Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-25 / 21. szám
A MAGYAR SZÉPPRÓZA SZÁZADAI (A glasznoszty szorításában) a hangya bolondja volt a sörnek a Főhangya is emelte hangját és a bolyból gyakran megszökött kongatván a vész harangját népe szégyenére a léha - ne legyen a fajta rongya jöttment tücsökkel sörözött ne rongálja jó hírét a boly bolondja volt s az anyja könnye folyton hullt ezért apja kezdetben pirongatta de levette róla két kezét ám a mi hangyánk a réten fűszálak közt támolyogva fittyet hányt a hangyabolyra s a munkához való jogra (a tücsök fizette sörét...) tván >m evem zaságban akarózásban pette értem nérettetem y a falon nyűnek vagy aláitatom Ugatom Ó, ótvaros órák! Struccnyakú igricek... Itt állunk pendületlenül. Bibircsókos bandzsításaink ürességtől kongnak. Bendzsónk sutban hever, csak a bendönknek élünk. Mint egy rég faragott kakaduba, ■ Jt.. belénk száradnak a húrok. Ki emlegeti ma a régvolt búr háborút? ... talán holmi gálalik jöttment aligaligállok gálalízek négy halfejű madrigál pamuttőgyű töntölye tohonyák patolya pititízes malonya agyonnyalomkák intalepény putypapukák potyapia csurranapotyák... Ó, ótvaros órák! Struccnyakú igricek... Itt állunk pendületlenül. FERDICS GÁBOR: LENDÜLET A napokban jelent meg Bettes István: Szétcincált ének idején című verskötete a Madách Könyv- és Lapkiadó gondozásában. lár többet ne küldjön / újra megtámadnak, í rajtam, és küldjön ték el ezt a történetet, az egészet kitaláltuk. ia meggyötört arcát, na. barát, az apát hajtha- jól, mit csinál, s nem iát elszalasztani. Egy barátnak, hogy felézámára a kínok hete sütött, és melegével, 3 a hegy csúcsán álló tőben ibolyák illatoz- (, sa füvekből szinte it úgy érezte magát, :tak, mint akit szemlép be abba a házba >ni annyit jelent, mint ihanni. És ő már nem évet hajlandó elélni lyukában, vagy egy :ent Simon, csakhogy ie megnyugodott, és ri remény élt benne, lesz és megsegíti. Az , mint akkor. Ezüstös íz erdő fáit a hajnali a gyöngyvirágok vér- ittak. it megérezte ezt az nyra gondolt, akivel összeszorult, s úgy Ikodni magán. Leérve is megpihent a hatal- lek szélső, ritka ágai kutacska rejtőzött. ;kor, megjelent a su- rózsaajkú asszony, lútból. Rámosolygott i, mintha gyermekkel :a: igát rablók támadták emberek! De biztos, oa jutnak! ik nem szólt egy szót asszonyt, mint akit jazságos szent Isten! /olt, akinél egy héttel pót töltötte! Most újra hogy lefeküdjön vele. veszett! Érezte, egy ni, s amikor az asz- ején, elindult, Topes t utána. skáról a reverendáját leget, felkötötte a fa másik végére hurkot la hurkon. 'örgy Elek fordítása 33 > X M ég egészen picike volt Maruska, amikor meghalt az édesanyja. Úgy volt, ‘hogy gyermekotthonba viszik, de az apja végül is nem hagyta.- Majd csak találok anyukát az én Maruskámnak - mondta. És valóban. Évek múltán ugyan, de talált. Magának élettársat, Maruskának meg anyukát, aki a berendezett lakáson kívül a Mamákéval egyidős lányát, Holenát is magával hozta az új házasságba. Holena szörnyű lusta lány volt. Mamákéra maradt minden: bevásárlás, főzés, mosás, takarítás ... Mivel örökké sürgött-forgott, olyan karcsú maradt, mint a nádszál. A vásárlások alkalmával megismerte az üzletese- ket, esténként diszkóba járt, egyszóval tartotta a színvonalat. Egy alkalommal, amikor odakint éppen vihar tombolt, hogy még a kutyát sem illett kiengedni abba a ronda időbe, azt mondja Holena:- Marná! Élő virágot akarok, egész csokorra valót!- Most? Télen? De hisz mindent hó takar, édes testvérkém - sírta el magát Maruska.- Akkor is virágot akarok, és kész! - makacsolta meg magát Holena. Szomorúan, kelletlenül indult Maruska. Ahogy ment, ballagott, találkozott a kertészet főnökével. Az meghallgatta, fizetett neki egy duplát a presszóban, a virágboltban pedig kiválasztotta neki a legszebb virágcsokrot... Holena megörült a virágnak, s ahogy szagolgatta az illatozó csokrot, újabb őrült ötlete támadt.- Epret akarok! - parancsolta meg a szegény mostohatestvérének. Mit tehetett Maruska? Mehetett ki megint abba a cudar időbe. Ezúttal a zöldségesbolt nyalka vezetője segített rajta. Alig tette azonban otthon az asztalra az epret, Holenának piros almára támadt gusztusa.- Ne aggódj, Maruska, fel a fejjel! - nyugtatta a szegény lányt az a bizonyos nyalka üzletvezető, amikor újra megjelent sírva. - Nesze, talán több is, mint egy kiló, s ha Holena keve- sellené, mondd meg neki, jöjjön el érte maga személyesen! Holenának hízelgett a meghívás, hát kicsípte magát úgy istenigazából, s indult az almáért. Meleg bundában, kucsmában, kosárkával a kezében. Amint odaért az említett üzlethez, hát mit lát? Egy cédula fityeg az ajtón, s rajta egy tábla: „Várjon, rögtön jövök!“- Mi mást tehetnék? - tűnődött magában Holena. Várt egy órát, kettőt, hármat... Időközben havazni kezdett, egyre nagyobb pelyhekben hullott a hó. Aztán feltámadt a szél, ráadásul fagyni kezdett, de szörnyen ám! Röpke négy óra alatt a rossz testvért belepte a hó. De még a mostohát is, aki, mert hiába várta a lányát, elindult elébe. Reggel a köztisztasági vállalat emberei, a kukások takarították el mindkettőjüket. Maruska pedig egyes-egye- dül maradt a komfortos házban, mint az a bizonyos virágszál, amellyel az apja időközben szociális otthonba került. Egy idő múlva meglátogatta annak a bizonyos zöldségesboltnak a vezetője, s ripsz-ropsz, meg is tartották a lagzit. Lett egy sereg gyerekük, s tán még ma is boldogan élnek, ha azóta el nem váltak... Vércse Miklós fordítása A varászló, egy harmincon aluli férfi, akinek arca már egészen szomorú, ráncos és kisgyermekes volt a sok ópiumtól, cigarettától és csóktól - hamvazószerdán kora hajnalban haldoklóit. Bálteremben vagy lakomán, nem tudom. Egy kis fülkében ült szegény egyedül. Kétség nem fért hozzá, hogy mire a nap felkel, már ki lesz nyújtózkodva, s maga is jól látta ezt. Nem volt szomorú miatta. Megpróbált persze mindenféle varázslásokat utoljára - még saját magán is, ami már a legnagyobb kockázat, de nem sikerült semmi, és hamvazószerda hajnalra, csúnya CSÁTH GÉZA százhuszonöt forintért; a gavalléria a családban volt.- Sok pénzemben van a fiam - mondta a temetkezési vállalkozónak. - Mégis megreszkírozom, hadd legyen szép temetése. A varázsló most hamarosan meg- fésülködött kis kézitükrében • elrendezte az ajkait - gúnyosan mosolygóra, amely pózban különösen tet- szelgett magának, azután elküldött egy kisfiút tiszta gallérért és kézelőért. Addig is átvizsgálta a szemfedőt, s lefejtette róla zsebkésével az ezüst csipkedíszt, miután bántóan ízléstelennek találta. Ezalatt megérkezett a tiszta gallér és kézelő. Kicserélte varázsló halála nagy kudarccal, be kellett fejeznie az életét. Hanyatt dőlt két székre az asztal mellett, és behunyta a szemeit. Az apja, egy kedves, erős, széles vállú ember jött legelőször. Alig ősz még és kemény járású.- Megmondtam, hogy az ópiummal baj lesz. Hogy tönkre fog tenni. Nézz meg engem, ötvenéves vagyok. Másképp éltem én. Egészen másképp. Az anyja, egy sápadt, régen halott asszony, zsebkendővel takarta el az arcát, és zokogva magához ölelte a varázsló fejét.- Miért nem akartál, fiam, rendesen élni! Megházasodni. Most úgy pusztulsz el, mint valami kóbor kutya. A feleséged befogná a szemeidet! Én, látod, nem tehetem, mert halott vagyok. Hol van most az a sok nő, akik szerettek téged.- Én nem szerettem egyiküket sem - mondta a varázsló. - Különben is csak az kellene még, hogy nők előtt haldokoljak. A varázsló nagyanyja, egy főkötős pápaszemes öregasszony, lassan topogott arra. Kerekes gombolyítógépét hozta a kezében, és a másikban a kis kanárimadarát kalitkában. A zsebében kötés volt, egy harisnya, amely a varázsló számára készült.- Én foglak megfürdetni, és még ma kész lesz az új harisnya, amelyben el fognak temetni. A nagymama nagyon szerette a varázslót. Talán legjobban minden unokái közt. Kétségbeesetten sírt, úgyhogy le kellett venni a pápaszemét is. De nem maradhatott ottan, mert a sok nő tolongott a varázsló körül, akik legújabban érkeztek.- A síron túl még látjuk egymást - mondta a nagymama, hóna alá vette a gombolyítógépét, a kanárikalitkát, és imádkozva elment. A nők lábujjhegyen járták körül a haldokló varázslót, jól megnézték, és akinek eszébe jutott, mondott is valamit rá. Például:- Szegénynek nemsokára üvegesek lesznek a kék szemei.- És a finom, nőies, vékony kezeiről le fognak esni a szép körmei.- Bocsánat - mondta a harmadik -, neki egész életében barna szemei voltak.- És széles, férfiasr-nagy izmos keze!- Mily tüzes erővel tudott ölelni.- Tévedés, mindig gyöngéden, finoman ölelt, mint egy asszony.- Olyan biztos és kényelmes volt az ölében, hogy akár napokig elüldögéltem volna benne.- Sohase ültetett engem az ölébe. Ő ült mindig az én ölembe.- Egyenes, kevés szavú ember volt, úgy tudott haragudni, hogy jaj annak, aki a kezébe kerül.- Nagyság, téved, kedves és szíves beszédű férfi volt ő, és soha hangosan beszélni nem hallottam. így beszélgettek a nők a haldokló varázslóról, aszerint, amint ki-ki előtt másnak mutatkozott, és ki-kivel másképpen és másképpen bánt.- Menjenek innen - mondta avarázsió. - Legyenek szívesek elmenni, az öreg arcotok kellemetlenül hat rám, és különben a koporsómat hozzák. Valóban hozták. Szép érckoporsó volt. A varázsló apja rendelte kötöket a régivel, sietősen beült a koporsóba, és fütyörészve le akart dőlni a fekete selyemvánkosra. E pillanatban kis kendőben, futva, kipirulva és könnyezve egy leány érkezett. A varázsló megtámaszkodott a könyökére, mert eszébe jutott, hogy ez volt az egyetlen leány, akit életében szeretett. Csodálkozott kissé, mert a dolog régen volt, öt-hat éve - és a leány semmit sem változott. Rövid szoknyát viselt, fiatal, édes arca még nem öregedett, mint a többi nőé. Végre egy fiatal nő - köszöntötte a leányt a varázsló. - Kellemesen lep meg, hogy halálom előtt még egy szép fiatal lányt láthatok. A leány nem utáltámeg öt e kelle- rrotlen és alakoskodó megjegyzésért, lehajolt, megölelte, és kérlelni kezdte, hogy keljen föl.- Das ewig weibliche zieht uns!...- mondta a varázsló fanyar mosoly- lyal, bár nem tudott jól németül, és a Faustot eredetiben soshasem olvasta. De mégis ellágyult, és megcsókolta a leányt a száján.- No most, fiam, menj - mondta aztán -, elég ennyi nekem. Menj, fiatal vagy és szép, és akadnak igen derék férfiak ott künn. - Azzal hanyatt feküdt, és mosolyogva, gyönyörködve nézte a leányka könnyes arcát és édes aranyszemeit. Kis idő múlva újra szólott.- Belátom, hogy az ópium és a sok rossz csók helyett jobb lett volna téged feleségül venni, és meg is tenném, ha apám a koporsót már ki nem fizette volna. A leányka most összeszedte minden erejét, lerángatta a varázslóról a szemfedőt, kihúzta a feje alól a párnát, nekifeküdt a koporsónak, és kifordította belőle a varázslót. Egészen kifáradt szegényke a nagy erőlködésben.- Édes szerelmesem - mondta a varázsló csendes és meghatott hangon -, te megtettél értem mindent, amit csak egy nő tehet egy férfiért. És már szívesen fölkeltem volna, tekintet nélkül arra, hogy drága koporsóm ki van fizetve, mert szeretlek, de nem bírok. Veszem észre, hogy nem bírok. Igazítsd hát helyre a fekhelyemet. A dulakodásban leesett a varázsló szeméről fekete szemüvege, amelyet azért viselt, hogy mások ne lássanak a szemébe, ami tudvalévő- lég ártalmas; mondom, leesett a szemüveg, és a leány most meglátta a varázsló szemében, hogy nagyon szereti őt, és csakugyan fölkelne, ha még tudna. Helyreigazította hát a koporsót, és a varázsló nagy nehezen visszamászott.-Takarj le a szemfedővel- mondta azután. A leány letakarta.- Tedd a fejem alá a párnát, és ügyelj majd rá, hogy rendesen csukják le a fedelet. A koporsó kis aranykulcsa maradjon nálad. Valóban hozták már a fedelet. A leány még egyszer megcsókolta a varázsló száját, amely már kezdett kihűlni, rátétette a fedelet, és bezárta. A kis kulcsot pedig er köténye zsebében rejtette el. Azután elment, mert már jöttek a varázsló rokonai és testvérei, s azokkal ö nem volt ismerős. 1908
