Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-03-09 / 10. szám

ilasárnap 3 1990. III. 9. % Három kérdés — hat válasz HOGYAN TANÍTOTT A M/TANÍTH AHAM A MAGYAR SZABADSÁGHARCOT? Nemzetiségi iskoláinkban nem ta­nítottuk diákjainkkal a magyar nép - s így a szabadságharc - történel­mét sem. De nem tanították ezt velünk, magyar szakos tanárjelöl­tekkel a főiskolán sem. Ennek hiá­nyát igencsak éreztük, hisz az egyes irodalmi műveket ezek után nehe­zen tudtuk megközelíteni. Mert ho­gyan is érthetné például a Szigeti veszedelmet az, aki nem ismeri a tö­rök kori Magyarország társadalmi­politikai helyzetét. Hogyan értse meg a Bánk bán lényegét valaki, ha nem hallott II. Endre korának törté­nelméről, vagy a XIX. századi ma­gyar trónviszonyokról. S a példákat hosszan sorolhatnánk még tovább. Tehát ha a magyar történelem mint tananyag kiszorult eddigi tan­terveinkből, március tizenötödikét meg az azt követő eseményeket sem érthették valójában diákjaink, nem lehettek tisztában a sorsfordu­lók alakulásának okaival. Említettem a főiskolát, ahol ma­gyar szakos hallgatóinknak önmű­velés útján kellett pótolniuk hiányos történelmi ismereteiket. Később pe­dagógusként is csak terven kívül, önmaga belátása és lelkiismerete szerint tanított meg valamit a gyer­mekekkel történelmünkből, ezen be­lül pedig március tizenötödikéről. Jómagam az egyes korszakok irodalmának tanítása előtt részlete­sebben is felvázoltam az adott idő­szak történelmi hátterét. Az előírá­soktól eltérően a tanulók egy-egy korszakról vázlatot is készítettek fü­zetükben. jgy volt ez akkor is, ami­kor például Csokonait, Kölcseyt, Pe­tőfit, Aranyt vagy Vörösmartyt taní­tottam. S a tankönyvben közölt ver­seken kívül mást is átvettem, a saját felelősségemre. Mert úgy éreztem, erkölcsi kötelességem ezt megtenni. Csáky Károly pedagógus, Ipolyság Hisz a hetedik osztályos irodalom­könyvben hiába keressük mondjuk Kölcsey Himnuszát, Vörösmarty Szózatát vagy Petőfi Nemzeti dalát. Az utóbbi egy 1959-es tankönyvben még szerepelt. Mert hogy is lehetne enélkül március 15-éről, illetve a magyar szabadságharcról be­szélni. Diákjaimmal március 15-én ez­előtt minden osztályban meghallgat­tuk a Nemzeti dalt hanglemezről, akárcsak Petőfi többi forradalmi ver­sét is. Idéztük az 1848/49-es ese­mények legfőbb mozzanatait, be­széltünk a hazaszeretetről, a nem­zeti öntudatról s mindarról, ami a szabadságharc óta évszázadon át nem valósult meg e tájon (lásd: sajtószabadság, vallás- és szólás- szabadság, cenzúra eltörlése stb.). Történelmünk tárgyalt korszaká­nak idézésekor nem feledkezhetünk meg a szülőföld hagyományainak, pontosabban a helytörténet ide vo­natkozó részleteinek feltárásáról sem. Arról például, hogy tájainkon elsőként 'szerveződött nagyszámú nemzetőregység. S hogy Világos után errefelé fegyveres gerillacsa­patok alakultak. Meg arról, hogy vi­dékünkön bújtatták Rákóczy Jánost, Kossuth segédtisztjét. Hogy Pong- rácz Lajos 1848-ban Honti Krónika címmel már lapot nyomtatott, amely­ben a forradalmi időszak esemé­nyeiről tájékoztatta megyéje népét. S azt is elmondom ilyenkor tanu­lóimnak, hogy az Ipoly mentéről olyan jeles szülöttek harcoltak a szabadságért, mint a felsőtúri Pongrácz István honvéd őrnagy, akit Aradon 10 évi várfogságra ítéltek; Pongrácz László alezredes, aki Bu­da bevételénél tüntette ki magát, vagy a felsöszemerédi Ivánka Imre, aki Batthyány miniszterelnök nem­zetőrségi titkára volt. Azt hiszem, ezek