Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-08 / 288. szám, szombat

Ötből egy, egyből négy... avagy osztozkodás egy kelet-szlovákiai földműves-szövetkezetben - Itt van három további közös épületünk, a Buzitán álló orvosi rendelőintézet, a szintén Buzitán lévő központi irodaház, valamint a stószi üdülő. Mi legyen velük? - tette fel a kérdést Nagy Dezső mérnök, majd rögtön utána az elképzelését is előterjesztette. - Ha a „fehér ház" kell Buzitának és Alsóláncnak, akkor javaslom, hogy a stószi üdülővel rendelkezzen Komáróc és Szeszta, az orvosi rendelővel pedig Reste. Ha viszont a buzitaiak és alsólánciak úgy gondolják, mindhárom az ó tulajdonukban marad, akkor mi, komáróciak és szesztaiak nem leszünk ellene, csak kérni fogjuk belőle a nekünk járó részt. Ugyanakkor van egy harmadik lehetőség is: lehet az üdülő és az orvosi rendelő akár Komáróc és Szeszta közös tulajdona is, s akkor az elszámoláskor mi fizetjük ki belőle Restet, valamint Buzitát és Alsóláncot. Szerintetek melyik változatot terjesszük a tagság elé? Vagy van valakinek más javaslata? - kérdezte a jelenlegi szövetkezet főüzemgazdásza a „kerekasztalmegbeszélés" további tizenöt résztvevőjétől. Volt, aki azt tanácsolta: mivel körülbelül azonos értékű, épületekről van szó, mindhárom leendő szövetkezet kapjon belőlük egyet, s rendelkezzen vele. Más javaslatok is elhangzottak, míg végül az alsólánciak, buzitaiak és resteiek rövid véleménycseréje után Kiss Gyula azzal állt elő, hogy a „fehér házat" és a stószi üdülőt „veszi" a buzitai és alsólánci szövetkezet, s ugyanúgy az orvosi rendelőintézetet is, de azt közösen a restei szövetkezettel, méghozzá a vagyonértékek arányában. - Az üzemi orvos egyben körzeti orvos is, ezért nagy kár lenne a három falu közös egészségügyi intézetét felszámolni - érvelt az elnök. A következő objektum a még festékszagú, s a már beépített valamint beépítésre váró technológiai berendezéssel együtt mintegy négymillió korona értékű hatalmas szénapajta. A buzitai gazdasági udvarban „várja", milyen jövőt szabnak neki a még közös tulajdonosai a válás óráiban, napjaiban. A leendő helyi szövetkezetnek túl nagy, Komárócnak Szesztának és Restének pedig igen költséges lenne, ha ott tárolná takarmányának egy részét. - Mi legyen tehát a sorsa? - hangzott el újból a kérdés. Tanakodott a bizottság, majd úgy döntött: a technológiai berendezést a jelenlegi szövetkezet Jóindulat és semmi más Sókszelöcén már a kérelmezők mindegyikének kimérték a földjét ÚJ SZÚ f> 1990. XII. 8. Őseink egykor nagyrabecsült tulajdonával éveken, évtizedeken át vajmi keveset törődtünk. A múltban rangot, gazdagságot jelentő föld, szóló, bolt elvesztette személyes •vonatkozású értékét, volt vagy nem, az utódoknak, unokáknak, dédunokáknak egyre ment. Nem úgy napjainkban. Egy valamirevaló ingatlan a jelen és a jövő .szociális szorításait jócskán elviselhetőbbé teszi. Érthető tehát annak öröme, aki a családi tarsolyban felfedez valamit, s azonnyomban elindul, hogy elintézze az örökség tulajdonba vételéhez szükséges elintéznivalókat. Nyomban rádöbben azonban, hogy nincsen öröm üröm nélkül. A közjegyzőségen és a geodézián hosszú sorokat (és napokat) kell végigállnia, s még hosszabb ügyintézési határidőket kivárnia. S miközben telnek a hetek, hónapok, ő egyre idegesebb, mert tulajdonáról még mindig nincs kezében a bizonylat, munkahelyén, a földműves-szövetkezetben pedig tudtára adták, hogyha eddig meg eddig nem adja le a megfelelő papírokat, bizony futhat a földje után. És ő, szegény hiszékeny, fut, rohan, de hiába. A „versenyző" rengeteg, s amíg a szűk pályán mindenki eljut a „célegyenesig", időre van szükség. Pontosabban türelemre és megértésre, mert a közjegyzőségek és geodéziák illetékes osztályain dolgozók nem győzik a munkát. Kerestem és találtam földművesszövetkezetet, ahol a kérdéses ügyintézésben a türelem és a megértés, sőt (csupa nagybetűvel) az EMBERSÉG dominál. A Sókszelöcei Földműves-szövetkezetről van szó, így azoknak, akik a földigénylő tagok életét különböző határidők kiszabásával keserítik, beajánlok egy tanulmányutat. Sókszelöcén az elmúlt hónapokban 87 tulajdonos nyújtotta be földigénylési kérelmét, s a szövetkezet már kimérte számukra a területet, jóllehet többükre még csak vár a közjegyzőségi és a geodéziai tortúra. A szövetkezet vezetősége a szükséges okiratok beszerzésére egyévi haladékot adott a kisebb területet igénylőknek. A földjét, illetve annak egy részét használni akaró tulajdonossal szerződést kötött, amely szerint a földadót a szövetkezet fizeti, a tag pedig a kérdéses összeget megtéríti a szövetkezetnek. „Jóindulat, segítőkészség és semmi más" - felelte az elnök és jogász, amikor elhatározásuk hátteréről érdeklődtem. Filozófiájuk egyszerű, és aligha csak Sókszelöcén érvényesíthető. A faluban ismerik egymást az emberek, tudják, hogy kinek mennyi földje volt, s azt az évek folyamán kik örökölték. Ezen túlmenően ideiglenesen az a szerződés is megfelelő bizonylat lehet, amit a föld átadásakor a nemzeti bizottságon írtak alá. Azokról pedig, akik földjükkel együtt léptek be a szövetkezetbe, a szövetkezeti archívumban is van támpontot nyújtó bejegyzés. Persze, más a helyzet, ha valaki 15-20 hektárt igényel. Ilyen esetben a megfelelő okiratok még átmenetileg sem elengedhetetlenek. A 87 kérelmező összesen 37,5 hektárt kitevő igényénél a szövetkezet vezetősége úgy döntött, hogy az ilyen következetesség nem indokolt, az egyévi határidő és előlegezett bizalom nem okozhat áthidalhatatlan problémákat. Pozitív vonatkozásai viszont annál értékesebbek. Az emberek nem idegesek, nem járnak az elnök és a jogász nyakára, az újdonsült gazdák nyugodt légkörben szántottak és vetettek... EGRI FERENC adja el, s a pénzén a leendő kisszövetkezetek osztoznak. Tárgyalt az öt falu képviselőcsoportja a közösen épített mezei utakról, a mezőgazdasági repülőtérről, a használhatatlanná vált régi épületekről. A leltárból semmi sem maradt ki. Gyakori mostanság az ilyen jellegű tanácskozás az Alsólánci, Buzitai, Komáróci, Restei és Szesztai Efsz egyesítésével tizenhét évvel ezelőtt létrejött 5350 hektáros földműves-szövetkezetben. Gyakori, mert az idei tavaszon ott is felmerült a „hogyan tovább"? Azóta sok víz lefolyt a Kanyaptán, s közben a helyi mezőgazdasági dolgozók is számos őket érintő kérdést megtárgyaltak. Kimondták azt is: válnak, 1991. január elsejétől kisebb egységekben akarnak gazdálkodni. A válás bejelentése önmagában nem volt különösebben nehéz dolog. Gondolkodtak rajta, elemezték helyzetüket és lehetőségeiket, majd döntöttek. Annál körülményesebb az osztozkodás, hiszen a közösen szerzett vagyonukat nem könnyű úgy „feldarabolni", hogy mindegyikük egyformán elégedett legyen vele. A gépállományt úgy, ahogy elosztották, viszont a szakágazati irányítás időszakában épült gazdasági épületeket lehetetlen egyforma arányban szétosztani. Maradnak ott, ahová épültek. Ezt egyébként a vagyonelosztáskor figyelembe veszik a dolgozók. Egy kicsit körülményesebb és nehezebb az egyforma termelési feltételek szavatolása, hiszen például udvari hídmérleg, korszerű műhely, terményszárító, tehénistálló nincs minden udvarban... A válást szakbizottságok készítik elő. Ottjártamkor többen is nyilatkoztak: igyekeznek minél igazságosabban dönteni, s szeretnék, ha a válás hajbakapás, illetve különösebb harag nélkül történne meg, s hogy az osztozkodás nem egyszerű, azt az is bizonyítja, hogy néhány nappal ezelőtt még úgy volt, három részre oszlik a nagy közös, legújabban pedig már az is felmerült, hogy Alsólánc és Buzita mégsem maradnának egyben, szintén külön-külön gazdálkodnának a jövőben. Ha úgy lesz, akkor csak Komáróc és Szeszta marad együtt. Ott egyébként már az önkormányzatot is megválasztották. Jóllehet a válás körül még számos fontos kérdést kell tisztázni, megbeszélni, egy biztos: alakuljon bármennyi szövetkezet vagy családi farmgazdaság a Kanyapta mentén, az ottani községeknek, földműveseknek mindig szükségük lesz egymásra, a kölcsönös segítségre. (gazdag) A MAGÁNYOS TÖLGY (Méry Gábor felvétele) Délelőtt ment minden, mint a karikacsapás. Törvényindoklás, előadói észrevételek, kiegészítésekbe torkolló javaslatok, majd szavazás. Másfél óra alatt kétszer. Rugalmasság a törvényhozásban? Szinte hihetetlen. Ebéd közben mondom is az egyik képviselőnek, ma valahogy jól megy a munka. De elkiabálom, mert a délután teljesen máshogy végződik. Holott a napirendi pont ugyanannyi, mint a nap első felében. Hogy mi történt a honatyákkal? Velük semmi, csak a szájuk jár rendületlenül. Időrabló kalandok sorozatába bonyolódnak. No nem mindnyájan, de ahhoz elegen, hogy filozofálgató szurkálásaikkal nem kevésbé félrevezető válaszokba sodorják a javaslatok beterjesztőit, képviselőtársaiknak meg a türelmét tegyék próbára. Meg is szólal az egyik, s bár jelzi, nem szívesen, de megint neki kell megmondania: mellőzzék hozzászólásaikból a fölösleges szövegelést, legyenek konstruktívak. Nem sokat ér el vele, legfeljebb annyit, hogy megszűnnek a párbeszédekbe fulladó viták, ám az időfaló szószaporítás folytatódik. Legszívesebben magam is otthagynám az egészet, de valami mégis visszatart. A rengeteg bizalmatlanságot sugalló észrevétel. Hátha így torpedóznak meg egy törvénytervezetet? Inkább maradok, mert olyat még úgy sem éltem át. Négyórás hallgatózás után mégis sikerélmény nélkül távozom. Mert hiába gyűlt össze egy zsákra való módosító javaslat, tán kettő kivételével valamennyit elfogadják, akárcsak a törvénytervezetet. S közben csupán a szószátyárok ellen kikelt honatya keze marad mozdulatlan. Velem együtt még mindig az előző órák történésein dühöng. (Az SZNT nemzetgazdasági és költségvetési bizottságának keddi ülésén unalmában jegyzetelte: J. MÉSZÁROS KÁROLY) Politikus - könyv nélkül? kelljen restellkednie a redaktor urak, illetve akkor még, elvtársak előtt. Hát inkább csendben maradt. Pedig megtörtént, hogy kérésünkhöz hozzátettük: az esetleges helyesírási, stilisztikai hibákat mi majd kijavítjuk, azért vagyunk szerkesztők, egyrészt. A másik véglet, hogy ugyan megírta válaszát az elnök elvtárs, ám szlovákul, mert „magyar vagyok, igaz, de a problémában jobban ki tudom magam fejezni szlovákul, így szoktuk meg"; vagy magyar nyelven érkezett a válasz, de inkább ne vett volna tollat a kezébe emberünk, bő lére engedett, bozontos írásából ugyanis, ha ki is tudtunk hámozni valamit, végtelen önfegyelmet erőszakolva magunkra, kijavítása után csak azért nem úszott piros tengerben a kézirat, mert kék golyóstollal dolgoztunk. Hogy miért nem dobtuk a szemétkosárba? Mert kellett az „ilyen anyag". Hát még az olyan, melyeket magasabb szinteken írtak. Azokban sem volt sok köszönet. Már csak azért sem, mert ott is, és ott kérés nélkül is, szintén olyanok írtak, nyilatkoztak, beszéltek a kultúráról, művészetről, sőt, adták az ukázokat, akiknek fogalmuk sem volt a kultúráról, a művészetről. Feleíősr állami és pártposztokon, kulturális osztályok élén: botcsinálta tisztségviselők, kultúrpolitikusok. Ne csodálkozzunk hát azon, hogy lentről is alig érkezett tiszta, világos, szabatos magyar mondat, mely mondott valamit. Jószerivel csak azoktól, akik, funkció ide, funkció oda - olvastak. (Vajon miért éppen őket rúgták ki mindig a hatalomból?) Jutott mindez eszembe a minap, amikor - a politika és műveltség összefüggéseiről beszélgetve, illetve arról, hogy az utóbbi milyen szerepet játszhat az előbbi eredményességében - ifjú, egyelőre még nem hivatásos politikus, de politizáló barátom azt mondta, könyv egy éve nem volt a kezében, újságot olvas csak. Nem nézel így nagy jövő elé, jegyeztem meg kajánkodva. Persze, tisztában van vele ő is - aki egyébiránt iskoláséveit végigolvasta -, hogy ez baj. Megtörtént, hogy nem tudta megvédeni igazát, vagy nem tudott érvelni mellette, máskor csupán ösztönszerűen volt képes reagálni támadásokra, mert nincs a birtokában, illetve nem épültek be a gondolkodásába bizonyos ismeretek, szellemi értékek, melyek nélkül egyébként dönteni is kockázatos. A legfelső szinteken tevékenykedő politikusainkról, Szabó Rezsőről, A. Nagy Lászlóról, Duray Miklósról, Dobos Lászlóról, Zászlós Gáborról, Bauer Editről, vagy az ifjú barátom korosztályába tartozó Tóth Károlyról, öllős Lászlóról, Hunčík Péterről, Gyuncsík Ivánról, Világi Oszkárról és másokról, ismerve legtöbbjüket, nem tudom elképzelni, hogy akár csak egy hét is eltelne az életükben úgy, hogy nem vesznek könyvet a kezükbe. Vesznek, bizony, szépirodalmat vagy politikait, de vesznek. Másként, vagyis anélkül, hogy szüntelenül ne gyarapítaná az ember a tudását a legújabb ismeretekkel, olvasással - nem lehet, nem is szabad politizálni. „Lent" sem, a legkisebb faiuban sem. Különben az érzelmek, az ösztönök veszik át a vezető szerepet, eluralkodik a dilettantizmus, olyan eszközöket alkalmazva, mint a hangerő, asztalcsapkodás, a betanult közhelyek és dogmák. A

zért sem lenne jó, ha a felkészültséget, műveltséget, tájékozottságot tekintve, hosszabb távon olyan nagy szakadék tátongana a felső és az alsó politikai-irányítói szféra között, mint amilyen helyenként manapság tapasztalható, ugyanis az alsó szintű, helyi politika képviselői - gondolkodó, kreatív elmék helyett - könnyen válhatnak szolgalelkü végrehajtókká, vagy, mivel nem értenek bizonyos „fenti" dolgokat, káoszt idézhetnek elő, esetleg saját maguk kezdenek törvényeket szabni, ahonnan már csak egy lépés a diktatúra. Ilyen szemszögből egy párton belül is nagy (lehet) a szakadék, mondjuk a csúcsszerv tagjai és valamelyik helyi csoport vezetőségi tagjai között, ami eleve gátolja a hatékony politizálást. „Mit beszélnek azok ott fent?" - kérdezik a „lentiek". Nem értik a szót, következésképpen le sem tudják fordítani a hétköznapok, ha úgy tetszik a nép nyelvére, nemhogy még alkalmazni a gyakorlatban. Volt erre példa szép számmal, különösen a parlamenti választásokat megelőző kampány idején, de van ma is. Csak sokáig ne legyen. Mert akkor javíthatunk megint, mi szerkesztők, kutathatunk, hogy találjunk egy értelmes mondatot. Persze, még ez lenne a legkisebb baj. BODNÁR GYULA O-—erkesztőként többször fordultunk helyi O/l nemzeti bizottságok elnökeihez a múltban, írnák meg, miként látják ők falujuk kulturális életét vagy konkrétan egy-egy, kultúrával, közművelődéssel összefüggő kérdés megoldását. Magyar nemzetiségű - anyanyelvű elnöktől terméázetesen magyarul vártuk a választ. Sok esetben hiába, többszöri sürgetés után sem jött meg a levél. Vagy azért mert az elnöknek, elnök létére, nem volt véleménye, vagy ha volt, akkor azt nem volt képes magyarul úgy papírra vetni - értsd: nyelvi bunkfencek nélkül -, hogy ne Tiirelempró ba