Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-13 / 15. szám
A kék bolygóból sebzett bolygó Századunk műszaki eredményeinek tudatában a második világháború után keleten és nyugaton egyforma magabiztossággal hirdették: íme birtokunkban van a bölcsek köve! A technika és az orvostudomány segítségével minden problémára van megoldás! Alig telt el azonban néhány esztendő, s a hatvanas években felismerték: az ember és környezete egyre nagyobb veszélyben van. A fajunk erejébe vetett gőgös hit kezdett meginogni, átadva helyét egy újfajta alázatnak. Globális környezeti gondjaink felől nézve valóban a létünk, illetve annak feltételei határozzák meg tudatunkat, amely bizony gyakran kétségek közt vergődik. Nem csoda, hiszen sivatagosodó tájakkal, pusztuló termőföldekkel, szennyeződő tengerekkel, édesvizekkel körülvéve, a vékonyodó ózonpajzs és a klímaváltozás fenyegető veszélyének tudatában élünk. ÉHE A FÖLDNEK Gazdaságosan, különösebb nehézségek nélkül bolygónk szárazulatainak csak mindössze 10 százaléka művelhető. Vannak termőföldben gazdag és vannak koldus területek. A sarkkörökön túl a talaj általában fagyott. Másutt a termőréteg sekély, túl száraz vagy éppen túl nedves. Európában a termőtalaj a kontinens 35, Közép-Amerikában 25, Észak-Amerikában és Ausztráliában pedig 15-15 százalékát alkotja. A terjeszkedő városok, ipartelepek, utak - mindez elsősorban a folyók völgyében, a termékeny síkságok közepén - sok ezer hektár földet falnak fel. Japán településhálózatának fejlesztése 1960-1971 között az ország területének 7 százalékát nyelte el. Kanadában ebben az időben 8 ezer km2 került „tető“ alá. Az Egyesült Államokban az aszfalt és a beton hihetetlen gyorsasággal, több mint évi 12 ezer km2-rel terjeszkedik. Ebből a folyamatból persze a vén Európa sem maradhat ki. A hatvanas években még az olyan ritkán lakott országokban is mint Norvégia 1,5 százalék volt az urbanizáció okozta veszteség. Hollandiában pedig, amely jelentős erőfeszítésekkel egyre újabb és újabb területeket hódít el a tengertől, elérte a 4,5 százalékot. Mindehhez persze hozzájárul a talajerózió és a szikesedés. Ezek együttesen jelenleg kb. 500 millió hektárt sújtanak. A szikesedés és az erózió évezredek óta tartó természetes folyamatok. A „Nagy Átalakító" szerepében tetszelgő homo sapiens azonban ezt felgyorsította és ott is elindította, ahol korábban nem pusztítottak. Ha ezeket a folyamatokat nem sikerül megállítanunk, akkor bolygónk termőterületeinek egyhar- mada két évtized alatt tönkremegy. Európában, s mindenhol, ahol kemi- zálták a mezőgazdaságot - így nálunk is - a talaj minőségét a fokozódó nehézfém-túltermelés is rontja. Hogy lelkiismeret-furdalásunk még nagyobb legyen, itt van a palackból kiszabadított gonosz dzsinn - a klímaváltozás. Annak ellenére, hogy a felmelegedés következtében a tenger jelentős területeket árasztana el, sok helyütt mégis csapadék- hiánnyal kellene számolni. A szárazföldek egyharmada pedig már ma is aszályos terület, és a sivatagosodás 80 millió efnber megélhetését fenyegeti. Ha az üvegházhatást kiváltó okokat nem sikerül megszüntetni, akkor a fenyegető szárazsággal itt, a Duna mentén is számolni kell. ESŐERDŐ ÉS GUMIABRONCS Amazónia - az óriásfolyó erdővel borított vízgyűjtő területe - Molnár Gábor irigyelt élményeinek színhelye. Bizonyára gyermekfejjel sem hittük, hogy valaha közünk lesz hozzá. És mégis - Amazónia esőerdői nélkül nehéz lenne élni. (Esőerdőnek nevezzük a száraz hónap nélküli, évi 2000-5000 mm csapadékösz- szeggel rendelkező egyenlítői klímaövben tenyésző erdőket.) Lehet, kissé furcsán hangzik: Amazónia erdőinek pusztulásáért a belső égésű motorok és a gumiabroncs