Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-18 / 20. szám
V olt egyszer egy szegény ember. A szegénysége nem is lett volna olyan nagy baj, ha hat gyermeke nincs. Búsult, évelö- dött a szegény ember: mit csináljon? Szeme láttára mind éhen vesznek ezek a gyerekek. Éjjel is csak azon tűnődött a feleségével, mit csináljanak az éhező gyermekekkel. Egyszer aztán, egy éjjel, azt mondta a szegény ember:- Hallod-e, feleség, én nem nézhetem tovább, hogy gyermekeim itthon éhezzenek; elviszem az erdőbe, otthagyom őket, legalább ne a szemem láttára haljanak éhen. Sírt a szegény asszony, hogy így kelljen elveszni az ő szívéből szakadt magzatjainak, de mit csináljon? Nem volt amit enni adjon sem égen, sem földön, még csak egy morzsa kenyér sem. Reggel aztán a szegény ember fejszét vetett a vállára, s elindult a hat gyermekével az erdőbe. Mi- ■ kor beértek a kellős közepébe, egy fa alá állította a gyermekeket, s meghagyta, hogy várják meg, Szerkeszti: Tallósi Béla Már most igazán nem tudták, hogy merre forduljanak. Mentek, mendegéltek torony irányában. Hát egyszer csak egy szikrányi világosságot látnak a nagy sötétségben. Közelebb-közelebb mentek a világossághoz, az pedig nőtt, nőtt, míg egyszer csak látták, hogy az gyertya világa egy kis házikónak az ablakában. Egyenest odamentek, s benyitottak a házba. Egy éktelen csúf öregasszony ült az asztalnál, akinek az orra a földet verte, s a fél arcán több ránc volt, mint száz asszonynak a szoknyáján. Köszöntek a fiúk illendőképpen:- Jó estét, öreganyó! Hát hogy s mint szolgál az egészsége?-Jó estét, édes fiaim! Hát én vagyok, ahogy vagyok, de ti hogy jutottatok ide, mikor minden jó lélek kerüli ezt a házat. Ó, ó, lelkem gyermekeim, fussatok innen, mert az én gazdám a világhíres emberevő, s ha itt talál, reggelig egy porcika sem lesz belőletek. Mondta a legkisebb fiú:- Mindegy már minekünk, lelkem öreganyám! Csak adjon neA szegény ember hat fiacskája (MAGYAR NÉPMESE) amíg visszajön. A gyermekek vártak is alkonyatig, de az apjuk csak nem jött. Azt mondta a legkisebb fiú:- Ne várjuk többet az apánkat, nem jön már vissza. Bizonyosan hazament, s azt hiszi, hogy mi is hazamentünk. Elindultak ők is hazafelé. Szerencsére, útközben megjegyeztek egy-egy bogas, horgas fát, s így szépen hazataláltak. Csudálkozott a szegény ember, hogy ezek a csepp gyermekek maguktól hazataláltak, örült is, búsult is. De éjjel tovább rágódott, s azt mondta a feleségének:- Visszajöttek a gyermekek, feleség. Pedig én nem nézhetem tovább az éhezésüket. Most már hajnalban keltem fel őket, s úgy viszem az erdőbe, hogy vissza ne találhassanak. Úgy is tett, amiként beszélt. De a legkisebb fiú hallotta az apja beszédét, s mielőtt elindultak volna, besurrant a kamrába, ott volt még egy zsákocska korpa, azt a hóna alá fogta, s úgy indult az erdőbe. Amint mentek, mendegéltek, leszórt egy-egy marék korpát, hogy majd aztán ennek a nyomán hazamehessenek. Mire mégvirradt, már az erdő közepében voltak, még azon is túl. Most is egy fa alá állította őket, s meghagyta, hogy onnan el ne mozduljanak, míg ó vissza nem jön. A gyermekek nem is mozdultak el, mert egész nap úgy aludtak, mint a bunda. Estefelé felébredtek, s akkor így szólt a legkisebb fiú:- No, az apánk megint nem jött vissza s nem is jön. Mi csak induljunk haza magunkban. De a többi fiú sírva fakadt. Hogy találjanak haza, mikor ma sötétben jöttek el, s nem jegyezhették meg az utat?- Ne búsuljatok - mondta a legkisebb fiú -, volt énnekem eszem, s korpát hintettem el, amerre eljöttünk. Erre egy kicsit megvigasztalódtak a gyermekek, de csakhamar ismét elszontyolodtak, mert híre- pora sem volt a korpának. Róka, farkas vagy valamiféle vadállat felnyalta mind egy falásig. künk szállást s vacsorát. Álló hete, hogy egy befaló-falást nem ettünk, legalább lakjunk jól egyszer világéletünkben. Aztán hadd egyen meg a világhíres emberevó. Megesett az öreganyó szíve a gyermekeken, s azt mondta:- Hát jól van, lelkem gyermekeim, maradjatok itt, egyetek, igyatok, feküdjetek le, s ha csak képes leszek, elbolondítom a gazdámat, hogy észre ne vegyen benneteket. A gyermekek jót ettek, ittak, az öreganyó lefektette őket egy karikás ágyba. De ebben az ágyban aludt már hat gyermek: az emberevő fiai. Az öreganyó lábtól fektette egymásnak a tizenkét gyermeket, s a gazdája gyermekeinek fejébe sapkát húzott, hogy össze ne tévessze őket, ha mégis ehet- nékje támad. Mire az emberevó hazajött, a gyermekek mind aludtak, de az mindjárt elkezdett szimatolni.- Hé, öreganyó - mondta idegen szagot érzek.- Nincs itt senki, lelkem gazdám - mondta az öreganyó. Az emberevő hitte is, 'nem is, s lefeküdt. Egyszerre csak megint , megszólal:- Már akármit beszél kend, de én idegen szagot érzek. Hiszen mindjárt meglátom én! Megijedt az öreganyó, hogy most majd mérgében őt is megeszi a gazdája. Mit csináljon? Akárhogy fájt a szíve, megvallotta a gazdájának, hogy van biz’ itt hat szegény gyermek. Kérte szépen, ne bántsa őket. Hej, megmérgelődött az ember- evő! Még azt akarja az öreganyó, hogy ö éhen vesszen? De bizony, mind fölfalja azokat a gyermekeket! Hallotta pedig mindezt a beszédet a legkisebb fiú. Míg az emberevő fölkelt az ágyából, hirtelen lerántotta az emberevő fiainak a fejéről a sapkákat, s a maga s testvérei fejére húzta. Aztán horkolt tovább, mintha ő aludnék a legmélyebben. Hát jön az emberevő s végigtapogatja a fejüket, azután a saját fiainak a fejét. Egyszerre csak: nyissz! nyissz! mind a hat fiának elnyisszentette a nyakát. Mindjárt meg is ette mind a hatot, s erre úgy elaludt, mint a bunda. A legkisebb fiú csak ezt várta, s mindjárt fölkeltette a testvéreit, hogy: tovább, mert itt ég a föld a talpuk alatt! Szépen kisurrantak az emberevó házából s - uzsgyi neki, vesd el magad! - szaladtak árkon-bokron keresztül, ahogy csak győzték. Déltájban megállották, s egy körtefa alá heveredtek, mert már olyan fáradtak voltak. Reggel azonban felébredt az emberevó is - haj, édes istenem, ne hagyj el! - nagyot ordít, mikor látja, hogy a saját gyermekeit ette meg, s az idegen gyermekeknek hült helyük van. Mindjárt fölhúzta a hétmérföldes csizmáját, s szaladt a gyermekek után, mint a sebes szélvész. A gyermekek már mind elaludtak a körtefa alatt, csak a legkisebbik nem. Ez észrevette, amint az emberevó közeledett. Hirtelen felköltötte a testvéreit, elbújtatta a magas fűben, ö pedig felmászott a körtefára. Hát az emberevő éppen a körtefa alatt állott meg. Ott lehevere- dett s mindjárt el is aludt. Úgy horkolt, hogy a fa csak úgy ingadozott belé. A fiúnak sem kellett egyéb, szépen lemászott a fáról, nagy üggyel-bajjal leráncigálta az emberevó lábáról a csizmát, aztán felhúzta a maga lábára, éppen a derekáig ért, s szaladt vissza az emberevó házába. Befut a házba nagy lelkendezve, s mondja az öreg anyókának:- Jaj, lelkem öreganyám, a kend gazdáját megtámadták a tolvajok, s addig el sem eresztik, míg egy zsák aranyat nem ád nekik. Engem küldött vissza, hogy elhozzam az aranyat. Az öreganyó hitte a gyermek beszédét, mint a szentírást, hiszen az emberevő csizmájában volt. Mindjárt lefutott a pincébe, hozta a zsák aranyat, s biztatta a fiút: csak siessen, siessen, nehogy megöljék a gazdáját. Az emberevő még mindig aludt, amikor a gyermek odaért a zsák arannyal. Hirtelen összeszedte a testvéreit, s mentek hazafelé nagy sebesen. Eközben az emberevő felébredt, s mikor látta, hogy a csizmáját ellopták, nagy mérgében megpukkadt. A hat gyermek pedig szépen hazatért, de mikor az apjuk meglátta, elkezdett kiabálni:- Hát még most sem vesztetek oda? Jaj, mit csináljak? Hanem amint a zsák aranyat elébe öntötték, egyszeribe elmúlt a bánata, el a harágja, sorba ölelte, csókolta a gyermekeket. Bezzeg többé nem volt baj a háznál. A DIÓFA ÉS GYÜMÖLCSE A legtöbben annyit tudunk a diófáról meg a dióról, hogy a dió a diós metélt ízesítője, a karácsonyi kalács tölteléke, meg, hogy a dióstorták és a diós sütemények a legfinomabb sütik közé tartoznak. Persze, meg lehet enni nyersen is, így is nagyon finom. A diófa és a gyümölcse, pontosabban a magva, értékes ipari, dísz- és gyógynövény. Azon kevés növények közé tartozik, amelyeknek minden részét hasznosíthatjuk. A dió az egyik legrégebben ismert és fogyasztott gyümölcs. Már a bibliai ószövetség is említést tesz róla. Ismerték a régi Indiában és Kínában is jóval az időszámítás kezdete előtt. Az ókori római birodalomban pedig dióskerteket létesítettek, ahol diót termesztettek. A magyarok a népvándorlás korában - még a Volga vidékén - ismerkedtek meg a dióval, amikor pedig a mai Magyarország területére jöttek, itt őshonos diófákat találtak. Erről tanúskodik sok régi helységnév is: pl. Diósjenő, Diósgyőr, Dióspuszta, Diószeg, Dióspatak stb. Őseink később úgy megkedvelték a diót, hogy a középkorban már kertekbe telepítették és céltudatosan termesztették. A dió gyümölcse hasonlít a barack, szilva, meggy gyümölcséhez, hiszen kívül van a héja, ez alatt a húsa és belül a magja. A különbség az, hogy a diónak nem a húsát fogyasztjuk, hanem a magját. Közismert a magvak, különösen az olajos magvak nagy tápanyag- tartalma. A növények döntő többségében ugyanis a mag hivatott a faj fenntartására, ezért tartalmaznia kell az élet továbbviteléhez szükséges anyagokat. Méry Gábor felvétele Kalóriatartalma több mint kétszerese a közepes minőségű - se sovány, se kövér - sertéshúsénak, fehérjetartalma pedig megegyezik azzal, zsírtartalma - ami növényi zsír - több mint kétszerese, szénhidráttartalma közel a negyvenszerese. Brvitaminból nyolcszor annyit, B2-vitaminból kétszer annyit, C-vitaminból ötször annyit tartalmaz, mint az alma, a savanyú káposztának is a kétszerese. Ásványianyag-tartalma is igen magas: kalciumból sokszorosa van benne annak a mennyiségnek, amennyi a húsételekben és a tejben van, vastartalma a fele annak, amennyi a vastartalmáról nevezetes spenótnak van. A dióbél magas zsírtartalma miatt nehezen emészthető, nem tanácsos egyszerre sokat enni belőle, mert emésztési zavarokat okozhat. Ugyancsak a nagy zsírtartalma miatt: darálva gyorsan avasodik, így pedig rossz ízű, az egészségre is káros. A diólevél is értékes anyag. A mag zöld burkának olajából festéket, pácot, hajolajat készítenek. A diófa az egyik legértékesebb bútoranyag. A másra már nem használható ágak, gyökerek tüzelőnek kitűnőek. Az élő diófa nagy és illatos lombjával árnyékot ad, a ház elé ültetve kellemes pihenőhely. Ha jó helye van, és gondozzák is, több évszázadig elél. A diófában a kemény téli fagy és a késő tavaszi fagy okozza a legsúlyosabb károkat. A gombabetegségekkel küszködő fákat a fagy jobban károsítja. . (ov) ISKOLARÁDIÓ Május 23-án 15 óra 5 perctől az Ember, kultúra történelem sorozat X. részéből, amely az ókori Görögországról szól, megtudhatjátok, milyen volt a görögök hiedelemvilága, milyen mondák őrizték meg az akkori emberek küzdelmeit, hogyan tükrözik gondolkodásmódjukat; milyen volt az athéni d'emokrácia, a cserépszavazás. Erre a műsorra az ötödik osztályos tanulók figyelmét külön is felhívjuk. A műsor ismétlését május 24-én 12 óra 10 perctől hallhatjátok a Szlovák Rádió magyar nyelvű adásában. MEGFEJTÉS A május 4-i számunkban közölt feladatok megfejtése: gólyahír; 1. nagy a család, 2. hiánya van, mégis válogat, 3. túl van élete derekán, 4. szoros kapcsolatban van valakivel, 5. nagyon jószívű, 6. nincs útban, 7. azt sem érdemli meg, amit megeszik; hibás a 3-as és a 4-es. Nyertesek: Mészáros Mária, Dercsika; Godó Tibor, Pozsonyeperjes; Vámos Attila, Losonc; Bakó Róbert, Ipolyfödémes; Hudák Milán, Érsekújvár. HÁROMSZÖGKERESŐ Nagyon egyszerű a feladat. Össze kell számolnod, hogy hány háromszög látható a négyzetben. Nos, hány?- ÁRNYÉKOK Négy árnyékképet látsz az ábrán. Közülük az egyik a baloldalt látható figuráé. Vajon melyik a figura árnyékképe? 18 1990.V. 18. i/asárnap
