Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-09 / 6. szám
Delon, a kaméleon Ha az ember 54. életévét tapossa, és világhírű színészként mögötte van már 81 nagy produkció, ne mondja, hogy a közönség nem ismeri. Pedig Alain Delon, a francia (és nemcsak a francia) nők bálványa ezt állítja: bár az arcát 32 éve ismerhetik a mozivásznakról, azokon a valódi Delon csak a legritkább esetekben tárulkozott fel. Szóval 81 film, és legújabban a televíziós bemutatkozás után sem illik összegzést készíteni Delon pályafutásáról, a dossziét túlságosan korai lenne lezárni - állapítja meg a párizsi L‘Express a kiismerhetetlen művésszel folytatott beszélgetés után. Delon egyébként egy órán át állta az újságíró rohamát, és cseppet sem jött zavarba olyan provokatív kérdésektől, hogy „Nem tartja kissé unalmasnak, hogy állandóan füstölgő pisztollyal járkál a filmvásznon?" Delon nemhogy unalmasnak nem tartja a pisztolyos rendőrszerepeket, de kimondottan örül nekik. Azt mondja: Delon mint rendőr biztos garancia a kasszasikerre, a telt házas bemutatókra. Szerénységét az is bizonyítja, hogy tucatnyi olyan alkotást számlál össze, amelyek annyira klasszikusak, hogy mindenképpen túlélik őt. Persze a filmezés mellett más területeken is igyékezett a klasszikusok közé felküzdeni magát. Az üzlet közeli világ Delon számára: ökölvívás, repülőgépek, bútorbiznisz, kozmetikumok, divatszalonok, reklámszakma - és még sorolhatnánk a pénzbefektetés profitcsalogató ágazatait. Korábban az sem volt közismert, hogy Delon szenvedélyes múkincsgyűjtó; immár huszadik éve gazdagítja házimúzeumát Rembrandt-, Dürer- vagy Bu- gatti-kompozíciókkal. Egy ideje személyesen vesz részt a legtekintélyesebb árveréseken, nem bízza másra a kincslesés és -vásárlás örömét. Delont, természetesen, a hobbik ellenére is mindenki a színészetről faggatja elsősorban. Első kamerapróbájára 22 éves korában került sor, amikor egyszerű instrukciót kapott: ,,magadat add, semmivel sem többet!". Úgy tűnik, a „kaméleon" akkor még saját arcát mutatta, mert a próbát szerződéskötés és filmsiker követte a Légy szép és tartsd a szád című filmben. Vagyis az egykori katona, pincér és rakodómunkás különösebb színi tanonckodás nélkül befutott. S mintha egész további életére megfogadta volna a címben jelzett utasítás első felét: igyekezett szép maradni, de a száját soha nem akarta befogni. Majd futószalagon . jöttek a további sikerek: volt Rocco és megtestesítette Klein urat. Lehet, hogy kicsit belefáradt az egészbe? Hiszen ma azt mondja: „A mozi nekem már semmi újat nem adhat. Hol vannak már a régi nagy rendezők, hol vannak már a régi nagy történetek? Szép lassan eltávoztak, Kollár Imre a pármai karmesterverseny előtt eltűntek, s ma már hozzám jönnek tanácsokért, és nem én várakozom meghallgatásra. Csak nem öregszem? Hiszen még annyi mindent tennem kéne. “ Hogy melyek Alain Delon titkos vágyai? Először is szeretne felfedezni egy csodaszert, amivel kiiktathatná életéből az alvást, mert az csak időpocsékolás. Képzeljék csak el: mivel száz évig akar élni, 33 esztendő a párnák között telik el! Még ma is nagyon szeretne zenészként bemutatkozni. Gyerekkorában ugyanis nyolc éven át zongorázott, nem is rosszul, amit párizsi versenyek díszoklevelei bizonyítanak. Egy családi perpatvar azonban véget vetett a karriernek: a vita