elterjedése a felelős. A gumiabroncshoz kellett a nyers kaucsuk, így megindult a támadás az erdő ellen. Traven idejében azonban inkább az esőerdő fenyegette az embert. Az esőerdők tragédiája csak az 1960-as években kezdődött, mikor Brazília második gazdasági forradalmát élte. Kőolajat kerestek, bányákat nyitottak, értékes fákat termeltek ki. Amit nem tudott tnegvaló- sítani a brazil gazdaság, arra a japánok tettek ajánlatot. Nem is lebecsülendőt, 80-500 millió dolláros tőkét ajánlottak fel. Ennek nehéz volt ellenállni. Közbén persze volt más tragikus döntés is - a hírhedt transz: amazóniai műút építése, majd az ország másutt fölös népességének a dzsungeltól elhódított területekre történő telepítése. Másfél évtizede, 1976-ban a Föld trópusi erdőinek kiterjedését 9,4 millió km2-re becsülték. Ezek fele Dél- Amerikában volt, ahol napjainkra kiterjedésük bizony megcsappant. Korábban - a naqvobb arányú kitermelést megelőzően - Afrikában, Délkelet-Ázsiában és Dél-Ameriká- ban összesen mintegy 16 millió km2-t borítottak az esőerdők. A profit utáni hajsza, s az úiabb termőterületek megszerzésének vágya 42 százalékukat felemésztette. Amazonjában a végső pusztulásuk talán még megállítható. A brazil kormány „már" tett is néhány töb- bé-kevésbé határozott intézkedést. Délkelet-Ázsia, Afrika esőerdői azonban jórészt elpusztultak. Az erdők kitermelése nagyon gyorsan haladt. Például Indonézia faexportja az 1966-os 301 ezer m3-ről négy év alatt 7 és fél millió m3-re emelkedett. Modern körfűrészekkel, lánctalpas járművekkel 1 hektárnyi őserdőt- kb. 900 tonnányi élőanyagot- 2 két óra alatt termelnek ki. Az esőerdők a bolygónk élete szempontjából is jelentős biológiai rendszerek. A tengerek mellett az ott található hatalmas növénytömeg szabályozza az atmoszféra oxigén- és szén-dioxid-tartalmát. Jelentős éghajlatalakító szerepük is van. Eltűnésük valószínűleg globális méretű következményekkel járna. Külön értéket jelent az általuk őrzött genetikai változatosság is - a sok ezer állat- és növényfaj. A KIZSÁKMÁNYOLT HETEDIK KONTINENS Ma az emberiség táplálékának 98,5 százaléka a mezőgazdasági termeléstől függ. A termőföld azonban egyre fogy, így a hetedik kontinensnek - a tengerek világának - élelmiszerforrásként egyre nagyobb szerepe kellene, hogy legyen. Ezt az is indokolja, hogy napjainkban 2,5-3,0 milliárd ember folyamatos fehérjehiányban szenved. A tengerből azonban a fehérjék össz- szükségletének mindössze 6 százalékát nyerjük. Igaz, több mint 30 országban az elfogyasztott állati fehérjék 34 százaléka tengeri eredetű. Izland, Kanada, Dánia külkereskedelmi bevételének háromnegyed része a „tenger gyümölcseinek" exportjából származik. Peru, a Sala- mon-szigetek, Szenegál esetében eléri a 10 százalékot. Sok más, halászflottát tartó ország nemzeti jövedelmének pedig 3 százalékát adja. Csak a hering és a tőkehal évi összexportértéke 700 millió, a gar- néláké 1 milliárd dollár. Sokáig azt hitték, a tenger tartalékai kiapadhatatlanok. így nemzetközi egyezményeket felrúgva, megvétózva - az intő jelek ellenére - számos ország rablógazdálkodást folytatott. S az eredmény? Míg 1970- ben az évi halászzsákmány 4,3 millió tonna volt, addig 1976-ban már csak 3,5 millió tonnát ért el. A további kilátások pedig cseppet sem biztatóak. Ha a halászflották „garázdálkodását" sikerül is korlátozni, az ívó- és más fontos tengeri élőhelyeket terhelő olaj- és nehézfémszeny- nyezés a halak és az egyéb élőlények szaporodását sokáig korlátozni fogja. Csak néhány adat: A tengerekbe évente 2 millió tonna kőolaj kerül. A becslések szerint 2000-ig ez 6 millió tonnára emelkedik. Egy milligramm olaj lebontásánál 3-4 milligramm oxigén használódik el, s az így fellépő Oz-hiánynak veszélyes élettani hatása van. A Földközitengerbe jutó szennyvizek 90 százalékát nem tisztítják. Évente csak az ide ömlő folyókból átlagosan 90 tonna higany, 2200 tonna ólom, 1200 tonna króm stb. kerül a vízbe. Intő példaként elég a higany hatását, az 1953-ban észlelt Minamata-kórt említeni. Befejezésül még annyit: ne feledjük, hogy sok-sok millió évvel ezelőtt bolygónk atmoszféráját a tenger apró, lebegő növényei töltötték fel oxigénnel. Az olajjal stb. szennyezett régiókban a növényi plankton a szokásos 02-mennyiségnek csak a felét termeli, s hosszú távon ez nem lesz elég. A felmelegedés hatására felolvadó sarki jégtömegekből származó vízmennyiség nemcsak a part- és deltavidékek lakosságát fenyegeti. Megváltozik a tengerek sókoncentrációja is. Ennek .élettani és hidrológiai hatásai pedig beláthatatlanok, s egész sor, a szárazulatokat érintő változásokkal is járnak. K ormányok, az Európai Közösségek tárgyalnak, tanácskozik a FAO, az UNESCO, a WWF. Tavaly harminc zöldpárti képviselő jutott be az Európa Parlamentbe. Deklarációk íródnak, egyezmények lépnek életbe - 1989-ben például, a hágai, a managuai, illetve a helsinki, a motreali. A WorldWatch Institute, a Smithsonian Intézet prognózisai mégsem ígérnek semmi jót. Az ezredfordulóig tovább vékonyodik- az ózonpajzs, pusztulnak az esőerdők, jelentkeznek a klímaváltozás első jelei. Idehaza is azt halljuk, hogy beteg ország, beteg népe vagyunk! Milliók mozdulnak meg A Föld napja Mit tegyünk? Nyugodjunk bele, adjuk át magunkat az „utánunk a vízözön“ magatartás divatosan ökológiai pesszimizmusnak nevezett ideológiájának? Mennyi az esélyünk a túlélésre - 9 vagy 99 százalék? Reméljük többen vannak, akik azt mondják: cselekedjünk. Cselekedjünk akkor is, ha csak 1 százaléknyi a reménye annak, hogy élő és ragyogóan kék marad bolygónk. Győzzük le a közömbösséget, a kishitűséget. Ha eddig nem tettük, tegyük meg most, április 22-én, a Föld napján! A világ túlsó felén az önző „fogyasztóknak“ kikiáltott észak-amerikaiak már húsz évvel korábban - 1970 áprilisában - megtették. Az első Föld napján 20 millióan mozdultak meg. A tömeges demonstráció hatására végre cselekedtek a politikusok is. Szigorúbb környezetvédelmi törvényeket hoztak, s később igyekeztek azokat érvényesíteni is. Megalakították a híres EPA-t, az Environmental Protection Agency-t (Környezet- védelmi Ügynökség). Eddig a szervezők 120 ország, mintegy 100 millió polgárának részvételére számítanak. A tiltakozások elsősorban a freo- nok alkalmazása, a fosszilis energiaforrások felhasználásával előidézett savas esők ellen irányulnak. Persze mindenhol másképp tiltakoznak. A New York lakosai tüntetni fognak, hogy városuk több zöldfelületet kapjon. Olaszországban és a Szovjetunióban a környezeti ártalmaktól leginkább sújtott területekre környezetvédőket szállító, ún. zöld vonatokat indítanak. Bizonyára hatásosabb lenne azonban, ha a természet ellen vétő politikusokat, gazdasági „szakértőket“ szállítanák oda - szembesüljenek bűneikkel. Tokióban a város legnagyobb szemétdombján pedig rockkoncertet tartanak. Nekünk ugyan nincs elalgáso- dott tengerpartunk, de vannak agyonszennyezett folyóink, s erdőink 36 százaléka haldoklik. Folyókat, tavakat tisztítani - gumiabroncsoktól, más szeméttől -, fákat ültetni lehet. Tiltakozó koncertet tartani szemétdomb helyett pedig az „évszázad építkezésén" Bősön lehetne. Jó hangosra kellene viszont csavarni az erősítőket, hogy a politikusok a régi rezsim kegyelt technokratái által pengetett nacionalista húrok s a II. János Pált fogadó egyházi zene hangjai ellenére is meghallják. * 6 1990. IV. 13. f
