Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-06 / 14. szám
vetkezéskép- sohasem haj- rilárdan hiszi, igaza. És az ilában elvek- :abályokra és ‘ hivatkozik, ermészet vi- jhátrál, mert en fecsérelni ;zor a túl ma- gyöznek, pe- riásik oldalon > helyzet, az 'en messzire, , távolról sem tizediké tá- sapatok elér- nk a védállá- Nagy gondot okozott az is, hogy nem volt műszaki záróanyag. Hiába könyörgött a századparancsnokunk, nem kaptunk elég szögesdrótot és aknát. Főleg harckocsiaknából volt igen kevés. Azt suttogták, azért nincs, mert a szövetségeseink több mint kétszáz kilométerrel az arcvonal mögött rakatták ki a magyar aknatartalékot. Igen szűkén, éppen csak a fővonal elé tellett egy egysoros drótakadály. Harckocsiaknából pedig még kevesebb jutott. A.szakaszparancsnokunk meg is mondta: jó, ha minden öt méterre jut egy az ezred körletében a harckocsiveszélyes megközelítési vonalakon. Igen sok gondot okozott ez a századparancsnokunknak. Újra meg újra meghányta-vetette a dolgot a szakaszparancsnokokkal, de sehogy se tudtak zöldágra vergődni. Az árföldmunkákat 3ZOS száza- másképpen századok vé- olt a magya- ost nem aka- iagy orosz téli a alatt befújta :ha csak ki se arckocsiárkok / szeptember z állások ki- a drótakadá- iknatelepítés. Ezt már csak . Értettem az an veszélyes ik igyekeztek unk építését, sztettek egy- t. Nekünk pe- t mozognunk. tét vett, majd kászmunkát ráadásul még az is késleltette, hogy a zászlóaljparancsnokok csak sok huzavona után tudtak megegyezni abban, mi tekinthető egyáltalán harckocsiveszélyes terepszakasznak. Az ezredparancsnok kijött a helyszínre és sokszor csúnyán leteremtette a zászlóaljparancsnokokat, visszautasítva minden javaslatukat.- Úgy látom, egyiküknek sincs érzéke az utászmunkához - jelentette ki. - Még szerencse, hogy jómagam valamikor utászként szolgáltam. Csináljanak tehát mindent úgy, ahogy én parancsolom. A századparancsnokunk csak a fejét csóválta. Néhány napra rá, hogy felterjesztették az aknatelepítési tervet, megjelent a körletünkben a hadtesttörzs műszaki tisztje. A századparancsnokunkkal mindent aprólékosan megbeszélt.- Szakszerűtlen a telepítési tervük - mondta a századparancsnoknak. - Mi ütött magukba, hogy félméteres távközzel akarják telepíteni az aknákat?- Én se hallottam még ilyesmit- jegyezte meg tapintatosan a századosunk.- Azontúl, hogy ellenkezik az aknatelepítési előírásokkal, anyagpazarló és rendkívül veszélyes is a tervük. Ezt Várady ezredes úrnak is tudomására kell hoznom. Azzal elment a törzstiszt. Egy-két napig csend volt. Egy szombati napon utasítást kaptunk az ezredparancsnoktól, hogy sürgősen lássunk hozzá az aknatelepítéshez. Ki is vonult egy szakasz, és megépítettük az aknamezőt, fél méterre rakva le a német ötkilós harckocsiaknákat. Ilyen hatalmas tányéraknákkal még sohasem volt dolgunk. Borzasztóan be voltunk gazolva: mi lesz, ha felrobban valamelyikünk kezében? Egész idő alatt idegesek voltunk, mert Várady ezredes is kint tartóz- kodbtt a helyszínen. „Személyesen kívánta irányítani" a munkát. Tudjuk, hogy a zászlóaljparancsnoktól a szakaszparancsnokig minden tiszt helytelenítette a telepítési módot. Mi/ is. Igen hegyeztük a fülünket, mit beszélnek az óvóárokban egymás közt a tisztek.- Nagy baj lesz ebből, őrnagy úr!- mondta a századosunk az egyik zászlóaljparancsnoknak.- Ostobaság, az biztos. Micsoda önfejű ez a Várady! - hallottuk a választ. Elkészült az aknamező. Megint csend lett egy napig. > A rákövetkező este ismét jön a parancs: azonnal fel kell szedni az egész aknamezőt, mert túl sűrűn telepítették. Az ezredparancsnok majd epeömlést kapott. Állítólag egészen a hadsereg műszaki parancsnokáig jutott az ügy. Ó rendelte el az aknamező felszedését. Ki szedje fel az aknákat? ... Aki lerakta. így hát sötétedés után, amikor feljött a hold, megint kivonult a szakaszunk harmincöt emberrel. Csuda veszélyes játék volt. A századparancsnok külön-külön figyelmeztetett mindannyiunkat, hogy legyünk óvatosak, mert valamennyien aknasorok között leszünk.- Azt hiszem, világos a dolog- mondta. - Ha valaki óvatlanságból vagy tudatlanságból felrobbant egyetlen aknát, az egész szakasz kirúg a világ kéményén. Vigyáztunk mi, nagyon vigyáztunk. Csakhogy a túlsó parton észrevették az orosz figyelők, mit művelünk, és aknatüzet zúdítottak ránk. Amikor láttuk, hogy több kettőnél, menekülni próbáltunk. De hogyan, merre? Mikor minden fél méteren a halál leselkedett ránk. Elég, ha csak megcsúszik az ember lába! Pillanatok alatt lángba borult az egész aknamező. Iszonyat, mekkora volt a robaj! Ott hasaltam alig tízlépésnyire a szélső aknasortól. Mintha csak a katyusák ugattak volna az ember fülénél, úgy dörrentek el sorozatosan az aknák. De a föld, a szétfröccsenő föld volt a legborzasztóbb! Úgy csapott fel a magasba, akár a láva a tűzhányóból, hogy aztán forrón aláhulljon, mindent betemetve a közelben. Hirtelen eltűnt a hold... Nem érzékeltem, milyen vastagon borított be a föld. Mintha a kútba esett volna az ember... Kis kézilapátommal ástam ki magam a felszínre. Éppen jókor - a szám teletapadt földdel, és nem volt levegőm. Már az eszméletlenség határán jártam. Ha nincs a kislapát, megfulladok. Ki tudja, hányán vesztek ott közülünk éppen azért, mert megfulladtak a nagy földtömeg alatt. Az aknamező teljesen eltűnt. Óriási kráterek tátongtak a helyén. A szakasz harmincöt emberéből csak négyen maradtunk meg. Timót lepillantott az asztal alá.- Fél lábamat térden alul átlyug- gatta a szilánk. Azt gondoltam, levágják. De meghagyták. Amikor hátravittek, és Kurszkban kórházba kerültem, még nem tértem egészen magamhoz. Folyton köpködtem, pedig már homok nem volt a számban, és csak az aknára tudtam gondolni. Napokig csak a nagy dörrenéseket hallottam, de valahogy messziről. Úgy, mint az uszoda ricsaját, ha víz alá merül az ember. Egy reggel, amikor felébredtem, megszűnt a nagy robaj. Csend lett. Egészen csend. Igen megörültem. Végre nyugalmam lesz, gondoltam. Odajön hozzám az ápolónő, beszél hozzám, de én nem hallok egy szót sem. Csak látom, hogy nyitogatja a száját, aztán mérgesen rám nézett és otthagyott. A dörrenések még egyszer hallatszottak. De igen-igen messziről. Azután csend lett. Nagy csend. Végképp. Amikor úgy-ahogy felépültem, hazaküldtek. Azóta így élek - örök csöndre ítélten. ROMÁNIAI MAGYAR KÖLTŐK FARKAS ÁRPÁD Halálos ágyán tíz szikrázó ujjal anyám még lefejtette arcát viseld egészséggel, fiam! Széthordanák úgyis a férgek a föld alatt, fölzabálnák csigák és pondrók, pedig kislánykorom szalad véle, kötényéből magot szórva a libatoppos udvaron, keringnek benne az első bálok, pelenkamosások, jaj, de megvénült ez az arc is, fiam. Szinte nem is az enyém, oly messzire költözött, idegen mosolyok ringják körbe, feketekendös, kalapos bólogatók, vigyetek innen már haza engem, fiam, eleget ültünk nyakukon, lám, telis-tele az utak emberekkel, egymás sarkába hágva hová türemlenek oly eszeveszetten? tegyétek majd keresztbe koporsómat, csak az anyák koporsóin átlépve tülekedhessenek ki e világból! És jöjjetek el a temetésemre, fiam, ne a végtisztesség végett, csak hogy együtt legyetek végre mind, kik ma még falak mentén lopakodtok, lesütött szemmel kerülvén egymás tekintetét; szikrázó szemmel álljatok körbe néha egy gödröt, hátha megvillan odafönt az ég. Simítsd csak arcod vissza, jóanyám, csupa vérző hús, szikrázó csont mögötte az idő. A te gyönyörű orcád régóta rásimult a tájra, két szemedből szivárog a Nyikó, a Küküllő, homlokod mögött a Hargita gyorstarlásos, málnavészes boltja. Kislányos, vénült arcvonásaiddal mit is kezdhetnék, anyám? Maholnap hadba kell szállnom, az első ellen összecsuklana a nevetéstől, fölemelvén sisakrostélyomat; vállamra borulna, úgy röhögne, hogy micsoda szelíd kislányokkal küldték megküzdeni a villámos ég alatt. Elsírná aztán: neki anyja, húga, gyermeke van, minek közibénk vérzivatar? Billeg ujjaid közt a húsjegy, kenyérjegy, búcsúzol, anyám. Arcod a vizeké, füveké, köveké, magukra ók öltik lassúdan. Anyaöl-szőtté villámaiból elkészül egyszer majd az én arcom is: szikár lesz, fanyar és kemény, akár e költemény. EGYED EMESE Jó napot. Mivel szolgálhatok? Dr. Herbert Wamplew vagyok, j Frisbyhez, a páciensemhez jöt- , az esedékes kezelés céljából.- Nagyon örülök. Én Mrs. Frisby yok. Mondja, a férjem írta elő ön- a látogatás időpontját? r lgen, a kartonon déli egy óra szeel, attól tartok azonban, hogy vala- 'el korábban érkeztem.- Semmi vész. Foglaljon helyet zalonban. A páciens kimegy önhöz, lelyt ráér.- Köszönöm, asszonyom. Mondja em, most ki van nála?-Ó, dr. Tevis, dr. Jackson és dr. genson. A dolog úgy áll, hogy a pá- ns nem szokta egyetlen orvosra ni az egészségét. Mellesleg szólva, r azelőtt is kezelte öt?- Igen, 1983-ban, hörghurut ellen.- Ebben az esetben, doktor úr, itt lennie az ön nyilvántartó lapjának. / pillanat... Igen, Wablow, Wa- vski és itt van az öné is. Wamp- :.. Ó, milyen kellemetlen! Ezen az hogy ön meghalt.- Ez valami félreértés lesz!- Sajnos, igen. Új nyilvántartási la- : kell kiírnom önnek. Itt van, kérem ín a lapon ismertesse az orvosi ixisát, pályafutását.- Mármint az én orvosi pályafutá- nat?- Hát persze! Közölje, melyik egye- len végzett, milyen tanfolyamokra ’járt, vannak-e tudományos munkái. A végén tüntesse fel, melyik golfklubot részesíti előnyben. A páciens úgy véli, hogy az orvosi előzmények ismeretében jobban értékelheti a doktor diagnózisát. Igaz is, majdnem elfelejtettem: itt van még a biztosítás is.