Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-06-15 / 24. szám

dBUjgsB/i 21 ^ 990. VI. 15. Ha támad a lisztharmat Az egyik legrettegettebb szólőbetegség a lisztharmat. Valamennyi zöld növényi részen előfordulhat. Ez annyit jelent, hogy nem csupán a lombot károsítja, de a fürtkocsányt, sőt a bogyókat sem kíméli. Az utóbbi években közvetlenül virágzás után szinte minden körzetben megjelent, sót néhol már virágzás idején megtelepedett a fürtkezde­ményeken. A beteg tókék levelének színén fehéres foltok figyelhetők meg, később a levelek besodródnak és elpusztulnak. A zsenge hajtásokon barnáspiros foltok, a bogyókon lisztszerű bevonat utal a fertőzés jelenlétére. A fertőzött bogyók visszamaradnak a fejlődés­ben, nem érnek be, s a héjuk károsodik. Aszályos időjárás esetén a károsult bogyók beszáradnak, de öntözött területen vagy esős időben a szürkepenész vagy más gombabetegségek tetemes kárt okozhatnak. Főleg a nedvesebb, jobban besűrűsödött ültetvényrészen kell folyamatosan ellenőrizni a tőkék egészségi állapotát, mert rendszerint itt telepszik meg s innen terjed tovább a fertőzés. A gomba fejlődésé­nek a 20 fok körüli hőmérséklet és a levegő 80 százalékos páratar­talma kedvez. A tőkék asszimilációs tevékenységének romlása kedvezőtlenül hat a termés minőségére. Főleg házikerti és kerttelepi feltételek között ajánlatos szem előtt tartani, hogy a szellós tökealakok, melyekről az eső- vagy öntözővíz gyorsabban felszárad, természetes védelmet jelentenek a lisztharmat elleni harcban. Permetezni persze ennek ellenére is kell. A kezelése­ket általában összekapcsolhatjuk a peronoszpóra, illetve a szürkepe­nész elleni beavatkozásokkal. Csupán arra kell ügyelni, hogy a még nem használt szerkombinációkat előbb próbáljuk ki néhány kiszemelt tőkén. A felhasználható vegyszerek ajánlott töménységét és kötelező élelmezés-egészségügyi várakozási idejét a mellékelt táblázatban foglaltuk össze. A kéntartalmú készítményekről (Pol-Sulkol Extra, Síra 80 WP, Sira Sfinx, Sulikol K. Thiovit) tudni kell, hogy 25 fok feletti hőmérsékleten perzselnek, különösen napsütésben, 15 foknál hide­gebb környezetben pedig csökken a hatásfokuk. Szalai László HOGYAN HASZNÁLJUK A LISZTHARMAT ELLEN AJÁNLOTT VEGYSZEREKET? Vegyszer Töménység Kötelező élelmezés-egészség- %-ban ügyi várakozási idő (napokban) Csemegeszőlő Borszőlő Bayleton 25 WP a) megelőzésre 0,01 28 28 b) gyógyításra 0,02 28 28 Bayleton 5 WP 0,05 28 28 Crotothane WP 0,1 35 35 Crotothane LC 50 0,05 35 35 Fademorf EK 20 0,125 21 42 Karathane FN 57 0,1 35 35 Karathane LC 50 0,05 35 35 Rubigan 12 EC a) megelőzésre 0,01 28 28 b) gyógyításra 0,02 28 28 Pol-Sulkol Extra 0,3 3 42 Síra 80 WP 0,3 3 42 Síra Sfinx (porozás) 20 dkg/ár 3 42 Sulikol K 0,5 3 42 Thiovit 0,3 3 42 Holland fajtakísérletek, kistermelőknél A Sluis en Groot holland fajtanemesito es magtermesz- to cég pozsonyi képviselete Alistalon. Perbeten es néhány további del-szlovákíai köz­ségben fajtaösszehasonhto kísérletekkel bízott meg élvo­nalbeli háztáji kertészkedoket A kezdemenyezesnek elsosor ban a legújabb holland fájták es hibridek megismertetese es megkedveltetése a célja. A kertbarát-szövetség járási bizottságai előadásokkal es tapasztalatcserével egybekap­csolt szaknapokon igyekez­nek népszerűsíteni a hazai fel­tételek kozott bevált fajiakat A közelmúltban Alistalon megtartott szaknapon mintegy 150 kertbarát vett reszt Az előadások után Kosár Janos kertesztars fóliasátraiban a legújabb holland paradi­csom- és salatauborka-fajtak- kal Nagy Attilánál pedig né­hány paprikahibriddel ismer­kedhettünk meg. A rendezők szerint legközelebb szeptem­ber 8-an Perbetén tartanak ha­sonló szaknapot (paprikater­mesztés). de az