Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-23 / 8. szám
Uasírnap N em őrzi krónika, sem Ha Bálint Gömör megyéről szóló monográfiája, hány bátor embere volt az idő hömpölygő folyamatában Hanvának, ennek a Sajó-völgyi kis református községnek. Bátor emberei persze nemcsak a helybeliek lehettek, hanem a beköltözöttek is, mint a hanvai pappá szentelt, harmincöt éves Tompa Mihály, aki miután megírta a parókia folyosóján A gólyához című híres versét, a Bach-korszak zsandárai rögtön megjelentek nála, hogy elvigyék a kassai börtönbe. Amikor azonban meglátták a roppant erős papot, megtorpantak, s erősítés végett visszatértek az Örsre, csak azután hurcolták el a költőt vasba verve. Régen volt, talán igaz sem volt; a nép költötte történet terjedt el a rettenetesen erős papról, s hagyományozódott nemzedékről nemzedékre. Ugorjak inkább jókorát az időben, mert bátor embereket mindig termett a gömöri föld, jóval Tompa Mihály után is. Történetesen az őslakos, negyvenhárom esztendős, s öt év óta hnb-elnök Majoros József személyében, aki 1965-ben érettségizett a tornaijai magyar gimnáziumban, s a katonaidő letöltése után évekig tanító, majd energetikus és gépjárműpark-vezető a szövetkezetben, 1984-től pedig a Hanvai Helyi Nemzeti Bizottság elnöke, s e tisztségével kapcsolatos a bátorsága, amelynek a történetet most közreadom. Hivatala ugyanis 1987-ben más épületbe költözött, s azóta ez olvasható a táblán: Miestny národny vybor Helyi nemzeti bizottság Chanava - Hanva Majoros József 1987 augusztusában rendelte meg így a táblát Tornaiján, a Szolgáltatási Vállalat ottani részlegén, ahol a szakma derék és dolgos emberei azt a megjegyzést fűzték a mindaddig szokatlan szöveghez;- Végre valahára, hogy valaki már hivatalosan is így kéri a táblát, a településnév kétnyelvű megjelölésével! BÁTRAK MINDIG SZÜLETNEK A tábla feltevése után egy ideig nem is történt semmi, a hanvaiak a világ legtermészetesebb dolgának tartották, hogy a településnév kétnyelvű! Akkor támadt bonyodalom, amikor Rimaszombatból a járási nemzeti bizottság belügyi és szervezési osztályának vezetői megjelentek a faluban, mert nekik rögtön szemet szúrt a kétnyelvű helységnév. Méltatlankodtak, az „érvényes“ előírásokra hivatkoztak, és nyomatékosan követelték a tábla kicserélését a településnév egynyelvű megjelölésével. Majoros József azonban nem ijedt meg a kemény, fenyegető fellépésüktől, makacsul azt hajtotta:- Ha vannak ilyen előírások, akkor javasolni kell a megszüntetésüket! *- Nem, arról szó se lehet! - kötötték az ebet a karóhoz a járásiak. - Át kell festetni a táblát! Majoros József erre már nem mondott semmit, a fejében azonban villámgyorsan az fordult meg, hogy Hanva Gömör megye legrégibb településeinek egyike, s a Hanva nemzetség, amelyről a falu a nevét kapta, szintén a megye legősibb nemzetsége, amely itt, a Sajó völgyében, Györgyfy György szerint is már a tizedik században letelepedett. Még egy olyan dűlőnév is van a falu határában, hogy Szálas, amely tulajdonképpen a Hanva nemzetség szálláshelye volt. S magában Majoros József is azt mondta, amit korábban hangosan a járásiak, hogy nem, szó sem lehet róla, csak éppen fordított értelemben, vagyis hogy a tábla ottmarad a falon a kétnyelvű helységnév megjelöléssel! Aztán a két „magas rangú“ vendég felpaprikázott hangulatban beljebb ment a hivatalba, ahol megint az szúrt szemet nekik, hogy Gustáv Husák államfő képe nincs kifüggesztve sehol. Mert ugye, amikor a helyi nemzeti bizottság épületet cserélt, Majoros József nem akasztotta fel a falra az államfő fényképét. Ez három nappal azelőtt történt, hogy Gustáv Husák lemondott főtitkári tisztéről, s Milos Jakest választották meg utódjául.