Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-01 / 22. szám
BIiBsárnap E rk ölcsi válságok és értékváltások korát éljük. Jó volna, ha még köztünk lenne Fábry Zoltán. Nem kívánnám tőle, hogy legyen igazságtevő vitás kérdéseinkben, iránymutató kételyeinkben, kishitűségünkben támasz és erősítő. Nem várnék tőle mást, csak hogy jelen legyen, és néha egy-egy írással megmutassa szellemiségének erejét, hogy lenne élő gondolkodói minőség. Persze, e kívánság csak játéka a nyugtalan képzeletnek, de valóságosan szorongató igényt jelez. Egyre kevesebb olyan kortárs írói megnyilvánulással találkozom, melyből a megalapozott és szilárd igazságérzetre és józan önmérsékletre következtethetnék. Melyben megérzem a kiegyensúlyozott s mégis szenvedélyes létszemlélet nyugalmát és időtálló bölcsességét. Bár a helyzet nem reménytelen! írásait olvasva, a keresett értékek felidézhetók és megérezhetők. Szellemiségének igézetében elnéző és kritikátlan lennék vele szemben? Mert az idő ugyancsak nekiveselkedett életművének, vehemensen ostromolja stílusát, tépázza eszmerendszerét és kritikusan méregeti írói erényeit. Művészi elkötelezettségét és egyetemes aggályait megkérdőjelezi korunk, meglátásait nem érti, szenvedélyességét és pátoszát meghaladottnak véli. A szokásos közírói többes helyett is azért szólok személyesen: lehet, hogy csak én látom őt így, ellentmondásaiban is maradandónak és diadalmasnak?! Abban azonban biztos vagyok, hogy aki hasonlóan akarja őt látni, annak meg kell ismernie a múló idő természetét és a mindennapok értékét, a történelmi látásmódot, mely a múltat összevetési alapnak „használja fel“, hogy bonyolult fejlődésünk, szempontváltásaink és értékválságaink útvesztőjében eligazodjon. Túl sok fontoskodást és önmutogatást látok magam körül, ezért tartom szükségesnek szólni Fábry Zoltánról. Ismét érdemek virágoznak és érdekek háborúznak keményen, sziporkázik az egyéniség fellángolt gö- rögtüzének individualizmusa. A tapintat, a türelem és megértés, a szolidság háttérbe szorult. Majd harminc éve így ír Fábry Zoltán önmagáról (Fonod Zoltánhoz intézve levelét, aki a Hétben lelkes írásban értékelte Fábry írói magatartását): ,.Csupán az egyetlen egy jelző ellen tiltakoznék. A végén »rettenthetetlen magatartásáról« beszél. Ugyan már! Én csak lllaván voltam és - otthon felügyelet alatt. Mi ez, mi volt ez a német KZ-ek borzalmához képest?! Semmi! így a legnyárspolgáribb emberis elviselté volna. Szerencsém volt: »Sors bona, nihil aliud«. Ennyi az egész. “ (1962. nov. 2.) A komoly egyéniség természetes szerénysége és realizmusa, gondolhatnánk, de a dolog nem ilyen egyszerű. Két évvel később írott levelében arról olvashatunk, hogy megbántó- dott, amiért nem hívták meg az antifasiszta írók találkozójára: „... ez az én sorsom: vagyok és mégis átnéznek a fejem felett. gányában tépelódó írót, az elemző és következtető gondolkodót mutatják, aki képes józanul szemlélni és kritikusan értékelni korát és benne önmagát, önjellemzése: ,,Sosem voltam kimondott marxista, tehát öntudatosan korlátolt kizárólagosMiért van ez így? Ezt másoknak kell kikutatni, én magam nem tehetem meg. Csak furcsa, hogy Csehszlovákiában én még mindig ismeretlen név és fogalom vagyok. Ez nem lenne baj, ha csak egy író-név volnék. De úgy gondolom, méltán és igazán képviselek egy fogalmat, melynek neve - antifasizmus -és az már nemcsak én vagyok“. (Főnöd Zoltán a leveleket az Irodalmi Szemle 1980 májusi számában közli.) A realizmus már indokolt öntudattal együtt van jelen, az idézet a megbántott önérzet és az érzékeny önbecsülés tiltakozását tükrözi. Fábry a maga módján szerény volt, de írói értékei tekintetében nem volt igénytelen, józan öntudat és megalapozott becsvágy jellemezte. Mindkettő az írói bölcsesség és tudatosság, az igazmondás képességének a feltétele. Századunkban - s talán mindig is?! - az írói jellem a hatalommal való szembesülésében edződik. Külön utakon járnak, de - Fábry is példázza - szembenállásuk nem mindig szükségszerű, bár azonosulni sem tudnak teljesen. Haladhatnak párhuzamosan vagy kizárhatják egymást, mint az élet befolyásolásának és változtatásának két lehetősége. Miközben összekötő erejük és találkozási lehetőségük a közös eszme lehet. Fábry és a szocializmus kapcsolata tanulságos példa! Irodalomtörténetünk számon tartja a húsz-egynéhány éves, fiatal írót, háta mögött a gyilkos frontélménnyel, testében a lövészárokban szerzett tüdőbajjal, hazát és nemzetét vesztetten, tisztázatlan vallásos és embereszmékkel küszködve, ahogy kiáll a pódiumra kassai közönsége elé, és a megszállottak prófétái naivitásával mondja: „Szomorúsággal és hittel köszöntőm önöket!“ A talaj vesztett és tépelődő fiatalember három év múlva a szocialista eszmék híve és egyre inkább elkötelezettje. Európai emlőkből E urópa és Stósz - Fábry Zoltán révén nem paradoxonok, hanem a lehető legtermészetesebb fogalompár, hiszen Stósz a harmincas években európai őrhellyé lett, bizonyítva, mennyire az egyéniségen és szenvedélyen, s mennyire nem a földrajzi hosszúsági és szélességi körökön múlik, hogy kinek a háza van a szellem virtuális s mégis oly eleven Európájában. Mert Fábry Zoltán bátran elmondhatja: „ahol én vagyok, ott Európa is ott van“. Fábry „Európa-fogalma“ szemléletének sajátos jellege következtében nem mentes bizonyos egyoldalúságoktól (Borj imre) E n, már-már szeptikussá verve rideg kartezianizmusom- tól, Fábry Zoltánt nem tudom követni minden útján; nem minden elágazó útján, jól kimondva. Forrón dicsért íróinak zömétől jó, ha föllangyulok. Stílusra is más a szájízem. Remeteként élek én is, de nem hitben, mert oly abszolút hitigény átka alatt. De mégis egy az egünk és poklunk. Az én maradék vallásom is, mint mindnyájunké ma, az ősök tisztelete. S ha indulhatna holmi boldoggá avatási per, hogy ki állt kegyükben legigazolhatóbban már e földön, kortársaim közül bizony Stósz irányában szögezném az ujjam. Élt ott egy klasszikus európai: egy szentszagúan hű szabadsághívő. (Illyés Gyula) E gyszer minden felkérés nélkül küldött egy cikket: nevezetesen akkor, amikor Václav Cerny a brnói Host do domu című folyóiratban a felszínes „cseheske- dés“ .. („őecháőkovství“) megnyilvánulásának minősítette Haáek ávejkjét. A hatvanas évek derekán uralkodó légkörben Csehországban, egy ember kivételével senki sem akadt, aki visszautasította volna ezt a támadást. Egyedül Fábry Zoltán volt az, aki nem hagyta annyiban a dolgot: a cseh irodalom demokratikus, forradalmi értékei akkor is, amikor a mi kritikánk az esztétikai kritériumok mély válságának időszakát élte, oly fontosak és kétségtelenek voltak számára, hogy nem hallgathatott. , . . (Jiri Hajek)- a német szocialista irodalomból - szívja a tápláló és erótadó eszmét, megerősödik tőle, termékeny és tevékeny világnézetet nyer általa, megalapozza írói életét. Ilyen háttérrel lesz a kritikus „Szlovenszkó réme“, osztályharcos író és kommunista bíró, híres és hírhedt, ekkor lett önmaga, Fábry Zoltán, Stósz via Koéice. Hisz, tehát elfogult, szenvedélyes igazságkereső, vagyis jónéhány ítéletében igazságtalan. A korabeli európai művészértelmiség jelentős része támogatja a szocializmus eszméjét, amely Németországban megvalósulni készülődik (Hitler akadályozza meg), Spanyolországban győztes forradalmat indít (Franco veri le), az európai munkásosztály reménységét fasiszta diktatúrák fojtják vérbe és mocsokba Visszatekintve: mily valószínűtlen, mily távoli múlt! De Európa megélte, megélte Fábry is, túlélte csodaként. írói sorsa legtragikusabb meghasonlását is megélte! A győztes hatalom, melyet támogatott, nyelve-nemzetisége miatt megtagadta. Túlélte a sebet, kiírta magából, benső harcának eredménye a Vádlott megszólal. Míg csak ezt az írását ismertük e korból, sebzetten és kétségbeesetten - s tegyük hozzá: jóhiszeműen - védekező „vádlottnak“, népét és önmagát magyarázó, sarokba szorított prókátornak látjuk. Nemrégiben előkerültek korabeli naplójegyzetei, melyeket Üresjáratok címen vezetett, és amelyek a maság, tekintet nélküli egyoldalúság. Engem a kommunizmushoz az emberek embertelensége vitt: a háború (1945 febr.)“ Háborúellenessége antifasiz- musában ölt testet, ennek hátterében a kommunizmus áll, mint lényegéből való ellenfele a fasizmusnak. Első nagy csalódása a Hitler-Sztálin paktum (1939. augusztus 23.), amelyben úgy látja, tűz és víz szövetkezett, s ami a legrosszabb, háborúra - annak lehetőségére- szövetkeztek, immár nem elvek és eszmék, hanem stratégiai előnyök és érdekek jegyében. A másik - a szó fizikai értelmében is húsba vágó - csalódása a jogfosztottság: „Nemzetiségi hovatartozás szerint ítélni elevenek és holtak felett- a kommunizmus nevében: ez a legnagyobb lehetetlenség. “ (1945. szeptember) Nem ismétlek tudott dolgokat (1948. február). A hatalom kizárólagossá vált és egyértelműen meghatározta a társadalmi fejlődést. Az író helyet keresett és talált, nem álltak szemben, bár korántsem azonosulnak. Fábry (előszavakkal) lapokat indít - Új Szó, Irodalmi Szemle -, csodálatosan nagyszívű pedagógus. Kritikusa induló irodalmunknak, élenjáró közíró és vitathatatlan tekintély, ám naplójegyzete így szól a hatalomhoz való viszonyáról: „ Szívemnek, értelmemnek csak muszájbecsületból van hozzá köze. Hidegen állunk egymás mellett, mint házastársak, kik egymást megcsalták, de erről nem beszélnek. Az egyik azért, mert nincsenek skrupulu- sai és nem lát a dologban bűnt, tehát szóra sem érdemes, de neki, a másiknak ezzel elrontotta egész hitét és életét, és a szíve gyökeréig fáj ez a tragikussá kiteljesedett idegenség. “ (1945. február.) A kor, az elmúlt fél évszázad, erényeivel és tévedéseivel egyetemben történészek jövő nagy témája. Mi azonban - vele együtt - megéltük és tevékeny részesei voltunk. Fábryról nem tudtuk, nem tudhattuk, amit ma tudunk, ám benső vajúdásainak időnként maga adja jelét. író maradt és nem szolgált! Duba Gyula M ost az idők távolából ezt a publicisztikai megszállottságot, a magamét is, a Fábry Zoltánét is, de akárkiét is, még az európai hangzású és életáldozattal hitelesített Kurt von Ossietzkyét is kétségbeesett madárcsipogásnak látom egy apokaliptikus világzivatarban, ámde akkor nem erre, hanem csak az ügyre gondoltunk: a fasizmust, a szocializmus ellen feltámadt világreakció győzelmét meg kell akadályozni! Ennek mindent alá kell rendelni, még az írói vágyakat és becsvágyakat is. Volt eredménye? Közvetlenül, akkor érzékelhetően nem volt, mert hisz minden elkövetkezett, amitől tartottunk. De talán abban mégis volt, hogy 1944-45-ben, amikor bekövetkezett az általunk remélt és akart összeomlása a fasizmusnak, itt is, ott is, még a legkisebb faluban is, akadt egy-egy ember, néhol tíz is, máshol száz is, ezer is, sőt valóságos tömegek is, akik és amelyek segítettek abban, hogy a régi rend összeomlásából ne újfajta anarchia, hanem új rend legyen (Veres Péter) 1990. VI. 1. Húsz éve halt meg Fábry Zoltán
