Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-08 / 262. szám, csütörtök

Európai labdarúgó kupatornák A KATONAKNAK SEM SIKERÜLT (ov) - Tegnap ismét nagyüzem volt az európai labdarúgó kupatornákon. A pozsonyi Inter keddi elvérzése után még bizakodhattunk abban, hogy a harma­dik fordulóban lesz képviselőnk. A prágai Dukla ugyanis reményre jogosító egygólos vereséget szenvedett Kijevben és ez a hátrány nem látszott behozhatat­lannak. A remény azonban Prágában sokkal hamarább szertefoszlott, mint egy nappal korábban az Inter stadionban. Jurán már a hetedik percben vezetéshez jutatta az öt válogatottat felvonultató Dinamót, és úgy tünt, ezzel eldőlt a továbbju­tás sorsa. Bittengelék ugyan a második félidőben „feltámadtak", de erejükből csak a döntetlenre futotta. Dukla Praha-Dinamo Kijev 2:2 (0:1) A hideg, nyirkos időben mindkét csapat óvatosan kezdett. A Dukla valamivel aktí­vabban játszott, de támadásaiból hiány­zott a 'olyamatosság A vendégek taktiká­ja (lassítani a játékot, majd gyors ellentá­madásokkal zavart okozni az ellenfel vé­delmében) már a hetedik percben ered­ményesnek bizonyult A 20 éves Jurán elfutott a bal oldalon, előbb Fitzelt majd Radát is becsapta, és nehéz szögből a kimozduló Novák és a kapu­fa közé talált. A gól hideg zuhanyként érte a katonákat, akik sokáig nem tudtak maguk ra találni. Idegesen, kapkodóan játszottak, és jóformán nem jelentettek veszélyt Csanov kapujára A hazaiak elő­retolt ékei. Bittengel és Kostelnik ebben a játékrészben nem sok vizet zavartak A kijeviek kevesebbet, de veszélyeseb­ben támadtak, főleg löbbet lőttek A 43. percben Karoch került kecsegtető hely­zetbe. kivárt és lövése elkerülte a kaput Szünet után egy egészen új Duklát láthatott a gyérszámú nézősereg. Úgy látszik használt Ivo Viktor fejmosása, mert a hazaiak sokkal aktívabban, gólratőrőb­ben. nagyobb akarással játszottak. A ki­tt J SZÚ 1990. XI. 8. Aló gyorsabb volt (n) - Szokatlan páros mérkőzés színhelye volt a párizsi Saint-Cloud lóversenypálya. Daniel Sangoumä, a spliti atlétikai Európa-bajnokságon világcsúccsal győztes francia 4x100 m-es váltó tagja" és 100-on ezüstérmese mérte össze erejét egy lóval. Márpedig nem is akármilyen négylábúval! Az ellenfél a díjugrató versenyeken már hímevet szerzett Jappeloup volt, a nyeregben Pierre Durand szöuli olimpiai bajnokkal. Nos, Sangoumának nem volt esé­lye egyik futamban sem. Jappeloup 80 méteren 7,85 másodperccel, hosszakkal győzött ellene és 60 mé­teren 6,18 másodperc alatt, szintén jóval gyorsabbnak bizonyult. Sangou­ma azonban nem bánkódott, mert a „fellépésért" tekintélyes összeget kasszírozhatott. A franciák másik Európa-bajnoka, a tízpróbázó Christian Plaziat így kommentálta a furcsa versenyt: „Nem látom, mi értelme van az egésznek. Mielőtt valaki egy lovat választana ellenfélül, győzze le a leg­jobbakat a saját versenyszámában. " egyenlítés sem váratott magára sokáig. Az 51. percben Bittengel elszáguldott a baloldalon, beadása a védőkről Foldyna elé pattant, aki nem hibázott. A gól ú; erót öntött a hazai játékosokba A passzívan futballozó vendégek ezek­ben a percekben csak a rombolásra össz­pontosítottak. Záleský fejesét Csanov bravúrral a kapu fölé tornázta. Három perc múlva Látalt a 16-oson belül a földre Ontották de Werner játékvezető sípja néma maradt. Az 59. percben ismét a ki­jeviek szereztek gólt. Litovcsenko a sa­ját térfeléről kiugratta Jurant, akí a ki­futó Novák lába között a hálóba lőtte a labdát. A gól nem törte meg a hazaiak lendületét. Tovább rohamoztak, és a 72. percben Bittengel 11 méterről egyenlített. A mérkőzés vége ideges légkörben zajlott. A lengyel játékvezető előbb gán­csolásért Foldynát állította ki, majd rövid­del ezután szándékos kezezésért Alek­szanyerikót is ..zuhanyozni" küldte. A második félidőben nyújtott teljesítmé­nyéért a Dukla dicséretet érdemel, de a tárgyilagosság kedvéért hozzá kell fűz­ni a K^jev érettebb játékával megérde­melten jutott tovább. A találkozót 2000 néző elölt a lengyel Werner vezette Sárga lap. Aleksza­nyenko, Annyenkov, piros lap. Foldyna, ill Alekszanyenko. Dukla. Novák-Fit­zel-Záleský, Rada, Kopča-Foldyna, Karoch, (Šmejkal), Lasota (Suchopá­rek), Látal-Bittengel, J. Kostelnik. Ki­jev Csanov-Derkacs, Cvejba, Aleksza­nyenko, Smatovalenko-Jaremcsuk (Zajec), Litovcsenko, Annyenkov, Rác -Szalenko (Kovaljov). Juran. • A labdarúgó kupaszerda további eredményei - KEK: Steaua Bucuresti - Montpellier 0:3 (0:0), góllövők: Colet­ter. Garande és Guerin. Az első meccset a franciák nyerték 5:0-ra és továbbjutot­tak UEFA KUPA: Temesvár - Sporting Lisszabon 2:0 (1:0), góllövők: Vlaicu és Varga. Az első meccs 0:7 volt. Dortmund - Universitatea Craiova 1:0 (1:0), góllö­vő: Zorc. Az első meccsen a Dortmund győzött 3:0-ra Bordeaux - FC Magde­burg 1:0 (0:0), góllövő: Ferreri. Bor­deauxban ugyanilyen arányban nyertek a franciák, ők jutottak tovább. BEK: Szpartak Moszkva - Na­poli 0:0 - tizenegyes rúgásokkal 5:3: a Szpartak jutott tovább, mivel az első meccs is 0:0 volt. KEK: Légia Varsó - Aberdeen 1:0 (0:0), az első meccs 0:0-ra végződött. UEFA KUPA: Bologna - Hearts of Midlothian 3:0 (1:0); az első gólt Détári lőtte. Aberdeenben a hazaiak nyertek 3:1 arányban. • NOVEMBER 10-ÉN kezdődik Bu­dapesten a 60. súlyemelő világbajnok­ság. A csehszlovák sportolók már Pár­kányban tartózkodnak, ahonnan egyenként utaznak egy nappal ver­senyszámuk előtt a magyar fővárosba. Csehszlovákia színeit a kővetkezők képviselik a világversenyen: Kudrna (60 kg, B. Sokolov), Durbák (82,5 kg, Dukla Trenčín), Jokel (90 kg, SKP Olymp Praha), Krol (100 kg, ŽD Bohu­mín), Čiernik (SKP Olymp Praha), Zub­rický (+110 kg, SKP Olymp Praha). • A MOSZKVAI nemzetközi férfi te­nisztorna első fordulójának néhány ered­ménye: Cserkaszov-Mansdorf 62, 6:0. Gunnarsson-Gomez 6:2, 6:4, Wheaton -Jelen 6:3, 6:0. E Sanchez-Clavet 5:7, 6:2. 7:6. • HUSZONKÉT hónapja tölti bör­tönbüntetését Floridában Bruce Kim­ball, a volt olimpiai ezüstérmes műug­ró. A sportoló a szöuli játékok előtt ittasan vezetett, s két tizenévest halál­ra gázolt. Ezért 17 évi szabadságvesz­tésre ítélték. A floridai igazságszolgál­tatási testület döntése szerint, ha Kim­ball további magaviseletével is rászol­gál, akkor 1993 novemberében feltéte­lesen szabadulhat. + FINNORSZÁG jégkorong-váloga­tottja Helsinkiben 5:5 (2:1, 1:1. 2:3) ará­nyú döntetlen eredményt ért el Kanada olimpiai csapata ellen. + NYILVÁN a kiváló világbajnoki szereplésnek köszönhetően az angol futball az elmúlt 24 év legmagasabb nézőátlagjait jegyzi a bajnoki mérkőzé­seken. Az előző idényhez viszonyítva például 15 százaléknyit emelkedett a nézőszám. • PÉNTEKTŐL vasárnapig nemzet­közi vizilabdatornát bonyolítanak le Po­zsonyban A résztvevők: Egyiptom válo­gatottja. Eger. Budapesti KSI, Slávia UK Bratislava. Pénteken, 19 órakor, kezdőd­nek a küzdelmek, szombaton 11 órakor és 18 órakor. Minden alkalommal két-két összecsapásra kerül sor. A döntőt vasár­nap 14.10 órakor rendezik. • AZ ÉSZAK-AMERIKAI Profi Jég­korong Ligában (NHL) szereplő Chica­go Black Hawks csapata rekordössze­gért, 3,1 millió dollárért kötött négy­éves szerződést a 29 éves Steve Lar­merrel. A játékos 653 mérkőzést ját­szott sorozatban a ligában. Hasonló teljesítménnyel rajta kívül csak három hokis büszkélkedhet. • ELŐKÉSZÜLETI labdarúgó-mér­kőzésen a DAC 7:0 (1:0) arányban győ­zött az SZNL l-ben szereplő Duslo Sala ellen. Góllövők: Simon 4 és Pavlík 3. Kézilabdaliga (sr) - Tegnap a 8. forduló mérkőzé­seivel folytatódott az I. női kézilabda­liga. TOPOĽNÍKY - ŠTART 18:17 (9:11). Az első félidőben mindkét csapat nagy hibaszázalékkal játszott. Szünet után na­gyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak és drámai küzdelem után megérdemelten győztek. A legeredményesebbek: Šráme­ková és Égriné 6-6, ill. Englmanová 5. NITRA - ZLÍN 18:22 (9:11). A leg­eredményesebbek: Kolečániová 4. Ko­nárková 4, ill. Drozdiková 6. PARTI­ZÁNSKE - BOHEMIANS 23:17 (11:10). A legeredményesebbek: Kemková 8, ill Týblová 5 ZMDŽ - DUSLO ŠAĽA 9:19 (4:8). Čičkanová 5, illetve Prekopová 8. OLOMOUC - INTER 22:13 (12:5). ÉÍÍÍIÉÍ A nem teljesen egészséges Sztojka (balról) lendületesen futballozott az Inter - FC Köln UEFA Kupa-mérkőzés visszavágóján. Mellette Giske látható. (Vojtišek felvétele) Ferencváros-Bröndby 0:1 (0:0) (Kiküldött munkatársunk, Zsi­gárdi László telefonjelentése) - Rendőrkordon az FTC-pálya körül, minden eddigit fölülmúlót biztonsági intézkedések, az UEFA-eltiltás miatt üresen tátongó lelátók,, szomorú, síri csend a stadionban, mindenre el­szánt Fradi-játékosok - ez a nem mindennapi kép volt tapasztalható tegnap este a zárt kapuk mögött rendezett (csupán a 140 hivatalos személy és az 50 akkreditált újság­író volt jelen!) az FTC - Bröndby UEFA-visszavágón. Lehangoló lát­vány volt. Nagy iramban kezdett a Fradi, sokszor hét emberrel is támadott, a dánok gyakori szabály­talanságokkal próbálták kizökkente­ni ritmusukból a házigazdákat. Az első félidőben csupán két Pintér­szabadrúgás veszélyeztette a Bröndby kapuját: a negyedik percben a 35 méteres lövése a fel­ső lécen csattant, majd a 22. perc­ben a 25 méterről leadott bombát szölgetre ütötte a vendégek por­tása. Az első nagy helyzetet a 30. percben Christensen hagyta ki: V. Jensen beadását az ötösről mellé perdítette. Ahogy teltek a percek, úgy váltak egyre idegesebbé a fe­rencvárosiak. Közvetlenül a fordulás után J. Jensen kilépett az FTC-védők gyűrűjéből, ám közeli lövését nagy bravúrral védte Szeiler. Egyre erő­södött a 100 méterre levő Népliget­ben a szurkolók hangereje, azonban ez sem segített. A 61. percben Ol­son rossz hazaadását Okechukwu a gólvonalról szögletre mentette, majd Fischer alig fejelt mellé. Meg­győződés nélkül, elkeseredetten tá­madgatott a Fradi. A 76. percben csődöt mondott a zöld-fehérek les­taktikája: három dán játékos is ki­ugrott, Christensen pedig a háló­ba továbbította a labdát. Az eltiltások és sérülések miatt megtizedelt Ferencváros (Józsa, Limperger, Szenes. Albert, Keresz­túri, Fonnyadt sem játszhatott!) eny­nyire volt képes tegnap este. A Fe­rencváros a következő összeállítás­ban szerepelt: Szeiler - Simon, Pintér, Keller, Vaszil, Lipcsei, Pá­ling (Patkós), Bánky, Fischer, To­por, Nagy. A találkozót a francia Vautrot vezette. Érdekességek - szögletarány 9:0, kapura tartó lö­vések 6:2, mellé 3:1, szabálytalan­ságok 19:22. -Férfi kézilabda Az SKP és még ki? (č) - Szombaton és vasárnap bonyolítják le a férfi kézilabda ku­patornák nyolcaddöntöjének visszavágó mérkőzéseit. Biztató eredményt ért el Inselfeldben (Né­-Jégkorong Mini-vb Németországban Az idei jégko^ rong-bajnokság­nak rég látott, gyors lefolyása van. A ligacsa­patok már 20 for­dulót tudhatnak maguk mögött, és a válogatott is lejátszott három találkozót. A ma, Stuttgartban kezdődő Német Ku­pán tovább folytatódik legjobbja­ink megmérettetése. A világbajnok szovjet együttes el­leni három találkozó eredményei op­timizmusra jogosítják szurkolóinkat. Az újjáalakult és alaposan megfiata­lított válogatott nemcsak hogy egyenrangú ellenfélnek bizonyult, de teljesítménye is igen biztató volt. Az újoncok játékukkal és küzdőmo­dorukkal mindenkinek tudtára adták; hamarosan készen lesznek híres elődeik nyomdokaiba lépni. Stanis­lav Neveselý és Josef Horešovský edzőpáros együttese bizonyára a németországi tornán is bizonyítani akar majd. Erre lesz elég lehetőség, hiszen az ellenfelek közt a világbaj­nok szbornaján kívül ott lesz a svéd válogatott, az olimpiai ezüstérmes finn csapat, valamint a hazai gárda. A „mini-világbajnokság" nézői - ahogy a Német Kupát sokan neve­zik - még egy érdekes összecsa­pásnak lehetnek majd szemtanúi: pénteken, november 9-én, a torna szabadnapján a német és csehszlo­vák öregfiúk hokizói mérik össze erejüket. , ..Biztos vagyok benne, hogy szín­vonalas mérkőzéseknek leszünk ta­núi" - nyilatkozta Ladislav Olejník, a hazaiak edzője, aki segítőtársával, az ismert sokszoros NSZK-váloga­tott Kühnhackellel első ízben ül majd a kispadon. A hazai együttes­ben állítólag több volt NDK-beli játé­kos is helyet kap. A csehszlovák gárdában a szov­jetek elleni mérkőzések óta két vál­tozás történt. Harmadik kapusunk, Blažek nem került a keretbe, a sé­rült Tichýt a jihlavai Kuchyňa he­lyettesíti. Neveselý a következő játé­kosokat nevezte: Bŕíza (Sparta), Hartmann (Trenčín), Kuchyňa (Jih­lava), Maškarinec, Sekeráš (Tren­čín), Štérbana, Adam . (Jihlava), Šlégr (Litvínov), Danko (Košice), Ŕezníček (Plzeň), Kolník, Ťoupal, Pýcha, Horák (Trenčín), Dolana, Kaňkovský, Vlk (Jihlava), Rosoľ, Lang (Litvínov), Lubina (Pardubi­ce), Petrovka, Želmička (Sparta). A torna műsora - csütörtök, no­vember 8., 17.30. Csehszlovákia - Svédország; 20.30: Németor­szág - Finnország. Péntek, no­vember 9., Németország - Cseh­szlovákia (öregfiúk mérkőzés). Szombat, november 10., 14.30: Né­metország - Svédország; 17 45: Csehszlovákia - Finnország. Va­sárnap, november 11., 12.30: Finn­ország - Svédország; 15.30: Né­metország-Csehszlovákia. (č) metország) a Dukla Praha együtte­se, amely csak 23:24-re kapott ki a Grosswallstadt csapatától. Ladis­lav Beneš edző a legerősebb gárdát küldheti pályára, így minden remény megvan arra, hogy a prágaiak beke­rüljenek a BEK-negyeddöntőbe. Nehéz feladat előtt áll a KEK-ben a Baník Karviná. Az első meccsen hazai környezetben lebecsülte a Stockeraut, ki is kapott 21:20 arányban. Nem kizárt azonban a továbbjutása, mivel az osztrák ku­pagyőztes nem képvisel különösebb játékerőt. A legkönnyebb helyzetben az $KP Bratislava van (IHF Kupa). Isztambulban tízgólos különbséggel verte az Arcelikot, a visszavágó már csak formalitás lesz. Mindhárom találkozóra szom­baton, november 10-én kerül sor. A Dukla 12 órakor, az ŠKP 18 órakor játszik, a Karviná viszont délelőtt 11.30-kor. * HOLNAPUTÁN jótékonysági futballmérkőzésre kerül sor a Slo­van-stadionban: az ŠK Slovan öregfiúk csapata a Bayern Mün­chen egykori játékosaiból álló együttest fogadja. A 14 órakor kezdődő találkozón pályára lép Gerd Müller is. • CSEHSZLOVÁKIA 17 éven aluli jégkorong-válogatottja Prágá­ban 4:1 (2:0, 1:0, 1:1) arányú győ­zelmet ért el a hasonló korú szovjet csapat ellen. Egy több millió dollárral dotált te­niszverseny döntője után: „Őszin­te szívvel gratulálok győzel­medhez..." FIFA-terv: nagyobb kapuk A nyári olaszországi labdarú­gó-világbajnokság minden idők legkevesebb gólját hozta, a 2,21-es átlag érthetően elszo­morította a Nemzetközi Labda­rúgó-szövetség (FIFA) vezérka­rát is. Az. ismert sportvezetők közül sokan úgy gondolják, a sportágban immár polgárjogot nyert védekező stílus a legfőbb akadálya annak, hogy sok gól vidítsa a szíveket. Am a jelek szerint más megoldást is elkép­zelnek arra, hogy a gólínséges idők tovatűnjenek. Egy svájci sportlapban nyilatkozott a FIFA szóvivője, Guido Tognoni: elkép­zeléseik vannak arra, hogy eset­leg szélesebb és magasabb ka­pukat alkalmaznak a mérkőzé­seken. - Tudományos felmérések bi­zonyítják: ebben az évszázad­ban az átlagos emberi testma­gasság 14 cm-rel nőtt - szögez­te le Tognoni. Mivel a labdarú­gás szabályait - és ebben benne foglaltatnak a játéktér és a kapuk méretei is - még 1866-ban hatá­rozták meg, nyilvánvaló az el­lentmondás. Világos, az évtize­dek során magasabbra nyúlt ka­pusok könnyebben látják el fela­datukat. Ezért merült fel az az ötlet, hogy a kapuk méretét nö­velni lehetne. A jelenlegi adatok: 7,32 m szélesség, 2,44 magasság. Úgy hírlik, hogy a szélességet 30, a magasságot pedig 10 cm-rel kívánják növelni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom