Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-12 / 2. szám
kozmikus rész- aiíásodnak adod rtelmetlen elmú- megölelsz, hogy om, hogy tudod, a nekem örülő DDIK, a végte- yi megsemmisü- való megfeled- ís, de nekem is így érzem, hogy ikkévaló. Mindig örök zsidó. Vagy csúf öreg zsidó dóm neki, te ja- lem fog rajtad )e még most is zni, mint a húsz- y harmincéves ián. ERINA ÉS ÉN .. .Széttárja a karját, kinyitja a tenyerét, olyan mozdulatot tesz, amilyet az angyali üdvözletét ábrázoló képeken látunk. Ecce, ancilla tua, íme a te szolgálóleányod, halvány pír borítja el, túlcsorduló boldogságában a lelke mélyéből szakad fel a sóhaj. Nem öleljük meg egymást, mert beleszédülnénk, ha nem kapaszkodnánk meg valamibe, elzuhannánk. Én ülve vagy állva maradok, ott, ahol vagyok. 0 odajön hozzám és megnyitja nekem elmondhatatlanul szép szemének szakadékét. A szeme nyílásával fogad magába, a szemével szippant az üdvösségbe, megszenteli a már megszenteltet. Megfogja a kezem, anyai keblére (mely az én keblem is) vonja, hogy magamhoz szoríthassam. Hogy megölelhessem, s a sötétben a keze tapintásával, s mert gyönyöré egy korombéli, pénztelen nyugdíjasra? Amim van, úgy viselem, mint farkas a bundáját, már nyolc éve, bizony, a hadsereg bevonulása óta. Amikor végül színt vallók, nem szívesen, mert ő, Erina a szerelmem, a fantáziám, a végső beteljesülésem, az elégtételem, minden más inkább, mint a szeretőm. Hát igen, szeretőm van... barátom félbeszakítja vallomásomat, amit tulajdonképpen kikényszerített, komoran megcsóválja a fejét, és azt mondja:- Gyönyörű szeretőkkel lát el a rendőrség. De rá se ránts. Fontos ember vagy. Biztosan érted már a csíziót. .. .Ma te fizetsz, „barátom“, gondolom magamban, legyen hát igazad. Nekem, mint a hadsereg bevonulása óta általában. Üres a zsebem. ványos pisztráng vagy nekem az élet folyójábán... .. .én, az utak vándora, ez itt pedig az életem, ez a meredeken zu-, hanó folyó, ami jégkorszaki tóból ered odafenn (a Magas-Tátrában). Lefelé ereszkedem a folyó mentén, hallgatom zúgását, a kövült tájban, míg el nem jutok a torkolatáig, a tengerig. Hanem ha a folyóban, szemben az árral nem úszna a szivárvá- nyos pisztráng, észre se venném, milyen feltartóztathatatlanul zuhan az életem a torkolatba. Jómagam, az énem csak a sodrást figyeli, a tótól a fekete tenger torkolatáig. ...KIMONDHATATLAN BŰVÖLETBEN, gyönyörű döbbenetben fekszünk meztelenül, amikor korántsem kíváncsian vagy álnokul megkérdem: Erina, szépséges szép szerelmem, mondd, honnan e sivatagi, nem szeretett, gyűlölt kakukkfiókája. Amikor apám fogságban volt, anyám teherbe esett egy férfitól, akit aztán elhurcoltak. A halálba. VÉGEZTÜNK; Többé nem veszek részt a lelked gyilkolásában. Erina kikísért az állomásra (végtelenül szép, lágy saracska, az állomás tömve elit szovjetekkel), meg kellett neki ígérnem, hogy újra felkeresem, holott elhatároztam, hogy mellőzve a nagy szavakat, kiéheztetem a szerelmem. Azaz hallgatag éhség- sztrájkkal szakítok... Erina akkor azt mondta, bántó szándék nélkül mondta:- Le kell még zuhanyoznom (mielőtt a férjem hazajön). Le kell mosnod a testedről ajkam nyomát, mielőtt rendelkezésére állsz a férjednek, akinek „papírja van rád“. ;k I Levelek az örökkévalóságnak* iom azt a nőt, tenni, egész éj- n, ő is kíván idáf&néves férfi szeretkezik, olcvanként. Az őzben fedetlen ette, amint fejük karjukat, önma- ettel döfölő, vén ä, tökéletesen :e bozót a szépin eleganciával /a, hogy magad érzel, miközben ed, az öreg Pi- 1, kisebb hévvel, sdobásával sze- nyelvvel, asza- äoddal, az aján- el, egyebek kö- gy a saját színre!, tökéletesen, rú, mindenével. Az egész testével befogadhasson. A szépséges popsi virgoncán megörül, az öle már nyirkos és forró. Minden találkozásunk imigyen zajlik: megszentelés. Szentlékektöl való fogantatás, áldott állapot, a gyönyörű haskó nézegetése-hall- gatása, Erina világra hoz engem, a daliás fiút, cirógat, fürdet, szoptat, mint a most született kölykét. Utána szavak, a lelkűnkből éppen kikívánkozik, látszólag merőben esetleges és összefüggéstelen dolgok. Beszélnünk kell róla, az önteremtés és a gyöngédség eme aktusáról. A gyöngédség "kétségtelenül az első vallás, ami kétségtelenül mindent túlél. AZT MONDTA VÁRATLANUL A BARÁTOM: Amint látom, szeretőd van! Szeretőm? Ne képzeld, Milan. Ugyan melyik fiatal, csjpos, értelmes, általam megkívánt nő harapna .. .Erina kijelentette, hogy humanista vagyok. Ekkora, copfos gimnazistalány volt még, amikor elolvasta a könyvemet, azóta mindig belém botlott valahol. Érettségi tételként az én könyveimet húzta. ...ERINA, LEG, csak te tudod kinyitni nekem szemed szakadékét, amiben zuhanok, három éve, s még nem értem földet, nem zúztam össze magam... Rab vagyok, Leg, mint tudod, az adminisztratív intézkedések ejtettek foglyul. De te, Erina, te, Leg, szintén rab vagy. Ha továbbra is találkozol velem, ha továbbra is megírod, mire gondolsz, mire gondolunk, végképp elrontod a saját, a férjed, a gyereked káderlapját, mert mindazt, amit írunk egymásnak, azpk ott nálunk előbb olvassák el. így hát egy szót sem, mert nem írhatjuk meg egymásnak.. . Te vagy nekem a Leg, szivárbabilóniai csillagszemed? (Mert egyszer, a sivatagban fekve arra gondoltam, elveszetten, hogy csak a sivatagban ragyoghat így egy szempár.) Erina fényes szeme az időtlenség, az örökkévalóság, a saját létem és a sziporkázó csillagok emez egyedülálló élményét idézte föl bennem. Bocsánat a káderkérdésért, de milyen családból származol? Erina válaszol, valahogy így: Nem tudom. Apám vezérkari tiszt volt (ez azt jelenti, hogy harmadíziglen megállapíttatott és bizonyíttatott árja eredete), anyámnak gyönyörű kék szeme és dús szőke haja van. Egyszer majd megmutatom (a fényképét), meglátod, milyen szép, milyen szép... Én, sajnos, egyáltalán nem hasonlítok rá (pedig annyira szeretnék)... Csak a szemita szempár lehet ilyen csodaszép, gondolom én. Kisvártatva Erina maga tér visz- sza a kérdésemre: Örülök, hogy tetszik neked a szemem. Én, a család MIÓTA FELTALÁLTAK BIZONYOS INJEKCIÓKAT, a tomboló őrületeket nem kell gumiszobába vagy hálós ágyba zárni, elég egy szúrás, s bizonyos agyközpontok elcsendesednek, belülről elszigetelődnek. Erinát képtelenségbe csalogatták, képtelenségekkel zárták körül, nyuszit csináltak belőle, gyönyörű szemű, gyöngéd, sima állatkát, mely/már csak szépséges szemének fényével fejezi ki magát, a szemével derül, mint a nyuszi a szemével rágcsálja a füvet. Meg engem, például, valamit belőlem... Erina képtelen elhinni, hogy ellensége vagyok, hogy ellensége vagyok valaminek, amit ö szeret, sót, inkább az ellenkezője igaz, és mégis, kidobálja a könyvtárból a könyveimet, amiket zeret, és az agyalágyult főnökeinek írt beszédekben a történelem szemétdombjára küld engem, a feledésbe, a nemlétbe, holott még élek. Miért? Mert nem mondtam le saját Köztársaságom függetlenségéről, amelyről ó sem tud lemondani, semminek a nevében. És én is szemrehányásokkal illetem magam miatta: hisztériába, őrületbe kergetlek azzal, hogy ajkammal érintelek, hogy nem tudok elszakadni tőled. Egyszerűbb, könnyebb volna az életed nélkülem. Nem érzékelnéd belső kalitkádat, amibe bezártak, nem ütköznél bele minduntalan lelked szárnyával, mely mindezt kezdettől fogva tudta. NEHÉZ SZERETNI A NÓT, akit azzal gyanúsítasz, hogy összejátszik ellened a rendőrséggel. Mindaz, ami eszembe jut, csak gyanakvás és feltevés lehet, eltekintve a kétségtelenül provokáló kérdéstől, hogy sért-e engem az orosz ének. De ha akarta volna, Erina könnyűszerrel megszabadíthatott volna a gyanakvástól, amikor megkérdeztem tőle és követeltem a választ, hogy a szocializmus ellenségének tart-e. Miért ne? Megmondhatta volna, hogy az én szocializmusomat kétségesnek találja, megmondhatta volna, mit gondol egyáltalán arról, amit írtam, amiről beszélek neki. Erina mindössze annyit mondott, hogy szeret, hogy a kérdés érdekes, kedveskedett. A könyveimről egy szót sem szólt. Csak megkérdezte, melyiket tartom a legtöbbre. Erina meggyőződése, Erina szerelme, nem zárja ki, hogy szeressen, s ugyanakkor ő maga vagy a bátyja beszámoljon rólam a rendőrségnek. Az én gyomrom azonban nem veszi be az ilyesmit... .. .Nem marad más, mint hallgatni. Ha meg írok, akkor senkinek. Amikor Nox, a kutyánk vinnyogott, azzal vigasztaltam: írj, Noxi, írj, ne nyüszíts, kérlek, hiszen én is láncra vagyok verve. KÖRTVÉLYESSI KLÁRA fordítása ' Részletek a tavaly elhunyt szlovák író azonos című kötetéből, amely tavaly jelent meg a Sixty- Eight Publishers, Toronto kiadásában á ik is Jap I VIRÁG BARNA Tenyered térképén Tenyered térképén az elmulasztott tett Fehér folt csupán és nyüszítés Ha tébolyult kedvében rádrivall a hang A visszhang kedvéért vagy Falhoz szorít és megcsilingeltet a Hatalmas Kirázva belőled a jajt de a dacos Csak-azért-is-t Mert nem elég Egyszer születni - százszor is kell ha kell - Itt kikötni Mindig annyi a hely Amennyit talpalatnyi hited négyszögéből Belát tekinteted megkapaszkodni vagy Sorba állni de nem elég Az ijedelmet dallal hessegetni Sem a sötétség falára festett fény Kuporgatott hitünket kell Újrakezdeni a máglyán hogy Mindennapi kenyerünkre Higgadt vetésünk legyen a válasz S az új mag beérése Holnapiaknak szüret... Z. NÉMETH ISTVÁN Felvette a telefont halló itt a történelem szólt bele valaki tessék mit akar kérdezte volna gyanútlanul de körbetekerte a telefonzsinór és többé nem tudta letenni a kagylót. Várni Várni annyi / mint betöltekezni a hiánnyal elodázni az izmait moccantó ugrásra kész halált az öröklét végeztéig Várni annyi mint felmagasztosítani a féltést a józanság halk lélegzetét türelemmel erősen fűszerezett kortyokra osztani Várni annyi mint megjósolni a jövőt beleszédülni a remény torkába a percek csípéseitől vérző ám felemelt fejjel Várni annyi mint hozzáigazítani magunk mások cammogó idejéhez meg nem nyíló ajtók éld virágot ültetni emberséges kegyelettel Nagy Zoltán rajza ARDAMICA ZORÁN Élet Beleszülettem egy pókhálóba Szálait az időből fonták mely csak befelé enged vergődnöm. Ahol minden szál összefut vár a pók.
