Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-09 / 6. szám
IiBSárnap Sz ovjetunió, 1954 szeptembere: Ismeretterjesztő kiadásokban fellelhető néhány adat arról, hogyan vált a Szovjetunió nukleáris nagyhatalommá. 1946 decembere: urán-grafit reaktorban létrehozták az első láncreakciót; 1949 augusztusa: első atombomba-robbantás; 1954 júniusa: beindult az első atomerőmű... Voltak azonban más nem kevésbé fontos események is az ország nukleáris fejlődésében. Ezek egyikéről közölt rendkívül érdekes cikket az Izvesztyija napilap. A sokáig titokban tartott eseményről: nukleáris fegyver bevetésével végrehajtott hadgyakorlatról annak egyik résztvevője, Vlagyimir Jakovlevics Bencianov, a leningrádi bútorgyár vezérigazgatójának helyettese nyilatkozott a lapnak. A szovjet hadvezérek tablója (balról): Versinyin, Zsukov, Vorosi- lov, Zaharov, Ro- kosszovszkij. Rövidesen megjelenik Zsukov marsall emlékiratainak állítólag már teljes kiadása. Talán abban már szó lesz az uráli nukleáris hadgyakorlatról is. 5 1990. II. 9. 1953 szeptemberében kapott behívót az akkor 20 éves Vlagyimir. Tavaszig Belorussziában állomásozott az egysége, akkor kaptak parancsot az átcsoportosításra. Hozzáláttak a műszerek, a technika csomagolásához ...- Valamennyiünket váratlanul ért - meséli Bencianov hogy a katonák és a tisztek is parancsot kaptak, le kell borotválniuk a fejüket. Felsorakoztatták az egységeket, a politikai tiszt levette sapkáját, és megmutatta, mit is várnak tőlünk. Riadót rendeltek el, bevagoníroz- tak minket, és elindultunk kelet felé. Mögöttünk maradt Moszkva, Kujbi- sev, Csapajevszk... Valahol egy állomáson kiszállítottak minket, és nagy táborban helyeztek el. Itt tudtuk meg, hogy a dél-uráli katonai körzet területén vagyunk, egy hadgyakorlaton fogunk részt venni, melynek során - atomfegyvert is bevetnek. Az előkészületek bonyolultak és nehezek voltak, napokon keresztül gázmaszkokban jártunk, volt, hogy azokban is aludtunk, s közben el kellett sajátítanunk az antinukleáris védelemre vonatkozó titkos utasításokat. Lövészárkokat, fedezékeket ástunk, elrejtettük a rakétafegyvereket, a gépkocsikat. Aztán egy napon mindenkivel aláírattak egy nyilatkozatot, miszerint 25 éven át titokban tartja mindazt, amit a hadgyakorlat előkészítése és végrehajtása során tapasztalt. Ennek nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget, főleg hogy jól tartottak, szórakoztattak minket. Még büszkék is voltunk rá, hogy ilyen fontos esemény részesei lehetünk. Sokat gyakoroltunk, s nagyon komolyan, hiszen megtudtuk, ellátogat hozzánk Bulganyin honvédelmi miniszter, a helyettesei és a hadsereg legfőbb parancsnokai. A hadgyakorlat parancsnoka Petrov tábornok volt, de az egész akciót Zsukov marsait, a honvédelmi miniszter helyettese felügyelte. Megtekintette a fedezékeket Kurcsatov akadémikus, s azt tanácsolta a katonáknak, mindent, ami fa, kenjenek be agyaggal, nehogy a robbanáskor tüzet fogjon. Szeptember 12-én pártgyűlést tartottak, az egyetlen napirendi pont: a harc előtt. Utána nyomban Kom- szomol-gyűlés volt. Szeptember 13- a, 20 óra: alighogy lefeküdtünk, a kiadós vacsora után - riadó. Az atlétatrikó és az alsónadrág fölé vastag inget, hosszú alsót húztunk + 30 fokos hőségben. A riadót lefújták. 22 órakor ismét riadó, további meleg holmit kaptunk. Szeptember 14- e, 6 óra: ébresztő. A kiadós reggeli után mindent leellenőriztek, a technikát el kellett rejteni, mi bevonultunk a fedezékekbe. A fiúk a fedezék tetejére görgettek egy jó háromszáz kilós követ, hogy majd megnézzék, mi lesz vele. S jött a parancs - mindenki fedezékbe... A robbanás pillanatában Bencianov valami ládán ült, mellette pedig Cipin alezredes, a politikai tiszt. Fél tízkor robbanások gyenge hangját hallották - ez volt a támadás imitálá- sa, hogy a célpontban ellenőrizhessék a berendezéseket. Néhány perccel később megingott a föld. „Bencianov, miért ingatja a ládát?