Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-27 / 278. szám, kedd

Felhívás A helyi önkormányzatokba való választások nyugodt és jogszerű lefolyása megerősítette az újon­nan megválasztott képviselők, bí­rák és polgármesterek legitimitá­sát. Az új, demokratikusan megvá­lasztott önkormányzatok összeté­tele a választópolgárok elképzelé­seit tükrözi, és kétségtelen, hogy a képviselők a nép akaratát képvi­selik. Az önkormányzatoknak azon­ban azon választópolgárok érde­keit is figyelembe kellene venni, akiknek nem sikerült képviselethez jutni a testületekben. A nép válasz­tott szervei nem uralkodásra, ha­nem igazgatásra jöttek létre. Szlo­vákia számos településén olyan helyzet jött létre, hogy az adott községben kisebbségben élő szlo­vákok, magyarok, ruszinok, ukrá­nok, horvátok, lengyelek, németek és romák lélekszámukból adódóan vagy más okok miatt nem jutottak képviselethez. Amennyiben speci­fikus nemzeti és etnikai problé­máik megoldatlanul maradnak, ez a feszültség növekedéséhez és konfliktushoz vezethet. Ezért a Független Magyar Kezdeménye­zés képviselői frakciói Somorján, Dunaszerdahelyen, Léván, Gútán és Tornaiján, valamint az SZNT­ben működő parlamenti FMK-frak­ció az újonnan megalakult önkor­mányzatokat és más pártok frak­cióit a következőkre hívja fel: 1. Azon települések választott szervei, ahol a nemzetiségi arány­számot tekintve lényeges eltérés tapasztalható, kooptáljanak soraik­ba a hiányzó nemzetiségek, nem­zetek és etnikai csoportok részéről szóvivőket. 2. A kooptált szóvivők váljanak a választott szervek tagjai­vá, javaslattételi és felszólalási joggal, szavazati jog nélkül. Ez a módszer lehetővé teszi specifi­kus nemzeti érdekeik megjeleníté­sét anélkül, hogy megkérdőjelezné a nép demokratikusan kifejezett akaratát. 3. A szóvivőket azon képviselőjelöltek közül kell kivá­lasztani, akik nem kerültek be a választott testületbe. Javaslatuk­ról pártjaik és mozgalmaik szaba­don döntsenek. 4. Ezennel felhív­juk az érintett községek önkor­mányzatait és az azokban létrejö­vő frakciókat, hogy a lehetséges probléma megoldása érdekében csatlakozzanak felhívásunkhoz, és cselekedjenek aszerint. Az FMK képviselői frakciói Somorján, Dunaszerdahe­lyen, Tornaiján, Léván és Gútán, valamint az SZNT­ben működő FMK parlamenti frakció A tizennyolcadik napon A GALÁNTAI KÖZÉPFOKÚ MEZŐGAZDASÁGI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET értesíti az alapiskolák 8. ill. 9. osztályát végzőket, hogy az 1991/92-es tanévben felvesz mezőgazdasági vállalatok (efsz, Agrostav, gép- és traktorállomás, cukor­gyár, mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalat), vagy vállalkozók számára szakmunkástanulókat a következő ága­zatokra: • GÉPJAVÍTÓ-MECHANIKUS mezőgazdasági gépek javítására és kezelésére • GÉPJAVÍTÓ-MECHANIKUS közúti járművek javítására (automechanikus) Komplex szakoktatást biztosítunk, melynek keretében a szakmunkás-bizonyítványon kívül jogosítványt sze­rezhettek: - A, B, C, T, M csoportba tartozó jármű­vek vezetésére - láng- és ívhegesztésre - valamint teljes középfokú műveltséget érettségi bizonyítvánnyal (2x5 hónap) A következő lehetőségeket kínáljuk: - étkezés az iskolai étkezdében - elszállásolás a diákotthonban - vezetői jogosítvány megszerzése gabo­nakombájnra - sportolási lehetőségek az iskola tornater­mében. Az oktatás magyar nyelven folyik. Érdeklődni a következő címen lehet: Stredné odborné učilište poľnohospodárske Dukelská ul. 712/10 924 34 GALANTA Tel.: 24 92,2472. ÚP-532 Dunaszerdahelyen a múlt hét szombatján, vagyis a november 5-én megnyitott Csemadok-bolt 18. üzleti napján köszöntötték az ezre­dik vásárlót. Ünneplés nélkül ugyan, de ajándékkal. Az ezredik vásárló, Sárközi Öcsi, a roma kisfiú egy cso­mag mézeskalácsot kért, egy cso­magért fizetett, mégis kettőt kapott Mészáros Zsuzsa elárusítótól. A bolt raktárát berendező alkalmi munkások, vagyis Huszár László, a Csemadok járási titkára és Bugár György előadó úgy tájékoztattak, hogy a tízezredik vásárló köszönté­se sokkal ünnepélyesebb lesz, szá­mára sokkal értékesebb ajándékot készítenek. Aligha téved, aki arra számít, hogy erre is sor kerül hamarosan, mert a vásárlók körében nagy a bolt árukínálata iránti érdeklődés. A bolt egyik részlege antikvárium, a máso­dik a járás képző-, ipar-, és népmű­vészeinek bizományi üzlete, ahol festmények, kerámia, lakás- és fe­nyőfadíszek, de mézeskalács-ké­szítmények is vásárolhatók. A har­madik részleg pedig a Csemart áru­dája. Itt aránylag olcsón beszerez­hetők a külföldön megjelenő magyar nyelvű folyóiratok. (hajdú) APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ • November 27-én ünneplik házasság­kötésük 25. évfordulóját a drága jó szülők. Racskó László j és neje Helység Ilona. Szeretettel köszöntik és jó egészséget kívánnak: Gyuri. lei. Gabi, Detti, szüleik és a ro­konság. Ú-2899 • Ma ünneplik házasságkötésük 25. év­fordulóját. Prisztics Menyhért és felesége Prisztics Margit Udvardon. E szép ünnep alkalmából jó egészséget és sok boldogságot kívánnak: szüleik, lányaik, fiuk, vejeik, valamint unokáik: Viliké. Maroškoés Erik Ú-3256 • November 27-én ünnepli 50. születés­napját édesanyánk és nagymamánk, özv. Kiss István né Vízkeleten. E szép ünnep alkalmából szeretettel kö­szöntjük, és további jó erőt, egészséget kívánunk: lánya: Piroska, fia: Pityu, veje: Tono, menye: Zita, valamint három unokája: Richard, Veronika és Klaudia. Ú-3384 • Szívünk teljes szeretetével köszöntjük drága szüleinket. Molnár Andrást és nejét, Molnár Ilonát Bátkán házasságkötésük 35. évfordulója alkal­mából. illetve november 27-én ünnepli édesapánk 60. születésnapját és közelgő névnapját. E szép ünnepek alkalmából jó erőt, egészséget és boldog, nyugodt éle­tet kívánunk családjuk körében: lánya, fiai. veje, menyei, valamint hét unokájuk, akik csókolják a nagyszü­lők munkában elfáradt kezét. Ú-3570 Jutalom pornóért Vladimír Chynoracký vámőr kitüntetést kapott vezérigazgatójától. Annak ellenére, hogy aznap a Šiators­ká Bukovina-i határátkelőn nagy volt a for­galom, az egyik Magyarországról hoz­zánk tartó kamion körül rendellenességet tapasztalt. Kiderült, hogy mintegy 3 millió 300 ezer korona értékű árut feketén akart a kamion sofőrje csehszlovák területre juttatni. Többek között 18 tonna összsúlyú pornóújságot is! TV-MŰSOR MOZIK MŰSORA POZSONY • DUKLA: Él az ötös II. (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Conan, a barbár (amerikai) 15.30, 18, 20.30 •METRO­POL: Dirty Dancing (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • MIER: A képzelet kínja (cseh) nonstop vetítés 9-től 13-ig • Fantomas haragszik (francia-olasz) 15, 17.30, 20 • SLOVAN: The big (amerikai) 15, 17.30, 20 •SZAKSZERVEZETEK HÁ­ZA: Jézus (amerikai) 17, 19.30 •TAT­RA: Emmanuelle II. (francia) 15, 17.30, 20 • MLADÁ GARDA: Conan, a barbár (amerikai) • SLOVAN: Aranygyermek (amerikai) • TATRA: Emmanuelle II. (francia) • ÚSMEV: A halálosztó (ame­rikai) SZÍNHÁZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZlNHÁZ: Ru­szalka (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Az ész bajjal jár (19) • KIS SZÍNPAD: Gyönyörök kedden éjfél után (19) • ÚJ SZÍNPAD (Astorka): Tangó (19) • (Dar­nica): Olasz szalmakalap (19) (Ovsištei Művelődési Ház): Féltékeny nők (19) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Alvó szépség (19) • (Smer Stúdiószínpad): Doktor Acula (19) • KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ (Komárom - Csokonai-bérlet): Kaland (11) • THÁLIA SZÍNHÁZ (Fülek): Döglött aknák (19) RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHz­en, a 294,9 méteres hullámhosszon): .7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, riport, műsorajánlat. 