Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)
1990-12-17 / 295. szám, hétfő
Hétfő, 1990. december 17. • Ára 1 korona XLIII. évfolyam, 295. szám ÜLÉSEZETT AZ EGYÜTTÉLÉS ORSZÁGOS VÁLASZTMÁNYA Egyre mélyebbre ereszkedő gyökerek Losoncon ülésezett szombaton az Együttélés Politikai Mozgalom országos választmánya, a Központi Ügyvivői Testület. Napirendjén főleg a mozgalom időszerű feladatai, a november végi helyhatósági választások értékelése és a februári országos közgyűlés előkészítése szerepelt. Duray Miklós elnöki beszámolója átfogó képet nyújtott a mozgalom jelenlegi helyzetéről és az előtte álló feladatokról, különös tekintettel a november végi helyhatósági választásokon elért eredményekre. A jelöltek számát és a megválasztott képviselők arányát elért 82 százalékos eredményesség nemcsak a többi mozgalommal szembeni országos elsőbbséget jelenti, hanem az általunk jelölt személyek szakmai felkészültségét és emberi hitelét is bizonyítja. Mindez biztosíték arra is, hogy felvállalják az általuk képviselt települések lakosságának minden gondját, baját, függetlenül annak pártállásától, mozgalmi, nemzetiségi, vallási és egyéb hovatartozásától. Az időszerű kérdésekről szólva vázolta a mozgalom képviselőinek a törvényhozó testületekben kifejtett munkáját is, nem hallgatva el természetesen a buktatókat, a kudarcokat sem. Jelentős sikerként említette viszont a Szövetségi Gyűlésben elfogadott illetékességi alkotmánytörvény megvitatásakor született eredményt, amely a nemzetiségi ügyek kérdését a szövetségi törvényhozás hatáskörében hagyta. E kérdéskör kapcsán a testület szenvedélyes, de tárgyilagos hangnemben szólt a Szlovák Nemzeti Tanácsban 199Ô. október 25-én a hivatalos nyelvtörvény megvitatása során a mozgalom képviselőinek eljárásáról. Úgy döntött, hogy megerősíti a mozgalom Intéző Bizottságának e kérdésben ez év november 5-én elfogadott állásfoglalását, amely a nyelvtörvényt hibásnak, a nemzetiségek számára diszkriminatívnak tartja. Fuksz Sándor vezető titkár indítványára a Központi Ügyvivő Testület elhatározta, hogy tekintettel a mozgalom előtt álló igényes feladatokra és a további irányvonal kimunkálásának szükségességére, 1991 februárjára összehívja az Együttélés Politikai Mozgalom országos közgyűlését. E tartalmas, nagyon sok véleményt és gondolatot felvető, esetenként a hevességet és nézetkülönbségeket sem nélkülöző tanácskozás mérlegelése bizonyítja, hogy a mozgalom egyre mélyebbre ereszti gyökereit abba a talajba, ahonnan a társadalmunk demokratikus átalakulásának idei kora tavaszi rügyfakadása a felszínre csalogatta. TÓTH GÉZA Döntés - mikor? • (ČSTK) - Ezen a héten döntenek a Pozsonyi Autógyár jövőjéről - jelentette ki Štefan Chudoba, a részvénytársaság igazgatója. Ahogy azt a távirati iroda tudósítójának kijelentette: egyelőre - bizonyos pénzügyi kérdésekben - nem egyeztek meg a General Motors Europe vezetőivel. A tárgyalások tehát folytatódnak, s a gyár vezető szakemberei figyelembe veszik a Volkswagen cég ajánlatát is. Konferencia Márai Sándorról (Munkatársunktól) - A Magyar PEN-klub Pozsony és a Márai Sándor Alapítvány rendezésében, a Csemadok kassai városi szervezete, az FMK és a Magyar Diákszövetség, valamint a Csehszlovákiai Magyar írók Társasága támogatásával irodalomtörténeti konferenciát tartottak Kassán Márai városa - Márai világa címmel. A rendezvény a nemrég elhunyt magyar író életművét elemezte és méltatta. Irodalomtörténészek és esztéták szóltak Márai Sándor világirodalmi rangú életművéről. Elsőként Ferenczi László szólt a Kassai őrjárat című alkotás kapcsán az író történelmi optimizmusáról. Majd Fried István a műfajteremtés igénye és a szülőváros, valamint a gondolkodás és a stílus összefüggéseiről beszélt. Kulcsár Szabó Ernő előadását felolvasták, s ebben a XX. századi magyar irodalomban elfoglalt helyét kereste az írónak. Ezután Habsburg /Folytatás a 2. oldalon) MEGSZÜLETIK AZ EGYETÉRTÉS? (ČSTK) - Időszerű kérdésekkel foglalkoztak szombaton a szlovákiai környezetvédők. Céljuk elsősorban az volt, hogy az olyan égető kérdésekkel kapcsolatban foglaljanak állást, mint például a bős -nagymarosi vízlépcső és Tátra. Josef Vavroušek szövetségi környezetvédelmi miniszter kijelentette, ,,a magyar féllel megállapodtunk abban, hogy segítséget kérünk az európai társulásoktól. Ahhoz viszont, hogy a bizottság szakvéleményt adhasson, a szlovák és a magyar felek közt egyetértésnek kell születnie. A szakértőknek ugyanis információkat kell szerezniük tőlük. Még szeptemberben, a Vladimír Ondrušsal, az SZK kormányának alelnökével történt megállapodás után, kidolgoztuk határozat-tervezetünket a szövetségi kormány számára a fennálló helyzet megoldására. A szlovák kormány ezt nem fogadta el. Fontosnak tartjuk, hogy értelmes megoldást találjunk, s mindkét oldalon megsza• (Folytatás a 2. oldalon) MINDENKI VISSZAKAPJA A FÖLDJET (Munkatársunktól) - Állásfoglalások, felhívások, egymással teljesen ellentétes nézetek osztják minimum két táborra a földműves-szövetkezetek tagjait és a falun élőket. A vitatott téma a földtulajdon- és a használai jog törvénytervezete. Ennek változatairól az elektronikus és nyomtatott sajtóban egyre többen fejtik ki nézeteiket, de azok, akiket a törvénytervezetek közvetlenül érintenek, a falun élők túlnyomó többsége hallgat. E hallgatást volt hivatott megtörni szombaton az MKDM komáromi rendezvénye. A megjelent szövetkezeti földműveseket, magángazdákat és földtulajdonosokat a földtörvénytervezetekről és a földdel kapcsolatos egyéb tudnivalókról a mezőgazdasági és az élelmezésügyi minisztérium legilletékesebbjei, köztük Michal Džatko miniszter tájékoztatták. A résztvevők nagy száma (3-4 százan voltak), valamint az a tény, hogy (Folytatás a 2. oldalon) Mai számunkban: A KIKIÁLTÁSI ÁR... A licitátor a kikiáltási árat a törvényben meghatározott „lépcsőfokok" szerint emeli majd. Például a 100 ezer koronás nagyságrendű értékek esetében 10 ezer koronával. (3. oldal) KI LEGYEN, HOGYAN LEGYEN - ISKOLAIGAZGATÓ? ... Hogyan történjék tehát az igazgatói tisztségek betöltése iskoláinkban? Véleményem szerint kizárólag pályázat útján, melynek feltételei lehetővé teszik, hogy a legképzettebb, legrátermettebb és erkölcsi szempontból is feddhetetlen emberek kerüljenek az iskolák élére. (4. oldal) A KOR „TERMÉKE" VAGYOK Hétvégi házamat 85 ezer koronáért még azelőtt vásároltam, hogy a CSKP apparátusába kerültem volna. (4. oldal) Történelmi fordulópont Fontos belpolitikai kérdésekről tanácskozott a Magyar Demokrata Fórum IV. országos gyűlése és a Független Kisgazdapárt nagyválasztmánya (Munkatársunktól) - Nagy érdeklődés övezte a Magyar Demokrata Fórum és a Független Kisgazdapárt elmúlt hétvégi tanácskozásait, hiszen a kormánykoalíció két legnagyobb pártjának küldöttei, illetve tisztségviselői nem elsősorban belső ügyekről, banem Magyarország sorskérdéseiről fejtették ki véleményüket. Az MDF IV. országos gyűlését Lezsák Sándor nyitotta meg, aki általános igényként indítványozta, hogy ez a párt maradjon magyar és demokrata, legyen fóruma a különböző országépítő programoknak. - Nem könnyű ma MDF-tagnak lenni - folytatta -, de a párt minden tagjának vállalnia kell a szabad választásokon rábízott történelmi felelősséget. Ezt a gondolatmenetet folytatva Antall József pártelnök rámutatott, hogy az MDF ellenzéki létből kormánypárttá vált, s a szorító gondok a népszerűtlen, de kényszerű döntések megkoptatták az újrakezdés fényét. Ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy Magyarország történelmi fordulóponthoz érkezett. Megadatott a lehetőség ahhoz is, hogy a nemzet akaratát megtestesítő centrumpárt vezesse az országot. Antall József ezután részletesen elemezte az (Folytatás a 2. oldalon) SZERTEFOSZLÓ REMÉNYEK Folytatódnak az iraki-amerikai idöpontviták (ČSTK) - Tarik Aziz iraki külügyminiszter ma nem utazik Washingtonba. Ezt még szombaton közölte Latif Dzsaszin iraki tájékoztatási miniszter. A döntés válasz Washington nyomására - állította -, hogy Bagdad áz USA által javasolt valamely időpontot válassza a megbeszélésekre. Irak viszont bejelentette, ő fogja eldönteni, mikor valósulnak meg a kétoldalú tárgyalások. Az INA hivatalos hírügynökség szerint nem lehet a tárgyalások időpontját a január 15-i határidőhöz kötni, amely után a fegyverek is bevethetők Irak alien. Irak ugyanis elutasította az ENSZ határozatát, tehát annak egyes elemeit se veszi figyelembe. Az a bizonyos washingtoni nyomás, amire a tájékoztatási miniszter utalt, George Bush amerikai elnök pénteki rövid beszéde, melyben kifogásolta, hogy Szaddam Husszein mindig talált időt arra, hogy külföldi politikusok sorát fogadja, de a 15 felajánlott időpontból egyik sem felelt meg neki a találkozóra James Baker külügyminiszterrel. Bush hangsúlyozta, ajánlatával a béketárgyalások megkezdésére nem akart „Husszein jelenlegi játszmájába beszállni". Megismételte, az utolsó megfelelő időpont a bagdadi találkozóra január 2-a. Husszeinnek feltétlenül addig kellene fogadnia Bakert. Bagdad viszont január 30-át javasolja, de ez az időpont már tárgytalan. Az INA hírügynökség szombaton idézte Szaddam Husszein elnököt, aki szerint minden párbeszédben az Egyesült Államokkal Irak számára (Folytatás a 2. oldalon) Liberálisok Közép-Európáról Szombaton és vasárnap Budapesten tartotta ülését a Liberális Internacionálé Elnöksége. Az elnökség tagjai tárgyaltak az MDF és a FIDESZ vezetőivel. A megbeszélések középpontjában a privatizáció kérdései, valamint a nacionalizmus és a terjedő populizmus problémái álltak. A felek foglalkoztak a közös fellépés lehetőségeivel. A FIDESZ székházában tartott tárgyaláson részt vett öllös László, az FMK ügyvivője. Az FMK megfigyelő tagként felvételét kérte a Liberális Internacionáléba. (FS) Az ezüst csillogása elmaradt... Ezrek indultak tegnap bevásárló körútra Szlovákia fővárosában. Érkeztek vidékről is, a szomszédos országokból is a karácsonyi ajándékvásárra. Érdeklődő szép számmal volt, csak épp az árukínálat.!. Legtöbben a kicsiknek próbálnak karácsonykor örömöt szerezni. A legóboltbpn csak egyéb játékot vehettek nekik - a dán kedvenceket talán borsos felárral valamelyik börzén inkább el lehet csípni. Barbye-babához is inkább csak az utcasarkon felállított asztalnál juthattak hozzá az anyukák, apukák. Aki új ruhával, lábbelivel szerette volna meglepni gyermekét, nem nagy örömét lelte a Pionír gyermekáruházban. -Alig kaptunk meleg téli holmit, a nagyraktár is üres - magyarázta a konfekciórészlegen az elárusítónő. A földszinten a cipőosztályon a kereskedők már nagyon unhatják a szöveget. A néhány nem éppen tetszetős csizmához, hogy ne kelljen annyit ismételni a „mondókát", inkább kiírták, hogy kizárólag milyen méretűekkel szolgálhatnak. S ha már a lábbelinél tartok: a hét végén megnyitott „nagy Bat'a" előtt a Mihálykapun túlig sorakoztak. Kapusnak rendőrt állítottak, hogy őrizze az eladók, a vevők biztonságát. A szomszédos szőrmeboltba is csoportokban engedték be a vásárolni szándékozókat, de talán érdemesebb volt várakozni ott, mert a ruházati áruházban csak néhány drágább bunda várt vevőre. Ágynemű, törülköző és szinte felsorolhatatlan, mi minden hiányzik a polcokról. Nem véletlen, hogy a nagyáruházban az egyik elárusítónő így válaszolt a türelmetlen, bosszankodó vevőnek: - Majd biztosan lesz árunk, csak nem tudjuk, mikor és mennyiért. Egy emelettel lejjebb rémült asszonyka mondja a férjének: - Biztos a mozgólépcsőn vették ki a pénztárcámat, hiszen még lent fizettem. Úgy látszik, ez is a karácsony előtti helyzetképhez tartozik. Meg a fenyőgallyakat és fagyöngyöt árusítók és az ezt kiegészítő milliós nyereséget igérő sorsjegyeket kínálók is. Az említettek mellé sorakoztak még a magánárusok a Prior áruház körül, melynek kirakatai ugyan csillogtak, de a polcok üressége nem hatott megnyugtatóan. A havas eső sem tartotta otthon az embereket, akik szinte fáradhatatlanul járták a várost: üzletből ki, áruházba be. Néhányan fenyőfát cipeltek és sokan álltak meg az utcai könyvárusoknál, hogy megvegyék az ajándékot. Hogy a félnapos városjárás után mit ajánlanék azoknak, akiknek nincs türelmük az összes üzletet bejárni, de mégis szép, maradandó ajándékot szeretnének vásárolni? A magyar könyvesbolt bő választékát, mindenki számára kihívásnak tartom (bár az üzletvezető szerint nincs szükségük különösebb reklámra, olyan nagy az érdeklődés). De ne vessék a férjek, a barátok a szememre, hogy nőpárti vagyok. Még két ötletem van számukra: ha éppen e héten Pozsonyba vezet az utuk, és lányuknak, feleségüknek, anyukájuknak valami szépet szeretnének, az Sznf téri ruházati áruházban külföldi kozmetikumokat, a Dunajban pedig elfogadható áron aranyláncokat, karkötőket vehetnek. Ez utóbbiak biztosan szebben csillognak majd a várva várt estén, mint a borús hangulatú ezüstvasárnap fényei a főváros utcáin. DEÁK TERÉZ Ezüstvasárnapi forgatag a Dunaj áruház előtt (Ivan Rýchlo - ČSTK)