- Miért nem függ a falon a köztársasági elnök fényképe? - szegezték Majoros József mellének a kérdést a járásiak.- Miért, miért? - csendesítette a háborgásukat Majoros József. - Mert Gustáv Husák volt a magyarok második világháború utáni kitelepítésének egyik fő-fő szervezője és irányítója! A vendégek dühösen kifakadtak, és odébbálltak, pedig Majoros József az érdekesség kedvéért még azt is el akarta mondani, hogy egy napon született Gustáv Husák- kal, január tizedikén. Csak ö jóval később, 1947-ben, amikor a „nagy ember“ a kollektív háborús bűnösség vádjával a poklok poklát szabadította a magyarokra. Minden lehetséges következményre gondolt akkor Majoros József a „magas rangú“ vendégek távozása után, csak arra az egyre nem, hogy Gustáv Husák megy hamarabb a posztjáról, nem ö, a hanvai „kis ember“, akinek - talán egyedül ebben az országban - nem kellett levennie hivatala faláról az államfő fényképét leköszönése után... Mécs József Hivatásomnál fogva figyelemmel kísérem lapjukban a fiatal családokról szóló vitát. Húsz éve vezetem a Komáromi Házassági Tanácsadót, úgyhogy elmondhatom, ez a téma nem ismeretlen előttem. Komáromban, hiszen kikötővárosról van szó, mindig a szlovákiai átlagnál kicsit magasabb volt a válási arány, ám az utolsó tiz évben rendkívül megemelkedett. A járásban évente 170-180 házasság bomlik fel, TOO házasságból húsz még a házasság első tíz évében. Az okokról sok szakember vitatkozik, keresi a kiutat az áldatlan helyzetből. A bajok forrását abban látom, hogy a fiatalok nincsenek felkészülve az együttélésre. Igaz, ezért nem ők okolhatók, hanem a szülők. A szülök, akik nem úgy nevelték és nevelik gyermekeiket, hogy azok képesek legyenek a nehézségek leküzdésére, áldozatvállalásra, toleranciára, egymás iránti tiszteletre. A szülök annak érdekében, hogy gyerekük élete könnyebb legyen, mint az övéké volt, elhalmozzák őket anyagi javakkal anélkül, hogy valamit is követelnének. Köztudott, a Komáromi járásban a lakosság nagyon sokat dolgozik, kertészkedik és fóliHét évvel ezelőtt mentem férjhez először. Négy évi házasság után elváltunk, majd másfél év elteltével újból „bekötötték" a fejemet. Az első házasságból kislányom született, a másikból kisfiú. Szüleimmel élünk egy fedél alatt, de ók voltak olyan előrelátóak, hogy az emeletes ház alsó és felső szintjét is külön bejáratúra terveztették. Testvéreim nincsenek, s igy már a középiskolás éveim alatt volt egy három és fél szobás, összkomfortos emeleti lakásom. Tulajdonképpen a férjeim jól jártak, amikor „beültek" a készbe, hisz azt mondanom sem kell, hogy a berendezés már teljes volt. Szüleim szegfűtermesztéssel foglalkoznak már vagy huszonöt éve, és én ázik, tehát, bár nehéz és fárasztó munka árán, de többletjövedelemhez jut. A gyerekek többségét nem vonják be a munkákba, a pénzt viszont nekik adják. Ők ezt szokják meg, s a házasságban sem mondanak le a megszokottról. Nehezükre esik felkelni a síró gyerekhez (a házasságok 90 százaléka terhesség miatt kötődik), de nemtetszést vált ki az is, ha részt kell vállalni a háztartási munkában. A fiatalok egyáltalán nem tudják, mit jelent az együttélés. És miért nem tudják? Mert senki sem mondta meg nekik, hogy a lángoló szerelem után hétköznapok következnek, többnyire szürke hétköznapok. A szülők a sok munka mellett nem érnek rá a meghitt beszélgetésekre, az iskolában pedig, valljuk be, csak formálisan foglalkoztak a családi életre való nevelés kérdéseivel. Sokan azt hiszik, a válások fő oka a pénztelenség. Egy 6-7 évvel ezelőtti felmérésem tanúsága szerint ez nincs így. Faluhelyen, annak ellenére, hogy a fiatalok a szűk korú lagzik hívei, a szülök nagy vendéglátást rendeznek, ahol a fiatal pár csak vendég. Tény viszont, ilyenkor jön össze a „startpénz“. Megállapítottam, a fiatalok általában több mint 100 ezer korona készpénzzel indulnak. Amíg a pénz tart, a súrlódások is elviselhetőbbek, ha viszont elfogy és a szülök valami okból kifolyólag nem dotálják őket, az ellentétek kiéleződnek. A fiatalok, mert megszokták, hogy van nekik, többnyire nem tudnak gazdálkodni a pénzzel. És annak ellenére - ez is a felmérésből tűnt ki - hogy többségük elutasítja az otthoni családmodellt, az anyagi támogatást elvárja. Sok szülő érzelemszegényen nevelte gyermekét, nem tudatosítva, a pénz nem pótolja a simogatást, a mesét, a jó szót. Ezért vallom, vissza kell térni az igazi, a régi családmodellhez, amelyben a családtagok közösen döntenek a családot érintő kérdésekben. A munka- megosztás, a felelősség elosztása, a terhek közös vállalása erősíti a család összetartó erejét. Amíg ezt a fiatalok nem fogják fel, s amíg mi nem ebben a szejlemben neveljük gyermekeinket, hogy majd ők is így neveljék a sajátjaikat, addig sajnos, nem hiszem, hogy csökkenni fog a válni akarók száma. Dócza László a Komáromi Házassági Tanácsadó vezetője még soha nem hallottam tőlük azt, hogy „ez drága, ezt mi nem engedhetjük meg magunknak, vagy neked“. Szóval én a világ legtermészetesebb dolgának tartottam, hogy amikor először férjhez mentem, egy Ladát kaptam nászajándékba. Igaz, négy év múlva a férjem az autóval együtt „eltűnt“, de eszembe se jutott, hogy feljelentsem, vagy visszaköveteljem az autót. A másik házasságom előtt megkérdezte apám: „Na, mit szeretnél, kislányom?“ Állítólag szerény voltam, amikor csak egy jugoszláviai tengerparti nyaralás befizetését kértem, két személyre. Ez szüleimnek 30 ezer koronájába került, de úgy látszik restellték magukat, mert erre az évre is intézik a tengerparti nyaralásunkat. Huszonkilenc éves, érettségizett asszony vagyok. Olyan feleség, családanya, aki a két gyerekével összesen tizenhárom hónapot volt otthon, mert édesanyám alig várta unokái átvállalását. A férjem közgazdász, de ősz óta magánkertészkedéssel foglalkozik. A szüleim ugyanis a rendelkezésünkre bocsátották 46 áros kertjük felét. Nálunk nincsenek veszekedések és viták. Ez talán abból is adódik, __ hogy a férjem sokgyermekes családból származik, ahol fillért fillérre kuporgattak. Szerény, csöndes ember, aki megbecsüli a jólétet és nem él vissza vele. Hogy most tollat ragadtam, annak kissé furcsa magyarázata van. Olvasom a vitát a fiatal családok helyzetéről és el-eltöprengek. Vajon az a természetes, hogy én (mi) így élünk, vagy az lett volna az igazi, ha mi is úgy kezdjük, mint a többi levélíró: albérletben, kevés pénzből stb. Néha egyfajta hiányérzetem van, és irigylem a sógornőimet, mert ők, ahogy mondják, az alapoktól kezdték. Az már persze más lapra tartozik, hogy ők meg engem irigyelnek. M. Zita 1990. II. 23. A nevelesen a hangsúly (Lőrinci János felvétele)
