejlődése először azt tette lehetővé, amit Raymond Aron „az államok örök versengésének" nevezett, amely a ,,pokoli gépek századában " vérontást idézhet elő. A további fejlemények azonban ennek a versengésnek leküzdhetetlen határt szabtak. 1945-től Európán kívül tanúi voltunk olyan államok közötti háborúknak, amelyek nem rendelkeztek megbízható elrettentő eszközökkel. Európában megértünk ilyen háborúkat az ilyen eszközökkel nem rendelkező államok között - Magyarországon 1956-ban, illetve Csehszlovákiában 1968-ban. Viszont ahol ilyen eszközökkel rendelkeznek, ott háborúk sohasem törtek ki. Ez sok vonatkozásban aggályt keltő: félelmetesen szélsőséges helyzet. Sohasem szabadna felhagynunk a bizalom új formáinak kutatásával, fejlesztésével, a kölcsönös ellenőrzéssel és a nemzetközi szabályozással. Nem szabadna feladnunk azt a liberális demokratikus (roosevelti vagy sokkal inkább kanti) víziót, amely világunkat a polgári közösségekben gyökerező köztársaságok világának tekinti. Sohasem szabadna felhagynunk azzal a törekvésünkkel, hogy ügyeiket az egész világot átfogó kormányzat közvetítésével rendezzék. Szomorú tény azonban, hogy a kollektív biztonság Európa számára 1945-ig, s a világ térségeinek nagyobb hányada számára a mai napig is kevésnek bizonyult. Mi is volt tulajdonképpen Locarno sorsa? A Népek Ligája vagy az ENSZ béketörekvéseinek sorsa? A churchilli paradoxon - a béke a ,,terror rátermett gyermeke" - az alapvető igazságot mondja ki az utóbbi negyven esztendő Európájáról. Csakhogy ha Oroszország kanti értelemben republikánus is lenne, közelében még mindig leszkellene biztonságukról gondoskodniuk. Nyilvánvaló, hogy Nyugat-Eu- rópa biztonsága az amerikai nukleáris elkötelezettség függvénye, mivel az európaiak ebben a században már két ízben szembetűnően bizonyították képtelenségüket gondoskodni önmagukról. Nem létezik azonban olyan változtathatatlan törvény, hogy ennek mindig így kell lennie. Amennyiben a szovjet csapatok kivonulnak Közép-Európából, a NATO-nak is kevesebb elrettentő eszközre lesz szüksége, és az európaiak saját erőiket használhatják fel földrészük védelmére. □ ,,A NATO egyetlen hátránya, hogy nem tartozunk hozzá". Jirí Dienstbier csehszlovák külügyminiszternek ez a találó megjegyzéagresszorokkal szembeni önvédelmi közösségének tűnik. Amennyiben tárgyilagosak akarunk lenni, akkor el kell tudnunk képzelni azt, hogy a demokratikus Oroszország is csatlakozik a DETO-hoz. Ehhez azonban szükséges Oroszország mélyreható belső politikai átalakulása (s egyben a Szovjetunió többi nemzete iránti kapcsolatainak átalakulása is), ami nélkülözhetetlen előfeltétel. Ettől azonban még sok esztendő választ el bennünket. Ha az európai biztonság ki- ___ indulópontja a NATO és célja a DETO, akkor a régi és az új európai demokráciák közötti kapcsolatok kiindulópontja az Európai Közösség, jóllehet a cél ennél naTi mothy Garton Ash: / / III TÍZ GONDOLAT AZ UJ EURÓPÁRÓL nek olyan államok - Irán és Líbia -, amelyek nem minősülnek ilyeneknek. S így a pokoli gépekre még mindig szükségünk van. 0 Európának ezért az egyik kezében Kantot, a másik kezében pedig az elrettentő eszközöket kellene tartania (függetlenül méreteiktől, formájuktól). Nz elsőt annak a víziónak jegyében, hogy az államok és a népek jók lehetnek. A másodikat pedig azért, mert ezek az államok és népek rosszak. Ennek az alapelvnek mai megtestesítőjét NATO-nak nevezik. A kezdetektől kiindulva DETO-nak nevezhetnénk (Demokratie Europe Treaty Organisation). Gondolnunk kellene arra, hogy a nagy európai demokráciáknak közös elrettentő eszközökkel se mélyebb igazságot tartalmaz. Egy-két év múlva az ide látogató Mars-lakó furcsállni fogja, hogy az Európa szívében létező demokráciák nem tagjai a NATO-nak, viszont Törökország igen. A csehekre és a többiekre tehát eröteljgpen hat a marxi megállapítás: „Megszüntetném azt a klubot, amelynek nem vagyok a tagja" Horn Gyula volt magyar külügyminiszter a következő alternatívát javasolta: „Kérem, csatlakozzunk." Csak ne feledkezzünk meg az 1. és a 2. pontról. Ha ugyanis elképzeljük azt, hogy a középke- let-európai országok csatlakoznak, akkor azt is észrevesszük, hogy a NATO, illetve a DETO továbbra is sajátosan szovjet- vagy oroszellenes jellegűek, s nem a demokráciák gyobb. Nem beszélve minden más lehetséges Európáról, amelynek megteremtésére időközönként törekedtünk, az Európai Közösség a lehetséges legrosszabb Európa. Krzysztof Skubiszewski lengyel külügyminiszter Oxfordban mondott beszédében újra megerősítette Ke- let-Európa új demokratikus vezéreinek túlsúlyban levő nézetét, miszerint az Európai Közösség Európa egyesülése szélesebb folyamatának a magva. Harold Nicolson a második világháború idején értékelve az 1919. évi béketörekvéseket ezt írta: „Sikerült Európát balkanizál- nunk, s egyidejűleg a Balkánt euro- paizálnunk.'' T ágabb értelmezésben azt mondhatnánk, hogy ma választhatunk Európa balkanizálása és a Balkán europaizálása között (amennyiben Balkánnak tekintjük a jelenlegi, illetve a potenciális helyzetet Európának az Európai Közösséghez nem tartozó részeiben.) Ennek az europaizálásnak alapvető előfeltételei közé tartozik a jelenlegi határok (a Szovjetunión belül pedig az egyes köztársaságok határainak) elismerése, bármennyire rákény- szerítettek és igazságtalanok is. További előfeltétel e határokon belül a nemzetiségi jogoknak általában magas szintű tiszteletben tartása. Végül az a távlat, hogy a belső demokrácia elmélyülésével, a piac- gazdaság bevezetésével s végül is a teljes tagsághoz vezető olyan alkotmányos rendezéssel mind szorosabbá válik a kapcsolat az Európai Közösséggel. □ A következő néhány esztendőben Európa számára a legnagyobb kihívás bázisát nem az államok közötti, hanem inkább az államok határain belül élő népek közti kapcsolatok jelentik. Csaknem bizonyos, hogy a rasszista feszültsége felaljzza a születőiéiben levő európai egyesülés társadalmi és gazdasági nyomása. Ez nemcsak a volt Kelet-Európára és a Szovjetunióra, hanem Európa többi részére és elsősorban Németországra is vonatkozik. Az államok vezetésében talán még nagyobb mértékben szükségünk lesz arra, amit most polgári vezetésnek nevezünk. A dolgokat arányaikban ■ kellene megítélnünk. Az emberiség túlnyomó hányada joggal ezt mondja: „Bárcsak az önöknél nagyobb gondjaink ne lennének. (Megjelent a Lidové noviny, valamint a The Independent című lapban, fordította: G. I) (NYUGATMAGYARORSZÁG katalOnia MÁLTA SKANDINÁV Svédország, Dértia, Norvégia. Izland, Finnország. Észtország, Lettország, Litvánia és Königsberg (Ka- linyingrád) szabad város Oroszország (a mai Orosz Föderáció Kalinyingrád nélkül). Belorusszia. Nyugat-Ukrajna, Kelet-Ukrajna OROSZORSZÁG köztársaság LITVÁNIA I ANGLIA ESWAL EGYESOLT KIRÁLYSÁG Örményországhoz tartozik Felső-Karabah 0 MHes 0 Km Al EGYESÜLT Németország. Franciaország, Olaszország, Kataló- nia, Euzkadi (a mai baszktartományok), Spanyol Föderáció, Portugália, Vallónia, Flandria (Belgium szétszakadásából), Hollandia, Anglia és Wales Egyesült Királyság, Skót Királyság, IrKöztársaság, Északír Királyság, Luxemburg, Málta, Brüsszel (a Nyugat-Európai Egyesült Államokénál ló. soknyelvű fővárosa) Szerbia (benne a mai Crna Gora és a Vajdaság). Albánia (benne a mai Jugoszláviából Koszovo), Macedónia, Bosznia Hercegovina, Bulgária, Görögország és Dél-Ciprus kOzép EunOr* ai unió Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Svájc, Lichtenstein, Lengyelország. Románia (magában foglalva a mai Szovjet-Moldvát), Horvát-Szlovónia (a mai Jugoszláviából) Törökország (Kurdisztán nélkül), Észak-Azerbajdzsán, Dél-Azerbajdzsán (Szovjet, illetve Iráni Azerbajdzsánból), Észak-Ciprus, Turkesztán (Szovjet- Közép-Azsiából) is
