Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-04 / 18. szám
sztendős voltam, atyám - aki már vét taposta - kü- tt. Hosszú és vélj halaszthatatlan lyomon vérfagy- bukkantak elé ;nyek, gyilkosok, sgő szakadékok igy juthatott át mi rémisztő sármára, alkalman- légysoros verset yámat nagy szo- myára kapta az ályok sorra meg- Költeményeinek megrészegülve - halhatatlansá- idó - feljegyezte füzetébe. Reggel ÁN n a zetről zgette a kriksz- in felelevenedett „Idenézz, Ede“ így becézett -, ilmas verseiméig remekművekmivel optimista :m kijózanító tárni le a történet- 1 azt reméljük, ib egy Shakes- ő belőlük, aztán nkon az irkafirka lalandja mindenük, ha átsegíthet iségeken. A nagy c többsége nem laían.mertabol- k okosabb dolga ásnál; velősebb l,hogy aboldog- kes - vagy érté- formát ölt, örö- i az ellentmon- művészi tevé- több: a műélve- sa. Megsiratom ílálló ember ha- ik a tragédiába, ok magam is; de írhogy szégyen- ik neki. iák ezt az értel- a, hogy rossz ikrán folyamodás ilyenkor látni ügyeletes sárká- csóválják mind nden író ember- elkednek a sár- n, ha nagyritkán et, nem hittek ik olyan négyso- cben egyszerre a szabadsághar- . Vagy az öniro- zt. Ilyenkor ég- rűtlenségemmel ovábbengedtek, imiféle trükkre ég valószínűbb, í komolyan. Én i áll a trükköm törődöm velük, lóm, hogy ébre- nben a kriksz- sztem el teljesen et. engetésre ébredt. A délutáni álom szétoszlott. Az a kedves, békés délutáni álom. És most már úgy feküdt a díványon a csengetés záporában. Nem kelt fel. Nem! Még nem! Belekapaszkodott a dívány szélébe. Csengessenek! Csak csengessenek! Most mintha abbahagynák. Nem hagyták abba. Talán többen is nekiug- rottak a csengőnek. Zsámboky János kábultan szédelegve kitántorgott. Ajtót nyitott. Ok pedig betörtek, egyszerűen félresodorták. Lányok és fiúk csapata. Egy fiú végigvágta magát a díványon. Két lány a lábánál fogva lerántotta.- Veteránlátogatás!- Tessék?!- Gyűjtjük a veteránokat. Tetszik tudni, azokat a régi, mozgalmi...- Miért nem bélyeget, papírszalvétát, vagy kavicsot?- Mit tetszik mondani?-Jól hallottad. Bélyeg, papírszalvetta, kavics.- De hát mi feladatot kaptunk. Ez a hang! Honnan jöhetett ez a száraz, hivatalos hang? Végignézett az arcokon. Mintha bosszús sietséggel lapozna egy könyvben. Ők meg úgy nézték, mint egy ókori leletet. Mindjárt odajönnek hozzá. Óvatos kíváncsisággal megérintik. Egyben marad? Szétesik? Egy lány valahonnan a sarokból.- Kihívtuk a Cukor utcát.- Miért hívtátok ki a Cukor utcát? - Valahogy úgy megsajnálta azt a régi, kedves utcát. Azt a védtelen utcát.- Hát hogy versenyezzünk. Hogy melyik iskola tud több veteránt...-...gyűjteni! Jó, ezt már hallottam. Szóval, ez az iskolák versenye. Ki küldött hozzám benneteket?- A Zsóka néni.- Osztályfőnök?- Igen, osztályfőnök.- De ő nem tartott veletek. összenéztek. A vállukat vonogatták.- Nem, ő nem.- Üdvözlöm a Zsóka nénit. Ne felejtsétek el átadni. És még mit mondott nektek? Csönd. Majd, mintha valaki céduláról olvasná.- Zsámboky János, Mező Imre út huszonöt, negyedik emelet négy. A mozgalom régi harcosa. Idegen név. Idegen cím. Csakugyan! Olyan idegenül hangzott a név is, meg a cím is. Ki tudja! Miért ne lehetett volna Zsámboky János a spanyol polgárháborúban? Az Ebro menti harcokban. A polgár- háború elveszett, de az Ebrónál még visszaszorítottuk őket. (Ők..? Kik az az ők?)- A tenyerek türelmetlensége.- Mi van a tenyerekkel? A fiú az íróasztalnál a cetliket kavargatta. Rábökött az egyikre.- Tessék! Itt van! A tenyerek türelmetlensége. Miért türelmetlenek a tenyerek? Egy mozdulattal fölrántotta a fiút.