Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-02-23 / 8. szám

HOGYAN TOVÁBB? „Nemzetközi viszonylatban már negyed évszázada csökken lakosságunk átlagos életkora, a nők hat évvel, a férfiak pedig nyolc évvel kevesebbet élnek az e téren élenjáró japánbeli társaiknál. “ „1970-től fokozatosan rosszabb eredményeket értünk el a nemzetközi kereskedelemben, vagyis a világpiacon romlott a csehszlovák áru csereértéke.“ „A lakosság reáljövedelme a létfenntartási költségek növe­kedése miatt az előző évihez képest tavaly csupán 1,8 százalék­kal növekedett, és ha figyelembe vesszük a rejtett inflációs mozgást, akkor a reáljövedelmek stagnálásáról beszélhetünk.“ Az idézetek a Szövetségi Statisztikai Hivatal tavalyi gazda­sági és szociális fejlődésünkről szóló jelentéséből valók. A sta­tisztikai kimutatás menetrendszerűen érkezett meg ezúttal is, terjedelme sem kisebb a szokásosnál, mégis más. Más, mert összehasonlít, mintegy az ismert mesebeli igazmondó tükröt állítva olvasója elé. Es ez a tükör könyörtelenül a szemünkbe vágja: pazarló gazdálkodási módot folytatunk, felhasználjuk tartalékainkat, a jövőre nem gondolva „bánunk“ természeti környezetünkkel, nem becsüljük a tudást, félve vállaljuk-pró- bálgatjuk a szerkezeti átalakítást - és sorolhatnánk a tényeket. Summázva a tényeket és összefüggéseket: sokat dolgozunk, csak nem éppen a kívánatos eredménnyel. Hogy eddig sem mondtunk mást? Hogy eddig is csak azt hajtogattuk, hatéko­nyabban és jobban kell dolgoznunk? Hogy meg kell becsülnünk a tudást? Kin és min múlott, hogy nem így történt? Ma már tudjuk, hogy a legfelsőbb párt- és állami vezetésünk még három hónappal ezelőtt sem igen akarta tudomásul venni a valós helyzetképet tükröző gazdasági elemzéseket, a különböző gaz­dasági kutatóintézeteinkben készült korántsem szívderítő elő­rejelzéseket. így a november végi, december eleji tömegde­I monstrációkon olyan adatokat tudhatott meg országunk népe, melyek kinyitották a szemét: amit eddig jónak hitt, az korántsem egyértelműen az. A „hogyan tovább“ jellegű kérdések mind sűrűbben vetőd­nek fel az ország ipari üzemeiben, "vállalatainál, a mezőgazda­I Ságban és a szolgáltatásokban dolgozók részéről egyaránt. Ez érthető, hiszen az ország lakossága a változások, a nyíltság ellenére úgy érzi: még nem tud mindent. Fél az infláció beindu­lásától, fél a helyzet rosszabbodásától, az áremelkedéstől, szociális biztonságának gyengülésétől. Ez a bizonytalanságér­zet fogalmazódott meg a polgári mozgalmak részéről a köztár­sasági elnökhöz intézett levélben is, melyben azt kérik az ország vezetésétől, hogy az mielőbb tárjon a lakosság elé tárgyilagos, őszinte jelentést gazdasági helyzetünkről. Nyilván­való, hogy sokunk nevében, az őszinte aggódás jegyében íródott az idézett levél. Hiszen mindenesetre jobb ismerni a diagnózist, mégha fájdalmas Is, mint a sötétben tapogatózni. Országos viszonylatban éppúgy, mint az egyes gazdasági egységek, munkahelyek viszonylatában, hiszen csak a pontos kórismeret birtokában határozható meg a gyógymód. Az év eleje óta külföldi gazdasági szakértők adják nálunk is egymásnak a kilincset, tanácsokkal látva el a piaci mechaniz­mus érvényesítése felé első gyakorlati lépéseket tevő gazda­sági szakembereinket. Hogy mit fogadunk meg e tanácsokból, a jövő titka. Mindenesetre egy közös vonása van a külföldi szakértők gazdasági helyzetünket jellemző megállapításainak: sokkal jobb helyzetben lenne országunk, ha színvonalasabb lenne a munkakultúránk, ha nem bánnánk pazarlóan anyaggal, energiával, munkaerővel, ha tisztelnénk és kiaknáznánk a tu­dást. A kormány most mindenesetre nehéz lépések megtétele előtt áll; szakszervezeti képviselőkkel találkozva jelentette ki a közel­múltban a szövetségi kormány elnöke a kormány több más tagjával együtt: az első félévben nem emeljük a kiskereske­delmi árakat, de nem emeljük a béreket sem, és nem fordítunk különösebb pénzcsomagot a szociális helyzet javítására. Egy­szerűen nincs rá pénzünk a több évtizedes pazarló gazdálkodás következményeként. És éppen ezért hibát követ el az a vállalat- vezető, aki könnyelmű ígéretet tesz a jelenlegi szociális feszült­ségek enyhítésére csak azért, hogy ideig-óráig lecsillapítsa a kedélyeket, esetleg ily módon próbálja megalapozni kétes értékű karrierjét... A hamis bizonyosságból már mindannyiunk­nak elegünk van, hiszen tudjuk, hová vezetett: mozdulatlanság­hoz, álelégedettséghez, cselekvési krízishez. Ebből pedig már több mint elég volt. A hogyan tovább kérdésre a válasz csak egy lehet: nem lesz könnyebb az ország gazdasági helyzete a választásokat köve­tően sem, ellenkezőleg - nehezebb. Hiszen a vállalatoktól fokozatosan megvonják az állami támogatást, a különböző tulajdonformák keretében történő gazdálkodás során pedig a fő szempont a szigorú piaci törvényekhez történő igazodás lesz. És a versenyben csak az állhatja meg a helyét, aki gyorsan és jót ad a piacra. PÁKOZDI GERTRÚD

Next

/
Oldalképek
Tartalom