Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-19 / 3. szám
Legkritikusabb volt a 21- től 26-ig tartó hat augusztusi nap. A bevonuló csapatok sokkolták a lakosságot, s a további órák, napok kiélezték a feszültséget, mivel kiderült: bejövetelük indokolatlan volt, semmilyen vezető személy vagy szerv az országban nem hívta őket, sőt utólagos beleegyezését sem adta ehhez a katonai akcióhoz, mely az állami szuverenitás ellen irányult. Sem vezető személyiség, sem azok csoportja nem igazolta a szovjet hatóságok kijelentését, mely szerint a csapatok több vezető párt- és állami tisztségviselő és parlamenti képviselő kérésére vonultak be. Ha ezen a téren készült is valami, akkor az csődöt mondott. Természetes, hogy mindez fokozta a haragot, annál is inkább, mivel kezdettől fogva érvényesítettek bizonyos megszálló intézkedéseket: párt- és állami képviselőket tartóztattak le és internáltak az ország területén kívülre. Nem sikerült kialakítani sem párt-, sem politikai szervet, amely egyetértett volna e katonai lépéssel. Csupán csoportok léteztek, amelyek ültek és tanácskoztak a Szovjetunió nagykövetségén, ahol nyilván ott volt Mazurov is, a szovjet Politbüro tagja. A FŐ ÜTKÖZŐPONT: VYSOŐANY A kényszerből Vysocanyba összehívott rendkívüli pártkongresszuson 1119 küldött vett részt, Szlovákiából mindössze 48. Ennek határozatai is megerősítették és védelmezték az érvényes pártpolitikát, és megegyeztek a vezető tisztségviselők többségének nézeteivel: kezdve a köztársaság elnökének, a CSKP KB első titkárának, a kormány elnökének, a KB Elnökség más tagjainak véleményével, egészen a parlament elnökségének, a dolgozók túlnyomó többségének álláspontjáig. Mindezt nyilván tudatosította a szovjet vezetés is, élén Brezsnyewel. Moszkvában kényszeredetten fogadták a köztársasági elnököt, ugyanezen a napon, augusztus 23-án 16.00 óra körül sor került az első találkozóra. Brezsnyev meghallgatta a véleményét (erről Husák számolt be az SZLKP kongresszusán). Mindjárt másnap valahonnan Nyugat- Ukrajnából, egy régi erdészházból valamelyik párttitkárságra szállították Dubceket,- ahova Podgornij hívott a Kremlből, érdeklődött egészségi állapota felöl, és közölte vele, hogy repülő viszi öt Moszkvába. így már augusztus 24-én Dubcek és Őerník a Kremlbe érkezett, majd utánuk Smrkovsky, Simonnal és Spa- cekkel együtt. Behívta őket Brezsnyev, és Koszigin, valamint Podgornij jelenlétében próbálta őket meggyőzni arról, írják alá a vysoöanyi kongresszust érvénytelenítő nyilatkozatot, mert állítólag a CSKP egységének megbomlása fenyeget. Az internáltak mind ez ideig nem tudták, hogy pártkongresszust tartottak idehaza, tudatosították azonban, hogy erős kommunista törekvésként lépett fel a csapatok jelenléte ellen. Ezért elutasították a nyilatkozatot. Augusztus 25-én Prágából repülővel Moszkvába érkezett az Elnökség és a Titkárság több tagja: Barbírek, Rigó, Svestka, Jakes, Lenárt és Mlynár. összejött a CSKP KB egész Elnöksége, a beteg Dubcek és a Prágában maradt Kolder nélkül. Ö továbbra is a CSKP KB Titkárságán tartózkodott. Azok az elvtársak, akik Prágából érkeztek, beszéltek a hazai helyzetről. Mlynár, a vysoöanyi kongresszus résztvevője a nemzetet dicsérte, mely nem fogadja el a megszállást, s annak indokolását, hanem erkölcsi ellenállásba kezdett. Az élen a dolgozók és a Népi Milícia állt. A párt igyekezett csillapítani az üzemekben fellépő elégedetlenséget, hogy ne történjenek összetűzések a katonasággal és ne kerüljön sor vérontásra. Mások is megerősítették a kongresszus nagyfokú szervezettségét (Jakes), a nép mozgalma hazafias, de bekapcsolódnak ellenséges erők is (Svestka). A kongresszus és az újonnan választott központi bizottság körül