érdeklődők egyénileg is bármikor megte­kinthetik a kísérlet vezetésé­vel megbízott kertbarátoknál a perspektív holland fájták fej­lődését. saját szemükkel győ­ződhetnek meg arról, alkalma­sak-e a hazai elterjesztésre csolatok kiépítésében, a növények beszerzésében és körzeti szakta­nácsadóik revén felvilágosítással, szaporításra, növényvédelemre stb. vonatkozó szaktanáccsal is. Érdeklődni a következő címeken lehet: Pozsony, Pozsony vidéki és Dunaszerdahelyi járás: Ing. La- dislav Dovrtil, Savickej 7, 851 01 Bratislava: Érsekújvári, Komáromi és Galántai járás: Ing. Milan Barus, 942 03 Úfany nad Zitavou 641; Nyitrai és Lévai járás: Pavel Citruszkedvelők figyelmébe! A citromfa lassan fejlődik, ezért sokan sajnálják metszeni. Márpe­dig enélkül csak kevés gyümölcs várható, hisz a citromfát rendsze­resen kell nyesegetni, akárcsak a őszibarackot. Ha a metszést igénylő, fejlettebb ágak csúcsi ré­szét a mellékelt ábra szerint meg­gyökereztetjük, egyúttal gyorsan termőre forduló, új növényeket nyerünk, s talán nem fogjuk úgy sajnálni az eltávolítandó része­ket. (FOLD NÉPE) Az utóbbi időben sok kertbarát érdeklődik a citruszfélék és egyéb egzotikus növények beszerzési és termesztési lehetőségei felöl. Te­kintve, hogy tanácsadói szolgálta­tásokra szerkesztőségünk nem rendezkedett be, figyelmébe ajánl­juk az érdeklődőknek, hogy az or­szágban összesen nyolcvan sza­kosított kertbarátszervezet műkö­dik, melyek örömmel fogadják a különleges növényfélék ter­mesztése iránt érdeklődőket. Szí­vesen segítenek a személyes kap­Rajnoha, Kukuöínova 6/A, 953 01 Zlaté Moravce; Losonci és Nagykürtösi já­rás: Milan' Novák, Pod Bánosom 45, 974 01 Banská Bystrica; Rimaszombati járás: Zófi Bar­nabás, Drfia 32, 980 03 Simo- novce; Kassa, Kassa vidéki és Rozs­nyói járás: Rudolf Pellionis, Ural- ská 12, 040 01 Kosice; Nagymihályi és Tőketerebesi járás: Stefan Stankoviő, V. I. Leni­na 30,071 01 Michalovce. (Kk) JÖVŐ héten: A gilisztatenyésztésről A mezogazdasagi termeles kórnyezetkimelove táplálkozá­sunk ésszerűbbe es főleg egeszsegesebbe tetele iránti igennyel párhuzamosán, a kertbarátok nálunk is egyre behatóbban érdek­lődnek a biológiai kertművelés lehetőségei iránt Külföldi tapasz­talatokból tudjuk, hogy a bo termes erdekeben felhasznait vegyi készítmények - műtrágyák es növényvédő szerek - mennyiségé­nek minimálisra csökkentesében fontos szerep jut a gilisztate- nyesztes révén nyert biohumusz használatának Valószínű hogy az utóbbi időben ezert érdeklődtek annyian hol lehet nálunk gilisztatenyeszetet vásárolni, miből es hogyan lehet biohumuszt termeim, mire jo es hogyan használható a biohumusz stb 9 Nos. ezekre a kerdesekre is igyekszünk választ adni a Vasár­nap jövő heti szamának Hazunk taja rovatában. Ugyanis tudomá­sunkra jutott, hogy a Csallóközben - három vállalkozó szellemű fiatalember kezdemenyezese nyomán - megalakult egy giliszta- tenyesztesre. biohumusz termelesere es ertekesitesere szako­sodott. külföldi vállalatok áltál is támogatott reszvenytarsasag Errol előzetesként csupán annyit: a tarsasag nem pusztán termelési technológiával es tanácsokkal tud es akar segítem a környezetkimelo módszerek után kutatóknak de kedvező áron biogilisztat is kínál ­Megmenthető-e az elárvult alom? Még a gyakorlott nyulászokkal is előfordul, hogy ellés után belázasodik, esetleg hirtelen elpusztul a szoptatós anya. Ilyenkor aztán törheti a fejét a tenyésztő, mit csináljon a magukra maradt kisnyulakkal, hogyan mentse meg az almot a pusztulástól. Ha közvetlenül az ellést követő napokban marad árván az alom, akkor csak egy lehetőség van - a dajkaságba adás. Ehhez azonban szükség van egy olyan anyára, amely szintén azokban a napokban fialt és az