-A páciens biztosítást akar kötni betegség ellen?- Nem. Gondatlafí kezelés esetére szóló biztosítást. írja be kérem az ARTHUR HALL összeget, valamint közölje a biztosítási ügynökének nevét és címét. Bizonyára ön is azt akarja, hogy esetleges panaszunkat közvetlenül hozzá juttassuk el, nemde?- Nem gondolom, hogy...- Ha pedig kitöltötte a lapot, lapozgasson ezekben a folyóiratokban, hogy elüsse az időt. A Liberty egyik számában szenzációs históriákat talál.- Mrs. Frisby, megismer? Dr. Wamplew vagyok. Már másfél órája várok a páciensemre.-Egészen megfeledkeztünk önről, doktor úr. A páciens ma kissé késik. Telt-múlt az idő.- Mrs. Frisby, követelem, hogy azonnal vezessenek a pácienshez!- Kérem, mellőzze a heveskedést. A férjem éppen egy orvost fogad!- Hányán vannak még előttem?- ügy vélem, most éppen ön következik. Addig bevezetem az öltözöszo- bába, hogy levegye a felöltőjét és felvegye ezt a tiszta köpenyt.- Nem túl hosszú?- Éppen illik önre. Hogy addig se unatkozzék, itt van a Háború és béke egyik kötete. És az idő telt-múlt.- Mrs. Frisby! Két órája rostokolok az öltözőszobában. Egyetlen másodpercig sem vagyok hajlandó várni!- O, hát itt van,doktor úr?! Mi pedig már csodálkoztunk, hová tűnhetett. Nagyon sajnálom, de a páciensnek sürgős ügyben el kellett távoznia. Ha óhajtja más időpontot jelölök ki önnek a látogatásra. Úgy. A férjem a következő kedd utáni nyolcadik héten, délután három órakor fogadhatja önt. Megfelel önnek, doktor úr? De doktor! Ejnye, milyen heves! Na tessék. Most új bejárati ajtót csináltathatok... Hogy mennyi baj van ezekkel az orvosokkal! Fogalmuk sincs róla, hogy napjainkban mijyen értékes a szegény páciens ide•e! Gellért György fordítása Telt-múlt az idő. Nem tudjuk nem szeretni azt a földet, ahol születtünk, és ahol a fű szálai nagyapánk szívéből törnek napfény és kaszák elé, hú szent László király halványodó képét végig a régi székely templomokban, nem tudjuk nem szeretni hazáink, patakjaink és rengetegeink, mindent, bár limlom, s mindent, ami érték... Látjuk húségünk százszor megtoroltan a csángó kislány nehézkes szaván, a sokezer kivándorolt családon (kit a halál vitt el, kit a vonat), Bálványos szétmállott várfalain s a rémálmokon, ahová bezárom, akárcsak te, sok hétköznapomat. Az ébredés? Megérted ezután. Nézd, mivé lesznek, akik meghajoltak, s mivé lettek a hajthatatlanok. Ha nem vállalod, és ha vállalod, ha nem nyerhetnek itt békét a holtak, s az élők sem; ha belefáradok, s te is, ö is abba, hogy leomolnak reggelre mind kilátótornyaink: majd kitépjük magyarul szóló nyelvünk, s hagyjuk végül, hogy legyen, ami lesz, és elfelejtjük, mint kamaszszerelmünk, ezt a közös bút-bajt... És aki vesz annyi fáradtságot, hogy visszatérjen: semmit sem ért a gyér nyomok fölött! Gyűlölni sem tudja majd ezt a földet: hallgatni fog. Mert csöndet örökölt. Vigyázzatok ránk, galagonyabokrok, borókaágak, gyapjas jegenyék, hogy ne legyünk földönfutók, se foglyok, hogy hitünket-vérünket ne vegyék. Vigyázz ránk, égbolt, magasságos Isten; akaratunk, erőnk nem végtelen. Szülőföldünk ez. Benned bízunk, Isten, hogy életet, nem pusztulást terem. Kövesdi Károly összeállítása