keletkeztek ellentétek. Husák kijelentette, hogy tekintettel a kevés szlovákiai résztvevőre (48), nem lehet elismerni a CSKP KB-t, mint országos választott szervet. Fokozatosan mások is kételyeiket fejezték ki a KB-vel szemben, a választások nem titkosak voltak, hanem közfelkiáltással történtek (Lenárt), kételyei voltak Öerníknek is. így nem jutottak egységes álláspontra. „A KREML NEM SZÁLLÁSHELY“ Őerník tolmácsolta Dubceknek azt a kérelmét - az első titkár betegen feküdt hogy mentsék őt föl az első titkári tisztség alól, és kérte, mindenki fejtse ki ezzel kapcsolatban véleményét. Fokozatosan mind elutasították lemondásának elfogadását. Őerník kifejezte nézetét, hogy vagy teret kap az új KB összeállítására, vagy lemond. Husák: Dubceknak éreznie kell a felelősséget 14 millió emberért. Meg kell találnunk a helyzetből kivezető utat. Csak akkor távozhat, ha otthon nem ért vele egyet a párt.és a nép. Spacek: Aki közülünk távozik, a konfliktus kiélezéséhez járul hozzá. Lenárt: Meg kell maradnia tisztségében. Jakes: Funkcióban kell maradnia. Simon: Egyelőre nem szabad lemondania. Erről a pártnak kell döntenie otthon. Az ülésen Smrkovsky fölvetette a kérdést, hogy mindenki fejtse ki, vajon azok között van-e, akik az idegen csapatokat behívták. A válaszokból kiderült, hogy köztük olyan nem volt. Három nap leforgása alatt, bonyolult tárgyalások közepette mégiscsak megállapodás született, és aláírták az egyezményt, amely titkos maradt. Minden jel szerint ezeken a tárgyalásokon párbeszéd helyett inkább a fen- söbbség monológja érvényesült. Arról volt szó, mint azt már Husákot idézve elmondtuk, hogy politikai megállapodás szülessen, mely az adott helyzetből a szabadság és a szuverenitás visszaadásával keresi a kiutat. A tárgyalások közös elnökségekben és bizottságokban is folytak. A megegyezés fokozatosan jött létre. A szovjet fél lemondott arról a követeléséről, hogy a csapatok bevonulásának jogosságát elismerjék. Rövid tartózkodásukra egyezményt kellett kidolgozni, s a csehszlovák parlamentnek jóváhagyni. Az Akcióprogram lekerült a feketelistáról, Brezsnyev azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a vysoöanyi kongresszust érvénytelenítsék. Ugyancsak követelte a kommunista funkcionáriusok, „internacionalisták“ sérthetetlenségét. Duböek ezt visszautasította azzal, hogy az a tisztség- viselőket védettekre és védtelenekre osztaná. A két fél egyenlőtlen helyzete megmutatkozott már a köztársasági elnökkel folytatott megbeszélések elején. Svobodának kérnie kellett, hogy a CSKP KB legfelsőbb vezetői, akik a Szovjetunió különböző részein internálva voltak, mint például Dubcek, a CSKP KB első titkára, Őerník kormányelnök, Smrkovsky, a parlament elnöke, Kriegei, a NF elnöke, Simon, a CSKP Prágai Városi Bizottságának első titkára és a KB többi vezetői Moszkvába jöjjenek (Kriegel csak a tárgyalások utolsó napján érkezett meg). Valameny- nyiüket a Kremlen kívül szállásolták el, és amikor küldöttségünk kérte, hogy Dubcek, aki beteg volt, a Kremlben lakhasson, az egyik szovjet vezető - Katusev titkár - azzal utasította el, hogy a Kreml nem szálláshely. (Bírák - emlékezései.) Volt azonban sok más méltánytalanság is a két „egyenrangú“ elnökség: az SZKP KB és a CSKP KB Elnökségének tanácskozásán. Például amikor Duböek ellenvetését fejezte ki az egyezmény néhány megfogalmazásával szemben, amelyet utolsó változatként készített elő a szovjet fél, javaslatunk elutasítása után a sértődött Brezsnyev megszakította a további tárgyalásokat, és megfenyegette őket, hogy valamennyien ottmaradnak és ők itt nálunk valahogy elboldogulnak. A moszkvai egyezmények is alapos elemzést igényelnek, főleg az egyenrangúság kérdését illetően. ÚJRA