12.00: Hírek. 12.10: Útinapló (ism ). 12.50: Pop­rock ritmusban. 12.55: Hirek. 15.00: Hi­rek. 15.05: Tíz perc könnyűzene. 15.15: Sport és muzsika (ism.) 16.00: Napi kró­nika. CSEHSZLOVÁK TELEVÍZIÓ F 1 8.10: Iskolatévé (ism.) 8.30: Német nyelvlecke. 9. rész (ism.) 9.00: Események, kommentárok 9.30: Hirek 9.35: Vágyak szárnyán. Cseh film (ff.) (ism.) 11.10: A disszidensmozgalom története. 1968-1977. Dokumentumfilm (ism.) 11.55: Sporttükör (ism.) 16.00: Bioterminus 16.10: Orion. Tudományos-ismeretter­jesztő műsor 16.50: Dokumentumműsor 17.10: A nap eseményei pár percben 17.20: Váratlan gondok. Német filmsoro­zat Az ékszer 18.10: Publicisztikai műsor 18.50: Tévétorna 19.00: Esti mese (ism.) 19.10: Műsorismertetés 19.15: Egy évvel ezelőtt történt 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: A televízió naplója 20.00: Belisa. Tévéjáték 21.20: A disszidensmozgalom története. 1978-1987. Dokumentumfilm 22.05: Események, kommentárok 22.35: A Cseh Filharmónia műhelyéből 23.30: Hírek SZ 1 16.20: Az én medvécském. Gyermekfilm. 111/1. rész (ism.) 16.50: Kontaktus-stúdió 18.00: Esti mese (ism.) 18.10: Angol frazeológia gyerekeknek (ism.) 18.20: Német nyelvlecke. 11. rész 18.35: Hírmagazin 19.22: Időjárás-jelentés 19.30: A televízió naplója 20.00: Litvínov - Zlín bajnoki jégkorong­mérkőzés Az 1. szünetben: Időszerű ese­mények A 2. szünetben: Sporthírek 22.20: A fattyú. Német film. 11/1. rész 0.15-9.00: CNN hírek 9.00: Zenés műsor ' 9.45: CNN - Newsroom 10.00: Zenés műsor 11.00: Screensport 12.00: CNN hírek 14.30: Zenés műsor 15.40: Az RTL hírei 16.00: Hajótörés. Dokumentumfilm 16.30: Angol nyelvlecke (ism.) 17.00: Német nyelvlecke (ism.) 17.15: Angol nyelvlecke (ism.) 17.45: Német nyelvlecke (ism.) 18.00: Screensport 19.00: Szovjet tv-híradó 19.45: Kulturális magazin 20.05: Claudi Berri és Ernst Beyeler. Do­kumentumfilm 20.55: Komolyzenei műsor 21.50: Menedzser-iskola. 2. rész 22.00: A TV 5 hírei 22.30: Screensport 23.00: Emlékek Brigton Beachből. Ameri­kai filmvígjáték 0.50: Knight Rider 1.35: Aerobik 1.40: CNN hírek MAGYAR TELEVÍZIÓ Tv1 8.30: 8.35: 9.00: 9.10: 9.40: 9.50: 9.55: 16.30: 16.40: 16.50: 16.55: 17.25: 17.55: 18.10: 19.10: 19.30: 20.05: 20.55: 21.55: 22.25: 22.55: 23.10: Tv2 Kudlik Júliával és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene 17.45: Kérdezz! Felelek 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek 18.47: Tv2 Tévétorna nyugdíjasoknak A látnók. Csehszlovák bűnügyi té­véjáték (ism.) Jereváni szökőkutak. Örmény rö­vidfilm Zeneturmix. Zenés film (ism.) Mozgató Képújság Parlamenti napló Képújság Pannon krónika Hírek német nyelven Szlovák nyelvű nemzetiségi ma­gazin Az animáció mesterei. XI11/13. rész (ism.) Szám-adás. Gazdasági negyed­óra A második eset: Nyina. Dokumen­tumfilm (ism.) Esti mese Híradó A Guldenburgok öröksége. NSZK tévéfilmsorozat. XIV/14. rész Stúdió '90 Parlamenti napló Egy álomban. Filmportré Híradó 3 BBC híradó 19.00: Ekkehard. NSZK-magyar tévé­filmsorozat. VI/5. rész 19.50: Tv2 20.25: Néprajzi értékeink 20.30: Útmutató. A vallási szerkesztőség műsora 21.00: Híradó 2 21.20: Tv2 21.25: Van egy töreténete? Aki elmondja: Horváth Ádám rendező 21.30: Ma. Napi politikai háttérmüsor 22.15: Tv2 - Nulladik típusú találkozások 22.50: Gondolkodó. Tudományos ma­gazin 23.35: Tv2 OSZTRÁK TELEVÍZIÓ FS1 9.00: Hírek 9.01: Csodálatos évek. 9.30: Angol nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Az immenhofi ikrek. NSZK film, 12.00: Két út, egy csúcs. Rövidfilm. 12.10: Hétfői sport. 13.05: Hírek. 13.15: Mi. 13.45: Egy öreg hölgy naplójából. 14.15: Alf. 14.40: Az Onedin család. 15.30: Te meg én. 15.35: Nevetséges és lehetséges történetek. 16.00: An-tan-té­nusz. 16.30: Mini műterem. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: ötössel a sikerhez. 17.55: Nyolcvan nap alatt a Föld körül. 18.00: Mi. 18.30: A wörthi-tavi kastély. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Univerzum. India változó társadal­ma. 21.07: Dallas. 21.50: Oldalpillantá­sok. 22.10: Bensőséges idegenek. Ame­rikai film. 23.30: Kobra. 0.15: Hírek. FS2 16.55: Művészlexikon. 17.00: Iskolatévé. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Csodálatos évek. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartomá­nyok mai napja. 19.30: Tv^híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Igen vagy nem. Vidám játék az emberi kapcsolatokról. 21.07: Külpolitikai magazin. 22.00: Tv­hiradó. 22.25: Klub 2., Hírek. SKY-EUROSPORT 6.00: Sky - világkörkép. 6.30: Üzleti vi­lághiradó. 17.00: D. J. Kat Show. 9.30: Eurobic. 10.00: Sziklaszörf. 10.30: Mo­torsport RAC rali. 11.00: Nemzetközi autó- és motorsport. 12.00: Ökölvívás 13.00: Eurobic. 13.30: Jégkorong Eb. 15.30: Ritmikus sportgimnasztikai Eb. 16.30: Gyorskorcsolya. Női világkupa. 17.30: Amerikai egyetemi foci. 18.30: Széllovaglás. 19.00: Gólok Spanyolor­szágból. 19.30: Eurosport hírek. 20.00: Az Oshkosh-légishow. 21.00: Sí világku­pa. 22.00: Pankráció. 23.00: Gyorskor­csolya. 24.00: Eurosport hírek. 0.30: Mo­tor-sport. RAC rali. 1.00: Body-building. SUPER CHANNEL 8.30: Oroszország 11. 9.00: Hírek. 9.10 Egyveleg, óránkénti hírekkel. 16.00: For­ró drót. 17.00: Hullámhosszon. 18.30 Kék éj. 19.30: Hírek. 19.45: Idólánc 20.00: Ultra sport, közben 22.00: Hírek 0.15: Hírek. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc 1.45: Egyveleg. 16.05: Hírek. 16.15: Tétek. 17.15: Női szemmel. 18.00: Kanada két keréken. 18.30: Számok és betűk 18.50: Francia dalok. 19.00: Hírek. 19.15: Kulturális ma­gazin. 19.30: Híradó. 20.00: Különleges megbízott. 21.00: Hírek. 21.35: Egészsé­gére! 23.00: Hírek. 23.10 Carabine. 23.35: Éjszakai rakomány. Kulturális ma­gazin. 0.15: Hotel. 9.05: Szeretethajó. 9.50: Tesztelés. Ho­roszkóp. 10.00: Hírek. 10.05: Tévébolt. 10.30: Támadás a Queen Mary ellen. Amerikai kalandfilm. 12.15: Szerencseke­rék. 13.00: Tévétőzsde. 14.05: Casimirés társai. 14.30: Pénzügyek. Horoszkóp. 14.40: Szeretethajó. 15.30: Egy úr az úrből. 15.55: Tévébolt. 16.05: Bonanza. 17.00: Hírek. 17.10: Szomszédok. 17.35: Autósoknak. 17.50: Matt Houston. 18.45: Hirek. 19.05: Szerencsekerék. 19.50: Hí­rek. 20.00: Vidám vetélkedő. 20.30: Justi­tia kis halai. 20.55: Hírek. 21.00: A teto­vált. Francia-olasz film. 22.35Ú A nap hírei, sport. 22.45: Választási hangulat­kép. 23.00: Spiegel tv-magazin. 23.30: V - a földönkívüli látogatók jönnek. 6.00: Halló. Európa! 9.10: A springfieldi történet. 10.00: A két fortélyos detektív. 10.55: Művészet és küldetés. 11.00: Te­lebutik. 11.25: Csillagtallér. 11.35: Kocká­zatos! 12.05: Játékshow. 12.35: Rendőr­ségi jelentés. 13.00: Gazdagok és szé­pek. 13.25: Kaliforniai klán. 14.10: A springfieldi történet. 14.55: A vadrózsa. 15.40: Hirek. 15.55: Buck Rogers. 16.45: Kockázatos! 17.15: Játékshow. 17.45: Csillagtallér. 18.00: Kaliforniai klán. 18.45: Híradó. 19.15: Knight Rider. 20.15: Sláger-különkiadás. 21.55: Vigyá­zat. robban! 22.45: Hírek. 23.00: Emlékek Brighton Beachből. Amerikai filmvígjáték. 0.50: Knight Rider. 1.35: Aerobik. (Műsorváltozás lehetséges!) ÚJ szú 6 1990. XI. 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom