Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-13 / 15. szám
15 1990. április 13. XXIII. évfolyam Ára 2 korona H úsvét van, a keresztény világ legnagyobb ünnepe. E napon hitünk és meggyőződésünk alapján Jézus Krisztus dicsőséges feltámadását ünnepeljük. A HÚSVÉTOT (így nagybetűvel!) illik megünnepelnie nemcsak a keresztényeknek, hanem a VASÁRNAP minden olvasójának is, még ha nem is hívő keresztény. Miért? Mert az, aki vasárnapra gondol - tudatosan vagy tudatlanul -, hús- vétra is gondol; aki vasárnapot ünnepel, az egy kicsit húsvétot is ünnepel. Mert minden vasárnap amolyan kis húsvét. És a Húsvét a vasárnapok vasárnapja. Az újszövetségi Szentírás könyvei (vö. ApCsel 20; 1 Kor 16) beszámolnak arról, hogy a hívők a hét első napján, vasárnaponként összegyűltek az Úr diadalmas feltámadásának megünneplésére. Az őskeresztények tehát nemcsak azért választották a vasárnapot ünnepnapnak, hogy vele helyettesítsék a szombatot, hanem főleg amiatt, hogy emlékezzenek egy történelmileg fontos eseményre: Jézus feltámadására. Már a 2. századból származó iratok azt magyarázzák, hogy „minden vasárnap arra a győzelemre emlékeztet, amelyet az Úr feltámadása napján aratott". A húsvét szó eredetileg arra utalt, hogy húst vehetünk magunkhoz ezen a napon. Őseink ui. úgy készültek a feltámadás zus feltámadásának ténye kívülről tört be életükbe: eleinte nem is tudnak „kibékülni vele". De aztán a hit szemével felismerik a dolgok lényegét, és egész más irányba terelődik gondolkodásmódjuk. Életüket felkínálva mennek szét a világba, hogy minden teremtménynek meghirdessék Jézus örömhírét. De nemcsak hirdetik, hanem megélik ezt az örömhírt és vértanúságukkal megpecsételik. Jézus földtámadt. Tanúk vannak rá, akik találkoztak vele és hiteles írásokban beszámoltak róla. Tanúk vannak rá, akik saját vérükkel tettek róla bizonyságot. Tanú rá a kereszténység csaknem kétezer éves története. Húsvétot ülünk, Jézus győzelmét ünnepeljük. Jézus feltámadása azonban nemcsak adat, hanem FELADAT is. Nem ünnepelhetünk úgy húsvétot, mintha mi sem történt volna. Megtörtént a megváltás, megtöretett a bűn hatalma, le- győzetett a gonoszság. A feltámadt Jézustól tudjuk, hogy a jó erősebb a rossznál, a szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél. Ő maga nyugtat meg minket: „Bízzatok, mert legyőztem a világot" (Jn 16,33). Jézus feltámadása óta tudjuk, hogy „élni annyit jelent, mint meghalni a rossznak, és újra meg újra új életet kezdeni, jobbat, mint tegnap. A szeretet legyőzi a halált és az örök Húsvét, a vasárnapok vasárnapja ünnepére, hogy az ünnep előtt 40 napon át böjtöltek, és nem vettek magukhoz semmiféle húsételt. Ha a kifejezés mára is megmaradt, az csak ősiségét jelzi, de nem az ünnep tartalmáról beszél. Húsvét ünnepének tartalma az, hogy Jézus Krisztus, az értünk emberré lett Fiúisten feltámadt a halálból. Miután megkínozták és keresztre feszítették, miután' meghalt és eltemették, a harmadik napon kijött a lepecsételt sírból és dicsőségesen feltámadt. „Feltámadt Krisztus e napon, alleluja"- ezt énekli a feltámadási körmenet alkalmával minden hívő katolikus. Alleluja annyit jelent: Áldjuk az Urat! örvendezve áldjuk, alle- lujázva dicsérjük, mert az első húsvét alkalmával megmutatta isteni hatalmát, örülünk, mert Jézus föltámadásával bebizonyította, hogy Ó a megígért Megváltó, aki halálával kiengesztelte a mennyei Atyát. örülünk, mert a megdicsóült sír arról beszél, hogy Jézus halálával legyőzte a bűnt, és föltámadásával a bűn következményét: a halált. Vajon valóban földtámadt-e Jézus? Olyan kérdés ez, amelyet nemcsak a közelmúlt hitetlenséget propagáló emberei tettek föl, hanem már a föltámadás után erről érdeklődött társainál Tamás apostol. A válasz ma is csak az lehet, amit maga a föltámadt Jézus adott apostolának: Odanyújtja neki átszögezett kezét és fölkéri, hogy tegye kezét oldalsebébe, majd ezt mondja: „Ne légy hitetlen, hanem hívó“ (Jn 20, 27). Jézus föltámadt. De nem úgy, mint például, a naimi ifjú vagy Lázár, akiket ő támasztott föl, mert ezek újra meghaltak. Jézus földtámadt és él: a halál már nem győz rajta sohasem! Ám nem szabad elfelednünk: a feltámadt Jézus a köztünk lévő új teremtmény. Aki kapcsolatba akar vele kerülni, annak kevés a testi szem és fül. Az új teremtmény érzékeléséhez új érzékelőképességre van szükségünk: a HITRE. Erre a hitre azoknak is szükségük volt, akik annak idején Jézusban felismerték az Isten Fiát, a Megváltót. Ezért mondja Jézus a vallomást tevő Péternek: „Nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám“ (Mt 16,17). Méginkább van szüksége a hitre azoknak, akik elfogadják Jézus feltámadását. „A közömbös tekintet nem ismerheti- fOt a föltámadás tényét!" A húsvéti esemény megértéséhez hit kell. Csak ennek a birtokában lehet valakinek húsvéti öröme. Ezen nem szabad csodálkoznunk, hiszen nincs olyan eszme, amely ne követelne hitet. Ha nem követel, akkor nem igazi eszme, akkor nem okoz sehol senkinek örömet!... Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a hit hozta létre Jézus föltámadását! Ha így lenne, meg tudnánk magyarázni a húsvéti hit tartalmát. Erre azonban nem vagyunk képesek. A húsvéti esemény ugyanis nem az apostoloktól vagy Jézus tanítványaitól indult ki. Ők éppen az ellenkezőjéről voltak meggyőződve. Félve, remegve, a halállal megjelölve élték át a keresztre feszítés tragédiáját. JéAtya ölébe helyez" (Emesto Cardenal). Ez tehát a mi húsvéti feladatunk: Le kell győzni magunkban a gondoszság hídfőállásait. S egyúttal nemes harcot kell folytatnunk otthon, a környezetünkben és munkahelyünkön is minden olyan megnyilvánulás ellen, amely a gyűlöletnek, a bosszúállásnak, a sovinizmusnak és bárminemű embertiprásnak készít helyet vagy talajt. Jézus életre kelt, és nekünk is életet hozott. Nem mi keltettük életre Őt, hanem mi élünk az Ő jóvoltából. Akarjunk hát az Ő akarata szerint szebb, jobb, emberibb, sőt istenibb életet élni. Ha így teszünk, akkor annak ellenére, hogy e világban és időben élünk, már átlépünk az Isten és az örökkévalóság oldalára. Koller Gyula, esperes a megfeszített (lőcsei szent jakab-templom, xv. század)
