Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-19 / 3. szám
A ki az utóbbi egy-két évben bebarangolta Pozsonyban a történelmi városmag utcáit, két dologra biztosan felfigyelt. Először is észre kellett vennie, hogy a sokat megélt Óváros különböző stílusban épített, más-más nagyságú és rangú házai közül mind több pompázik eredeti szépségében. Másodszor: az emiatt is egyre hangulatosabbá váló utcákban a járókelők között feltűnően sok a munkaruhás férfi. Találkozunk velük a büfékben, a boltokban, mindenütt. Tiszta ruhában önkéntelenül is messziről elkerüli őket az ember, s a gyakran valóban nem túlságosan bizalomgerjesztő, piszkos, esetenként szakadt öltözék viselőinek egy-egy szúrós tekintettel, vagy megjegyzéssel adja tudtul, hogy nem illenek az utcaképbe. Persze nem nehéz kitalálni, hogy a sokasodó felújított régi házak és a közöttük nyüzsgő munkások látványa szorosan összefügg egymással. S bár lehet, hogy a Pozsonyba látogató idegen és a helyi lakosság egyaránt szeretné, ha az óvárosi sétány éppoly kellemes környezetet nyújtana, az átlagosnál csalogatóbb kirakatokkal, szebb, jobb áruval ellátott boltoktól tarkáll- na, akár a világ legtöbb hasonló városában, s ahol elegánsan öltözött emberek sétálnának, de ez utóbbira egyelőre még várni kell. Sajnos nemcsak azért, mert a belvárosban még jócskán akad felújításra váró épület. Sok mindent kellene gyorsan rendezni, rendbe tenni, kiküszöbölni, hogy ez az álom valóra váljék. ENNI KELL VALAHOL... Tudomásunk szerint az Óváros felújítását számos szlovákiai vállalat és szövetkezet végzi. Közülük a Pozsonyi Építőipari, Vállalat immár évek óta oroszlánrészt vállal a tatarozási munkákból, így nem véletlenül állunk meg a Nyerges utcában .a hármas számú, körülállványozott ház előtt. Ezt is ennek a fővárosi vállalatnak a dolgozói renoválják. A pozsonyiak közül sokan emlékeznek rá, hogy az épület alagsorában alig két évtizede még egy kis színház működött. Időközben leromlott állaga miatt az épületet most ácsok és kőművesek vették kezelésbe. Kicsike udvarát az ott levő kevés építőanyag még szőkébbé teszi, pedig a teher- gépkcsi - amely mellett alig tudok a fotós kollégával a kapun átjutni - további rakományt hozott. Az udvarban hatalmas, porfelhő.- Ilyen mu,nka ez... - bök ujjával a ház felé Miklós Sándor, a kőművescsoport szokatlanul fiatal vezetője. - Általában ilyen szűk helyen, porban, piszokban dolgozunk. Nyáron még csak hagyján, de bizony ilyenkor télen nagyon kellemetlen ez a munka. Itt nincs egy fűtött helyiség, ahol időnként megmelegedhetnénk, megszáríthatnánk átázott ruhánkat... Enni a közeli talponállóba járunk, s bár a vállalat annak rendje s módja szerint hozzájárul az ebéd árához, azért többe kerül, mintha a vállalati konyhán főzött ebédet kapnánk - kapcsolódnak most már a beszélgetésbe a többiek is. Légről, Dunaszerdahelyröl, Galántáról és Cseszté- rőL járnak be naponta vagy hetente, hogy megkeressék kenyerüket és szebbé tegyék Pozsony belvárosát.- Nehezebb itt a munka, mint a panelépítkezéseken, de érdekesebb, szebb is - mondják. Aztán megtudom tőlük, hogy az utóbbi években mégis sokan elmentek a vállalattól Legtöbbjük valamelyik, lakhelyéhez közeli földműves-szövetkezet kőművescsoportjához szegődött. Igaz, kisebb fizetésért, de mivel ott a bérükből nem vonnak le adót, alig veszítenek néhány száz koronát. Mi az a mindennapos ingázással vagy a családtól való egyheti távolléttel szemben? Ráadásul a szövetkezeteknél kisebb a hajtás, könnyebb a munka... - sorolják érveiket a csoport tagjai: Rigó Antal, Miroslav Held, Hertel István, Kardos József és Papp István. Mint mondják, ha nem javul a helyzet, ők is odébbállnak. Csak az tartja itt őket, hogy szeretik, amit csinálnak. Na persze csak akkor, ha van elegendő anyag, mert bizony az országos építőanyag-ellátási gondok hatványozottan tapasztalhatók a helyi építőipari vállalatoknál, és ilyenkor vékonyabb a boríték is fizetéskor. Egy kicsivel odább a Prépost utca négyes számú házába is bekukkantunk. Itt a vállalatnak egy másik kőművescsoportja már lassan hazakészül. Ján Ulicnyés Való- csai László, aki végzős szakmunkástanuló, pozsonyiak, de a többiek: Barczi Ferenc, Miroslav Rácko és Fodor József Dél-szlo- vákia különböző tájairól jöttek a fővárosba dolgozni.- Büszkeséggel tölt el bennünket, amikor látjuk, hogy a járókelők gyönyörködnek egyik-másik általunk felújított épületben. Azoknak, akik régebben dolgoznak a vállalatnál, akkor is a kisujjuköan van a szakma minden fortélya, ha nem rendelkeznek szakképesítéssel, mégsem az elvégzett munkájuk minősége és mennyisége szerint fizetik őket... Ezzel szemben a külföldi vendégmunkások a mi bérünknek csaknem kétszeresét kapják. Tudomásunk szerint a világon ez mindenhol fordítva van, a hazai munkást becsülik többre .. Közben beérünk az öltözőbe, amely egy közeli régi házban kapott helyet. Berendezése egyszerű: néhány szekrény, asztal padokkal. Általában tisztaság van mindenhol még. Az ütött-kopott WC-ben is. Igaz, a zuhanyozóból már elloptak egyet-mást, aki le akarja öblíteni magát, egy gumicsövön vezetheti" oda a vizet a szomszédos csapból, de különben nincs kifogás. A baj - mint mondják - csupán az, hogy az öltöző egyik-másik csoportnak túlságosan messze van. Ilyenkor a fűtetlen helyiségek, illetve a munkahelyhez közeli büfé WC-je marad. Hát ezért is sok a munkaruhás ember az Óvárosban. MUNKÁS NÉLKÜL NEM MEGY Aligha lehetne úgy felújítani egy városrészt, hogy a járókelőknek közben ne kelljen kerülgetniük az építőket és a gépeket, de talán róluk való jobb szociális gondoskodással csökkenteni lehetne azt az időt, amelyet a vendéglátó-ipari létesítményekben kénytelenek tölteni, s jobb szervezéssel, esetleg munkaerő-átcsoportosítással hamarabb is befejezhetnének egy-egy munkát. A vállalat központjában Frantisek Satan mérnök, termelési igazgatóhelyettes megjegyzésemre a következőt feleli:-Vegyük sorba a tényeket: vállalatunk jelenleg mintegy 260 kétkezi munkást kénytelen nélkülözni. Nincs elegendő kőműves, ács, és egyre kevesebb szobafestőnk, má- zolónk s állványszerelönk van. Riasztó, hogy a szakmunkásképzőnk iránt is rohamosan csökken a tanulók érdeklődése. Ha mindehhez hozzáadjuk, hogy munkásaink nemcsak egyszerűen mostoha időjárási viszonyok között dolgoznak, hanem az egészségre káros, poros, vagy éppen párás levegőben, akkor az lenne a legtermészetesebb, hogy legalább télen fűtött, megfelelően felszerelt öltözőik legyenek, ebédet biztosítsunk számukra stb. Csakhogy az előbbiek, tehát a szociális gondoskodásnak ez a fajtája a beruházók, például a nemzeti bizottságok kötelessége volna; ezek azonban - immár hosszú évek óta - képtelenek eleget tenni ez irányú követeléseinknek. Márpedig, ha nem bocsátanak rendelkezésünkre megfelelő helyiséget, akkor a munkások étkeztetése sem oldható meg másképp, csak a munkahelyükhöz közeli büfében, talponállóban, ami sok szempontból előnytelen. Az igazgatóhelyettes továbbá elmondja, hogy ha a jövőben az övékhez hasonló helyi építőipari vállalatok dolgozói munkájukért nem részesülnek olyan anyagi elismerésben, mint az építőipari'minisztérium hatáskörébe tartozók, vagy a földműves-szövetkezetek melléküzemágaiban dolgozók, akkor nehéz lesz megszüntetniük a munkaerőhiányt. S akad más gondjuk is. Nincs elegendő építőanyag, kevés téglát kapnak, a faanyagból a tervezettnek mindössze 40 százalékát... Szállítóik, a Technomat, az Elektroodbyt vagy a Drevona vállalat nem küldik az általuk igényelt termékeket. így nehéz az ütemterveknek, szerződéseknek megfelelően dolgozni. ' Ivan Galanda mérnököt, a vállalat műszaki igazgatóhelyettesét arról kérdezem, milyen a vállalat gépi felszereltsége.- Az elmúlt két évben 10 millió koronát költöttünk gépekre, szerszámokra. Sajnos, csak nehéz gépjárműveket sikerült beszereznünk. Nem gyártanak már Skoda 1203- as furgont, nem kapni AVIA tehergépkocsit és a városi karbantartási munkáknál nélkülözhetetlen kis toronydarukat. Rengeteg építőipari kisgépre lenne szükségünk, amelyekről úgy tűnik, a hazai gépipar egyszerűen megfeledkezett, külföldi gyártmányokra meg nincs elegendő devizánk. A két igazgatóhelyettestől megtudtam továbbá azt is, hogy még mindig sok gondot okoznak számukra a tervdokumentációkban előforduló hibák és hiányosságok. Az elmondottak azt eredményezik, hogy ha a vállalat teljesíti is a legfőbb gazdasági mutatókat, az építkezések határidejének megtartásával továbbra is gondok lesznek. Az Óvárosból tehát előreláthatólag nemhogy hamarabb, de még a tervezettnél is később vonulnak ki az építők. Legalábbis a Pozsonyi Építőipari Vállalat dolgozói. De nem valószínű, hogy a többi vállalat jobb helyzetben van. KONKLÚZIÓ HELYETT Amikor - 1291-ben - III. Endre elfoglalta és szabad várossá nyilvánította Pozsonyt, aligha gondolta, hogy e cselekedetével a település, mai, évszázadokkal későbbi lakosságának is jó szolgálatot tesz. Az említett esemény 700. évfordulóját ugyanis a Duna- parti város méltóképpen kívánja megünnepelni, ezért a nagy sürgés-forgás az Óvárosban. Mint ilyen esetben világszerte lenni szokott, jelentős haszonra és különböző előnyökre is számíthat a jubiláló város. Nem részletezem, hogy a nagy lehetőséget mi módon használhatja ki saját, sőt, talán az egész ország kulturális és üzleti életének, idegenforgalmának felpezsdítésére. Ezzel az illetékesek sokkal inkább tisztában vannak, mint én. Legalábbis remélem, hiszen ellenkező esetben nem folyna soha nem tapasztalt ütemben - lám mégis, akadozva - évek óta az Óváros felújítása, amit azonban szerintem a szépet szerető, a város történelmi és kulturális értékeiért aggódó pozsonyiak és a turisták egyaránt így is megelégedéssel vesznek tudomásul. Persze, mint az a fentiekből nyilvánvaló, III. Endre jól tette volna, ha annak idején a munkahelyi, szociális gondoskodással és a szállítói-megrendelői kapcsolatokkal is foglalkozik, akkor talán ezekre is megkülön- bözetetett figyelmet fordítanának az illetékesek. BARANYAI LAJOS 1990.1.19 i/Bsárnap O I# íl If fVQ f W ML ■ %|P ■ %P HHl ■ | ^ U RL mr \