hevében egyik ujjára csapták a zongora fedelét, s azóta Delon rá sfm tud nézni a hangszerre - az az ujj néha még most is sajog... Mindezek ellenére Delon elégedett eddigi életével. Azt sem bánja, hogy életéből nyolc hónapot önkéntesként az indokínai fronton pocsékolt el. Annak pedig kifejezetten örül, hogy a színészi pályafutása elején nem állt kötélnek egy csábító ajánlat hallatán. Hétéves, nem akármilyen összegű szerződést kínáltak neki az Egyesült Államokba, de az ösztönei azt súgták, ne menjen! 1965-ben aztán mégis Hollywoodba utazott a San Francisco gyilkosai forgatására, s a munkát befejezve megkönnyebbülten sóhajtott fel: végre hazautazhatott. A jelenlegi francia filmművészetről nincs túl jó véleménnyel: szerinte kevés az ötlet, kivesztek a régi érzések, s az amerikai mozi hétmérföl- des léptekkel rohanja le Franciaországot és egész Európát. Talán ezért lovagolt át ideiglenesen Delon is a televízióhoz, ahol maga választhatja meg partnereit, s ahol néha ismét az igazi Delont adhatja. Szerdahelyi Csaba Kitűnő muzsikus. Ö volt a Magyar Televízió tavalyi, VI. nemzetközi karmesterversenyének legfiatalabb és legnépszerűbb dirigense. 1989. május 23-án, a döntő napján, amikor harminchat ország száznyolcvanhárom versenyzője közül az ötödik helyre került, és tizenháromezer tévénéző szavazata alapján ő lett a közönségdíjas, még húszévesnek sem mondhatta magát. Rajter Lajos, a nemzetközi zsűri pozsonyi tagja, a Csehszlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának karmestere így nyilatkozott róla: „Finom stílusérzékű, kivételes tehetség. Már a válogatóban felfigyeltem rá. Rossini Tolvaj szarkájának három blokkból álló nyitányát úgy szólaltatta meg, annyira plasztikusan, hogy egy stílusban, egy tempóban maradt az egész, s ez még a későbbi győztesnek, a kínai En Sbaónak sem sikerült. Az elődöntőben kotta nélkül vezényelte Haydn oratóriumáriáinak recitativóit, ami nem kis dolog, mert a szövegre is figyelni kell. Tökéletesen tudta Bartók Concertójának első tételét és később, a középdöntőben Brahms I. c-moll szimfóniáját is, úgyhogy gondolkodás nélkül megadtam neki a húsz pontot. Most már bevallhatom: a zenekar mellett én is neki drukkoltam. Figyeltem a szemét dirigálás közben... a többiek mind elméláztak kicsit, ő nem! Tanára, Lukács Ervin is nagy tehetségnek tartja. Beszéltem vele, tőle tudom, hogy Kollár Imre mindig többet visz az órára, mint amennyit kívánnak tőle. Nincs olyan feladat, amely kifogna rajta, s ami ugyancsak meglepő: nemcsak zongorán, hegedűn is kiválóan játszik. A döntőben sajnos Britten Négy tengeri közjátékát húzta ki, a Peter Grimes című opera előjátékát, amellyel nem lehet csodákat művelni, mert finoman szólva: ez nem valami kimagasló alkotás, ez nehezen találkozik a karmester önjével. Ettől függetlenül Kollár Imrének minden előfeltétele megvan ahhoz, hogy fényes pályát fusson be, tehetsége már most jelzi, hogy zenei életünk kimagasló egyénisége lesz.“- A karmesterverseny közönségdíja, gondolom, alaposan megváltoztatta az életét.- Nem, semmit sem változtatott rajta. Harmadéves vagyok a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán... ugyanúgy élek, csak többet tanulok, mint korábban. A versenytől egyébként annyit sem vártam, mint amennyit nyújVEZÉNYEL, ÉNEKEL, ZONGORÁN ÉS HEGEDŰN JÁTSZIK (Oláh Csaba felvétele) tott. Harmincöt éves karmesterek indultak nagyzenekari rutinnal, tapasztalattal, én meg második éve tanultam akkor dirigálni, úgyhogy nem azzal mentem oda, hogy most majd megmutatom, mit tudok.