az adatok jól kiegészíthetik a mások által is ismert képet, s nagyban hozzájárulnak egy-egy korszak eseményrendszerének mé­lyebb és tartósabb megismeré­séhez. Remélem, a mi csendes forradal­munk s az egyre erőteljesebben bontakozó társadalmi átalakulás majd lehetővé teszi azt is, hogy a márciusi eseményekről most már valamennyi pedagógus bátran, őszintén, a valóságnak megfelelően beszélhessen. S ne csak az ünnep­nek számító eseményekről emlé­kezzünk meg a jövőben, hanem évezredes történelmünk egészével is ismerkedjünk. Most már ne csak lopva, hanem nyíltan és kötelezően. Az iskolában s az iskolán kívül egy­aránt. Megmaradásunk és közele­désünk érdekében elsősorban! HOGYAN ÜNNEPELTEM MÁRCIUS 15-ÉT? Néhai osztályfőnökünk, Fülöpp Rezső az ötvenes évek végén a ko­máromi Mezőgazdasági Techni­kumban ekképpen búcsúztatta bal­lagó osztályunkat: „Legyetek olyan magyarok, mint Arany János volt, tudjatok lelkesedni úgy, mint Vörös­marty Mihály tudott, szeressétek úgy a magyar népet, mint Petőfi Sándor szerette, tudjatok aggódni úgy, mint Ady Endre tudott, s ha kell, szenved­ni úgy, mint József Attila tudott“. Ilyen közegből indultam, majd az életem úgy alakult, hogy néhány évet Afrikában dolgoztam. Március tizenötödikén még ott is osztályfőnö­köm szavai jutottak eszembe. Külföldi utamról hazatérve, So- morján a Csemadok helyi szerveze­tében olyan baráti társaságba kerül­tem, amelyben évente megemlékez­tünk március tizenötödikéről a Pipa­gyújtó néven ismert, 1848-49-es emlékműnél, amelyet századunk elején a Csallóköz hölgyei emeltek. A hatalom akkori képviselői kimon­dottan nem tiltották ugyan, de nem is nézték jó szemmel az évente meg- megismétlödö, egyre nagyobb tö­megeket vonzó megemlékezést. Március tizenötödike és novem­Dr. FÓTHY JÁNOS, a Csemadok dunaszerdahelyi járási bizottságának elnöke bér tizenhetedike között bizonyos hasonlóságot vélek fölfedezni. Sem ékkor, sem most nem a fegyverek­hez nyúlt népünk, hanem az esz­mékhez, az európaisághoz, a szelíd parlamentáris forradalomhoz. Mind­két esemény a szellem forradalma volt. A nemzeti kisebbség, a kétszere­sen is megviselt állampolgár 1989. november 17-e után abban remény­kedik, hogy a gyengéd forradalom legmaradandóbb hozadéka az lesz, hogy félreérthetetlenül bebizonyítja: a demokrácia képes lesz fairplayből leckét adni a politikának, hogy hal­vány jelét se lehessen tapasztalni annak, hogy a többség vissza szán­dékozna élni a szabadság szabad­ságával. Hangsúlyozni szeretném, hogy a jelenlegi politikai miliőben olyan töredéknépnek, mint a miénk, csak akkor van esélye a túlélésre, ha képes megőrizni egységét, s ha megérti az összefogás szükséges­ségét minden egyéni és csoport- érdekkel szemben. A politikai válto­zások eufóriájában nem árt tudato­sítani, hogy a demokrácia csak lehe­tőség a jogok biztosítására, mert a demokratikus elvek megtartásáért mindennap harcolni kell. Vigasztal­jon az a tudat, hogy a remény mégis több, mint tegnap vagy tegnapelőtt. Ezt a reményt illessük főhajtással, és hátsó gondolat nélkül osztozzunk meg rajta, mert csak ez lehet a hol­nap ígérete. Ezzel a gondolattal induljunk el, mi csehszlovákiai magyarok, leróni kegyeletünket Március Tizenötödike megszentelt emlékhelyein. Mit tanultam március 15-éről?