Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-20 / 16. szám
E tíasúrn NY ELVEK N apjainkban az idegen nyelvek ismerete szinte nélkülözhetetlen. Bármely idegen nyelv tudása nagymértékben tágítja szellemi és kulturális horizontunkat. Jan Amos Ko- mensky egyik művének címe így hangzik: tanua linguarum rese- rata, azaz A nyelv kapuja nyitva áll. Valóban, nyitva áll mindenki előtt, aki teljesebb értékű ember akar lenni. Be kell lépni tehát ezen a kapun. És most rátérek mondanivalómra: az idegen nyelvek gimnáziumi oktatására. Minden nyelvtanár tudja, hogy az idegen nyelv oktatása csakis akkor eredményes, ha a nyelvet tanulók jól ismerik anyanyelvűket, tehát a bázisnyelvet, melytől el kell jutniuk az idegen nyelv, azaz a célnyelv ismeretéhez. Éppen ezért a gimnáziumokban (de az alapiskolákban is) nagy figyelmet kell szentelni az anyanyelv oktatásának. Elsősorban azért, hogy diákjaink megfelelő anyanyelvi ismeretek birtokában fejlesszék magyarságtudatukat, kellően tudatosítsák nemzeti és nemzeti kisebbségi hovatartozásukat. Másodsorban azért, hogy az anyanyelvi ismeretek birtokában eredményesebben sajátíthassák el az idegen nyelveket. Ennek érdekében korszerűsítenünk kell a magyar nyelv és irodalom tanítását. A diákokat a magyar nyelvi órákon elsősorban nem hangtani, szótani, mondattani vagy etimológiai elemzésekre, hanem helyes magyar beszédre kell tanítani! A tanulók zöme ugyanis különféle negatív nyelvi hatások befolyása alatt áll. Beszédükben sok a vulgariz- mus, azaz a csiszolatlan, durva kifejezés, s a tizenévesek „nyelvének“ az idősebbek számára szinte érthetetlen szó. A tájnyelvi elemektől is mentes magyar irodalmi nyelv megtanítására kell törekednünk. Beszéltetnünk kell a diákokat! Felejtsük el - a nem nyelvi tantárgyakban - az írásbeli feleltetést! Szóbeli számonkéréssel szoktassuk a diákokat helyes magyar beszédre. A nem nyelvi tantárgyak tankönyvei gyakran a magyar nyelvhez csak kevéssé hasonló nyelvre vannak lefordítva. Fontos lenne, hogy a magyar iskolák diákjai minden tantárgyat magyar szerzők által írott tankönyvekből tanuljanak. A magyar irodalom oktatását műközpontúvá kell tenni, s a műelemzéseket, a művekről szóló beszélgetéseket a pallérozott magyar irodalmi nyelv elsajátításának eszközévé kell tenni. A diákok ne a művekről tanuljanak, hanem a műveket tanulják! Olvassanak sokat, az olvasottság a szebb magyar beszéd formájában mutatkozik meg. Lehetőleg minél több gimnáziumban alakítsunk irodalmi színpadot, szavalókórust, irodalmi vagy nyelvművelő szakkört. Röviden: tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy minden magyar diák sajátítsa el tökéletesen a legnagyobb kincsét: az anyanyelvét. J elenleg a magyar diákok számára a legszükségesebb idegen nyelv a szlovák nyelv. Még mostanság is sokan bírálták a magyar tanítási nyelvű gimnáziumok (és alapiskolák) szlováknyelv-tanítását, arra hivatkozva, hogy növendékeiknek jelentős része - úgymond - nem beszéli kívánt szinten a szlovák nyelvet. Szlovák nyelv és irodalom szakos pedagógus vagyok, a kérdéskört tehát jól ismerem. Nem csupán ,,a mundér becsületét védve“, hanem a körülményeket jól ismerve sem állnék' a bírálók közé. Ezek - leginkább kívülálló egyének - ugyanis nem tudják, milyen körülmények között kell a tanároknak dolgozniuk. Elavult a szlovák nyelv és irodalom oktatásának koncepciója, a legjobb akarattal sem fedezhető fel benne törekvés a korszerűségre, az idegen nyelvek oktatásában világszerte alkalmazott társalgásközpontúságra, modern segédeszközök segítségével. A szlovák tanároknak jóformán semmilyen korszerű audiovizuális segédeszköz nem áll rendelkezésükre. Megkockáztatom az állítást, hogy ezen a téren legalább oly nagy az elmaradottság nálunk, mint az egyes iparágakban. Nincsenek hangos oktatófilmek, videoberendezések, magnószalagok, korszerűen felszerelt, valóban használható nyelvi laboratóriumok. A tanár (és a diák) egyetlen segédeszköze a tankönyv, de az sem megfelelő. A nyelvkönyv tele van elvont nyelvtani fogalmakkal, melyek nem illusztrálják azt a tényt, hogy a nyelvtan nem célja, csupán eszköze a sikeres nyelvtanulásnak. Az egyes nyelvtani jelenségek ugyanis nincsenek beépítve használható társalgási szövegekbe, kontextusokba. Ezek a tankönyvek nem „szellósek“, nem kedvcsinálók, nem szemléltetök. Nem az intenzív nyelvtanulás segédeszközei, némelyik inkább hátráltatja az eredményes nyelvtanulást. A szlovák nyelvi órákon nem „nyelvtanozni“ kell, vagy bonyolult szótani és mondattani elemzéseket végezni, hanem minél többet beszélni, beszélni, beszélni! Sok a kérdőjel a szlovák irodalom oktatásával kapcsolatban is. Nem hiszem ugyanis, hogy a hiányos nyelvi felkészültségű magyar diákok gyönyörködni tudnak például az egyébként valóban szép Sládko- viő- vagy Hviezdoslav-költemé- nyekben, nem is szólva Ján Kollár cseh nyelven írott verseiről. S megkérdőjelezem azt is, hogy a magyar diáknak nagyobb szüksége van-e Jankó Král' és más szlovák írók életrajzának és müveinek ismeretére, mint a helyes szlovák nyelvtudásra? Meg kell változtatni tehát a szlovák irodalom tanításában is sok mindent, eltekinteni a tényközlő szövegek magoltatásától, s az irodalmi szemelvényeket is fel kell használni a nyelv kommunikatív funkcióját erősítő társalgások céljaira. Jelenleg - tekintettel gazdasági helyzetünkre - nem tartom valószínűnek, hogy iskoláinkat elárasztják videoberendezések- kel, rövid oktatófilmekkel vagy magnószalagokkal. Szükséges viszont, hogy a korszerű nyelv- oktatás követelményeinek figyelembe vételével, az intenzív nyelvtanulást lehetővé tevő új tanterveket, tankönyveket és módszertani kézikönyveket készítsenek az összes magyar tanítási nyelvű iskola számára. A gimnáziumban legalább heti egy órával emelni kell a szlovák nyelvi órák számát, természetesen nem a tervezett heti 30 tanítási óra számának emelésével, hanem úgy, hogy meg kell szüntetni a gimnázium profiljához nem illő szaktantárgyak tanítását. Priatel'stvo címmel (az angol Friendship, a német Freundschaft, a francia L'Amité és az orosz Druzsba című lap mintájára) a szlovák nyelv gimnáziumi (középiskolai) oktatását elősegítő folyóiratot kell indítani, mivel a Priatel' című lap - tartalmát DICSÉRETE tekintve a - a középiskolások számára nem megfelelő. M ostanában gyakran hallhatjuk, olvashatjuk, hogy a múltban nálunk elhanyagolták a nyugati nyelvek tanítását. Nos - a gimnáziumokra, szakközépiskolákra vonatkoztatva - ez nem így van. Ugyanis az volt a baj, hogy nem volt korszerű az idegen nyelvek tanítása, s nem csupán a magyar tanítási nyelvű iskolákban, hanem általában. Hiányoztak a legelemibb segédeszközök, a nyelvi laboratóriumok, a korszerű tantervek és tankönyvek, a modern koncepció, nem voltak meg az intenzív nyelvtanulás alapfeltételei. Amikor például Angliában a videoberendezések, a komputerek a legmegszokottabb segédeszközök közé tartoznak az iskolai idegennyelv-oktatásban. Nem is tudhattak tehát egyetlen idegen nyelvet sem a gimnáziumot, szakközépiskolát végzett fiatalok. De a tankönyvek sem voltak megfelelőek. Véleményem szerint túl sok volt bennük az országismeretí anyag, ezért a nyelvkönyvek inkább földrajzkönyvre hasonlítottak. Radikális reformra van tehát szükség az idegen nyelvek tanításában! Az angol nyelv tanítását lehetővé kellene tenni minden gimnáziumban, szakközépiskolában; elsősorban azért, mert ezek az egyetemi és főiskolai továbbtanulásra készítik fel a fiatalokat. Az egyetemistáknak és főiskolásoknak pedig megfelelő szakirodalomra van szükségük. A legtöbb tudományágban a szakirodalmat angol nyelven adják ki, ezért az angol nyelv ismerete elengedhetetlenül szükséges csaknem minden szakember számára. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a többi idegen nyelv tanulása kevésbé jelentős. K ülön szólok arról az idegen nyelvről, melyet oktatási szerveink a kötelező tantárgyak sorában nem kívánatos nyelvnek nyilvánítottak. Az orosz nyelv a többi világnyelvvel (angol, német, spanyol, francia) együtt csupán választható tantárgy lesz. Ebből az öt világnyelvből - a terv szerint - a tanulók kettőt választhatnak kötelezően. Az intézkedést elhamarkodottnak és nem túlságosan megfontoltnak tartom. Annál is inkább, mert megvalósításával együtt járna az orosz szakos pedagógusok átképzése, akiknek levelező tagozaton (!) egy másik (nyugati) nyelvből kell diplomát szerezniük. Kérdés, hogy pillanatnyilag hol „tolonganak“ a spanyol és francia szakos tanárok? Ám toliam hegyére tódul a többi kérdés is: Miért kell az orosz nyelvet törölni a kötelező tantárgyak sorából, amikor ennek a nyelvnek a tanítására kellő számú nyelvtanár áll rendelkezésünkre? Mi értelme lenne (kényszer nyomására) „gyorstalpaló" módszerrel átképezni az orosz szakos tanárokat, amikor az egyetemi (főiskolai) tanulmányaikat kezdő tanárjelöltek is kellő számban (és nem „gyorstalpaló“ módszerrel) megszerezhetik a nyugati nyelvek tanításához szükséges oklevelet? El tud képzelni valaki egy átlagtanulót, akinek egyszerre két idegen nyelvvel, mondjuk az angollal és a spanyollal, vagy a franciával és a némettel kell „birkóznia“? S azt is el tudja képzelni, hogy az efféle „nyelvtanulás“ milyen eredménnyel járna? S mindezt toldjuk meg azzal, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolák tanulóinak ezen felül szlovákul is kell tanulniuk. Az orosz nyelv kötelező oktatása mellett szól az is, hogy - az angolon kívül - a legtöbb eredeti és fordított szakirodalom minden tudományágban orosz nyelven jelenik meg. A leendő szakemberek számára tehát az orosz nyelvtudás is létkérdés! Az orosz nyelv oktatásának hazánkban egyébként már hagyományai vannak, hiszen a csehszlovákiai iskolákban tanították az orosz nyelvet már az első Csehszlovák Köztársaság idején is. Nagyon sajnálatos lenne, ha akár politikai, akár emocionális megfontolásokból megszüntetnék az orosz nyelv kötelező iskolai oktatását. Szólni szeretnék még az ötvenes években a gimnáziumokból - igen helytelenül - „száműzött" holt nyelvről, a latinról. Téves elképzelés, hogy napjaink korszerű gimnáziumához, annak profiljához nem illik a latin nyelv oktatása. Ezzel szemben - szerintem - a gimnázium profiljához semmiképpen sem illenek a kötelezően választható szaktantárgyak. Aki ugyanis ilyeneket akar tanulni, az nem gimnáziumba, hanem szakközépiskolába iratkozik. A szaktantárgyak helyét foglalhatná el, legalább a gimnázium 3. és 4. osztályában, a latin nyelv. Pillanatnyilag elképesztő helyzeteket szül a latin nyelvismeret hiánya. Hallottam már tanári képesítésű egyén szájából a közismert „szimbólum“ latin szót „szimbólium" változatban, vagy nemrég a hazai televízió magyar hírmagazinjában mérnököt, aki a közismert, latin eredetű konferencia szót konferenciónak mondta, és sorolhatnám a példákat tovább. Azon túl, hogy a latin műveltségű, a latin nyelvet legalább passzívan ismerő ember kulturális látóköre és beszédmódja egészen más, mint a nyelvet nem ismerőé, a latin nyelvre feltétlenül szükségük van azoknak, akik például az orvosi, a gyógyszerészi, jogi vagy teológiai pályát választják, de szükséges a latin nyelv ismerete a filológusok, a történészek, az archeológusok és még számos egyéb pályán működő egyének számára is. Jómagam régi klasszikus gimnáziumban heti 5-7 (!) órában tanultam a latint, s tapasztalatból tudom, hogy az egyáltalán nem könnyű latin nyelvtan nagymértékben fejleszti a racionális és logikus gondolkodást. A latin szavak ismerete felbecsülhetetlen segítséget nyújt a többnyire latin eredetű idegen szavak megértéséhez és alkalmazásukhoz. De még enn- nél is nagyobb hasznát vesszük a latin szavak ismeretének az idegen nyelvek tanulásakor, hiszen az angol, a francia, az olasz, a spanyol, a portugál és több más nyelvben sok latin eredetű szó van. Hézagot jelent a művelt ember ismerettárában a latin nyelven írott római irodalom ismeretének hiánya. Horatius, Tacitus, Ovidius, Catullus és sok más római író és költő müvei a világirodalom legkiemelkedőbb alkotásai közé tartoznak. Gondolom, ennyi érv elég ahhoz, hogy bárkit meggyőzzünk a latin nyelv ismeretének szükségességéről és hasznáról. B efejezésül szeretném elmondani a több évtizedes des nyelvtanári gyakorlatom idején szerzett, bizonyára általános érvényű tapasztalataimat. A nyelvtanulás erős akaratot, türelmet és kitartást igénylő nehéz és gyakran kimerítő munka. Azok, akiket nem áldott meg a sors különösebb nyelvérzékkel, nagyon nehezen tanulnak idegen nyelveket. Mindig az első idegen nyelv megtanulása a legnehezebb. A többi - a nyelvtani azonosságok, s egyéb hasonlóságok miatt - jóval könnyebben megy. A tökéletes nyelvtudás viszont sikerélmények forrása az egyén számára. Ezért csak elismerés és dicséret illet mindenkit, aki idegen nyelvkönyvet vesz a kezébe - és ki is tart mellette ... Sági Tóth Tibor Méry Gábor felvétele 1990. IV. 20.