- Ennek ellenére láthatóan határozott, sót optimista volt.- Az más kérdés. Ha az ember kiáll a színpadra, akkor adjon bele mindent, koncentráljon és ne idegeskedjen. Nekem azért volt köny- nyű a helyzetem, mert nem az életem függött ettől a versenytől. Tulajdonképpen semmi sem függött tőle... Ez egy plusz lehetőség volt számomra. Nagyon sokan, különösen a külföldiek, azzal a tudattal neveztek be, hogy ha elérnek valamit, akkor ők felfedezettnek számítanak és ezzel meg van oldva a jövőjük, ha pedig nem, akkor megbuktak, és egy életre eláshatják magukat. Nekem eszembe sem jutott ilyesmi. Én csak akkor lettem volna elkeseredve, ha rögtön az első forduló után kiesem, az nagyon rosszul érintett volna. Tehát a kérdés csak az volt számomra, hogy el tudom-e vezényelni a művet, vagy nem. Különben is... lehet, hogy kiugrási lehetőséget ad egy ilyen rendezvény, de a leglényegesebbet aligha árulja el a versenyzőről. A dirigens pszichológiai képessége ugyanis a próbák során mérhető le igazán, neki még a koncert előtt kell elérnie, hogy a zenekar tagjai ne összeszorított fogakkal, hanem felszabadultan játsszák azt, amit ő akar. Óriási képesség ez, amely a legnagyobb karmesterekre jellemző csupán. Maga a hangverseny, amikor az ember közönség előtt vezényel, az már olyan, mint a szülés pillanata a nőnél. Gyönyörű, de az a csoda, • ROBERT LOUIS STEVENSON híres regényét már több alkalommal megfilmesítették, de nem úgy, mint most az olaszok. Itáliában ugyanis nyolcrészes tévésorozat készült a regényből, amely a távoli jövőben, az űrben játszódik. Az egyik főszereplő: ANTHONY QUINN. • AZ IZRAELI TELEVÍZIÓBAN tilos a reklám, s ezt a rendelkezést a hirdetők a legkülönbözőbb módon igyekeznek kijátszani. A burkolt reklámtól az egyes műsorok „szponzorálásáig“ a vállalatok minden lehetséges eszközt bevetnek. A legnagyobb dilemmát a sportközvetítések okozzák, hiszen a pályákat Izraelben is körbeveszik a jól ismert táblák. A hivatalos szervek emiatt be akarták tiltani a televíziós sport- közvetítéseket, ám a közönség ellenállása miatt ezt nem tehetik meg. • A BRAZIL TELEVÍZIÓBAN (Tv Glo- bo) egy átlagos hétköznapon négy folytatásos sorozat látható. 18 órától az „érzékeny lelkűeknek“, vagyis a háziasszonyoknak és a gyerekeknek (gyakran történelmi környezetben). 19 órakor következik a humoros sorozat, amely az aktuális napi életből veszi a témáját. 20.20-kor, a fő hírműsor után jön a „drámai novella“ (Itt ez a sorozat neve), amely az egész családnak szól, témája gyakran annyira időszerű, hogy az előző esti híradó eseményei már benne vannak. Végül 22 órakor az „igényesebb sorozat“ következik. RÖVIDEN • HÁROMSZÖGLETŰ TELEVÍZIÓKÉSZÜLÉK forgalomba hozását tervezi az RCA amerikai gyártó cég. Céljuk, hogy így a készülék beilleszkedjék a szobasarokba és kevesebb helyet foglaljon el. Új termékükkel 1989-ben kívánnak megjelenni - 300 dolláros áron. • KÍNA OLYAN OLCSÓ televíziókészülékekkel készül elárasztani az európai piacot, hogy a nyugtalan európai gyártók máris dömpingpanasszal éltek. 1988-ban kb. egymillió kínai készülék került az európai piacra, ami az egész kínálatnak kb. hat százalékát jelenti. De Kína szállít szórakoztató elektronikát (videoberendezést, rádiót, elektromos orgonát) is. Olyan cégek érdeklődnek a kínai partnerek iránt, mint a Philips, a Matsushita vagy a Hitachi, segítségükkel Kína tovább erősítheti világgazdasági pozícióját. • SZAKÉRTŐK SZERINT a következő tíz évben a televízióműsorok 230 százalékos növekedésével lehet számolni. Ezt az igényt vajon az amerikaiak, az elóretörőben lévő ausztrálok vagy a brazil műsorkészítők fogják-e fedezni? Vagy az európai filmipart próbálják az új megrendelésekkel ismét versenyképessé tenni. A magántelevíziózás előnyösebb helyzetben van, mint a közjogi, azonban a műsorismétlések mértéke náluk is tíz év alatt közel 50 százalékkal fog emelkedni. A filmipar „1949 óta legsúlyosabb válságának“ a megoldását sokan az olcsó sorozatműsorok készítésében látják. ami megszületik, ami kilenc hónapon át érlelődött. És ugyanígy kell érlelődnie a próbák során a műnek is... a versenyen azonban más volt a helyzet. Ott először találkoztam a zenekarral, és mindjárt a lehető legjobbat kellett nyújtanom. Ez így borzasztó nehéz! A másik felmerülő kérdés: hogy lehet összehasonlítani például Brahms és Mozart szimfóniáját? Vagy vegyük a döntőt, ahol Ravel, Debussy, Respighi, Stravinsky, Bartók és Britten művei hangzottak fel. Britten nagy zeneszerző, de A csodálatos mandarin vagy a La valse mellett valósággal eltörpül a Négy tengeri közjáték. Rettegett is tőle mindenki, még a közönség is.- Meghívásokat, koncertlehetőségeket kapott-e a verseny óta?- Egyetlen egy beugrásom volt, november végén, a Zeneakadémián.- Én ennél sokkal többre számítottam.- Igen, most mélységesen fájlalhatnám, hogy eltelt ennyi és ennyi hónap a verseny óta, és nem én vagyok az ország ünnepelt karmestere. De van ennek előnye is. Nem biztos, hogy jót tenne nekem, ha most egymás után csinálnám az esetleg középszerű koncerteket. Én még nem tudok igazán jól dirigálni, nekem még tanulnom kell, főleg pszichológiát. Kapnék mondjuk három próbát a hangverseny előtt... nekem az nem lenne elégvén nem vagyok Bernstein.- Ö a csúcs?- Számomra Carlos Kleiber. Bernsteint azért kedvelem, mert nagyszerű zenész és semmilyen merevség vagy gátlás nincs benne. Nem ismerek még egy karmestert, aki ennyire felszabadult lenne. Kleiber egészen más, benne van egyfajta zárkózottság, de sokkal alaposabb, sokkal precízebb, mint Bernstein.- Azt hallottam, énekelni is tanul.- Igen, méghozzá elég komolyan.-Tehát a hangversenypódium mellett operaszínpadra is vágyik?- Miért ne? Ha egyszer mindenki azt mondja, hogy jó hangom van... Persze tudom, az igazán művészi dolgokhoz teljes odaadás szükségeltetik, bizonyos színvonalig jól megfér egymással a vezénylés és az éneklés, de hosszú távon mindkét hivatásnak aligha élhetek. S ha már választani kell, akkor a karmesteri pályát választom. Három évem van még az Akadémián, ha nagyon akarnám, most, a közönségdíjjal a zsebemben el tudnám érni, hogy külföldön tanulhassak. Gond nélkül kimehetnék akár Bécsbe, akár az Egyesült Államokba, de Lukács Ervinnél jobb tanárt aligha találnék. Ezért aztán, maradok Pesten, és itt tervezgetek. Nyáron Pármában ismét megrendezik a Toscanini-karmesterversenyt. Ha tetszeni fognak a feltételek, benevezek. Ott is le- hetneugrani. SZABÓG.LÁSZLÓ 14 1990. II. 9. tosárnap