ITTHON A küldöttségnek és a CSKP KB Elnökségének teljes létszámban való visszaérkezése Prágában örömet és megkönnyebbülést váltott ki az egész ország dolgozóinak körében. Voltak azonban aggodalmak is: vajon milyen eredményekkel és kötelezettségekkel tért vissza a küldöttség. Ezekről a tanácskozásokról elsőként, amint azt már említettük, az SZLKP rendkívüli kongresszusán a csehszlovák kormány alelnöke, Husák szólt, aki Moszkvában a köztársasági elnök küldöttségének volt tagja. Megismertette a küldötteket azzal, hogy ugyanúgy, mint Svoboda, ő is kezdettől fogva egyértelműen ar'ról beszélt: nálunk nem volt olyan a helyzet, hogy a katonai beavatkozás eszközéhez kellett volna nyúlni. Hogy a köztársasági elnök és ő is, megalkuvás nélkül követelte valamennyi internált szabadon bocsátását, hogy mint szabad és egyenrangú partnerek, ők is részt vehessenek a tanácskozáson. Követelték hazájukba való szabad visszatérésüket is. Egyetértett Duböeknak az előkészületben lévő egyezménnyel szemben támasztott némely kifogásával is. 1968. augusztus 28-án hangzott el Svoboda köztársasági elnöknek, Smrkovskynak, a Nemzetgyűlés elnökének, Öerníknek, a kormány elnökének és Dubceknak a CSKP KB első titkárának rövid, ám érzelmileg telített, a belső helyzetet, népünknek a bevonuló csapatokkal szemben tanúsított érzelmeit tükröző közös felhívása: .JDrága polgártársaink! Gondolatainkban minden pillanatban önökkel vagyunk. Együttérzőnk önökkel, és megértjük érzéseiket. Érezzük felelősségünket azért a bizalomért, amellyel bennünket körülvesznek. Mindannak nevében, ami nemzeteink számára drága, kérjük önöket: ne hagyják magukat elragadtatni érzelmeiktől semmi olyasmire, ami nemzeti katasztrófát jelenthetne. Most minden önökön múlik, az önök döntésén. Döntsenek bölcsen. Tudjuk, hogy erre képesek. Napjaink fő kérdése: képesek vagyunk-e az adott helyzetből kiutat találni, és önuralmat tanúsítani ezekben a nehéz percekben. Vagy megengedjük, hogy a felelőtlenség, a meggondolatlanság, vagy a szocializmustól idegen erők a területünkön tartózkodó katonaság beavatkozását provokálják ki. Vajon akarja-e valaki, aki szereti szocialista hazánkat, hogy ezek a csapatok ismét városaink utcáira vonuljanak, ahonnan többségük már távozott és távozik? Úgy gondolja talán valaki, hogy magunk képtelenek vagyunk kormányozni? Azt hisszük, képesek vagyunk rá minden feltételek között. Követelték, hogy az önök által választott képviselők ismét elfoglalják tisztségüket. Hálásak ezért önöknek, és életük végéig arra kötelezettek. Kérjük azonban önöket: támogassák azt, amiért tisztségünkbe visszatértünk. Azt, ami feltétele annak, hogy az önök és a mi igyekezetünknek értelme legyen. Támogassák a konszolidálásra irányuló törekvést. Hogy a csapatok megkezdhessék területünkről a fokozatos kivonulást, és véglegesen távozhassanak. Szegüljenek szembe velünk együtt mindazzal, ami ennek a törekvésnek az útjában áll. Segítsenek megakadályozni a provokációkat. Gátolják meg a hazar- dírozást nemzeteink sorsával. Ebben van az értelme megbeszéléseinknek. Ez a feltétele, hogy folytathassuk azt a politikát, amelybe bizalmukat helyezték. Az önök bizalma bennünket kötelez. Kötelesek vagyunk azonban ebben az országban az önök megbízásából uralkodni. Tegyék számunkra ezt lehetővé, ha azt akarják tőlünk, hogy szolgáljuk önöket.“ (Rudé právo 1968. augusztus 28-a, a 68-as év, 298. old.). Noha a csapatok bevonulása váratlan volt, és valamennyi tisztességes állampolgárt érintett, józanságot követelt. Meg kellett akadályozni azt, hogy a jogos haragot és ellenszenvet azok használják ki, akik a szocializmus iránt nem éreztek rokonszenvet, sőt gyűlölték azt. I 1990.1.19. TANULSÁGOKRÓL KISSÉ MÁSKÉPPEN