- Mit turkálsz itt?! Zavart vihogás.- Csak néztem ezeket a ... - Az apró cetlikre mutatott. - írni is tetszik?- Ezt nem mondta a Zsóka néni?- Nem, ezt nem. Csak azt, hogy...- ... bombákat hajigáltam... kitörtem az osztagommal a hegyekből... rajtaütésszerűen! Kifulladva elhallgatott. Végignézett a társaságon. Az a dagadt kölök, ahogy elterpeszkedik a fotelben! Mindjárt szivarra gyújt. Dü- hödten kipenderítette.-Talán átadnád azt a helyet!- A János bácsinak!- Nem a János bácsinak! Ennek a lánynak! Egy vékonyka lányt belehajított a fotelba. Az mindjárt el is tűnt. Egyszerűen elsüllyedt. Zsámboky még mindig a fiúval kiabált.- Sose hallottál ilyesmiről? Elhallgatott. Most mit ordítozok én? Mire jó ez? Váratlanul leült a szőnyegre. A szőnyeg közepére törökülésbe.- Éddig hány veteránt találtatok?- Kettőt. De az egyik már meghalt.- Akkor az nem számít.- De számít. A felesége azt mondta hogy...-Talán az özvegye.- Ja igen. Az özvegye. Szóval az özvegye azt mondta, hogy ő is vele harcolt, alkatrészeket mentettek ki valamilyen gyárból, fontos alkatrészeket.- Hát én nem dicsekedhetek ilyesmivel.- Röpcédulákat osztogatott?- Nem osztogattam röpcédulákat. Semmit se osztogattam. És ha éppen kíváncsiak vagytok rá, nem is bújtattam el senkit, és engem se bújtátott el senki. Közben úgy elnézte őket. Lelógó lábak a díványról. A térdek összepréselődtek. Egy tenyér egy lány feneke alá csúszott. El se mozdult onnan. Otthonra lelt. Két lány pulóvert cserélt. Akadt, aki zsömlét rágcsált. A szomszédja rászólt: - Ne mor- zsázz, Hunyadkürty! Azért mégiscsak hozok nekik valamit. Jó, jó, de mit? Traubi, Cola, Tonic... Utána kell néznem. Megvesztem? Elment a jó dolgom? Ezeknek hozok én üdítőt? Ezeknek a kis süvölvényeknek, akik csak úgy betörtek ide? Veterángyűjtők. Hulladékgyűjtők! Igenis! Stréber kis hulladékgyűjtők! Átmegyek a Csorbáékhoz. Ledöglök egy díványra. Kialszom magam. Kialszom magamból ezt az egészet. Mintha egy idegen lakás konyhájába botlott volna be, oly tétován mozgott. Az asztalon egy félig üres borosüveg. DEBRŐI HÁRSLEVELŰ félédes Üres üvegek a konyha kövén. Kissé züllött borosüvegek. Üdítő sehol. Se Cola, se Traubi, se Tonic. Hát akkor? Talán ezt a fél üveg Debrőit vigyem be? Ezt szolgáljam fel? Elveszetten keringett. Franco tábornok robbantotta ki a felkelést. Franco mellett volt még egy másik tábornok is. Mindig együtt emlegették őket, legalábbis eleinte. Hogy a fenébe hívták? Ők hívták be a marokkói csapatokat. Azokat a hírhedten kegyetlen... Egy öreg dugót nyomkodott a tenyerében, ahogy visszament. Egy fiú az íróasztalán cigarettázott. Elgondolkozva fújta a füstöt.- Nem vezetett naplót, János bácsi? Azokról az időkről?- Miféle időkről? Közben azt a lányt nézte. Merev arc, sötétszőke haj. Rózsaszínű kosztüm. Nem is rózsaszínű, inkább olyan... Mindenesetre elegáns. Rettenetesen unja ezt az egészet. Nem is érti, hogy került ide. Zsámboky csak nézte. Bámulta. Olyanféle izgalom kapta el, mint amikor leszólította az első nőt a Kinizsi moziban.- Az édesapád? A lány mintha meg se hallotta volna. Lassan, szinte kínlódva feléje fordította a fejét.- Mi van az édesapáddal? Úgy értem, hogy mit csinál? Távoli, érteden tekintet. A lány alig észrevehetően megrázta a fejét. Elmegy. Most mindjárt feláll és elmegy. De nem. Váratlanul megszólalt.- Fodrász.- Borbély. - Egy fiú csúfondáros hangja. - És még mindig úgy szereti a tütüt? A lány rámosolygott. És olyan lágy, kedves hangon.- Eredj a kurva anyádba, Tihanyi!- Kislányom! Zsámboky elől eltűnt az első nő, eltűnt a Kinizsi mozi, minden eltűnt. Végignyúlt a szőnyegen. Valaki feléje hajolt.- János bácsi? Azok a könyvek a sarokban. ..? Félig felemelkedett.- Egy regényem. Külföldről érkezett. így mondta, ilyen ünnepélyesen. Külföldről érkezett. Kis csoport a könyvek előtt. Mintha eddig nem is ismerték volna egymást. Itt verődtek össze teljesen véletlenül. Egy fiú hátrafordult.- János bácsi külföldön is megjelenik?- Nem olyan nagy ügy.- Ezek cirill betűk.- Cirill betűk.- De hát akkor ez...- Bolgár. Egy regényem bolgár kiadása. Körülállták Zsámbokyt. Nézték, mintha valahonnan a polcról pottyant volna le. Lépések az előszobából. Tétova lépések. Valaki kiment. Alighanem a klotyót keresi. Nem mutatom meg neki. Na nem! Keresse csak! Keresse! A veterán vécéjét! Hasra feküdt. A szőnyeg mintáit simogatta, fésülgette, kapargatta.- Hány fekvőtámaszt tud csinálni, János bácsi? Csöndes vihogás. Egy hang.- Moderáld magad, Kalocsai!-Viselkedj! Viselkedj! Zsámboky felült. Átfogta a térdét.- Nem vagyok tréningben. Egy lány, ahogy úgy elnézte: - Sovány! Milyen sovány!- Ugyan! Éppen a temetési testsúlyomnál vagyok.- De János bácsi! János bácsi már az ablaknál. Kibámult a térre. Temetési testsúly... Mit akartam ezzel? Megijeszteni őket? Megrémíteni? Hát ez nem túlságosan sikerült, ha éppen erre pályáztam.- Itt valamikor bódék voltak.- Bódék? Hol? A kockás inges lány arrébb húzódott.- Megzavartam?- Nem, dehogy. Ja igen, bódék... Az árusok bódéi. A teret úgy hívták, hogy az Árusok tere.- Apa azt mondta, hogy a Teleki.- Na persze. A Teleki! De a régi bódésok úgy hívták,-hogy az Árusok tere. Magukra maradtak ők ketten. A kockás inges lány és Zsámboky János. Zsámboky megpihent azon a kedves, derűs arcon. Egy pihenőhely.- És mit lehetett ott vásárolni?- Mindent. Úri és női divatcikkeket nagy választékban. De hát ez természetes, erről ne i»>beszéljünk. Gramofonlemezek és könyvek, régi színészi és moziújságok, kádak, lavórok, családi ágyak és családi csillárok! De ezzel még semmit se mondtam. Kisasszony! Nem óhajt egy repülőgépet vásárolni?- Repülőgépet?- Ahogy mondja! Manapság minden jobb családban kell egy repülőgép. Ha nem is éppen a legújabb típus... És hol lehetne beszerezni, ha nem az Árusok terén!- Repülőgép! Repülőgép! A lány hirtelen elhallgatott. Megérintette Zsámboky karját.- És a bódék? Mi lett a bódékkal?- Eltűntek. A bódék is, meg a bódésok is.- De hát miért?- Miért...? Miért...? És most már csak úgy álltak az ablaknál. Nézték a teret. Az üres teret.- Szállj le a János bácsiról! A csontos arcú fiú egy mozdulattal félretolta a lányt. Szótlanul nézte Zsámbokyt. Kibukott belőle a kérdés.- Volt valamilyen táborban?- Táborban? Milyen táborban?- Hát úgy értem, hogy...- Fogolytábor? Koncentrációs tábor? Csönd. Valahonnan messziről hallotta azt az elvékonyodott, hideglelős hangot. - Hova akartok bedugni? Milyen táborba? Csak akad még nekem is egy tábor?! Halljuk! Mire számíthatok?! A fiú az ajtó felé húzódott.- Azt hiszem, mennünk kell. És igazán nem akartunk zavarni.- Dehogyis zavartok! Csak maradjatok! Beszélgessünk még egy kicsit... beszélgessünk! Azok már kifelé tódultak. Nyomukban Zsámboky.- Várjatok! Hiszen még el se búcsúztunk! Egy bang se hallatszott. Nem köszöntek. Vissza se néztek. Levágtattak a lépcsőn. A ház megtelt dobogással. Majd mintha egyszerre megálltak volna valahol a lépcsők alján. Egy hang a mélyből.- Tetszett ismerni Lenint? Zsámboki lenézett a sivár, kopott lépcsőkre. Görcsösen belekapaszkodott a korlátba, ahogy előrehajolt.- Nem ismertem Lenint. 4 Janiga József: Csallóközi táj (olaj)