alom népességét tekintve „rábízható“ plusz két-három fióka (esetleg az egész alom, ha a saját fiai valamilyen ókból elpusztultak vagy satnyábbak az árván maradt alomnál). Ilyenkor tudjuk csak igazán értékelni a csoportos fialtatás, az időzített pározta- tás előnyeit. Ha három vagy több anya fial egyszerre, nem okoz különösebb gondot az árván maradt fészekalj megmentése. Amennyiben dajkaságba adásra nincs lehetőség, a magukra maradt nyúlfiakat mesterségesen is felnevelhetjük. Az éhes kicsik edényből meg nem tudnak és nem is hajlandók inni, viszont az injekciós fecskendőből óvatosan a szájukba spriccelt, kézmeleg tehéntejet némi szoktatás után szívesen elfogadják. Egy-két nap alatt úgy megszokják a mesterséges táplálást, hogy a tenyerünkön ülve, mellső lábukkal a fecskendőt szorongatva, maguk szopogatják ki az éltető tejet, melybe az emésztési zavarok megelőzése céljából egy kevés oroszteát is ajánlatos tenni. Ez a módszer kilencnapos kor után teljes biztonsággal alkalmazható, sőt néha az egyhetes elárvult fiókák zömét is megmenthetjük vele az éhhaláltól. Kép és szöveg: -dek Kötözőanyag tejeszacskóból Aki szőlő, málna, paradicsom és egyéb, támrendszert és rög­zítést igénylő növényfélék nagy­bani termesztésével foglalkozik, évente tetemes mennyiségű kö­tözőanyagot „fogyaszt“. Ez több szempontból is elgondolkoztató. Engem a kötözöanyag drágasá­ga és nem éppen kifogástalan minősége késztetett arra, hogy olcsóbb és jobb megoldást ke­ressek. Rájöttem, hogy a fel­szabdalt tejeszacskó erre a célra kitűnően megfelel, s még pénz­be sem kerül. A kiürült tejeszacskókat ala­posan kiöblítem, megszárítom, majd felszabdalom 2 cm-es csí­kokra. Hasonlóképpen a már használhatatlan reklámtáskák is felszabdalhatok kötözóanyag- nak. Csupán arra kell ügyelni, hogy a fóliacsikok ne legyenek az említettnél keskenyebbek. (bel) Szüret után a legfeljebb két­éves szamóca betegségektől fertőzött lombját kaszaijuk le es messzel meghintve kom­posztáljuk. az ültetvényt per­metezzük. fejtragyazzuk. majd alaposan árasszuk be vagy öntözzük meg A szüretkor megjelölt növények korül la­zítsuk fel a talajt es ostorindai- kat igazítsuk a sorkozokbe hogy a kozelgo telepítéshez erőteljes palantakat nevel­jenek KERTÉSZÖTLET Burgonyahajtatás fóliazsákban Mint minden évben, tavaly is nyár elején takarítottam ki a lé­ces burgonyatárolómat. A gu­mók zöme egészséges, kövér csírákat nevelt, s bár beültetésre alkalmas földem már nem volt, mégis sajnáltam kidobni az ülte­tőanyagot. Gondoltam, kipróbá­lom, hogy perlitben és tápoldato- zással jut-e valamire a növény­zet műanyag zsákban? Az 50 cm magas és mintegy 25 cm átmérőjű, fekete fóliából készült zsákokban (tömlőkben) a fal és az utak mellett termeltem a burgonyát. A zsák alját és oldalát 10 cm magasságig több helyütt kilyuggattam, hogy a felesleges öntözővíz elszivá­roghasson, majd a zsákot mű­anyag rekeszbe állítottam és be­ültettem. A három zsák egyikébe építkezési perlitet, a másikba perlit és földdé érett istállótrá­gya 2:1 arányú keverékét, a har­madikba kontrollként kerti földet töltöttem. A gumókat 15-20 cm- es termőrétegre helyeztem, zsá­konként 2-2 darabot, majd erre annyi termesztöközeget szór­tam, hogy ellepje a fejlett csírá­kat. A zsákot legyűrtem, csak a későbbi töltögetések alkalmá­val hajtogattam egyre feljebb, míg teljesen meg nem telt az egész. Hetente egyszer tápoldatoz- tam, s az eredmény meglepett. Zsákonként 1,5-2 kg termést kaptam, legtöbbet az istállótrá­gyával dúsított közegből, legke­vesebbet a kerti földet tartalma­zó zsákból. Akinek kicsi a kertje, betonon, az udvar szögletében ezzel a módszerrel is termelhet magának némi korai burgo­nyát. (iá)

Next

/
Oldalképek
Tartalom