“ - szólt a politikai tiszt. S ekkor egy ütés - mint a cölöpöt, úgy verte őket a földbe valami rettenetes erő. S jött egy hang, valami szörnyű semmihez sem hasonlítható. Erről egyetlen titkos utasításban sem volt szó. Ami- nyev egységparancsnok jelentést akart tenni a robbanás regisztrálásáról, de a telefon nem működött. Kiugrott a fedezékből, de nyomban vissza is volt, gondosan bezárta az ajtót, s eléje akasztott egy sátorlapot. Amikor Bencianov és Aminyev évekkel később, 1987-ben Lenin- grádban találkoztak a volt egység- parancsnok elmondta az egykori ka... s megnyílt a föld. A felvétel a szemipalatyinszki nukleáris lőtéren készült. tonának, hogy mit látott. Egy óriási fekete felhőt, amely egyenesen feléjük hömpölygött... Negyven perc elteltével a robbanás után a katonák elhagyhatták a fedezékeket. Az erdő fáin egyetlen levél sem volt, a nagy kő nyomtalanul eltűnt, az elrejtett gépkocsik felborultak, ablaküvegeik kitörtek. Két és fél kilométerre voltak a repülőgépről ledobott, ismeretlen erősségű atombomba-robbanások epicentrumától ... Minden katona azonnal harci feladatot kapott, Bencianovnak az első vonalba kellett mennie, az epicentrum közvetlen közelébe, hogy segédkezzen a kábelek feltekerésé- ben, a berendezések elszállításában. Majd’ negyven fokos hőségben, természetesen gázmaszkban, csizmában, a téli köpeny fölött már sátorlap. Felnézett az égre: egészen fantasztikus színű, szakadt felhőket látott. S ekkor megszólaltak az ágyúk és a rakétafegyverek. Repülőgépek százai kezdték meg a bombázást. Az epicentrumot elkerülték, a kijelölt célpontokat támadták. Ki kellett próbálni a technikát, az embereket. Sokáig próbálták. A Berlin elleni táma- -dást megért katonatisztek azt mondták, ilyet még nem láttak.- Az utat az első vonalig futva tettem meg - mondja Bencianov.- Letéptem a gázmaszkot, körülnéztem. Ha nem lettem volna kopaszra borotválva, a hajam biztosan az égnek meredt volna. Megégett fák, égő fű, még a föld is füstölt. Néhány fát valamilyen gigantikus erő derékig a földbe vert, s mindenütt valamilyen finom por kavargott. Mindent összeszedtünk és a központi állásba szállítottunk. Autókra raktak minket, és- vissza az epicentrumhoz! Elhaladtunk néhány leégett falu mellett, a romba dőlt házakból csak a kémények meredeztek. A lakosságot szerencsére kitelepítették. Csak este, már a táborban került szóba a sugárfertőzés. Mindenkinek kiszáradt a torka, fájt a feje, zúgott a füle. Volovelszkij alezredes, a vegyi szolgálat parancsnoka vizsgálta meg a katonákat a „piszkavasnak“ nevezett műszerrel. Vologya megjegyezte a számot, amit az alezredes mondott: ötven, Előkerült a konyha, megvacsoráztak, majd mindenkit a fürdőbe parancsoltak. Megmosakodtak, új öltözetet kaptak, de az alsóneműjüket és a csizmáikat nem cserélték ki.- 35 évig harcoltam az egészségemért és a méltóságomért - mondja szomorúan Vlagyimir Jakovlevics.- Azokkal a kevesekkel együtt, akik életben maradtak. Már egy évvel a robbanás után jelentkeztek az első problémák: erős fejfájás, hasogató fájdalom a hátgerincben, az Ízületekben és csontokban, látási problémák. Bencianov végigjárta a kórházakat, de a titoktartás kötelezte őt, nem mondhatta el, mi a baja. Az atomrobbantást túlélt katonák a honvédelmi minisztériumhoz, a kormányhoz fordultak. Nem kitüntetéseket vagy elismerést kértek, hanem azt, hogy mondják el végre az igazat. Ma elemi segítségre van szükségük. Megérdemelnék a háborús veteránoknak kijáró kiváltságokat, előnyöket még akkor is, ha az ö háborújuk még egy napig sem tartott. Csernobil, zárt terület. Ez az atomkatasztrófa csak néhány napig maradt titokban. ' (Archívum)