- Azt hiszem, a sok rossz tankönyvünk közül a történelemkönyvünk a legrosz- szabb. Szegény tanulók, csak olvassák, olvassák, de sokszor nem értik. A könyv egy-egy része nemzeti érzelmeimben is sért. Március tizenötödikéről kétszer fél oldalon írnak, s még a néhány sorban is nagyon kevés érdemlegeset. ­Többet akartunk tudni a magyar sza­badságharcról, ezért forgattuk gyakran a Képes Történelem sorozatban megje­lent Forradalom és szabadságharc 1848-49-címú könyvet. Beszámolókat készítettünk, magyarországi folyóiratokat hoztunk, irodalmi szemelvényeket olvas­tunk fel. Volt, aki egy-egy csatát le is rajzolt. így nőttek szivünkhöz közkatonák és hadvezérek. Bízom abban, hogy most már szabadon tanulhatunk a magyar sza­badságharcról, s lesz alkalmunk megis­\ LELOVICS ANDREA, a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium másodikos tanulója merkedni a forradalom szlovákiai emlék­helyeivel. Ha valaki rossz jegyet kap történelem­ből, a szülei gyakran mondják: hogy lehet rosszul felelni történelemből, hiszen az csak mese. Lehet, hogy mese, de akkor legyen igaz, érthető nyelven megírva. A kisgyermek sem figyelne oda a Biroska és a farkasra, ha érthetetlenül mesélnék el neki a szülei és mellébeszélve csűmék- csavarnák a történetet. Mi igaz mesét akarunk hallani, olvasni a múltunkról, amelyben semmit sem hall­gatnak el, s történelmi tényekkel igazol­ják: ki a Piroska és ki a farkas. sebbség úgyis már eléggé asszimilálódott közösségét. Azzal, hogy az 1848-as magyar polgá­ri forradalmat és szabadságharcot az Európában megindult forradalmi hullám egyik kicsúcsosodásának vesszük, feltét­lenül hangsúlyozzuk annak európaiságát, országhatárokat túlnövő hatását. Ezt az európaiságot - amely nagyvonalúan átlép a beszűkült nemzeti korlátokon - Petőfi Sándor alakja és költészete csak fokozza, hiszen lírája a szent világszabadság gon­dolatát a legmagasabb esztétikai és er­kölcsi szinten fogalmazza meg. Ez a kor megközelíthetetlen, ha történelmét és iro­dalmát nem szintézisben tanítjuk. A kor tanítását, a március 15-i esemé­nyek élményszerüségét még fokozzák a hiteles litográfiák, metszetek, dagerrotí- piák és az adéfcvát versrészletek meg ^ idézetek. Felfedeztem, hogy ia Nemzeti dal varázsát még erősíti, ha az órán elhangzik ennek rockzenébe ültetett for­mája. A Tolcsvay fivérek dinamikus zenei megoldása felerősíti a vers refrénjének követelő hangnemét. A kor történelmi nagyságainak neve mindig úgy hangzik el, hogy az kötődjék a konkrét eseményekhez. A név csak ekként rögzül a tanuló tudatában, illetve így motiváló erejű. A motiváció szerves része, hogy a Du­na utcai diákok már évtizedek óta minden március 15-én leróják tiszteletüket a po­zsonyi Petőfi-szobornál, egy-egy szava­lattal hozzájárulnak az ünnepi műsorhoz, és ezek a megható találkozások felidézik és elmélyítik mindazt, amit a tanítási órák, a könyvek, illetve a történelem nyújtott. ff Ő szintén szólva meglepett a kérdés. Úgy érzem, olyan ez, mintha az első osztályos tanító­nőtől megkérdeznék: mit tanított, ta­níthatott az ábécéből. Bennem is csak kérdések fogalmazódnak meg, amelyekre - legalábbis szerintem - egyértelmű a válasz. A leglénye­gesebb kérdés talán ez: tarthatja-e magát magyar tanárnak és magyar­tanárnak (így különírva és egybeír­va) az, aki minden évben és minden osztályban nem mondta el Petőfivel: „ Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag...Ez nem tankönyv és nem tanterv kérdése, csakis a lelkiisme­reté. Különösen meglepett a kérdés­ben a ható ige: „taníthatott“. Vagy különös szerencsének tartsam, hogy negyedszázadnál is hosszabb tanári munkám során ezen a téren soha semmi korlátba nem ütköz­tem? Az egyetlen problémát talán csak az időhiány okozta, a feszített tempó szorításában nehéz volt min­dig is annyi teret biztosítani március tizenötödikének, a szabadságharc­nak, amennyit szerettem volna. Ezért igyekeztem a magyarórákon túl más alkalmakat is megragadni. Rendszeresen beszélgettünk márci­us tizenötödike táján ezekről a dol­gokról más órákon is, több ízben megemlékeztünk március idusáról az iskolarádióban, több alkalommal tartottuk az iskolai szavalóversenyt ezen a napon, vagy pedig „A Bas­- Tízéves koromig körülbelül annyit tudtam a magyar szabadságharcról, hogy nagy, szép ünnep, ekkor szavalta el Pető­fi Sándor a Talpra, magyart. Akkoriban még a magyarországi sajtó sem foglalko­zott olyan behatóan március tizenötödiké­vel, mint ma. Nagy szerencsém volt, hogy az alapiskola felsőbb évfolyamaiban a történelemtanárunk és a magyartanár- nőnk gerinces ember volt. Sokat és igazat beszéltek 1848-ról, fontos könyvekre, fo­lyóiratokra, irodalmi szemelvényekre hív­ták föl a figyelmünket. így nyíltak ki előt­tünk történelmünk e dicső napjai. Középiskolai tanulmányaimat Jókai Mór szülővárosában folytattam, ahol Klapka György oly vitézül harcolt. Itt döb­bentem rá, -hogy még mindig keveset tudok a szabadságharcról. Kiváló ma­gyartanárnőnk sokat tett ezért, hogy tudá­sunkat gyarapítsa. Kollégiumi rendezvé­nyek, kirándulások, irodalmi műsorok tá­gították látókörömet. Mára már elég sokat tudok Komárom hősi védőiről. Klapkáról, sokszor bejártam a város nevezetes he­lyeit. A szabadságharcosok és a honvéd­sereg hőstettei, Petőfinek a zsarnokságot elítélő, magatartása magyarságtudatom, formálódó európaiságom éltető ereje. A magyar szabadságharcról szüleim­től és néhány pedagógustól tudtam meg Ifj. ÉLESZTŐS PÁL, a komáromi Gépipari Szakközépiskola harmadi­kos tanulója sokat. Tankönyveink hézagosak, rosszak, négy mínusznál jobbat nem érdemelnek. Hiszem azt, hogy az utánunk jövő nemze­dék már tartalmas és a történelmi ténye­ket nem elferdítő tankönyvekből tanulhat majd. AZ OLDALT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: SZILVÁSSY JÓZSEF PÁSZTÓ ANDRÁS tanár, Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola, Kassa tille-tól a Téli Palotáig“ fedőnév alatt állítottunk össze irodalmi mű­sort a szabadságharcról. ^ A legemlékezetesebb számomra talán mégis az, amikor jó néhány évvel ezelőtt, diákjaimmal tanulmá­nyi kiránduláson a lipcsei vásáron voltunk. Március tizenötödikén este Halléban leültünk egy asztal köré, és mindenki elmondta, mit jelent szá-' mára ez a dátum. Nekem azóta ezt is jelenti márci­us tizenötödike, hogy magyar tanár és diák bárhol legyen is ezen a na­pon, erről beszélniük kell. SZKLADÁNYI ENDRE, pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium-Nem vagyok történelem szakos tanár, mégis, amióta magyar irodalmat tanítok, a tanórákon különös figyelmet szentelek a magyar történelemnek. Nem öncélúan teszem mindezt, hanem - először is-an­nak tudatában, hogy nemzeti kisebbsé­günk fiataljainak identitástudatát erősít­sem, másodszor, mert az irodalom mindig is egy adott társadalom talaján születik és abból táplálkozik, s - végül - azért is, mert az alap- és középiskola történelem- tantervei felszínesen, illetve alig érintik nemzeti történelmünket. Az utóbb említett ok pedig végeláthatatlan veszélyeket rejt magában, mert gyökértelenné teszi e ki-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom