Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-05 / 285. szám, szerda

Kulturális parlamentet! K özismert, az atyáskodó állampárt nem nagyon szerette, ha tudtán kívül, engedélye nélkül találkoznak az emberek. Azt meg pláne nem, ha magyarok jöttek össze valahol. Még a nagy kegyesen engedélyezett fórumokra is elküldte „megfigyelőit". így évtizedeken át legálisan csak olyan formákban talál­kozhattunk, melyek nem sértették vagy veszélyeztet­ték a hatalom érdekeit, illetve, amelyeket a hatalom, megintcsak a saját érdekeit nézve, kénytelen volt megtűrni, hogy a külföld szemében legalább fenntartsa látszatát a szabadságnak, demokráciának. Elsősorban ennek „köszönhető", hogy a csehszlo­vákiai magyar kulturális-művészeti intézmények és szervezetek között is régóta olyan a kapcsolat, mint, teszem azt, egy tízemeletes panelház lakói között, akik évek múlván sem ismerik (meg) egymást, a legjobb esetben is csupán a köszönésig jutnak el. Pedig nem ártana esztendőnként egyszer-kétszer együtt elbe­szélgetni a házon bévül és kívül hosszú ideje létező, illetve újonnan felmerülő - közös - problémákról. A megoldás, a jobb feltételek kialakításának reményé­ben. Ötlet szülné az ötletet, mit lehetne berendezni az üres pincehelyiségekben, hogyan gazdálkodhatnánk okosabban a vízzel, gázzal, miként tehetnénk kelleme­sebbé a lépcsőházat, hogyan segíthetnénk a szeren­csétlen szomszédon, mit tehetnénk gyermekeinkért, s a többi, s a többi. Maradva a hasonlatnál, tartsunk előbb névsorolva­sást a csehszlovákiai magyar kultúra házának régi és új lakóiról, feltüntetve azokat is, akik, pontosabban, amelyek nem önállóak, hanem szlovák-magyar közös intézmény, szervezet keretében dolgoznak. Ime: Cse­madok, Jókai Színház, Thália Színház, Madách kiadó, Csallóközi Múzeum, Duna Menti Múzeum, Gömöri Múzeum, Nógrádi Galéria, Ifjú Szívek, Szőttes, Cseh­szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara, Cse­mart, Csemart Galéria, Népművelési Intézet, Cseh­szlovákiai Magyar írók Társasága, Danubius kiadó, Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, Csehszlo­vákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága, Csehszlová­kiai Magyar Amatőr Színjátszók Társasága, Csehszlo­vákiai Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Társasága, járási népművelési központok, művelődési házak, mű­velődési és szakmai klubok, könyvtárak, Irodalmi Szemle, Hét, Népművelés, a rádió és a televízió magyar adása és részben többi lapunk szerkesztősé­gei. A névsor korántsem teljes, főként ha intézmény­ként kezeljük és ide számítjuk a tekintélyes múltra visszatekintő központi rendezvényeinket, az irodalmi és kulturális napokat, valamint számos amatőr művé­szeti együttesünket. Nos, az csak természetes, hogy valamennyi szerve­zet, intézmény végzi a maga dolgát, jól vagy kevésbé jól. Az is, hogy mindegyiknek megvan a maga ilyen­olyan gondja-baja, melyet mindenekelőtt saját erőből kell orvosolni. Az azonban már kevésbé érthető, hogy még olyan szervezeteink, intézményeink is elszigetel­ve működnek egymástól, elkerülik egymás rendezvé­nyeit, amelyek jellegüknél fogva közelállnak egymás­hoz és szorosabb együttműködésük, együttes jelenlé­tük vagy pusztán egymás életének, szándékainak, szellemi és anyagi bázisának alaposabb ismerete gazdagabb kulturális termés esélyével kecsegtethetne, íróink hiányoznak a színházi bemutatókról, színésze­ink kimondottan színházi eseményektől maradnak tá­vol, jelentős kiállítások megnyitói zajlanak le szellemi­művészeti életünk képviselői nélkül, a hiányzó vagy nagyon esetleges vélemény- és tapasztalatcsere követ­kezményei kimutathatók a könyvterjesztésben, ugyan­ennek, valamint az egymásra figyelésnek, az egymás munkáját szemtől szembe értékelő-elismerő vagy ép­pen bíráló kritikának a hiánya pedig olyan művek, produkciók, rendezvények megjelenésében, melyek vagy a kutyának sem kellenek, vagy tömegeket prog­ramoznak át olcsó mulatsz- ^fogadására. Hányszor, de hányszor hallottam ho, ^yik, hol másik intézmé­nyünk, szervezetünk rendezvényén, vita közben: hiába beszélünk, megint egymásnak mondjuk a régi szöve­get, ha nincsenek jelen azok, akiknek véleményünket - panaszainkat, kifogásainkat, kérésünket - címezzük, akiknek a közreműködése nélkül mi egyedül nem tudunk továbblépni. A közvetlen találkozás helyett a sajtón keresztül üzengettek egymásnak kulturális­művészeti intézményeink, szervezeteink, illetve újság­írók révén értesültek arról, hogy „itt meg itt szó volt rólunk". És ezzel be is fejeződött az ügy. A lényeg, hogy bent vagyunk a „házban", bezárkózva á saját lakásunkba. Ha csengetnek, esetleg kinyitjuk az ajtót. Ma sincs másként. És ez aligha kedvez nemzeti kisebbségünk kulturális életének, különösen egy olyan időszakban, melyet kapkodás, lihegés, pozíció-átmen­tés, pénzhiány és legfőképpen a régi struktúrák össze­omlása, újak zaklatott keresése, lázas építése jellemez. Ezért, vagyis kultúránk holnapi szervesebb és kiegyensúlyozottabb működésének-fejlődésének ér­dekében tartanám fontosnak, hogy mielőbb hozzunk létre egy magyar nemzetiségi kulturális parlamente t. Az ötlet először a Csemadok Országos Választmányá­nak tavaszi ülésén vetődött fel, majd újfent az őszi tanácskozáson. A parlament formája, szerepe, felada­ta és megvalósításának hogyanja egyik ülésen sem körvonalazódott részleteiben, egy háromtagú bizottság dolgozza ki, s terjeszti javaslatként a választmány elnöksége elé. Mindenesetre, nem valamiféle csúcsszervről, újabb „központról" lenne szó, hanem pusztán olyan nyitott, fórumról, ahol évenként legalább egyszer találkozná­nak idézett intézményeink szervezeteink képviselői, a fentebb már közvetve-közvetlenül érzékeltetett céllal. Azáz a parlament fóruma lenne: egymás megismeré­sének, kapcsolatok teremtésének, közös gondok és feladatok megbeszélésének, érdekek egyeztetésének, szemtől szembe gyakorolt kritikának, értékrendorientá­lásnak, vitás kérdések tisztázásának, kultúránk teljesí­tőképessége és holnapi lehetőségei felmérésének, új tevékenységi formákat szorgalmazó ötletek születésé­nek stb. S történhetne mindez két-három olyan, tudo­mányos igénnyel készült előadás alapján, mely beszá­molna például a fejlett nyugati országok kulturális­művészeti intézményhálózatának szerkezetéről, mű­ködéséről, szociológiai szempontból vizsgálná a cseh­szlovákiai magyarság jelenét, mondana prognózist, vázolna lehetőségeket a kultúra anyagi bázisának megteremtésére stb. H angsúlyozom, ez csupán egy lehetséges változat, amiként maga a parlament elnevezés is. Akár így, akár úgy, szükség van egy ilyen fórumra, ahol ha nem is sikerül mindjárt rendezni közös dolgainkat, viszont hozzájárulhat a több irányból, valamint önma­gunk gyengéi által is veszélyeztetett kultúránk állapo­tának javításához. Mely kultúra nélkül még a politikai szférában sem tudunk komolyabbat labdába rúgni. Meggyőződésem, van mit megbeszélnünk. BODNÁR GYULA „A kormány támogatásáról nem mondunk le" Ezt állapította meg többek között a Csehszlovákiai Magyarok Demok­ratikus Szövetsége Országos Vá­lasztmányának vezetősége 1990. december 1-jén tartott ülésén, ame­lyen megtárgyalta a Csemadok gaz­dasági helyzetét, és azzal összefüg­gésben a csehszlovákiai magyar könyv- és lapkiadásban kialakult ál­datlan állapotokat is. A Csemadok vezetősége leszögezte, hogy a nemzeti kultúra többségében álla­mi megrendelésként működik, kö­vetkezésképpen a nemzetiségiek­nek ugyanezen elvek alapján kell megteremteni az átélés és a talpra­állás lehetőségét. Az országos ve­zetőség döntött arról is, hogy a Fábry-alap mellett létrehozza a Fábry-alapítványt, hiszen ez az a forma, mely gazdasági szempont­ból hosszabb távon jelenthet támo­gatást a csehszlovákiai magyar kul­turális-szellemi életnek - ideológiá­tól mentesen. Az országos választmány vezető­sége megtárgyalta a szakmai társu­lások által kidolgozott és beterjesz­tett koncepciókat, amelyek a jövő évi központi amatőr művészeti verse­nyek és fesztiválok céljait, feltételeit és költségvetését tartalmazzák. Ez­zel kapcsolatban is elsősorban a gazdasági kérdések kerültek elő­térbe: a vezetőség feladatul , adta a választmány titkárságának a szponzorálás feltételeinek megte­remtését. Jóváhagyta a vezetőség azt a Tél­mérési lapot, melyet számítástech­nikai szakemberek javaslata alapján a Titkárság dolgozott ki, s ha kitöltik alapszervezetek vezetőségei, egy belső információs rendszer anyagá­nak az alapját alkotja majd. A vezetőség tárgyalt még a kultu­rális parlament létrehozásának lehe­tőségéről, valamint a Csemadok ap­parátusának átszervezéséről, de a jogi és társadalmi feltételek várha­tó további változása miatt döntés nem született. A két kérdéshez az OV vezetősége december végére rendkívüli ülést hívott össze. -is­E vente megismétlődik és évente kellemetlen megle­petést okoz. Hogy mi? A hóhullás és a fagy! Lebénul a forgalom, késnek az autóbuszok és természetesen - objektív okok miatt - késik a hóel­takarítás. Már ahol - fűztem hozzá dühösen Kar... a hétfő esti Időszerű események című műsor megtekintése után. Ugyanis mint láthattuk, fővárosunk­ban van egy hely, ahol a hóeltakarí­tást azonnal megkezdték, ahol be­vetettek embert, gépeket, csakhogy a pályán ne maradjon egy tenyérnyi hófolt sem. Milyen pályán? - kér­dezheti a tisztelt olvasó. A futballpá­lyán, hogy a délutáni focimeccset zavartalanul lejátszhassák. Miközben néztem a tévéműsort, s láttam a kŕ 'ynyelt (pardon, fel­kért) serényen dolgozó katonákat, sajnos eszembe jutottak a főváros járdaszélei, buszmegállói, az aznapi kéz-, lábficamodási, törési statiszti­kákkal együtt. A koszos hókupacok még tegnap is csúfították a várost, s tették kelle­metlenné* a közlekedést. Kár, hogy az eltakarításért felelősek nem néz­ték a hétfő esti műsort. Kár, hogy nem jutott eszükbe felkérni a katonai hóeltakarító brigádot a város meg­tisztítására. Vagy erre csak a sport­szövetségnek van lehetősége?! (péterfi) Bécsből Prágába gyorsabban öt éven belül, 1995-ig villamosítják a Bécs és Prága közötti vasútvonalat. Az Osztrák Szövetségi Államvasutak jelenleg a Gmünd és Sigmundsherberg közötti 75 kilométeres szakaszt villamosítják. Az összköltség, beleértve a vasúti pályatest korszerűsítését is, több mint egymilliárd schilling lesz. A két főváros közötti menetidő lerövidüléséhez hozzá fog járulni a vám­vizsgálat meggyorsítása is a határátkelőhelyen. Most az Antonín Dvoŕák expressz teszi meg ezt a távolságot a legrövidebb idő - öt óra 37 perc - alatt. Júniustól a menetidő nem egészen öt óra lesz. Szeretnék elérni, hogy a Bécs-Prága közötti menetidő ne haladja meg a négy órát. (ÖPA) Kedves Mikulás bácsi! ÚJ szú 5 1990. XII. 5. Apukám mondta egyszer, hogy Finnor­szágban élsz, valahol egészen északon, meg hogy van neked rendes szánod, rénszarva­sod, s a rénszarvas nyakában igazi csengő csilingel, s igazi puttonyból osztogatsz aján­dékokat, meg hogy bárki gyerek ha ír ne­ked, te teljesíted a kívánságát és elküldöd neki, amit kér. Csak a pontos címed nem tudta megmondani az apukám, szerintem oda se figyelt, amikor hallotta, meg nem is hisz az egészben, hogy te igazi Mikulás vagy, mert a felnőttek nem hisznek a való­ságban, csak a buta mesékben. Az én apu­kám, tartok tőle, nem hisz semmiben, állan­dóan azt mondja, hogy eddig nem szabadott hinni, most meg már szabad, és meg is követelik tőle, hogy higgyen, mert a felnőt­tek hol ebben, hol abban hisznek, egyálta­lán, olyan komolytalanok, aztán csodálkoz­nak, ha mindig csalódniuk kell, csak az az érdekes drága Mikulás bácsi, hogy mindig oly könnyen túlteszik magukat a csalódásai­kon, s hogy az új hit kedvéért percek alatt elfelejtik a régebbit, s ha úgy adódik, ismét megkeresik, mintha csak játék lenne az egész, egyszer fönt, máskor lent, aztán is­mét fönt, és ebben a körhintásdiban még azt is elvárnák, hogy fölnézzünk rájuk, mi, gyerekek, amikor ők maguk se tudnak föl­nézni magukra. Én most már hittanra is jámk Mikulás bácsi, és csudára tetszik a dolog, a pap bácsi érdekeseket mond, csak a tanító bácsit nem értem, miért kérdezgeti tőlünk állandóan, hogy ki van megkeresztelve, meg hogy ki milyen vallású, amikor évekig nem kérde­zett ilyeneket, lehet, hogy ilyen hirtelen megváltozott a tanító elvtárs? Azelőtt az apukám is elrángatott minden templom elől, pedig én úgy szerettem volna nézni Jézust a keresztfán, az valahogy nem oly hazudós dolog, hisz úgy fájnak szegénynek azok a szögek, meg minden, s úgy szerettem volna nézegetni a képeket is, meg ha éppen mise volt a templomban, olyan szépen szólt az orgona, meg mindenki énekelt, de apu­kám csak a fejét kapkodta, nem tudom, mitől félt, amikor olyan szép volt minden, most már bejön velem, s nem mondja azt, hogy menj el nagyanyáddal, de akkor miért nem szabadott, Mikulás bácsi, ha most meg már szabad? Lehet, hogy most már apukám is elhiszi azokat a szögeket? Mikulás bácsi, csak egyet szeretnék kér­dezni, mert mindenütt azt hallom, hogy most szegény lesz a Mikulás, mert az embe­rek megbolondultak és már egy szem cukor­ka sincs a boltokban, de ha te hozod az ajándékot, akkor miért kell a boltba menni, vagy te is ott veszed a csokoládét, Mikulás bácsi? Apukám azt is mondta, hogy az a sok pénz, amit kifizettek az apukák a szakszer­vezeteknek, csak arra volt jó, hogy sok bácsi boltos lehessen, nekünk meg egy csoma­gocskára sem fog telni az idén, ugye, nem mondanak igazat, Mikulás bácsi? Én nem bánnám azt se, ha nem hoznál ajándékot, csak apukám meg anyukám nyugodtabb lenne, meg a sok apuka meg anyuka is megnyugodna, s nem kiabálnának annyit az emberek, mert akkor mi értelme van az egésznek, Mikulás bácsi, ha egyszer dühö­sek, 'meg egymást szidják, másnap meg a szeretetről beszélnek és mosolyognak, és látni rajtuk, hogy nehezükre esik a mosoly­gás, én már azt se bánnám, ha nem moso­lyognának, csak nyugodnának meg végre és megpróbálnának gyerekek lenni. Apukámat is kérdeztem a múltkor, apu, te mikor leszel megint kicsi, és apukám azt mondta, hogy ő már nem lesz kicsi többé, pedig csak azért mondja, mert nem akar játszani velem, én tudom, hogy ha a felnőttek akarnák, megint kicsik lehetnének, hisz mindig úgy van, ahogyan a felnőttek akarják, akkor meg miért nem akarnak kicsik lenni? Úgyhogy, Mikulás bácsi, én most nem is kérek tőled semmit, de próbálj meg a felnőt­tekkel beszélni, kérlek, hogy ne akarjanak mindig nagyok maradni, mondd meg nekik, hogy még a cukorkáról is lemondunk, csak próbáljanak meg kicsikké válni a kedvün­kért. Lehet, hogy már meg sem kapod a levelem, hisz Finnország messzire van, s te már úton vagy azóta, de ha mégis megkap­nád, feltétlen értesíts, hogy beszélsz-e az apukákkal meg az anyukákkal. (kövi) ľ *r i Mit hozott a Mikulás? iiSiS (Lörincz János felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom